A nők szerepe az erőszakmentes konfliktuskezelésben

Meg akarod változtatni a világot? Akkor erről a statisztikáról tudnod kell: az erőszakmentes kampányok dupla olyan eséllyel lesznek sikeresek, mint az erőszakosak. Miért nem alkalmazza tehát ezt a taktikát több csoport amikor konfliktushelyzetbe kerül? Julia Bacha dokumentumfilmes osztja meg történeteit hatékony, erőszakmentes ellenállásokról, és egy tanulmányról a női vezetők jelenlétének fontosságáról konfliktushelyzetekben.

12 éve vettem először a kezembe kamerát,

hogy Ciszjordánia egy palesztin falvában
filmezzem az olívaszüretet.

Gondoltam, leforgatom
ezt az egy dokumentumfilmet,

majd továbbállok a világ
egy másik részére.

De valami miatt újra és újra visszatértem.

Nos, általában, amikor a nemzetközi
közönség a világ e részéről hall,

gyakran azt kívánja, bárcsak a konfliktus
valahogy magától megoldódna.

Azt szeretnénk, hogy a szörnyű izraeli-
palesztin konfliktus megszűnjék.

Hasonlóan érzünk a világ sok más
konfliktusával kapcsolatban is.

De minden alkalommal,
amikor bekapcsoljuk a híreket,

úgy tűnik, hogy egyre több országban
lángolnak fel harcok.

Ezért elgondolkodtam,

nem lenne-e érdemes a konfliktusokat
más szemszögből megközelíteni --

ahelyett, hogy egyszerűen azt
kívánjuk, hogy érjenek véget a harcok,

a konfliktuskezelés módjára
összpontosítanánk.

Ez számomra a nagy kérdés,

ennek megválaszolására törekedtünk
csapatommal a non-profit Just Visionnél.

Miután számos harcot kísértem
figyelemmel a Közel-Keleten,

kezdett kibontakozni előttem valami
hasonlóság a sikeresebbek között.

Elgondolkodtam, hogy vajon ezek a dolgok
általánosak-e, és ha igen,

milyen hasznosítható tudással szolgálnak
a hatékony konfliktuskezelésről

Palesztinában, Izraelben és másutt.

Ennek is megvan a maga tudománya.

Egy 323 jelentős, 1900 és 2006 közötti
politikai konfliktust elemző tanulmányban

Maria Stephan és Erica Chenoweth arra

a következtetésre jutott,
hogy az erőszakmentes kampányok

majdnem dupla olyan eséllyel
sikeresek, mint az erőszakosak.

Továbbá erőszakmentes kampány során
kisebb esélye a fizikai sérülésnek.

mind a résztvevők, mind az ellenfél

részéről. És ami a legfontosabb,

ez tipikusan békésebb, demokratikusabb
közösségek kialakulásához vezet.

Más szóval a békés ellenállás
hatékonyabb és építőbb módja

a konfliktuskezelésnek.

De ha ilyen könnyű a választás,
miért nem dönt így több csoport?

Victor Asal politológus és társai

olyan tényezőket vizsgáltak, amelyek

a politikai csoportok
taktikaválasztását formálják.

És mint kiderült, a legmeghatározóbb
elem abban,

hogy egy mozgalom az erőszakos
vagy erőszakmentes módszer mellett dönt,

nem az, hogy a csoport
bal- vagy jobboldali,

nem is a vallási befolyás,

nem is az, hogy demokratikus
vagy diktatórikus közegben küzd,

és még csak nem is az elnyomás foka,
amivel a csoport szembekerül.

A legmeghatározóbb tényező abban,
hogy egy csoport mennyire hajlik a békés

megoldások felé, hogy miként vélekedik
a nők társadalmi szerepéről.

( Taps )

Ha a mozgalomban a párbeszéd része

a nemek közötti egyenlőség,

jelentősen megnő annak az esélye,
hogy az erőszakmentes lesz,

és ezzel együtt a siker esélye is.

A kutatás felhasználja
az én anyagomat is,

amely Izrael és Palesztina politikai
szerveződéseire vonatkozik.

Feltűnt, hogy azok a mozgalmak, amelyek
nyitottak voltak női vezetők részvételére,

- mint például amelyiket
a Budrus nevű faluban filmeztem -

sokkal nagyobb eséllyel
érték el céljukat.

Ezt a falut komolyan fenyegette
a veszély, hogy eltörlik a föld színéről,

amikor Izrael elkezdte
építeni a választófalat.

A tervezett nyomvonal miatt

feldúlták volna a közösség
olajfa-ültetvényeit, temetőit

és végül a falu minden oldalról
el lett volna zárva a külvilágtól.

Az eltökélt helyi vezetéssel

erőszakmentes ellenállási mozgalmat
szerveztek, hogy ezt megakadályozzák.

Minden ellenük szólt.

De volt egy titkos fegyverük:

egy 15 éves lány,

aki bátran egy buldózer elé ugrott,

amely éppen egy olajfát készült
kitépni, és megállította.

Ebben a pillanatban döbbent rá
Budrus közössége, hogy mire képesek,

ha befogadják a nőket a közéletbe,
és támogatják részvételüket.

Így történt, hogy a budrusi nők
kreativitásukkal és józanságukkal

számos akadályt küzdöttek le
nap mint nap a frontvonalban,

egy 10 hónapos fegyvertelen küzdelemben.

Ahogyan azt már gondolhatják,

a végén nyertek.

A válaszfalat máshol húzták fel,

a nemzetközileg elismert zöld vonalon.

A budrusi nők féktelen
erejükről lettek híresek

Ciszjordániában.

( Taps )

Köszönöm.

Itt megállnék egy pillanatra,
- segítettek is most ebben - ,

hogy tisztázzak két lehetséges,

súlyos félreértést.

Az első az, hogy nem gondolnám,

hogy a nők eredendően és
alapvetően békésebbek a férfiaknál.

De hiszem, hogy a mai világban

a nők máshogy tapasztalják
meg az erőviszonyokat.

Gyengébb pozíciójuk miatt
a legkülönfélébb élethelyzetekben

kénytelenek feltalálni magukat.

ezért a nők igen tehetségesek

az észrevétlen nyomásgyakorlásban

a nagy és erős ellenfelekkel szemben.

A "manipulatív" kifejezés, amit nőkkel
szemben gyakran elítélőleg használnak,

azt tükrözi, hogy a nők céljaik eléréséhez
gyakran kénytelenek

más eszközt keresni,
mint a nyílt összeütközés.

Az erőszakmentes ellenállás
lényege pedig épp

az ilyen alternatívák keresése
a nyílt konfrontáció helyett.

Folytassuk a második
lehetséges félreértéssel.

Sokat beszéltem saját közel-keleti
tapasztalataimról,

és néhányan most azt gondolhatják,

hogy a megoldás az, hogy a muszlim
és arab közösségeket úgy szoktatjuk,

hogy legyenek befogadóbbak a nőkkel.

Ha ezt tennénk, sikeresebbek lehetnének.

Nekik nincs szükségük eféle segítségre.

A nők mindig is részt vettek a Közel-Kelet

legmeghatározóbb mozgalmaiban,

csak általában láthatatlanok maradnak
a nemzetközi közösség számára.

Kameráink leginkább
a férfiakra fókuszálnak,

akik sokszor végül konfliktusos
helyzetekbe bonyolódnak,

aminek a hírszerkesztők
nem tudnak ellenállni

Így végül a közvetítésekben
nemcsak a nők tűnnek el

a régió küzdelmeiből,

hanem gyakran maguk a küzdelmek
is elferdítve kerülnek bemutatásra.

Az 1980-as évek végén
felkelés tört ki Gázában,

ami gyorsan átterjedt Ciszjordániára
és Kelet-Jeruzsálemre.

Első intifáda néven vált ismertté.

Akik vissza tudnak
emlékezni az eseményekre,

általában az izraeli tankokat
kövekkel dobáló

palesztin férfiak képét idézik fel,
és más, hasonló jeleneteket.

Az akkori híradások alapján

úgy tűnt, hogy az intifáda csak
kövekről, Molotov-koktélokról

és lángoló gumiabroncsokról szól.

Pedig fontos erőszakmentes szerveződések
-- árnyékntézmények létrehozása,

sztrájkok, ülősztrájkok
- is fémjelezték az időszakot.

Az első intifáda idején

jelentős összefogás bontakozott ki
a palesztin lakosság körében,

amely átívelt az osztályokon
és generációs korlátokon.

Mindez népi bizottságok
hálózatain keresztül történt.

A közösség önálló, közvetlen akciói
megkérdőjelezték,

hogy képes-e Izrael Ciszjordániát és a

Gázai övezetet irányítása alatt tartani.

Maga az izraeli hadsereg szerint is

az első intifáda akcióinak
97%-a fegyvertelen volt.

És van még valami erről az időszakról,
ami nem volt a híradások része.

Az intifáda alatt,
18 hónapon keresztül

nők irányították a gépezetet
a színfalak mögül: palesztin nők

a legkülönfélébb társadalmi,
gazdasági háttérrel.

Ők feleltek százak és ezrek mozgósításáért
abban az összehangolt akcióban,

amely az elfoglalt területekről
való kivonulást szerette volna elérni.

Naela Ayyash egy önfenntartó palesztin
gazdaság létrehozására törekedett

a Gázai-övezet asszonyait arra biztatva,
hogy termeljenek zöldségeket kertjükben.

Ez akkor az izraeli hatóságok szemében
illegális tevékenységnek számított.

Rabeha Diab átvette a teljes felkelés

döntéshozói hatalmát, miután

deportálták a férfiakat, akik korábban

e pozíciót betöltötték.

Fatima Al Jaafari lenyelte a felkelés
utasításait tartalmazó röplapokat,

hogy azokat a felkelés egész
területén terjeszteni tudja

anélkül, hogy elkapnák;

Zahira Kamal pedig

egy szervezetet vezetett, amelyben a nők
részvétele a kezdeti 25-ről

3000-re nőtt egyetlen év alatt,

ezzel hozzájárulva
a felkelés fennmaradásához.

Rendkívüli teljesítményeik ellenére

egyikük sem került be az
első intifádáról szóló híradásokba.

De a világ más részein is ezt tesszük.

Például a történelemkönyveinkben
és kollektív tudatunkban

a küzdelem arcai mindig férfiak
voltak, ők voltak a szószólók

az USA-ban az 1960-as években
a faji egyenlőségért vívott harcban.

Pedig a nőknek is jelentős szerepük volt

a szervezésben és mozgósításban.

Hányunknak jut eszébe Septima Clark,

amikor az USA polgárjogi
mozgalmáról beszélünk?

Meglehetősen kevesünknek.

Pedig alapvető szerepet játszott
a küzdelem minden szakaszában,

különösen az írástudás és az oktatás
fontosságának hangsúlyozásában.

Őt is, mint sok más nőt,
akiknek lényeges szerep

jutott a polgárjogi harcokban,
kifelejtették, kitörölték

az USA polgárjogi mozgalmából.

Itt nem az elismerésről van szó.

A probléma ennél sokkal átfogóbb.

A történetek mélyen
érintik önértékelésünket,

hogy hogyan emlékezünk
a mozgalmak vezetésére,

hogy mi vezetett a győzelemhez.

A történetek, amiket az első intifádáról,
az USA polgárjogi mozgalmáról

vagy hasonlókról mesélünk,

sokat számítanak és
döntően befolyásolhatják,

hogy miként reagálnak
legközelebb a palesztinok,

az amerikaiak

és a világ más részein élő emberek,

amikor igazságtalanság éri őket,

és bátran fellépnek ellene.

Ha nem emeljük ki a küzdelmekben
fontos szerepet játszó nőket,

elmulasztunk példaképekkel
szolgálni a jövő generációinak.

Példaképek nélkül
nehezebb lesz a nők számára

felvállalni az őket jogosan megillető

közéleti szerepet.

És ahogyan azt korábban láttuk,

egy mozgalom sikerességének

egyik meghatározó tényezője,

hogy miként vélekedik a nők

közéleti szerepéről.

Ezen áll vagy bukik,

hogy demokratikusabb és békésebb
közösségek felé tartunk-e.

Egy olyan világban,
ahol annyi minden változik,

és ahol a változások egyre
gyorsabban történnek,

nem az a kérdés, hogy
lesznek-e konfliktusaink.

hanem az,

hogy milyen történetek formálják majd,

ahogyan konfliktus esetén viselkedünk.

Köszönöm.

( taps )