Borítók, élet: az első benyomás művészete

Chip Kidd grafikus-tervező nagyon jól tudja, hogyan szoktunk mindent első látásra megítélni. Mulatságos, gyors tempójú előadásában elmagyarázza a két technikát – rejtelem és érthetőség –, amivel grafikusok azonnal elérnek minket, és hogy ezek hogyan, mikor és miért működnek. Kidd eszményíti a grafikák gyönyörű, használható darabjait, éles bírálatnak vetve alá a kevésbé sikerült munkákat, és megosztja velünk, milyen gondolatra alapozta saját, legjellemzőbb könyvborítóit.

Blabla blabla blabla.

Blabla blabla,

Blabla, blabla blabla.

Blabla, bla, bla

Mi a fene volt ez?

Nem tudják, mert nem lehetett megérteni.

Nem volt érthető.

De remélhetőleg elég meggyőzően hangzott,

hogy legalább rejtelmessége
magával ragadjon.

Érthetőség vagy rejtelem?

E két dolog között ingadozok
grafikusi munkámban,

csakúgy mint hétköznapi New York-iként

ingázom minden nap,

és van két összetevő,
amely teljesen lenyűgöz.

Hozok egy példát.

Hány ember tudja, mi ez?

Jó. És hány ember tudja, ez mi?

Jó. Hála Charles M. Schulz
még két mesteri ecsetvonásának,

most már a hét ecsetvonás –
önmagában, és azon kívül is –

teljes érzelemvilágot teremt a számunkra.

Olyat, amely több száz millió
rajongót ejtett rabul

több mint 50 alatt.

Ez a Schulz munkájáról
és művészetéről szóló könyv

általam tervezett borítója.

A könyv ősszel fog kijönni,

és ez a teljes borító.

Nincs egyéb nyomdai
vagy képi információ az előlapon,

csak ez és a könyv címe:
Csak ami szükséges.

Egyfajta szimbolikus kifejezője
a mindennapi, kényszerű döntéseimnek,

a grafikának, amit elfogadok,

és a grafikának, amit megrajzolok.

Szóval érthetőség.

Az érthetőségben a lényeg:

nyers, becsületes, őszinte.

Magunktól megkérdezzük:
["Mikor legyek érthető?"]

Valami olyasmi, mint ez;
akár el tudjuk olvasni, akár nem,

a legérthetőbb kell, hogy legyen.

Nemde?

Nem régi példa az általam
szeretett városi tisztánlátásra,

főként, mert állandóan
késésben vagyok és sietek.

Amikor a visszaszámlálós lámpák pár éve
kezdtek megjelenni az átkelőhelyeknél,

megrémültem, mert végre megtudtam,

hogy hány másodpercem van
átkelni az úton anélkül,

hogy átgázolna rajtam egy autó.

Hat? Azalatt megvan. (Nevetés)

Térjünk át az érhetőség jangjáról,

a rejtelem jingjére.

A rejtelem lényegénél fogva
sokkal összetettebb.

Megfejtést igényel,

s ha a megfejtés nehéz,
annál jobban fúrja az oldalunk.

["Mikor legyek rejtelmes?"]

A II. világháborúban a németek
ezt nagyon meg akarták fejteni,

de nem tudták.

Példaképp egy nemrég készített borítóterv

Murakami Haruki regényéhez,

akinek már több mint 20 éve
készítek borítókat.

A regény egy fiatalemberről
és négy kedves barátjáról szól,

akik nagy hirtelenséggel,
a főiskola első éve után,

végleg, magyarázat nélkül
eltaszítják maguktól,

és ezzel tönkreteszik.

Minden barát japán neve
egy-egy színnek felel meg.

Van Vörös, Kék és Fehér és Fekete;
az utóbbi kettő nő.

Tazaki Cukuru nem felel meg
egyik színnévnek sem,

ezért Színtelennek becézik,
és amikor visszagondol barátságukra,

fölidézi, hogy olyanok voltak,
mint kézen az ujjak.

Elkészítettem ennek absztrakt ábrázolását,

de sokkal több minden zajlik
a történet felszíne alatt,

és több minden zajlik,
a borítólap felszíne alatt is.

A négy ujj ugyanis a tokiói metróhálózat

négy metróvonala,

amelyeknek a történetben jelentésük van.

A színtelen metróvonal pedig

keresztezi egyesével a színeseket –

ezt teszi Cukuru később a történetben.

Megkeresi egyenként a személyeket,

hogy rájöjjön, miért bántak úgy vele.

Ez az elkészült háromdimenziós termék

az irodám asztalán heverve.

Számítottam rá, hogy egyszerűen rabul ejtő

a rejtelmes kinézete,

és hogy a könyvet el fogják olvasni,

hogy megfejtsék, rájöjjenek,
és világos legyen, miért így néz ki.

["A képi anyanyelv"]

Ez a rejtelem használatának
sokkal ismerősebb módja.

Mit jelent ez?

Ezt. ["Hasonlítson valami másra"]

A képi anyanyelv módszerét
szoktuk látni egy adott dolog

valami másban való megjelenítésére,
amitől másképp tekintünk rá.

Ezzel a megközelítéssel akartam
David Sedaris esszékönyvéhez nyúlni,

aminek akkor ez volt a címe.
["Minden szépség, ami csak kellhet"]

A csavar az volt, hogy a cím semmitmondó.

A könyv egyik esszéjéhez sem kapcsolódott.

A címre a szerző párja jött rá álmában.

Nagyon szépen köszönöm. (Nevetés)
A borítóterv általában úgy készül el,

hogy valamiképp a kiíráson alapszik,
de itt a szöveg mindössze ennyi.

Van egy rejtelmes címünk,
ami igazából nem mond semmit,

aztán próbáltam rájönni:

hol találhatnék egy kicsi rejtelmes írást,
ami jelent valamit, de mégse.

És tessék, nem sokkal

egy esti kínai kaja után

előkerült ez, aztán gondoltam:
"Bingó, ötletgyönyör!" (Nevetés)

Mindig szerettem a szerencsesütik
eszméletlenül rejtelmes alapgondolatait,

amelyek valahogy annyira mélyrehatóak,

de amikor belegondolunk –
ha belegondolunk –, mégse.

Egyikük: "Aligha tudja bárki, mi érhető el
a jövő figyelmen kívül hagyásával."

Köszönöm. (Nevetés)

A képi anyanyelvet
alkalmazhatjuk Sedarisra is,

és annyira ismerősen néz ránk
a szerencsesüti szerencséje,

hogy nem is kellenek többé a sütidarabkák.

Épp csak átéltük ezt a furcsaságot,

David Sedarist pedig ismerjük, szeretjük,

ezért reméljük, jókor ér ez minket.

["David Rakoff kapcabetyár esszéi"]
David Rakoff csodás író volt,

és első könyvének a Csalás címet adta,

mert magazinok olyan
feladatokkal bízták meg,

amelyekre nem készítették fel.

Kicsi, vékony, városi fickó volt,

aztán a GQ magazin elküldte
a Colorado folyóhoz

vadvízi evezésre, hogy kiderítsék,
túléli-e. (Nevetés)

Majd írt volna erről,
de úgy érezte, rászedték,

és hamis színben tünteti fel magát.

Azt akartam, a könyv borítója szintén
hamis színben tűnjön fel,

és némiképp bemutatni az olvasói reakciót.

Ez vezetett el a graffitihez.

Rabul ejtenek a graffitik.

Aki városi környezetben él,

folyton graffitikbe botlik; mindenfélébe.

Ezt a Lower East Side-on fotóztam

egy járdaszéli elosztószekrényről.

Borzasztóan szét van tegelve.

Vagy ránéznek, és azt gondolják:
"Óh! Elbűvölő városi modorosság",

vagy azt mondják:
"Ez tulajdonrongálás",

de egy dologban egyetértünk:

olvashatatlan számunkra.

Igaz? Nincs kivehető üzenet.

Van másfajta, számomra sokkalta
érdekesebbnek vélt graffiti is,

amit "szerkesztői graffitinek" hívok.

Ezt a földalattiban fotóztam mostanában,

ahol időnként sok buja,
ostoba dolgot látunk,

de ezt érdekesnek véltem,
és a plakát azt közli:

"hurrá Airbnb",

aztán valaki fogott egy filcet,

és "megszerkesztette" aszerint,
hogy mit gondol róla.

Megragadta figyelmem.

Töprengtem, hogyan alkalmazzuk a könyvre?

Megkaptam a fickó könyvét,
elkezdtem olvasni, és elgondolkoztam:

ez a fickó nem az,
akinek mondja magát; egy csaló.

Elővettem a vörös filcet,

és csalódottságból egyszerűen
ráfirkáltam ezt az elejére.

A borító kész. (Nevetés)

és bejött nekik! (Nevetés)

Tetszett a szerzőnek, a kiadónak,

és a könyv így jött napvilágra.

Nagyon vicces volt látni,
amint olvassák a metrón,

és sétálgatnak vele, minden,

és mindenki úgy nézett ki,
mint aki megveszett.

(Nevetés)

[ James Ellroy: Perfídia]
James Ellroy csodálatos krimiíró,

jó barát, akivel évekig együtt dolgoztam.

Legfőképp a Fekete Dália

és a Szigorúan bizalmas
szerzőjeként ismerik.

Legújabb regényének
ezt a rejtelmes címet adták.

Biztosan sokan tudják, mit jelent,
sokan azonban nem.

Egy Los Angeles-i japán-amerikai
detektív története 1941-ben,

aki gyilkosság után nyomoz.

Aztán jön Pearl Harbor,

és hogy élete még nehezebb legyen,

a faji kapcsolatok szétzilálódnak,

gyorsan létrejönnek
a japán-amerikaiak internáló táborai,

sok a feszültség, a szörnyűség;

ennek ellenére megpróbál
rálelni az elkövetőre.

Elsőre azt gondoltam,
vegyünk mindezt szó szerint.

Lesz Pearl Harbor,
amihez hozzájön Los Angeles,

és a város horizontján feltüntetjük
ezt a világvégeszerű hajnalt.

A kép Pearl Harbort ábrázolja

csak úgy Los Angeleshez hozzátoldva.

A főszerkesztőm azt mondta:
"Tudja, ez érdekes,

de szerintem jobban is,
egyszerűbben is megcsinálhatná."

Ahogy máskor is szoktam,
visszatértem a rajztáblámhoz.

De környezetemre szintén fogékony voltam.

Egy midtowni toronyházban dolgozom,

és esténként, mielőtt elhagyom az irodát,

megnyomom ezt a gombot, hogy kijussak,

aztán a nagy vastag üvegajtó kinyílik,
majd kiérek a lifthez.

Egy este, egyszeriben csak

megláttam ezt, és úgy néztem rá,
mint még ezelőtt soha.

Nagy vörös kör, veszély.

Gondoltam, annyira kézenfekvő volt,

hisz milliószor megnyomtam már.

Csináltam egy Google képkeresést,
és nem találtam olyan borítót,

ami épp úgy nézett ki, mint ez.

Igazából ez oldotta meg a problémát,

és grafikailag érdekesebb is,

nagyobb feszültséget teremt
a Los Angelesre és Amerikára

sajátosan felkelő nap eszméje között.

[Mary Roach: Korty – utazás
az emberi emésztőrendszerben]

Mary Roach csodás író,

aki az esetleg lanyha érdeklődést
kiváltó tudományos témákat

egyáltalán nem banálisan tálalja;
hanem igazán szórakoztatóan.

Adott esetben most

az emberi emésztőrendszert.

Próbálok rájönni, milyen lesz
majd a könyv borítója.

Ez az önarcképem. (Nevetés)

Reggelente a gyógyszeres szekrény
tükrében megnézem,

hogy fekete-e a nyelvem.

Ha nem, akkor mehetek.

(Nevetés)

Ajánlom, tegyék meg önök is.

De azon is gondolkoztam,
hogy itt a bevezetés.

Igaz? Az emberi emésztőrendszerbe.

De azt hiszem, egyet tudunk érteni,

hogy az emberi szájról készült fotók –
legalábbis, amik ezt közlik –

elkedvetlenítők. (Nevetés)

A borítóra aztán elkészíttettem
ezt az illusztrációt,

amely a szó szoros értelmében jobb ízű,

és emlékeztet rá, az emésztőrendszert
legjobb megközelíteni

erről a végről.

(Nevetés)

Még be se kell fejeznem
a mondatot. Rendben van.

["Hasznavehetetlen rejtelem"]

Mi történik, ha az érthetőség
és a rejtelem összekeveredik?

Amit nap mint nap látunk.

Ezt nevezem hasznavehetetlen rejtelemnek.

Lemegyek a földalattiba –
gyakran utazom rajta –,

és ez a darab papír van
az egyik tartóoszlopra ragasztva.

Igaz? Aztán gondolkozok: ajaj,

a szerelvény bejövőben van,
és próbálok rájönni, mit jelent;

hála, sokat jelent.

A probléma egyik része,
hogy az információt úgy osztották el,

hogy azt hiszik, hasznos,
de bizony, nem az.

Rejtelem, amire nincs szükségünk.

Amire van, az a használható értelem,
ezért csak úgy viccből, újraterveztem.

Ugyanazokból a részekből áll.

(Taps)

Köszönöm. Még várom a hívást a Városi
Közlekedési Hatóságtól. (Nevetés)

Csak annyi színt is használok, mint ők.

Csak hidegen hagyta őket,
hogy a 4-es és 5-ös zöld legyen,

azok az idióták. (Nevetés)

Először a menetrendváltozást látjuk,

aztán bevezetést, tárgyalást,
befejezést tartalmazó két mondat

közli velünk, milyen változás lesz,
és mi fog történni.

Bolondnak néznek?! (Nevetés)

["Használható rejtelem"]
Rendben van.

Példa a rejtelemre, amit imádok:

csomagolás.

A diétás kóla dobozát

Turner Duckworth tervezte újra;
számomra valódi műdarab.

Mestermű. Gyönyörű.

De részben azért lelkesít mint grafikust,

mert a Diétás kóla képi anyanyelvét –

a betűképeket, a színeket,
az ezüst hátteret –

a leglényegesebb részeire egyszerűsítette,

mintha Charlie Brown
arcképéhez mennénk vissza.

Mintha csak annyi infót adnánk nekik,
amiből megtudják, miről van szó,

de jó pontot adni nekik azért,
amit már amúgy is tudnak

erről a valamiről?

Nagyszerűen mutat;
ha bemennének a csemegeboltba,

és hirtelen csak meglátnák
a polcon, csodálatos,

Amitől az ezt követő dolog –

["Hasznavehetetlen érthetőség"] –
még szívfacsaróbb lesz,

legalábbis számomra.

Oké, vissza le megint a földalattiba –

azután, hogy ezt közzétették –

az elkészült fotóimat.

A Times Square metrómegállója.

A Coca-Cola megvette
az egészet hirdetőfelületnek.

Néhányuk talán tudja,
hogy ez hová fog vezetni.

Hmm.

"New Yorkba költözött,
egy szál ingben,

pár fillérrel a zsebében,
szeme a nyereményen.

Be van kólázva." (Nevetés)

"New York-ba költözött
MBA diplomával, egy szál öltönyben,

rendkívül határozott kézfogással.

Be van kólázva." (Nevetés)

Valódiak! (Nevetés)

Még a megvilágítást adó
neoncsöveket sem kímélték,

kivéve, ha nem kapcsoltak
Yoda módra. (Nevetés)

"Kólázva be van." (Nevetés)

["Elnézést, be vagyok MICSODÁZVA??"]

A kampány hatalmas ballépés volt.

Szinte azonnal visszavonták
a fogyasztói tiltakozás,

és a mindenféle, semmiképp sem
hízelgő netes paródiák miatt –

(Nevetés) –

és a "Be vagy" melletti pötty miatt,
ami nem pont, hanem a védjegy.

Sok köszönet nekik.

Számomra olyan bizarr volt,

hogy lehetett a csomagolás annyira
rejtelmesen gyönyörű és tökéletes,

az üzenet pedig annyira kibírhatatlan,
magától értetődően rossz.

Számomra egyszerűen hihetetlen volt.

Remélem, meg tudtam osztani
néhány bölcs meglátást

a munkámban használt rejtelem
és érthetőség kapcsán,

és talán azt, hogyan lehetnek
érthetőbbek életükben,

vagy talán egy kicsit rejtelmesebbek,
és magukból kevesebbet kiadni.

(Nevetés)

Ha pedig van még valami,
amivel az előadást befejezném,

akkor ezzel szeretném:

Blibli blibla. Blabla Blibli.
["Ítélj elsőre!, Chip Kidd!"]

Blibli blabla bla. Blabla bla.

Blabla.

(Taps)