Az apartmanház újrafeltalálása

1967-ben Moshe Safdie újraértelmezte a monolitikus apartmanház fogalmát, és létrehozta a "Habitat 67"-et, amelyben minden egyes lakóegységet valami váratlan nyitottságérzet jellemez. Most, 50 évvel később úgy véli, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van ilyen jellegű épületekre. Ebben a rövid előadásban Salfdie bemutat néhány projektet, amelyek szakítanak a magas építéssel, és utat nyitnak a fénynek ezekben a sűrűn lakott városokban.

Amikor 1960-ban, még egyetemistaként

egy ösztöndíjat kaptam

az amerikai lakásépítés tanulmányozására,

beutaztam az egész országot.

Láttunk magas építésű tömblakásokat

a nagyvárosokban:

New Yorkban, Philadelphiában.

Akiknek nem volt más választásuk,
ilyenekben laktak.

Aztán külvárosról-külvárosra utazva,

azzal a gondolattal tértem vissza,

hogy újra fel kell találnunk
az apartmanházat.

Kell hogy legyen valami más módja ennek.

Nem tudjuk fenntartani a külvárosokat,

tervezzünk hát olyan épületet,

amelyben egy önálló ház érzetét kelti

minden egyes lakóegység.

A Habitat a kertekről szól,

a természettel való kapcsolatról,

folyosók helyett utcákról.

A gazdaságosság érdekében
előre gyártott elemekkel dolgoztunk,

és most itt vagyunk, 50 évvel később.

Az ember vágyik rá, hogy itt lakjon.

Ez most egy örökségi épület.

de valahogy mégsem terjedt el.

1973-ban jártam először Kínában.

A Kulturális Forradalom idején.

Beutaztam az országot,

építészekkel és tervezőkkel találkoztam.

Ez itt az akkori Peking,

nincs egyetlen magas épület,

sem Pekingben, sem Sanghajban.

Shenzen, mint város nem is létezett.

Autót csak elvétve láttunk.

Harminc év elteltével,

Peking ma így néz ki.

Ez itt Hong Kong.

Itt élnek a gazdagok,

itt pedig a szegények,

a népsűrűség óriási,
és ez nem csak Ázsiára igaz.

Sao Paolo fölött 45 percig

repülhetünk helikopterrel, látva,

hogyan emésztik föl a magas épületek

a 19.századi alacsony építésű környezetet.

Mindezzel együtt jár a túlnépesedés,

a mobilitás elvesztése, és így tovább.

Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem,
visszatérek

és újragondolom a Habitat-ot.

Lehetne-e esetleg megfizethetőbbé tenni?

Tudnánk-e ugyanezt az életminőséget elérni

a mai népsűrűség mellett?

És arra jöttünk rá, hogy a kulcs a fény,

a napfény, a természet,

a széttagoltság használata.

Meg tudjuk-e törni az épület felületét,

hogy több ponton érintkezzen
a külvilággal?

Több modellt készítettünk:

gazdaságos, olcsó és kompakt modelleket;

olyan válaszfalakat,

amelyekkel az emberek
megtervezhetik a házaikat,

és megépíthetik kertjüket.

Kísérleti területnek
New Yorkot választottuk,

Alsó-Manhattan városrészét.

Az épületeket elhelyeztük
Manhattan térképén.

A bal oldalon a mai Manhattan látható:

kék színnel a lakások, pirossal az irodai
és kereskedelmi részlegek.

A jobb oldalon ugyanez átalakítva:

az irodák vannak alul,

felettük pedig 75 emeleten

az apartmanok.

A 25.emeleten van egy nyitott utca,

egy közösségi tér.

Ez átjárható.

Vannak kertek és nyitott terek

a közösség számára,

szinte minden lakóegységhez
saját kert tartozik,

és mindenfelé közösségi terek találhatók.

És a legfontosabb, hogy
ezek átjárhatók, nyitottak,

Ezek nem alkotnak falakat
vagy akadályokat a városban,

és a fény keresztül-kasul át tudja járni.

Az elmúlt két-három évben

elsőként, a valóságban is

elértük a Habitat életminőségét

több ázsiai projektünkben.

Ez itt a kínai Csinhuangdao:

közepes árfekvésű lakások,
melyeknél az a szabály,

hogy mindegyik apartmant legalább

három órányi napfénynek kell érnie.

Ezt a téli napfordulókor kell mérni.

És egy másik, Szingapúrban épülő,

ugyancsak közepes árfekvésű tömb,
kertekkel,

közösségi terekkel, parkokkal stb.

Aztán itt van Colombo.

Még egy dologról szeretnék beszélni,

mégpedig a közösségi területek
tervezéséről.

Száz évvel azután, hogy elkezdtünk

ilyen magas épületeket építeni,

még mindig nem értjük,

hogyan válhatnak ezek az épületek

egy város építőelemévé,

a közösségi terek elemévé.

Szingapúrban kaptunk egy lehetőséget:

93 hektár, rendkívül nagy sűrűségben.

A beltér és kültér elveiből indultunk ki,

és integráltuk a sétautakat és parkokat

az intenzív városi élettel.

Ezek itt vegyesen külső és belső terek,

amelyek egymásba átjárhatók,

érintkeznek a természettel,

és idevágóan, az építmény minden szintjén

közparkok és nyitott terek találhatók:

a pódium tetején,

fel a tornyok tetejéig,

és végül egészen a tetőparkig,

egy hektáron futóösvények, éttermek,

és a világ leghosszabb úszómedencéje.

Hát, ennyi fért bele öt percbe.

Köszönöm.

(Taps)