Írók jó tanácsai minden életszakaszra

Bár minden ember más és más, egyvalamiben megegyezünk: mindannyian ugyanolyan minták szerint öregszünk, és életünk közös mérföldkövei az általunk szeretett könyvek lapjain köszönnek vissza. Megindító előadásában Joshua Prager olyan írók idézetein keresztül mutatja be életünk fontosabb szakaszait, mint Norman Mailer, Joyce Carol Oates, William Trevor és más nagyszerű szerzők. A vizuális élmény Milton Glaser grafikus munkáját dicséri. Prager szerint: "A könyvek elmesélik, hogy kik voltunk, kik vagyunk és kik leszünk."

A jövő hónapban leszek 44 éves,

és úgy érzem, a 44. évem nagyon jó lesz,

a beteljesülés és a felismerések éve lesz.

Nem azért érzem ezt,

mert valami különleges vár még rám,

hanem azért, mert azt olvastam,
hogy ez egy jó év lesz.

Norman Mailer ezt így írja le:

"Érezte a saját korát, a 44-et...",

Az éjszakai hadai c. 1986-os könyvében,

"...mintha szilárd képződménye lenne

egy férfi csontjainak, izomzatának,
szívének, tudatának és érzéseinek,

ahogy annak lennie kell."

Igen, tudom, hogy Mailer ezt
nem rólam írta.

De közben mégis...

mindannyiunknak! Neked, nekem.
A könyv témája

az öregedés, ahogy évről évre változunk.

A születéstől kezdve,
a jól ismert sorrendben,

a gyerekkor csodáin és korlátain
keresztül,

a kamaszkor szabadságán
és csalódásain,

a felnőttkor felelősségein
és mérföldkövein át,

az öregkor elfogadásáig
és beletörődéséig bezárólag.

Az életnek sormintái vannak,

és ezek mindannyiunk esetében azonosak.

Ahogy Thomas Mann is írta:

"Velem is meg fog történni,
ahogy velük is."

Nem csupán sorminták szerint élünk,

hanem ezeket könyvekben is
megörökítjük történetekként,

melyeket olvasva magunkra ismerünk.

A könyvek elmondják kik voltunk,

kik vagyunk, és kik leszünk.

Ősidők óta ezt teszik a könyvek.

Ahogy James Salter írta:

"Az élet, ha valamivé, akkor
könyvek lapjaivá változik."

Aztán, 6 évvel ezelőtt
valami eszembe jutott:

ha az élet valóban könyvlapokká válik,

akkor minden életkorhoz társítható
egy-egy bekezdés.

Ha megtalálnám őket, egy történetté
tudnám őket összefűzni.

Egy életbe tudnám szőni őket,

egy hosszú életbe,
egy száz évig tartó életbe,

amely az egész sormintát tartalmazza,

amelynek a fázisait
a szerencsések megélik.

37 éves voltam, amely

William Trevor szerint a
"mérlegelés kora".

Hajlamos voltam a koromon és
az idő múlásán elmélkedni.

Egy betegség a családban,
s később egy sérülésem

világossá tette, hogy nem mindenki
éri meg az öregkort.

Mindamellett az öregedés
csak késlelteti az elkerülhetetlent,

ideje belátni, amit a pillanatnyi
körülmények elfednek.

Minderre ráébredni fájó volt.

Egy lista azonban maradandó lenne.

Megörökíteni a törékeny életet
évről évre

kapaszkodó lehet a mulandóban,

és betekintést adhatna a jövőbe
mindenki számára,

függetlenül attól, hogy megéli-e.

Amikor elkezdtem a listámat,
hamar megszállottá váltam,

csak olvastam és olvastam egy-egy évért.

A lista minden eleme egy-egy év,
száz éves korunkig.

"27...a váratlan kinyilatkozások kora,"

"62... apró fogyatkozások."

Tudatában voltam annak,
hogy ezek a meglátások viszonylagosak.

Először is, ma már tovább élünk,
és lassabban öregszünk.

Christopher Isherwood
a "megsárgult levél" kifejezéssel

írt le egy 53 éves férfit,

míg egy századdal korábban Lord Byron
a 36 éves önmagát írta le így.

(Nevetés)

Tudatában voltam annak is,
hogy az élet kiszámíthatatlanul változik

évről évre,

és így az emberek ugyanazokat
az éveket másképp élik meg.

De még így is egységbe
rendeződött a lista,

és kristálytisztán látszik az oldalakon

az élet, amit eddig éltem.
Felismerni 20 évesen:

"az ember egyre kevésbé
biztos abban, ki is ő";

kiemelkedni 30 évesen "a tevékeny életre
készülődés kietlenségből";

40 évesen megtanulni:
"lelakatolni azokat a szobákat,

ahová már nem térek vissza."

Ez voltam én.

Persze mindannyian keresztülmentünk ezen.

Milton Glaser, a remek grafikus,

akinek a gyönyörű munkáit látjátok,

és, aki ma 85 éves--

ez "...az érettség és megdicsőülés"
kora Nabokov szerint--

jegyezte meg,
hogy akárcsak a színek és a művészet,

az irodalom is a tapasztalatainkra
emlékeztet minket .

És tényleg! Amikor megmutattam
a listámat nagyapámnak,

csak egyetértően bólogatott.

Akkor volt 95, és hamarosan meghalt,

amely életkorról írta azt
Roberto Bolaño, hogy

"...olyan, mintha halhatatlan lenne."

Visszatekintve azt mondta, hogy valóban,

Proustnak igaza volt, hogy 22 évesen
azt hisszük, sose halunk meg,

ahogy egy Edwin Shneidman nevű
tanatológusnak is igaza volt,

hogy 90 évesen már biztosan tudjuk,
hogy meghalunk.

A nagyapámmal is megtörtént,

ahogy velük is.

A lista kész van:

Száz év.

És visszatekintve rá,

tudom, hogy én még nem vagyok kész.

Még élnem kell,

még hátra van jó pár oldal.

És már ismerve Mailer idézetét,

Alig várom a 44-et!

Köszönöm.

(Taps)