Párválasztás mesterfokon | Alexandra Redcay | TEDxUpperEastSide

Készen állsz a párkapcsolatokról beszélni? Alexandra Redcay tömören elmagyarázza és végigvezeti a közönséget a találgatás, rossz választások és szerepek sokrétű nehézségein, felvetve azokat a kérdéseket, amelyek számításba jöhetnek a megfelelő párkapcsolatok kiválasztásához.

Kérek mindenkit, csukja be a szemét.

Képzelje el, hogy szerelmes.

Lehet, hogy már voltál szerelmes.

Lehet, hogy reménykedsz, hogy az leszel.

Milyen volt?

A szíved majd kiugrott,

gyomrodban különös, furcsa érzés támadt.

Felhívod a legjobb barátodat és közlöd:

"Istenem, azt hiszem
megtaláltam az Igazit!"

Három hét alatt.

Ennyire hamar eldöntjük.

Ilyen hirtelen döntéseket hozunk.

Szélsebesen törnek ránk az érzelmek.

Aztán mi történik egy kis idő múlva?

Rájövünk, hogy: "Mit gondoltunk?"

A házasságok 50%-a felbomlik. Vajon miért?

Egy héten belül, egymástól függetlenül,
két jóbarátom is felhívott,

hogy elmondja, a házassága
tíz év után zátonyra futott.

Habár rajtuk kívül mindenki

tudta, hogy nem jól választottak
annak idején.

Hát, kedves jó barátnőm -

édesanyád és én már tíz éve is tudtuk,

hogy az a fiú, akit választottál
irányító típus,

ráadásul még nőellenes is.

Szeretett volna egy otthon ülő feleséget

aki mos, főz rá, neveli a gyerekeket.

A barátnőm egyáltalán nem az a típus.

Dzsesszénekes volt New York Cityben.

Szerette azt az életet,

azonban a fiút ez az életforma
nem érdekelte.

Barátnőm valahogy
mégis beleszeretett a fiúba.

Feláldozta magát a családért.

Akkor úgy gondolta, helyes döntést hozott.

Aztán tíz év múlva rájött,

hogy már nem ismer önmagára,

ezért úgy döntött, hogy elhagyja a férjét.

Más alkalommal egy nő arra panaszkodott,

hogy 40 évesen már nem maradt

normális szabad férfi.

Azt mondta, hogy már csak "Pán Péterek"
futkosnak odakint.

Az ő megfogalmazása szerint:

akik nem tudnak felnőni,

nem szeretnének gyerekeket,
sem megnősülni,

sem megállapodni nem szeretnének.

Minden idejét és energiáját
arra fordította, hogy megváltoztassa őket.

Kérdezte tőlem, mi a véleményem,
vajon miért van ez?

Miért nem képes találni valakit
és megoldani ezt a helyzetet.

"Mennyire lehetek őszinte?"- kérdeztem.

"Teljesen." -válaszolta.

"Meg szeretném oldani ezt
a problémát, komolyan, mit tegyek?"

Mire én: "Szerintem
eddig minden energiádat

megelégedett emberekbe fektetted.

Teljesen jól érzik magukat,
úgy ahogy vannak.

Miért házasodnának, vállalnának gyerekeket
és állapodnának meg?

Ezt te akarod, nem ők!

Ezek a te lehetőségeid,
saját szemszögedből."

Mi alapján választunk partnert?

Miért akarjuk arra kényszeríteni
őket, hogy megváltozzanak?

Miért hagyjuk figyelmen
kívül az egyéniségüket,

és a kibocsátott vészjeleket,
amik ott vannak az orrunk előtt?

Miért panaszkodik
a 30-40-50 éves korosztály,

hogy nem találja meg álmai férfiját,

vagy álmai nőjét?

A férfiak panaszkodnak, mert azt érzik,
hogy átnéznek rajtuk,

ők csak barátnak valók,
mert kedvesek, jó fiúk.

Rájönnek, hogy a társkereső emberek

az elérhetetleneket találják meg,

akik csak játszanak, megrögzött hazudozók

vagy már házasok.

Tehát, kapcsolatainkban
mindannyian döntéseket hozunk.

Majd két-három,

esetleg tíz év múlva kétségbeesünk.

Küzdünk, hogy megtaláljuk
azt a kapcsolatot, amit szeretnénk,

ami házasságban végződik

vagy legalább hosszú távú
elköteleződést jelent.

Vajon miért ismétlődik ez újra és újra?

A korábban említett hölgy,

aki a tanácsomat kérte,
vele miért történnek ilyenek,

azt mondta: "Ó, nem, én nem
randizom Pán Péterekkel.

Csak látom, hogy léteznek.

Na jó, kivéve az utolsó két kapcsolatomat,
amikor Pán Péterekkel randiztam. "

"Ok, rendben, találkozgatsz velük.
Miért választod ki pont őket?"

Nem tudta pontosan megmagyarázni.

Visszakozott, mondván:

"Nem, nem, igazából nem randizom velük."

"Kivéve az utolsó kettőt."

Védekező álláspontot vett fel
a beszélgetés során,

tagadta az igazságot,

amit körülötte mindenki látott,

aki ismerte és szerette őt,
a barátai, a családja is.

Tehát feltettem magamnak a kérdést:

Mi történik a szerelem ösvényein?
Mit teszünk?

Úgy indul, hogy szép, csodás, tökéletes.

Teljesen beleesünk valakibe
nagyon rövid idő alatt.

Aztán észleljük a vörös jelzést,
de nem veszünk tudomást róla.

Mert azt mondjuk: "Nem, nem, mi hibánk.
Megőrültünk, túl válogatósak vagyunk."

A gond csak az, hogy a barátok,
a család is látja a jelzéseket.

Aggódnak. Szólnak miatta
vagy nem mernek mondani semmit.

Aztán hogy reagálunk erre?

Rájuk támadunk.

"Hát soha nem örülsz, ha boldog vagyok?"

"Végre találok valakit, akit szeretek,
és te nem fogadod el."

"Csak nem ismered igazán,
más, mikor kettesben vagyunk."

Ezt mondogatjuk magunknak állandóan.

Mikor már egyértelmű a hibajelzés,

Akkor ezzel védekezünk:
"Minden kapcsolaton dolgozni kell."

Ami igaz is, de ezt saját
megnyugtatásunk miatt mondjuk.

Barátaink és a család viszont
kifejezik aggodalmukat.

Mit teszünk erre? Támadunk. Védekezünk.

Elszigetelődünk tőlük.

Próbálnak közbelépni, mondván:

"Komolyan aggódom azért,
mert vele randizol.

Kérlek, gondold át.

Szeretném, ha másvalakit keresnél
vagy csak fejezd be ezt a kapcsolatot."

Lehet, mi is bevalljuk magunknak:

"Hát, valószínűleg véget kellene
ennek vetni. Ő nem hozzám való."

Mégsem tesszük meg.

Tehát az történik,

hogy a családdal, barátokkal,
kollégákkal vagy munkatársakkal

összeütközésbe kerülünk, mert azt mondják:

" Figyelj, itt valami gond van."

Erre mi zavarba jövünk és szégyenkezünk.

Mit teszünk? Elzárkózunk tőlük.

Nem megyünk át többet a barátainkhoz,

mert mindig reklamálnak.

Aztán a család megharagszik,

hogy elzárkóztunk
és nem próbálkoznak többet.

Végül rájövünk,

hogy tévedtünk, és nekik volt igazuk.

Utáljuk ezt a helyzetet, megőrülünk tőle.

Aztán jön a kétségbeesés.

Feltesszük magunknak a kérdést:
"Találunk egyáltalán még valakit?"

Annyi időt, energiát és kétséget

megspórolhattunk volna,
ha hallgatunk a többiekre

és nem dugjuk a fejünket a homokba.

Miért ismétlődik újra ez a ciklus?
Miért történik mindig ugyanaz?

Mert mindig ugyanazt tesszük!

Az agyunk

szerintem ugyanazon része
kontrollálja a függőséget

és a szerelemérzést is,

mert a szerelemérzés

egy erős kötődés valakihez,

ami teljesen irracionális,

mert valójában nem is ismerjük,

nincs is meg az a sok közös bennünk,

amiről azt szeretnénk hinni, hogy megvan -

ez ugyanolyan, mint drogfüggőnek
vagy alkoholistának lenni.

Ez bizony egy függőség!

Valamiért nem vagyunk elég
bölcsek, hogy rájöjjünk erre,

nem vagyunk elég okosak,

mert az érzések, az érzékelés, a szerelem

irányítja az agyunkat, a tudatunkat,

a frontlebenyt, ami az agy első része.

A frontlebeny az agy azon része,

ami a racionális döntésekért felelős.

Ez a terület adja az utasítást
az agy többi részének: "Üsd ki!"

Mikor meg akarod ütni
azt a valakit, akkor rájössz,

hogy nem teheted meg, hisz ő a főnököd.
(Nevetés)

A frontlebeny az sugallja "Üsd ki!"

De mi nem engedjük,
hogy a frontlebeny vegye át az uralmat

a szívünk és szerelmünk felett.

Így kerülünk ezekbe a helyzetekbe.

Lehet genetika vagy példakép.

Talán nem is ismerünk boldog házasságot

vagy kapcsolatot, vagy hasonlót.

Egyesek szerint gondolataink
vonzzák be a veszélyt.

Vajon miért randizunk

elismerten hűtlen és hazug partnerrel?

Elmesélik, hogy az előző
partnerüket megcsalták,

és mi mégis reménykedünk:

"Ó, velünk egészen más lesz."

Bár a megfelelő személy velünk van,

becsületes, hűséges,
megbízható és szeret minket,

mégsem veszünk róla tudomást.

Van erre példám, ne nevessetek.

A hajadon.

Nézte valaki a Bachelor-t
[tévéjáték] mostanában?

Nézők: Igen
AR: Ok, egy ember, köszönöm.

Des, aki egyedülálló,

ott van három pasival,

akik közül kettő halálosan szerelmes belé.

Őrülten szerelmesek belé.

Bevallják neki, gyengédek hozzá,
verset, dalt írnak,

mindent ami csodálatos.

Mégis kibe lesz szerelmes a nő?

A pasiba, aki nem szereti.

Aki meg is mondja neki,
összetöri a szívét.

Nem tudom mi lesz a vége,
még egy rész hátra van.

Bár ez szerintem maga az élet.

Állandóan ezt csináljuk,
látjuk barátaink döntéseit is.

A szerelem irányítja az agyunkat.

Úgy tűnik, függők vagyunk, mint a drogtól.

Megszállottak vagyunk, kényszerpályán,
a szerelemtől, még aludni sem tudunk.

Nem eszünk rendesen, vagy túlesszük
magunkat sajtburgerrel, mert olyan finom,

mert szerelmesek vagyunk,
és minden intenzívebb.

Ez a kedvenc idézetem:

Arra a nőre emlékeztet, aki át akarta
nevelni Pán Pétereket, akikkel randizott.

"Soha ne próbáld énekelni
tanítani a disznót.

A disznót bosszantja majd,
te pedig vesztegeted az idődet."

Nem azt mondom, hogy a férfiak disznók.

Hisz ha ők disznók,

akkor a nők is azok lennének.

Miért próbáljuk mindig megváltoztatni
az embereket?

Belemegyünk egy kapcsolatba,
ahol "a disznó nem énekel".

És próbálkozunk rávenni, hogy megtegye.

Tudják, ez eléggé zavaró
és csak az időt vesztegetjük.

Eközben

két évet vesztegetünk el
ebben a kapcsolatban.

Mikor valójában annyi
más lehetőség is van számunkra.

Hogyan oldjuk meg ezt?

Rövid, de velős lista következik.

Őszinte szívvel önvizsgálatot
kell tartani.

A hölggyel, aki tőlem kért tanácsot,
baráti körben ültünk

kint a kertben egy barbecue mellett.

Visszautasította,
hogy bármelyikükre is hallgasson,

pedig mind ugyanazt tanácsoltuk.

Hallgassunk odafigyeléssel a szívünkre.

Mi történik velünk?

Mit teszünk hozzá
ezekhez a kapcsolatokhoz?

Mitől félünk? Azt gondoljuk,
hogy nem érdemeljük meg?

Azt gondoljuk, el kell fogadni
ezt az embert ?

Egészségesebbé kell válnunk,

és ezen az úton szükséges az önismeret.

El sem tudom mondani, hogy hányan mennek

úgy el egy randira:

"Remélem tetszem majd neki."

Azt mondom: "Micsoda?
Remélem neked tetszik majd!

Kit érdekel, hogy tetszel-e nekik?"

Azt kell kiderítsd, hogy az a személy

illik-e hozzád.

Ha arra fókuszálsz, hogy "tetszem-e"

akkor nem csoda, hogy rosszul döntesz.

Van az a típus, aki mindig azt mondja:

"Lássuk csak, mutassuk meg neki.

Elmondok mindent, amit én keresek.

Azt keresem, aki ezt teszi és ez érdekli."

Hát ez pont az a lelkiismeretlen személy,

aki csak az ágyadba akar jutni,

és azt mondja neked,
amit hallani szeretnél.

Tehát ahelyett, hogy mindent kitálalnál
és esélyt adnál nekik,

hogy olyannak mutassák magukat,
amilyennek látni szeretnéd őket,

mert így megkapják, akit ők akarnak.

Lépj egyet vissza

és tárd fel a számodra
legfontosabb dolgokat.

Gondolj három kérdésre.

Ha tényleg férjet és gyereket szeretnél,
mert 35 éves vagy,

akkor először azt kérdezd meg:

Szeretnél megnősülni?

Nem pont velem, nem is azt mondom,
hogy holnap,

de szerepel a terveid között?

Mert sokan vannak, akik erre azt mondják:

"Semmiképp. Jó így. Ha soha nem
nősülök meg, boldog leszek."

Legyünk merészebbek.

Tudnunk kell, hogy mit akarunk,

és makacsul ragaszkodni csak ahhoz,
ami valóban fontos nekünk.

Van egy barátnőm, aki azt mondta:

Nem akar randizni senkivel,

aki életében valaha is
drogozott vagy füvezett.

Erre azt mondtam: "Nos,

legtöbben kipróbálták a drogokat,
legalább egyszer életükben.

Ezért nem értem,
valóban ennyire fontos ez?"

Látom, ha egy drogfüggő, hetente szív,

nem jár dolgozni, és hasonlók,
azt megértem.

De igazán bölcsnek kell lenni
azzal kapcsolatban, amit keresünk.

Mi van azzal:
"Ragaszkodjunk az őszinteséghez."

és "Őszinte ez az ember?"

Mihez akarunk makacsul ragaszkodni?

A bolond a távolban keresi a boldogságot,

a bölcs a saját lába alatt.

Magunkban is boldogok kell legyünk,
a saját jelenlétünkkel,

és a boldogság
biztosabban elérkezik hozzánk.

Ha nyomorultul vagyunk,

akkor csak egyre lejjebb süllyedünk,

ahogy mérlegeljük az életünket.

Ez a kilátásainkról szól.

Az első szabály -

- sokan hülyeségnek tartják,
de szerintem 100%-ban igaz:

a barátaidnak és a családodnak
passzolnia kell a fejlődésedhez.

Ha kényelmetlenül érzed magad,
vagy nyomás alatt vagy,

és "Istenem, őrültnek fognak nézni"

akkor ez talán egy probléma.

Pózolhatsz egyet hamisan,
(Pózolás) (Nevetés)

ha épp abba az étterembe tértek be és

"Nézd, ott a legjobb barátom.

Ó, miért nem csatlakoztok
hozzánk vacsorára?"

Mert ők megmondják,
összeilletek-e vagy sem.

A probléma, hogy hallgatnod kell rájuk.

Ez hamar, három-öt találkozás alkalmával
ki kell, hogy derüljön. Miért?

Mert ez az, amikor szerelmesek lesztek,

az első 3-5 találkozáson belül,

akkor már jelentkezik az érzés.

Nem mondjuk ki, nem valljuk be,
de tudjuk, hogy igaz.

Ekkor akadunk horogra,
a kezdeti időszakban.

Ekkor válunk függővé és az életünk
pedig irányíthatatlanná.

Ezt kell megelőznünk,

kérdezzük meg valaki első benyomását
még nagyon az elején.

Ha azt mondják, "Fuss", akkor fuss.

Rohanj el!

Ne figyelj arra a személyre,
aki azt mondja:

"Tedd, ami boldoggá tesz.
Bízom benne, hogy jól döntesz."

Nem, nem nem. Ne rájuk hallgass.

Ha ötből három, vagy háromból két
barátod azt mondja:

"Nem tudom. Nem érzem,
hogy ő a legjobb számodra."

Fuss, fuss, ha azt gondolod is:

"De annyi lehetőségünk van
és annyi közös van bennünk."

Nem, csak fuss.

Bíznod kell a környezetedben,
mert sokkal bölcsebbek.

Okosabbak, mint mi,
amikor benne vagyunk ebben.

Fogadd el a tanácsot.
Az átlagos barátodtól,

aki annyira őszinte, hogy te inkább:
"Nem kérdezem meg őt,

mert tudom, hogy valami
rosszat mond majd."

Pont tőle kérdezd meg.

Beszélj egy szakértővel, tanácsadóval
egy terapeutával, bárkivel,

hogy legyen valakitől visszajelzés.

Figyelj az intő jelekre minden nap.

Légy elég bátor ahhoz, hogy időben
kisétálj az ilyen kapcsolatból.

Légy bátor ahhoz, hogy otthagyd.

Van igaz szerelem. Létezik.

A mostani kapcsolatod is javulhat.

Ne csüggedj, ne légy ideges.

Bízz az elemző képességedben, magadban,
az ösztöneidben, meg tudod csinálni.

Ne félj feltenni ezeket a kérdéseket.
Ne engedd, hogy megijesszenek.

Ha félsz feltenni ezt a valóban
fontos kérdést most,

mi történik a következő öt évben,

ha soha nem kérdezted meg?

Légy bátor, meg tudod tenni.

A tett legyőzi a félelmet:

minél többször próbálod,
annál jobban hozzászoksz.

A feleségem azt mondta,
hogy az első randin

azt hitte, FBI kihallgatáson van,

mert annyi kérdést tettem fel neki.

Nézd, mi történt, összeházasodtunk.
Átment a teszten.

Csodák léteznek, de hinned kell abban,
hogy a szerelem létezik.

Lehetséges, ha követed ezeket a lépéseket,

ha elfogadod a barátok
és család tanácsait.

Ők szeretnek. Valóban.
A legjobbat akarják neked.

Ne hazudj magadnak, és mondd azt, hogy:

"Csak féltékenyek" és
"Soha nem volt egy jó kapcsolatuk."

Hallgass rájuk, szeretnek. Valóra válhat.

Köszönöm.

(Taps)