Az elefánt valóban nem felejt - Alex Gendler

A teljes lecke: http://ed.ted.com/lessons/why-elephants-never-forget-alex-gendler

Szokták mondani, hogy az elefánt nem felejt. De minél többet tudunk meg az elefántról, annál inkább úgy tűnik, hogy hallatlan memóriája csupán egy tényezője hihetetlen inteligenciájának, ami a Föld egyik leginkább társaskedvelő, találékony és jámbor állatává teszi. Alex Gendle megismerteti a hallgatót az elefánt lenyűgöző felejthetetlen memóriájával.

Az előadás Alex Gendler munkája, az animációt Avi Ofer készítette.

Szokták mondani, hogy
az elefánt nem felejt.

Ezek a csodálatos állatok azonban nem
egyszerűen hatalmas sétáló adattárolók.

Minél többet megtudunk róluk,

annál inkább az a benyomásunk,
hogy lenyűgöző memóriájuk

csupán egyik megnyilvánulása hihetetlen
inteligenciájuknak, ami a Föld

egyik leginkább közösségi,
legtalálékonyabb

és legjámborabb teremtményévé teszi őket.

Sok közmondással ellentétben ez,

az elefánt memóriájára vonatkozó,
tudományosan helytálló.

Az elefántok csordájuk összes
tagját ismerik,

nagyjából 30 társukat képesek felismerni
látás vagy szaglás alapján.

Ez jól jön nekik,
amikor vonulnak,

vagy összetalálkoznak esetleg
ellenséges elefántokkal.

Szintén képesek felidézni és felismerni
egyes dolgokat, amelyek veszélyt jeleznek,

és jóval az utolsó látogatásuk után is
képesek felidézni fontos helyeket.

De nem a túlélést szolgáló emlékeik a
legérdekesebbek.

Az elefántok nem csupán csordatársaikra
emlékeznek,

hanem más olyan élőlényekre is,
amelyek mély benyomást tettek rájuk.

Előfordult, hogy két cirkuszi elefánt
rövid közös szereplés után,

23 évvel később örömmel üdvözölték
egymást, amikor véletlenül találkoztak.

De nemcsak saját
fajtársukat ismerik fel.

Az elefánt évtizedek után is megismeri az
embereket, akikkel kapcsolatba került.

Ez azt mutatja, hogy memóriája többre
képes, mint reagálni a kapott ingerekre.

Ha belenézünk a fejébe,
megértjük, hogy miért.

Az összes szárazföldi emlős közül az
elefántnak van a legnagyobb agya,

és enkefalizációs hányadosa is lenyűgöző.

Ez az agy relatív mérete

az állat testtömegéhez képest.

Az elefánt EQ-ja majdnem olyan magas,
mint a csimpánzé.

A távoli kapcsolat dacára az
összetartó evolúció

figyelemre méltóan hasonlóvá
tette az emberi agyhoz,

a sok neuronnal és szinapszissal,

és jól fejlett hipokampusszal
és agykéreggel.

A hipokampusz szorosan köthető az
érzelmekhez, segíti a visszaemlékezést,

mert az kódolja a lényeges
tapasztalatokat a hosszú távú memóriába.

Hogy képes ezeket a lényeges dolgokat
felismerni, ennek köszönhető az elefánt

memóriájának komplexitása és rugalmassága
a szokásos emlékezőkészségen túl.

Ettől képes az elefánt, aki túlélt
fiatalon egy szárazságot,

felnőttként is felismerni az intő jeleit.

Ezért van az, hogy azoknak a klánoknak,
amelyekhez idősebb nőstények tartoznak,

nagyobb a túlélési esélyük.

Sajnos ugyanezért az elefánt azon kevés
nem emberi lény egyike,

amely poszttraumás stressz
szindrómában szenvedhet.

Másrészt az agykéreg képes a
problémamegoldásra,

ami számtalan, alkotó módon nyilvánul meg.

Közösen is képesek kezelni a problémákat,

néha akár túljárva a kutatók eszén,
vagy manipulálva partnereiket.

Van fogalmuk a számolás alapjairól,
képesek követni,

hogy több változtatás után melyik
kosárban van több gyümölcs.

Az emlékező- és problémamegoldó
képességnek e ritka kombinációja

megmagyarázza olykor az elefánt
okosságát,

de néhány olyan dolgot már nem, amiket

épp csak elkezdtünk megismerni
a lelki életükből.

Az elefánt használ mindent a kommunikáció
során, a testbeszédtől és a hangképzéstől

az infrahangokig, amelyek több
kilométernyire is hallhatók.

Ahogyan megértik egymást, azt sugallja,
hogy saját nyelvük és nyelvtanuk van.

Ez a nyelvérzék akár túl is terjedhet
az egyszerű kommunikáción.

Az elefántok alkotnak a különböző
színek és elemek

gondos kiválasztásával és kombinálásával.

Képesek megkülönböztetni tizenkét zenei
hangot, és elismételni dallamokat.

És még egy elefántzenekar is létezik.

De talán a legmeglepőbb dolog az
elefántokkal kapcsolatban

egy olyan képesség, ami az
okosságnál is fontosabb:

az együtt érző képességük, az önzetlenségük
és igazságérzetük.

Az elefánt az egyetlen nem emberi lény,
aki gyászolja halottjait,

temetési rituálét rendez, és
látogatja a sírt.

Más fajok iránt is mutat együttérzést.

Az egyik munkaelefánt nem volt hajlandó

egy lécet egy lyukba bedugni,
ahol épp aludt egy kutya.

Volt, hogy elefántok sérült emberekkel
találkoztak és mellettük maradtak,

szelíden vigasztalták őket ormányukkal.

Másrészt, lakott településekre általában
akkor támad elefánt,

ha előtte őket támadták meg,
mészárolták le,

mintegy szándékosan bosszút állva.

Ha mindezeket figyelembe véve

azzal a ténnyel együtt, hogy az elefánt
azon kevés fajok egyike,

amely képes felismerni magát a tükörben,

nehéz szabadulni attól a következtetéstől,

hogy tudatos, intelligens és érzelemgazdag
lények lennének.

Sajnálatos módon az ember mégsem
ekként kezeli őket.

Ázsiában élőhelyük pusztításától
szenvednek folyamatosan,

Afrikában az elefántcsont-kereskedelemtől,
és a rossz bánásmódtól szerte a világban.

Az alapján, amit az elefántokról tudunk,

és amit folyamatosan tanítanak nekünk
az állati intelligenciáról,

most még lényegesebb biztosítani,
mint valaha,

hogy ne tűnjön el a világ palettájáról

a "természetnek e remek alkotása",
ahogyan John Donne angol költő nevezte.