Tyler DeWitt: Hé, tudományt oktatók -- tegyék mókássá

A középiskolai tudományt tanító Tyler DeWitt el volt ragadtatva egy a baktériumokról szóló óraterven (milyen király!) -- melyet csalódottságára a diákjai utáltak. A probléma a tankönyv volt: lehetetlen volt megérteni. Arra próbálja meg felhívni a természettudományi tantárgyakat tanítókat, hogy hagyják ki a szakzsargont és az extrém pontosságot, ehelyett engedjék, hogy a tudomány történetek és szemléltetések által váljon élvezetessé. (Felvétel: TEDxBeaconStreet.)

Hadd meséljek el egy történetet.

Ez az első évem középiskolai tanárként,

nagyon lelkes vagyok, tudományt tanítok.

Annyira izgatott vagyok,
apait-anyait beleadok az óraterveimbe.

De lassacskán kezdek rájönni
arra a rettenetes tényre,

hogy a diákjaim nem igazán
tanulnak semmit az óráimon.

Egyik nap ez történt:

Épp feladtam a leckét az osztálynak,
hogy olvassák el a könyvből

azt a fejezetet, ami mellesleg
a kedvencem biológiából:

"Mik a vírusok, és hogyan támadnak?"

Izgatott voltam, hogy ezt a témát átbeszélhetjük a diákokkal.

Megkérdeztem tőlük, hogy el tudnák-e mondani

a lényeget és hogy miért is olyan klassz ez a téma.

Síri csend lett.

Végül a kedvenc diákom rám nézett és így szólt:

"Igen gáz az olvasmány."

Aztán pontosított:
"Úgy értem nem az olvasmány gáz,

hanem hogy egy árva kukkot
sem értettem az egészből.

Emellett unalmas is. Végül is, mégis csak gáz."

Az egyetértő pillantások hada vetült rám

az osztály többi diákjáról.

Ekkor jöttem rá, hogy mind egy cipőben járnak,

lehet, hogy készítettek jegyzetet,
esetleg magoltak pár definíciót,

de egyikük sem értette meg
igazán a fő mondanivalót.

Egyikük sem tudta megmondani,
hogy miért olyan király ez a dolog,

vagy hogy miért olyan fontos.

Tanácstalan voltam.

Nem tudtam mit tegyek.

Egyetlen dolog jutott eszembe, így kezdtem:

"Figyeljetek, elmesélek egy történetet.

A főszereplők a baktériumok és a vírusok.

Ezek itt több milliószorosra vannak nagyítva.

Az igazi baktériumok és vírusok olyan kicsik,

hogy mikroszkóp nélkül nem láthatnánk őket,

és gondolom ismeritek mindkettőt,

hiszen miattuk betegszünk meg.

Viszont sokan nem tudják, hogy a vírusok képesek

megbetegíteni a baktériumokat is."

A történet amit elkezdtem mesélni a gyerekeknek

úgy kezdődik, mint egy rémtörténet.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy boldog baktérium.

Nehogy megkedveljétek őt.

Lehet, hogy most is úszkál egy a gyomrotokban,

vagy valami romlott ételben valahol.

Aztán egyszer csak rosszul lesz a baktérium.

Talán valami rosszat evett ebédre.

A dolog most válik igazán rémisztőve,

mivel felszakad a bőre, és egy vírust pillant meg,

amint az épp kifelé mászik belőle.

De ez még mind semmi,

egy egész hadseregnyi vírus kezd

kiáradni belőle.

-- Aú bizony --

Ha ezt látod, és te egy baktérium vagy,

akkor valószínűleg a rémálmod válik valóra.

Viszont ha te egy vírus vagy,

akkor talpraállsz, és azt mondod:

"Ez az, jók vagyunk!"

Mivel hogy egy rakás munkába tellett
megfertőzni ezt a baktériumot.

Hogy pontosan milyen munkáról van szó?

Egy vírus rácuppan egy baktériumra,

majd belé csempészi a DNS-ét.

Aztán a vírus DNS-e olyan anyagot csinál,

amitől a baktérium DNS-e széthasad.

Most, hogy megszabadultunk a baktérium DNS-étől,

a vírus DNS-e átveszi az irányítást a sejt felett,

és azt mondja neki, hogy kezdjen vírust gyártani.

Tudjátok a DNS egy tervrajzszerűség,

ami megmondja nekünk, hogy mit is csináljunk.

Olyan mintha bemennénk egy autógyárba

és felcserélnénk az ottani terveket olyakra,
melyek gyilkos robotokat gyártanának.

A munkások attól még bejárnának,
végeznék a dolgukat,

csak épp más utasításokat követnének.

Tehát a baktérium DNS felcserélése
vírus DNS-re

átalakítja a baktériumot egy vírusgyárrá --

ami addig működik, amíg
a sok vírustól szét nem pukkad.

De ez nem az egyetlen módja annak,
hogy a vírus megfertőzze a baktériumot.

Némelyik még ennél is furfangosabb.

Amikor egy titkos ügynök vírus fertőz baktériumot,

az beépül, mint egy tégla.

Ez a köpenyes titkos ügynök vírus épp becsempészi a saját DNS-ét a bakteriális sejtbe,

de - most figyelj - semmi
ártalmasat nem csinál - egyelőre.

Ehelyett nagy sunyin beépül
a baktérium saját DNS-ébe,

majd ott kuksol - mint egy terrorista alvó sejt -

és várja az utasításokat.

Kiváltképp érdekes az,
hogy amikor ennek a baktériumnak

gyerekei születnek,
azok is hordozzák majd a virus DNS-ét.

Így már van egy komplett baktérium családunk,

jól megtömve alvó vírus sejtekkel.

Addig élnek együtt boldogan, amíg egy jelet kapva

- BUMM - az összes DNS aktiválódik.

Átveszik az irányítást a sejtek felett,
átalakítják őket vírusgyárakká,

aztán egytől egyig szétpukkadnak,

Egy óriási baktérium család,

mely tagjai haldokolva ontják magukból a vírusokat.

A vírusok így veszik át az irányítást.

Most már értitek, hogy hogyan
is támadják a vírusok a sejteket.

Két lehetőség van: bal oldalt a litikus,

ahol is a vírus bejut és átveszi
az uralmat a sejt felett.

Jobb oldalt pedig a lizogén mód,

ami titkos ügynök vírusokat használ.

Ugye nem is olyan nehéz?

És most már mindannyian értitek.

Ha elvégezted a középiskolát

garantálom, hogy már találkoztál
ezekkel az információkkal.

De fogadok, hogy a bemutatás módja miatt

nem igazán maradt meg az emlékezetedben.

Szóval miért utálták az én diákjaim ezt,

mikor először tanultak róla?

Hát, volt rá egy pár okuk.

Először is garantálom, hogy a tankönyvekben

nem voltak sem titkos ügynök vírusok,
sem rémtörténetek.

A ismeretterjesztő tudománnyal kapcsolatban van valami

megszállottság a komolyság iránt.

Ez megőrjít. Nem viccelek.

Volt idő, mikor egy oktatási
kiadónál dolgoztam íróként.

Mindig azt mondták, hogy
sose használjak történeteket,

humort, vagy egyszerű nyelvezetet,

mivel akkor a munkám nem lesz elég

"komoly" és "tudományos".

Ugye? Mert Isten ments,
hogy netán valaki jól érezze magát,

miközben a tudományról tanul.

Hisz itt van nekünk ez a gumiszerűség,

na meg a színváltók. Ezt nézzétek!

És persze ami egy tudós tarsolyából sem hiányozhat,

robbantások!

Viszont ha egy tankönyvben sok a móka,

az már tudománytalan...

Az is problémát jelentett, hogy a tankönyv

nyelvezete valóban felfoghatatlan.

Ha össze akarjuk foglalni a történetet,
amit meséltem az előbb

kezdhetnék azzal, hogy:

"Ezek a vírusok úgy csinálnak másolatokat magukból,

hogy becsúsztatják saját DNS-üket a baktériumba."

Így néz ki ez a tankönyvben:

"A bakteriofág replikáció a vírus

nukleinsavsavjának, a baktériumba való

bejuttatásával kezdődik."

Ez így pont megfelel egy 13 éves diáknak.

Az a szitu, hogy sok tudós oktató azt mondja,

hogy az ilyen jellegű dolgok nem kerülhetnek

bele a tankönyvekbe, mivel ez olyan

nyelvezetet alkalmaz, ami nem egészen pontos.

Mondjuk én azt mondtam, hogy a vírusoknak van DNS-ük.

Hát, az igazság az, hogy egy ici-pici részüknek nincs.

Nekik az úgynevezett RNS-ük van helyette.

Ezért egy profi tudós író ezt bekarikázná,

mondván, hogy: "Ez helytelen.

Meg kell változtatni valami sokkal szakmaibbra."

És miután egy egész csapat profi tudós író

végigmenne ezen az egyszerű magyarázaton,

szinte minden szóban hibát találnának

és megváltoztatnának mindent, ami nem elég komoly,

vagyis megváltoztatnának mindent,

ami nem 100 százalékig tökéletes.

A szöveg ezután már pontos lenne

viszont tökéletesen érthetetlen.

Ez rémisztő.

Beszélek én itt a történetmesélésről,

miközben a tudományos ismeretterjesztés

teljesen átvette azt a nézetet,

amit én úgy hívok, hogy a "pontosság zsarnoksága",

ami nem engedi, hogy történetet meséljünk.

Olyan mintha a tudomány egy
szörnyű történetmesélővé vált volna

aki azokat a részleteket osztja meg velünk,
amik senkit nem érdekelnek.

Például: "Ó, tegnap együtt
ebédeltem az ismerősömmel,

és egy igen csúnya farmer volt rajta.

Mármint, nem igazán farmer volt az,
hanem inkább ilyen, izé, nadrágszerű

vagy ha jobban belegondolok,
nem is naci, hanem...

Erre te: "Jajj, na ne már...

Nem mindegy mi volt az?" Mondd a lényeget!

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a tudomány

azzá válik, aki állandóan azt mondja,
hogy: "Pontosabban..."

Ugye? Vagy mondok mást:
"Hé haver, képzeld,

tegnap este az éjszaka közepén kellett

utaznunk vagy 100 kilométert totál sötétben."

Erre a csávó: "Pontosabban 87.3 kilométert:"

Erre te: "Pontosabban kussolj már!

Épp egy sztorit próbálok mesélni."

A jó történetmesélés az érzelmi kapcsolatról szól.

Meg kell győznünk a közönségünket,

hogy amiről beszélünk az számít.

De legalább ilyen fontos, hogy tudjuk

mely részleteket hagyjuk ki,

hogy azért a lényeg átjöjjön.

Eszembe jutott Mies van der Rohe
építész egyik mondása,

mikor azt mondta, hogy néha hazudni kell,

ahhoz, hogy az igazat mondd.

Azt hiszem ez a nézet különösen helytálló

a tudomány oktatásában.

Elég csalódott vagyok,

amikor azt hallom az emberektől,

hogy márpedig én

le akarom butítani a tudományt.

Ez egyáltalán nem igaz.

Jelenleg épp a PhD-met csinálom az MIT-n,

és teljes mértékben megértem
a pontos részletek meglétének fontosságát

a szakértők tudományos kommunikációjában,

de nem akkor, amikor egy
13 éves diákot próbálunk tanítani.

Nem lesz kevesebb esélyük a tudományos
életben való érvényesülésre,

ha úgy tudják, hogy az összes
vírus rendelkezik DNS-el.

Viszont ha egy fiatal tanuló nem
ért meg semmit a tudományból,

sőt, ezért meg is utálja az egészet,

na az már igenis megakadályozza a sikerességben.

Ennek véget kell vetni,

és azt kívánom, hogy e változás fentről jöjjön,

azoktól, akik állandósítják ezt a problémát,

könyörgve esdeklem, hogy vessenek véget ennek.

Sajnos úgy hiszem, hogy erre nem sok esély van.

Ezért nagyon szerencsések vagyunk,
hogy vannak olyan forrásaink,

mint az internet, ahol alulról felfelé

megkerülhetjük az intézményeket.

Egyre több az olyan online forrás,

melyek arra törekednek, hogy egyszerű,

érthető nyelven magyarázzák meg a tudományt.

Arról álmodozom, hogy majd
létrejön egy Wikipedia-szerű weboldal,

ami megmagyarázza az összes tudományos fogalmat

olyan egyszerű nyelven, amit minden
középiskolás meg tud érteni.

Én magam is szabadidőm nagy részében

ilyen videókat készítek, hogy
aztán feltegyem őket a YouTube-ra.

Kémiai azonosságokat magyarázok
olyan analógiákkal,

mint a kínos középsulis bál,

vagy fiúkról és lányokról szóló
nyári táboros szorikhoz

hasonlítom az üzemanyagcellákat.

A visszajelzések amiket kapok gyakran tartalmaznak

helyesírási hibát, vagy szmájlikat,

de ennek ellenére

annyira elismerő, annyira hálás,

hogy meg vagyok győződve, hogy ez a helyes módja

a tudományos ismeretterjesztésnek.

Bár még rengeteg munkát kell
belefektetni, arra kérek mindenkit,

aki valamilyen módon benne van a tudományban,

hogy csatlakozzon hozzám.

Fogjon egy kamerát, indítson blogot, akármit,

csak hagyja ki belőle a
komolyságot és a szakzsargont.

Nevettessen meg. Tegyen kíváncsivá.

Hagyja ki az idegesítő részleteket,
melyek senkit sem érdekelnek,

koncentráljon a lényegre.

Hogyan kezdje?

Például így: "Hadd meséljek el egy történetet".

Köszönöm.

(Taps)