Phil Plait: Hogyan védjük meg a Földet az aszteroidáktól?

Mi az, ami tíz kilométer átmérőjű és egy pillanat alatt véget vethet a civilizációnak? Egy aszteroida - és rengeteg van belőlük. Phil Plait humora és képei az aszteroidák pusztítási módjairól, illetve az ellenük való védekezés lehetőségéről, elbűvölik TEDXBoulder hallgatóságát.

Valami igazán nagyról

akarok beszélni nektek.

Innen indulunk.

65 millió évvel ezelőtt

a dinóknak egy rossz napjuk volt.

(Nevetés)

Egy tíz kilométer átmérőjű szikladarab,

ötvenszer gyorsabban repülve

mint a puskagolyó,

becsapódott a Földbe.

Teljes energiáját egyszerre

szabadította fel

egy felfoghatatlan robbanásban.

Ha veszel minden nukleáris fegyvert,

amit a hideg háborúban halmoztak fel,

egy halomba hordod őket

és egyszerre felrobbantod,

az egymilliomod része lenne

annak az energiának, ami akkor felszabadult.

A dínóknak igazán rossz napjuk volt.

Rendben?

Nos, egy tíz kilométer átmérőjű szikla nagyon nagy.

Mindnyájan Boulder-ben élünk.

Ha kinézel az ablakodon és látod

a Long's Peak-et, valószínűleg ismerős.

Nos, lapátoljuk ki

Long's Peak-et az űrbe.

Vegyük a Meeker hegységet, hordjuk ide,

és tegyük ki azt is az űrbe,

és az Everest-et, és a K2-t,

és az indiai csúcsokat.

Akkor majd kezded felfogni

mennyi szikláról is beszélünk, rendben?

Tudjuk, hogy ilyen nagy volt,

a kihatása és a hátrahagyott krátere miatt.

A mostani Yucatan félszigetbe csapódott be,

a Mexikói-öböl peremén.

Láthatjátok itt a Yucatan

félszigetet, lehet felismeritek Cozumel-t

ott a keleti parton.

Ilyen nagy a becsapódás krátere.

Óriási volt. Hogy lássátok a léptéket,

rendben, mindjárt meglesz. A lépték itt

50 mérföld fölül, száz kilométer alatta.

Az a dolog

300 kilométer átmérőjű volt,

egy hatalmas krátert vájt, ami rengeteg

földet mozdított el és szórt szét

a világon és tüzeket okozott az egész bolygón,

és annyi port vert fel, hogy eltakarta a napot.

A Földön akkor élő fajok

mintegy 75 százalékát irtotta ki.

Nos, nem minden aszteroida ilyen óriási.

Egyesek kisebbek.

Itt van egy, amelyik

az Egyesült Államok fölött jelent meg

1992 októberében.

Egy péntek este jelent meg.

Miért fontos ez?

Mert akkoriban a videokamerák

épp csak kezdtek népszerűek lenni,

és az emberek, a szülők vitték magukkal

a kölykeik focimeccsére, hogy lefilmezzék őket

focizás közben. És mivel pénteken jelent meg,

a szülők készíthettek egy ilyen nagyszerű

felvételt erről a dologról, amint megjelenik

és széttörik West Virginia, Maryland, Pennsylvania

és New Jersey felett, mígnem ezt tette

egy kocsival New York-ban.

(Nevetés)

Nos, ez nem egy 320 kilométeres kráter,

de azért láthatják a sziklát

amint ott csücsül,

focilabdányi méretű,

és azt a kárt okozta a kocsiban.

Nos, amikor belépett a légkörbe ez a dolog

valószínűleg akkora volt mint egy iskolabusz.

A légköri nyomás törte darabokra,

szétmorzsolódott, és aztán a darabjai lezuhantak

és okoztak némi kárt.

Nem szeretnéd, ha ez a lábadra

vagy a fejedre esne, mert ezt tenné veled.

Az rossz lenne.

De az nem irtaná ki a teljes életet

a Földön, úgyhogy rendben van.

De kiderült, hogy nincs szükség egy tíz kilométeres

sziklára, hogy rengeteg kár keletkezzen.

Létezik egy középérték a kicsi szikla

és az óriási szikla között, tulajdonképpen

ha voltak valaha Winslow közelében, Arizonában,

ott van egy kráter a sivatagban, ami

annyira jellemző, hogy Meteor Kráternek nevezik.

Hogy érezzék a léptéket, ez itt kb. 1.6 km széles.

Ha a felső részét nézik, az ott egy parkoló,

és azok ott pedig lakókocsik.

Tehát 1.6 km átmérőjű, 183 méter mély.

A tárgy amelyik ezt okozta körülbelül

27 és 45 méter közötti átmérőjű volt, tehát kb.

a helyi Mackey Előadóterem méretű.

Félelmetes sebességgel jött,

becsapódott a talajba, felrobbant,

a robbanás energiája körülbelül

egy 20 megatonnás atombombának felelt meg --

egy meglehetősen nagy bomba.

Ez 50.000 éve volt, tehát talán

kipusztított néhány bölényt és antilopot,

vagy valami hasonlót a sivatagban,

de valószínűleg nem okozott

globális pusztítást.

Kiderült, hogy ezek a dolgok nem kell, hogy

becsapódjanak a talajba, hogy nagy kárt okozzanak.

1908-ban, Szibéria fölött, közel

Tunguszkához -- azoknak akik

Dan Akroyd rajongók és látták a "Szellemírtók"-at,

ahol ő említette a nagy dimenziók-közti hasadást,

az 1909-es szibériai robbanás óta, ahol ő

rossz dátumot mondott, de ez rendben van. (Nevetés)

1908 volt. Ez rendben van. Ezt kibírom.

(Nevetés)

Egy másik szikla lépett be a Föld légkörébe

és ez a talaj fölött robbant fel, több

kilométerrel a Föld felszíne felett.

A robbanás hője felgyújtotta az alatta

lévő erdőket, és a lökéshullám

leért és fákat döntött ki

több száz négyzetkilométeren.

Ez hatalmas kárt okozott.

És ez a szikla valószínűleg körülbelül

ennek az épületnek a méretével egyezett meg.

A Meteor Kráter esetében fémből volt,

és a fém sokkal keményebb, ezért

leért a felszínig.

A Tunguszka meteor valószínűleg

sziklából volt, és az sokkal törékenyebb,

ezért felrobbant a levegőben. Akárhogy is, ezek

félelmetes robbanások, 20 megatonnányiak.

Nos, amikor ezek a dolgok felrobbannak,

nem okoznak globális ökológiai kárt.

Nem fognak olyasmit tenni,

mint amit a dínó-gyilkos tett.

Egyszerűen nem elég nagyok ehhez.

De okoznak majd globális gazdasági kárt,

mert nem kell feltétlenül becsapódniuk

ahhoz, hogy ilyen fajta kárt okozzanak.

Nem kell globális pusztítást végezzenek.

Ha egy ilyen dolog becsapódna

akárhova is, pánikot okozna.

De ha egy várost találna el, egy fontos várost --

nem mintha egy város fontosabb volna mint a többi,

de egyes városoktól jobban függünk,

hála a globális gazdaságnak -- és ez

óriási méretű kárt okozhat nekünk

civilizációnk szintjén.

Most, hogy jól rátok ijesztettem ...

(Nevetés)

mit tehetünk ezzel kapcsolatban?

Ez egy létező fenyegetés.

Megjegyzem, hogy nem volt

dínó-gyilkos méretű becsapódás

65 millió éve. Ezek nagyon ritkák.

A kisebbek gyakrabban fordulnak elő,

valószínűleg évezrednyi léptéken,

talán néhány száz vagy ezer évente,

de akkor is gondolnunk kell erre.

Tehát mit tehetünk velük?

Az első dolog: meg kell találjuk őket.

Ezen a képen egy aszteroida látható, ami

2009-ben haladt el mellettünk.

Pont itt van.

De láthatják, hogy szerfelett halvány.

Nem is tudom, hogy látjátok-e ott

a hátsó sorban. Ezek csak csillagok.

Ez a szikla kb. 27 méteres volt,

tehát kb. olyan méretű, mint az, ami felrobbant

Tunguszka felett és becsapódott Arizonába 50.000 éve.

Ezek a dolgok halványak.

Nehezen láthatók és az ég igazán nagy.

Először meg kell találjuk ezeket a dolgokat.

A jó hír az, hogy keressük őket.

A NASA pénzt szentelt erre.

A Nemzeti Tudományos Alapítvány, és más

országok is nagyon érdekeltek ebben.

Távcsöveket építünk, amik keresik

a fenyegetést. Ez egy csodás első lépés,

de mi a második lépés? A második lépés:

hogyha látunk egyet felénk jönni,

meg kell állítanunk. Mit teszünk?

Talán hallottatok az Apophis nevű aszteroidáról.

Ha nem hallottatok, majd fogtok.

Hogyha hallottatok a 2012-es maja világvégéről,

akkor fogtok hallani Apophis-ról,

mert már rá vagytok kapcsolódva az összes

világvége csatornára.

Az Apophis aszteroidát 2004-ben fedezték fel.

Körülbelül 229 méteres, tehát

elég nagy -- nagy méretű,

nagyobb mint egy focipálya -- és el fog

haladni a Föld mellett 2029 áprilisában.

És olyan közel fog elhaladni,

hogy alámegy majd az időjárás

előrejelző műholdak pályájainak.

A Föld gravitációja meg fogja módosítani

a pályáját, és ha az űr ezen kicsi,

vese formájú és kulcslyuknak nevezett

részén halad majd át,

a Föld gravitációja pont annyira fogja

módosítani a pályáját, hogy hét év múlva

április 13-án, pont egy pénteki napon,

a 2036-os évben ... (Nevetés)

-- nem tervezheted meg az ilyesmit --

az Apophis el fog bennünket találni.

És 229 méteres, tehát elképzelhetetlen

károkat fog okozni.

A jó hír az, hogy az esélye annak, hogy

pontosan a kulcslyukon fog áthaladni

és eltalál bennünket, az egy az egy millióhoz,

nagyon, nagyon kicsi esély, tehát én például

nem töltöm álmatlanul az éjszakáimat emiatt.

Nem gondolom, hogy Apophis egy probléma.

Valójában, Apophis egy álcázott áldás,

mert ráébresztett minket a veszélyekre,

amiket ezek a dolgok jelentenek.

Ezt a dolgot pár éve fedezték fel

és eltalálhat minket néhány év múlva.

Nem fog, de megadja az esélyt, hogy tanulmányozzuk

az ilyen fajta aszteroidákat. Nem igazán

értettük ezeket a kulcslyukakat,

és most már értjük, és kiderült

mennyire fontosak, mert hogy is

állítasz meg egy ilyen aszteroidát?

Mert mi is történik, hogyha

az út közepén állsz és egy kocsi

feléd tart? Mit csinálsz? Ezt teszed.

Igaz? Elmozdulsz. A kocsi elmegy melletted.

De nem mozdíthatjuk el a Földet, legalábbis

nem könnyen, de elmozdíthatunk egy kicsi aszteroidát.

És amint kiderült, már meg is tettük.

2005-ben a NASA fellőtte a Deep Impact

nevű szondát, ami becsapódott --

egy darabja becsapódott egy üstökös magjába.

Az üstökösök nagyon hasonlók az aszteroidákra.

Nem az volt a cél, hogy eltérítsék az útból.

A cél az volt, hogy egy krátert csináljanak,

eltávolítsák az anyagot, lássák mi van

az üstökös felszíne alatt, amiről aztán

tanultunk is eleget.

Elmozdítottuk egy icipicit az üstököst,

nem sokat, de nem az volt a cél.

Azonban, gondoljatok bele.

Ez a dolog a nap körül kering

16 - 32 kilométerrel másodpercenként.

Eltaláljuk egy űrszondával. Rendben?

Képzeljétek el, milyen nehéz lehet ez, és megtettük.

Vagyis újból megtehetjük.

Ha szükséges, ha látunk egy aszteroidát jönni

felénk, és pont felénk jön,

és van két évünk rá, simán eltaláljuk.

Megpróbálhatják -- ha nézik

a filmeket, gondolhatnak arra is,

miért ne használnánk atomfegyvert?

Hát igen, megpróbálhatjátok, de a probléma az időzítés.

Kilősz egy atomfegyvert erre a dologra,

pár ezred másodperces toleranciával kell

felrobbantanod vagy máskülönben elhibázod.

És rengeteg probléma van ezzel.

Nagyon nehéz megcsinálni.

De csak simán eltalálni valamit? Ez elég könnyű.

Azt hiszem még a NASA is meg tudja tenni,

és megmutatták, hogy meg tudják tenni. (Nevetés)

A probléma az, hogy mi történik ha

eltalálod az aszteroidát, megváltoztatod a pályáját,

megméred az új pályát és rájössz,

hogy, istenem, pont egy kulcslyukba taszítottuk be,

és majd három év múlva fog eltalálni bennünket.

Nos, az én véleményem az, hogy rendben van.

Nem fog hat hónap múlva eltalálni. Az jó.

Most már van három évünk, hogy valami mást tegyünk.

És újból eltalálhatjuk. Ez eléggé kétbalkezes dolog.

Talán egy harmadik kulcslyukba taszíthatjuk,

vagy bármi más történhet, tehát nem ezt teszed.

És ez az a rész, amit igazán kedvelek.

(Nevetés)

A nagy macsó "Majd mi

kiütjük ezt a kavicsot!" hozzáállás után

megkeressük a bársonykesztyűket.

(Nevetés)

Létezik egy tudósokból, mérnökökből

és űrhajósokból alakult csoport,

a B612 Alapítvány. Akik olvasták

a "Kis herceg"-et, könnyen megértik

majd az utalást, remélem. A kis herceg

élt a B612 nevű aszteroidán.

Ezek okos emberek -- férfiak és nők --

űrhajósok, mérnökök.

Rusty Schweickart, aki az Apollo 9-en

volt űrhajós, benne van. Dan Durda barátom,

aki ezt a képet készítette, itt dolgozik Boulder-ben

a Délnyugati Kutató Intézetben,

a Walnut Street-en. Ő készítette ezt a képet,

és ő az egyik csillagász

aki nekik dolgozik. Ha látunk egy aszteroidát

ami el fogja találni a Földet és van

elég időnk, akkor elmozdíthatjuk

egy jobb pályára. De aztán fellövünk

egy szondát ami egy - két tonnás kell legyen.

Nem kell óriási legyen -- pár tonna,

nem olyan nagy -- és leparkolod az aszteroida mellé.

Nem szállsz le rá, mert ezek a dolgok

folyton bukfenceznek. Nagyon nehéz leszállni rájuk.

Helyette a közelébe kerülsz.

Az aszteroida gravitációja vonzza a szondát,

és a szondának van egy pár tonna tömege.

Neki is van egy icipici gravitációja, de az elég

ahhoz, hogy vonzza az aszteroidát.

Bekapcsolod a rakétákat -- itt alig látszik,

de vannak rakéta kibocsátások --

és ez a két tárgy össze van kapcsolva

a saját gravitációjukkal, és hogyha elmozdítod

a szondát, nagyon-nagyon finoman,

könnyen biztonságos pályára terelheted a sziklát.

Még Föld körüli pályára is állíthatod,

ahol bányát nyithatunk rajta, habár ez már

egy egészen más dolog. Nem megyek ebbe bele.

(Nevetés)

De gazdagok lehetnénk!

(Nevetés)

Tehát gondoljatok erre, rendben?

Óriási sziklák repdesnek ott kinn,

és eltalálnak minket, kárt okoznak

nekünk, de rájöttünk hogyan csináljuk meg ezt,

minden dolog megvan hozzá, hogy megtegyük.

Vannak csillagászaink távcsövekkel,

akik keresik őket. Vannak okos emebereink,

nagyon-nagyon okos emberek, akik törődnek

ezzel és kigondolják, hogyan oldjuk

meg a problémát, és megvan a technológiánk hozzá.

Ez a szonda nem használhat kémiai hajtóművet.

A kémiai hajtóművek túl sok tolóerőt adnak.

A szonda simán elszállna.

Feltaláltunk egy ionhajtóműnek nevezett valamit,

ami egy nagyon-nagyon kicsi tolóerejű hajtómű.

Az erő amit előállít hasonló ahhoz, amit egy

darab papír gyakorol a kézre, hihetetlenül kevés,

de hónapokig és évekig működhet,

biztosítva azt a finom nyomást.

Ha itt valaki rajongója az eredeti "Star Trek"-nek,

ők találkoztak egy idegen űrhajóval

aminek volt ionhajtóműve, és Spock azt mondta:

"Ők nagyon kifinomult technológiával rendelkeznek.

Több száz évvel járnak előttünk emiatt a meghajtás miatt."

Igen, nekünk most van ionhajtóművünk. (Nevetés)

Nincsen Enterprise űrhajónk,

de most van ionhajtóművünk.

(Taps)

Spock.

(Nevetés)

Tehát ...

ez a különbség

köztünk és a dínók között.

Velük ez történt.

Velünk ez nem kell, hogy megtörténjen.

A különbség köztünk és dínók között

az, hogy nekünk van űrprogramunk

és szavazhatunk,

tehát megváltoztathatjuk a jövőnket.

(Nevetés)

Megvan a képességünk a jövőnk megváltoztatására.

65 millió év múlva

a csontjaink nem kell,

hogy egy múzeumban porosodjanak.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)