A nők elleni erőszak a férfiak ügye | Jackson Katz | TEDxFiDiWomen

A családon belüli erőszakra és a szexuális visszaélésekre gyakran azt mondják, hogy az a nők problémája. Jackson Katz szerint ez nem így van. Ez valójában a férfiak ügye, hogy az erőszakosság szinte hozzátartozik férfiasság definíciójához. Az előadás harsány felhívás nőknek és férfiaknak egyaránt, hogy ne tűrjék az ilyen viselkedést, és álljanak ki vezetőként a változás érdekében,

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

Mielőtt elkezdeném az előadásom,

hadd mondjam el, milyen megtiszteltetés,
hogy részt vehetek a programban

ennyi remek asszony társaságában.

Szeretném megköszönni a szervezőknek is,

hogy meghívtak ide.

Fontos, amit mondok,
amit a férfiak mondanak

munkájukról, amivel foglalkoznak,

különösen, ha a nemek közti
erőszak megelőzése a téma.

Ma délelőtt erről fogok beszélni.

Fontos tudnunk, hogy létezik
egy egyre erősödő férfimozgalom

az USA multikulturális közegében,

és szerte a világban is létezik

ez az erősödő férfimozgalom

a nők elleni erőszak ellen.

Ez a mozgalom kezd a férfikultúra

részévé válni, noha történelmileg

a férfiak közömbösek
vagy nyíltan ellenségesek voltak

a megnyerésükre irányuló
női törekvésekkel szemben.

Ez a férfimozgalom

elkötelezettje a nők vezető szerepének

személyes szinten,

szakmai szinten,

politikai szinten,

intellektuálisan,

minden szinten.

Ezeket a mozgalmakat

nők építették fel,

és hatásuk mindenkire pozitív.

Asszonyokra és lányokra,

férfiakra és fiúkra egyaránt.

Ennek a munkának, amelyet asszonyok

már régóta végeznek, sokat köszönhetnek
a hozzám hasonló férfiak:

népszerűséget is hoz számukra.

Kihasználva a ránk irányuló figyelmet,

megköszönjük a nőknek,

és elismerjük vezető szerepüket
ma és a jövőben is.

(Taps)

Említettem,

hogy merőben új szemlélettel közelítem meg

a nemek közti erőszak kérdését:

a nemi erőszak, a családon belüli
erőszak, kapcsolati visszaélés,

a molesztálás, a pedofília problémáját.

Ezekre "nemek közti erőszak"-ként
fogok hivatkozni.

Ezt máig női ügynek tekintették,
amit néhány jóérzésű férfi felkarolt.

De nekem gondom van ezzel a szemlélettel:
nem fogadom el.

Ezt én nem női ügynek látom,
amit néhány jóérzésű férfi felkarol.

Amellett érvelek,
hogy ez a férfiak ügye leginkább.

(Taps)

Természetesen a nők ügye is,
és ezt tiszteletben tartom,

de a nemek közti erőszakot
női ügynek tekinteni

már maga is része a problémának,
számtalan oknál fogva.

Ez felmenti a férfiakat az alól,

hogy odafigyeljenek rá.

Sok férfi meghallva, hogy "női ügy",

már kapcsol is ki, mondván:

"Férfi vagyok. Ez a lányoknak,
nőknek szól."

Így sok férfi nem jut tovább,
szó szerint, az első mondatnál.

Olyan, mintha az agyunkban
bekapcsolna egy csip,

és az idegpályán más irányba
terelné figyelmünket,

amikor meghalljuk, hogy "női ügy".

Így van ez a "gender" szóval is,

mert sokan, amikor meghallják,
hogy "gender",

azt gondolják, azt jelenti: "nők".

Azt gondolják, hogy a gender-ügy
a nők ügyének szinonímája.

Van némi zavar a "gender" fogalmával.

Hadd szemléltessem ezt egy hasonlattal.

Beszéljünk egy kicsit a rasszokról.

Az USA-ban a rassz szó hallatán

sokan azt hiszik:

ez afroamerikai, latin, ázsiai-amerikai,

amerikai őslakos,
dél-ázsiai, óceániai stb.

Sokan, ha meghallják,
hogy "nemi irányultság",

azt gondolják: meleg,
leszbikus vagy biszexuális.

Sokan, amikor azt hallják: "gender",

ezen a nőket értik.

Mindegyik esetben

a többségi csoportot
figyelmen kívül hagyják.

Mintha a fehér embernek
nem volna faji identitása,

nem tartozna semmilyen népcsoporthoz,

Mintha a heteroszexuálisoknak
nem lenne nemi irányultságuk.

Mintha a férfiaknak nem lenne nemük.

Ez az egyik módja annak,

ahogyan a domináns rendszerek
fenntartják és újratermelik önmagukat,

vagyis

a domináns csoportot ritkán szembesítik
dominanciájával,

mert a hatalom és az előjogok
fő jellemzője,

hogy nem kérdőjelezik meg,
nem kell magába néznie,

sőt, nagyrészt láthatatlan marad

a rólunk, mindnyájunkról
szóló kérdések tárgyalásakor.

Döbbenet, ahogy ez a családon belüli

és a nemi erőszak esetében működik,

ahogy a férfiak jórészt kikerülnek

az elsősorban pedig

férfiakról szóló beszélgetésekből,

Ezt példával illusztrálom,

ezt én régi technikának nevezem.

Bizonyos értelemben régi vágású vagyok.

Filmezek, használom a modern technikát,

nevelőként mégis régi vágású maradtam.

Megismertetem önöket
ezzel a gyakorlattal,

ami a mondatszerkezeten
keresztül szemlélteti,

hogy a gondolkodásmód

és a nyelvhasználat miként esküszik össze,

hogy elvonja a figyelmet a férfiakról.

Ez a családon belüli erőszakról szól,

de behelyettesíthető mással is.

A példát Julia Penelope feminista
nyelvésztől vettem.

Egy nagyon egyszerű
angol mondattal kezdődik:

John beat Mary – János megütötte Máriát.
Ez nyelvtanilag helyes angol mondat.

János az alany, megverte az állítmány.
Mária a tárgy.

Nyelvtanilag jó mondat.

Akkor most áttérünk a második mondatra,

ami ugyanezt mondja,
de a szerkezet megváltozik.

Máriát megütötte János.

Rengeteg dolog történt egyetlen mondatban.

Eljutottunk attól,
hogy: János megütötte Máriát.

ahhoz, hogy: Máriát megverte János.

Közben áttevődött a hangsúly
Jánosról Máriára.

Látjuk, hogy János a mondat végére került,

távolodik a képből,
a pszichikai síkunkról.

A harmadik mondatból
János már ki is maradt:

Máriát megütötték.
Ez már csak Máriáról szól.

Jánosra már rá se gondolunk.
Teljesen Máriáról szól.

Az előző nemzedék

a megütötték szinonimájaként
a megverték szót használta,

így azt kapjuk: Máriát megverték.

A sorozat végső mondata

a korábbiak folyományaként:

Mária egy megvert asszony.

Mária egy megvert asszony;

Máriát azzal különböztetik meg mástól,

amit János tett vele az első mondatban.

Megmutattuk,

hogy Jánost már rég el is felejtettük.

A családon belüli vagy nemi
erőszakkal foglalkozók tudják,

hogy az áldozat hibáztatása
gyakori jelenség,

Inkább azt hibáztatják,

akivel a dolog történt,

semmint az elkövetőt.

Ilyeneket mondanak:

miért ment el a nő a férfival?

Miért vonzódott a férfihoz?
Miért tartott ki mellette?

Mit viselt a nő a bulin?

Miért ivott azokkal a fickókkal
a szállodai szobában?

Ez az áldozat hibáztatása.

Számtalan oka van:

pl. ilyen a kognitív rendszerünk,

az áldozatot hibáztatja.

Ez nem tudatos.

Kognitív rendszerünk olyan,
hogy érdeklődünk

nőkről, döntéseikről,

hogy mit tesznek, gondolnak, viselnek.

Nem fogom belefojtani a szót abba,
aki nőkről kérdez.

Szabad kérdezni.

De legyen világos:

Máriáról kérdezni nem visz közelebb

az erőszak megelőzéséhez.

Másmilyen kérdéseket kell feltennünk.

Látják már, hová akarok kilyukadni?

A kérdések nem Máriára,
hanem Jánosra vonatkoznak.

Ilyenek, mint hogy:

miért szokta János verni Máriát?

Miért súlyos ügy még mindig
a családon belüli erőszak

az USA-ban és a világban?

Mi az oka, hogy annyi férfi zaklatja

fizikailag, érzelmileg, verbálisan
és más módon

a nőket, a lányokat, férfiakat és fiúkat,
akiket állítólag szeret?

Mi van a férfiakkal?

Miért zaklat annyi felnőtt férfi
szexuálisan kislányokat, kisfiúkat?

Miért általános probléma ez nálunk

és mindenütt a világban?

Miért vannak újra és újra botrányok

tekintélyes intézményekben,

mint a katolikus egyház
vagy a Penn State futballcsapata,

vagy az amerikai cserkészszövetség stb.,

és helyi közösségek országszerte,
világszerte.

Állandóan hallunk
gyerekek szexuális zaklatásáról.

Mi van a férfiakkal?

Miért erőszakolnak meg oly sok nőt

nálunk is és szerte a világban?

Miért erőszakolnak meg férfiakat?

Mi van a férfiakkal?

És aztán,

mi a szerepük az intézményeknek,
amelyek ilyen erőszakos férfiakat

termelnek ki, szinte
járványszerű mennyiségben?

Mert itt nem egyedi elkövetőkről van szó.

Naivitás lenne így gondolni.

Sokkal mélyebb, rendszerszintű
társadalmi problémáról.

Az elkövetők nem szörnyek,

akik előmásznak a mocsárból,
bejönnek a városba,

elvégzik piszkos ügyleteiket,

aztán visszabújnak a sötétbe.

Ez nagyon naív elképzelés, igaz?

Az elkövetők sokkal normálisabbak
és hétköznapibbak ennél.

A kérdés tehát az,

mit teszünk társadalmunkban,

a világban?

Hogyan termelnek ki különböző intézmények

ilyen erőszakos férfiakat?

Mi a szerepük az egyházaknak,

a sport és a pornográfia kultuszának,

a családstruktúrának, a gazdaságnak?

Hogyan hatnak egymásra?

Mi a rassz és az etnikum szerepe benne?

Hogyan működik ez?

Ha egyszer elkezdjük fölfejteni
e kapcsolatokat,

feltesszük súlyos kérdéseinket,

akkor majd beszélhetünk róla,
hogy miképp változtathatunk,

miként csinálhatunk valamit másképp,

hogyan változtathatunk a gyakorlaton.

Hogyan szocializálhatjuk másképp a fiúkat,

adhatunk-e nekik más férfiideált,

hogy ne ez legyen az eredmény?

Ilyen kérdéseket

kell feltegyünk,

ilyen munkát kell elvégeznünk.

Ha mindig csak

a nők tetteire és gondolataira figyelünk,

kapcsolataikban vagy azon kívül,

akkor nem jutunk el idáig.

Tudom,

hogy az ilyen dolgokról
beszélni próbáló nőket

gyakran lehurrogják,

régen is, ma is,

Ilyen csúf cimkéket aggatnak rájuk:

amazontermészetű,

férfigyűlölő,

vagy a gusztustalan és sértő: femináci.

Igaz?

Tudják, miről szól az egész?

Ez az "öld meg a hírhozót" elv.

Amikor egy nő beszél róla,

kiáll önmagáért, a többi nőért,

a férfiakért, a fiúkért is,

akkor közlik vele, üljön le,
fogja be a száját.

Kezelje helyén a dolgot,

nem szeretjük,
ha felkavarják az állóvizet,

ha hatalmunkat kétségbe vonják.

Jobban tenné, ha leülne
és befogná a száját.

Hála Istennek, azok a nők nem ezt tették.

Hála Istennek, olyan világban élünk,

ahol sok a női vezető,

ami ez ellen hat.

De a férfiaknak fontos szerepük van:

mi kimondhatunk bizonyos dolgokat,
amiket a nők sokszor nem.

Sőt,

tőlünk azt is meghallják,

amit a nők általában ki sem mondanak.

Elismerem, hogy ez probléma
és szexizmus; de így van.

Munkatársaimmal mindig
mondjuk a férfiaknak:

több bátor és erős férfira van szükség,

aki szót emel,

és beszél ezekről,

és a nők mellett legyen, ne ellenük,

mintha ez valami nemek közti harc lenne,

vagy efféle sületlenség.

Együtt élünk a világban.

Bosszant engem,

hogy férfiellenesnek tartják
a feministákat

és a nemi erőszak elleni

krízismozgalmakban

küzdő nőket az egész világon.

Mi van azokkal a fiúkkal,

akik megszenvedik,

amit néhány felnőtt férfi az anyjukkal,

nővéreikkel vagy velük tesz?

Mi van ezekkel a fiúkkal?

Mi van a fiatalemberekkel és kamaszokkal,

akik elszenvedték az erőszakot?

Ugyanaz a rendszer termeli ki

a nőket zaklató férfiakat,

és a más férfiakat zaklatókat.

Ha férfi áldozatokról beszélünk,
beszéljünk róluk.

A legtöbb férfi áldozat

más férfiak erőszakának áldozata.

Ez tehát közös

a nőkben és a férfiakban.

Mindkét csoport férfiak áldozata.

Közvetlenül is érintettek vagyunk,

nem szólva arról, hogy a legtöbb férfinak

vannak nőismerősei, akikért aggódik,

családból, baráti körből,

vagy bárhonnan.

Annyi oka van, hogy beszéljenek
a férfiak erről.

Hát nem kézenfekvő,
hogy fennhangon beszéljünk róla?

Munkánkban, amit társaimmal

a sportvilágban, a seregben,
az iskolákban végzünk,

újszerűen, a kívülálló szemszögéből

közelítünk a nemek közti erőszak

megelőzéséhez.

Kis ízelítő

a "kívülálló" megközelítésből,

mert ez merőben új.

Sok összetevője van,

de a lényege:

ahelyett, hogy a férfit elkövetőnek,

a nőt áldozatnak tekintenénk;

vagy a nőt elkövetőnek,
a férfit áldozatnak;

itt minden kombináció lehet:

bármely nem bármely szerepben.

Jó, ez nem férfi-nő ügy,

ez több, mint a nemek kérdése.

Vannak női elkövetők,

vannak férfi áldozatok is,
teljes a spektrum.

De ahelyett, hogy a szerepeket néznénk.

figyeljünk a kívülállókra.

Kívülálló bárki, aki nem elkövető

és nem áldozat az adott esetben.

Vagyis barátok,

csoporttársak, munkatársak,

családtagok, akik nem érintettek
közvetlenül

a zaklatás dichotómiájában.

De ismerünk olyanokat családból,

munkahelyről, iskolából,

kortárs közösségből,

akik ilyen helyzetben lehetnek.

Mit teszünk? Hogyan beszélünk róla?

Hogyan vonjuk kérdőre,

vagy hogyan támogatjuk barátunkat?

Hogyan törjük meg a csendet?

A cél, hogy rávegyük
a jó szándékú férfiakat,

hogy vonják felelősségre a molesztálókat.

Ha molesztálót mondok,

nemcsak nőket verőkre gondolok.

Nem csak arról van szó, hogy a férfit,

aki molesztálja a barátnőjét,

azonnal le kell állítani,
már a támadás pillanatában.

Naivitás lenne így remélni előidézni
társadalmi változást.

Arra próbáljuk rávenni a férfiakat,
hogy már folyamatában

állítsák le egymást.

Pl. együtt a férfitársaság,
sehol egy nő.

Pókereznek, beszélgetnek,

jól érzik magukat, és egyikük

nőkről tesz valami szexista, lenéző

vagy sértő kijelentést.

Ahelyett, hogy nevetnénk rajta,
vagy ügyet sem vetnénk rá,

kellenek férfiak, akik azt mondják:

"Ez nem vicces."

"Akiről beszélsz,

lehetne akár a nővérem is.

Nincs valami jobb témád?

Nem tűröm az ilyen szöveget."

Ahogyan fehérként sem tűrjük,

hogy valaki rasszista megjegyzést tegyen.

Remélem, a fehérek

félbeszakítanák

társuk rasszista megnyilvánulását.

Mint a nemi irányultságnál.

Van úgy, hogy egy heteroszexuális

a világért meg nem sértené

a szexuálisan másmilyeneket.

De ha a másik heteró
ilyen sértő viselkedését

szótlanul tűri,

a hallgatása vajon nem
beleegyezés, cinkosság-e?

A kívülálló megközelítés

próbál eszközt adni
a folyamat megszakításához,

és kibeszéléséhez,

segít olyan légkört teremteni,

ahol e viselkedés elfogadhatatlan,

nem csupán, mert törvénysértő,

hanem mert kivetjük magunk közül.

Ha eljutunk odáig,

hogy a szexista férfiak leértékelődnek,

azok a fiatalemberek és fiúk,

akik szexisták vagy zaklatják

a nőket és a lányokat,

vagy a férfiakat és fiúkat,

leértékelődnek, akkor tudják, mi lesz?

Sokkal kevesebb lesz a zaklatás.

Mert a tipikus elkövető nem
beteg és nem ferde.

Minden másban normális, nem?

Martin Luther King mondta
rövid élete során:

"Végül nem ellenségeink szavai,

hanem barátaink hallgatása
fog a legjobban fájni."

"Végül nem ellenségeink szavai,

hanem barátaink hallgatása
fog a legjobban fájni."

Sok volt az elhallgatás férfikörökben

az aktuális tragédiákkal kapcsolatban,

a nők és a gyermekek bántalmazásáról.

Borzasztó nagy volt a csend.

Csak annyit mondok:

meg kell törni ezt a csendet.

Ehhez több férfira van szükség.

Könnyebb persze mondani, mint megtenni.

Mert azt mondom,

nem könnyű a férfikultúrában

ezt egymáson számon kérni.

Ez egyik oka, hogy ahhoz,

hogy a paradigmaváltás
részben megtörténjék,

nem elég megértenünk, hogy ez férfiügy,

ez tekintély kérdése is a férfiak számára.

Mert végül is, ebben a dologban

az állásfoglalás felelőssége

nem hárulhat csupán kisfiúkra,

kamaszokra vagy a főiskolásokra.

Pozícióban lévő férfiakra kell hárulnia.

Pozícióban lévő férfiak kell,

hogy élen járjanak ebben.

Mert ha valaki mer beszélni
róla egy közösségben,

kérdőre vonni és beavatkozni,

akkor az egyúttal vezető, igaz?

De általában

több tekintélllyel bíró
felnőtt férfira van szükség,

hogy hangsúlyt kapjanak ezek a dolgok,

de ennek még nem látszanak jelei.

Pár éve egy vacsorán –

szoros kapcsolatom volt a sereggel,
minden fegyvernemmel –

egy nő azt kérdezte –

talán okosnak akart látszani –,
azt mondta:

"Mióta vezet érzékenyítő tréningeket

a tengerészeknél?"

Azt válaszoltam:

"Nem érzékenyítő tréningeket tartok,

hanem vezetőképzést tengerészeknek."

Tudom, egy kicsit nagyképű voltam,

de lényeges volt különbséget tenni,
mert nem hiszem,

hogy érzékenyítő tréningekre
lenne szükség.

Vezetőképzések kellenek.

Mert amikor

egy hivatásos edző,

baseball- vagy focicsapat vezetője

– e területeken is sokat dolgozom –

szexista,

homofób

vagy rasszista megjegyzést tesz,

azt megvitatják blogokban,

a rádió sportműsoraiban,

Páran azt mondják:

"Érzékenyítő tréninget neki!"

Mások pedig:

"Hagyjuk békén,

hülyeséget beszélt,
minek a cécó a píszivel? Lapozzunk!"

Azt mondom: nem érzékenyítő tréningre

van szüksége, hanem vezetői tréningre.

Mert rossz vezető,

mert van különbség
a nemek között, a másságban,

(Taps)

az etnikumok között,

s aki ilyen kijelentéseket tesz,

az vezetőként bukik meg.

Ha eljutunk odáig,

hogy befolyásos férfiak és nők,

akiknek bármilyen hatalmuk van,

megváltoznak e téren,
az merőben megváltoztatja

az emberek gondolkodását.

Sokat dolgozom főiskolás
és egyetemista sportolókkal,

szerte Észak-Amerikában.

Sokat tudunk a családon belüli
vagy nemi erőszak megelőzéséről.

Nem mentség egy egyetemnek
vagy főiskolának,

hogy nincs kötelező tréning
a családon belüli

vagy a nemi erőszak megelőzésére

a sportolók, edzők, vezetők számára,

felkészítésük részeként.

Tudunk ehhez eleget.

De tudják, mi hiányzik?

A vezetői képesség.

Nem a diáksportolók,

hanem a sportvezetők,

az egyetem vezetői,
pozícióban lévők részéről,

azok részéről, akik döntenek

a prioritásokról,
a források felhasználásáról.

Ez hiba, többnyire a férfi vezetőké.

Lássuk a Penn State esetét.

Itt született meg

a kívülálló megközelítés.

Annyi helyzet volt már,

ahol a hatalmi pozícióban lévő férfi

nem védte a gyerekeket, itt a fiúkat.

Hihetetlen, de tényleg;
ha alaposan utánajárunk,

rájövünk, hogy nyomás van a férfiakon,

Igazodási kényszer
a közösség kultúrájához.

ezért kell bátorítanunk őket,

hogy megtörjék ezt a nyomást.

Erre az egyik mód, hogy kimondjuk:

sok férfi van,

akit őszintén foglalkoztat a dolog.

Én csak tudom, férfiakkal dolgozom,

és már tízezrekkel dolgoztam,

százezrekkel, sok-sok évtizeden át.

Ijesztő. hogy hány éve.

Sok férfi van,

akit ez mélyen megérint,

de ez nem elég.

Több olyan férfira van szükség,

akiknek van bátorsága,

ereje, erkölcsi tartása

megtörni a cinkos hallgatást,

és felelősségre vonni a másikat;

aki a nők mellé áll, nem ellenük tesz.

Tartozunk ezzel a nőknek,

ez nem kétséges.

De fiainknak is tartozunk ezzel.

Tartozunk a fiatal fiúknak,

akik olyan helyzetben vannak,

úgy nőnek fel, hogy nem ők választották,

hogy miként akarnak férfivé válni.

Nem az övék volt a választás,

hanem a miénk;

a lehetőség és a felelősség is.

Remélem, hogy ez előre visz,

hogy nők és férfiak együtt

el tudjuk indítani a változást,

hogy a jövő nemzedékeknek

nem lesz annyi tragédiában részük,

mint amennyiben nekünk van
nap mint nap.

Tudom, hogy meg tudjuk tenni.

Mi jobban fogjuk csinálni.

Nagyon köszönöm.

(Taps)