Hogyan írjunk prózát, amely életre kel - Nalo Hopkinson

Teljes lecke: http://ed.ted.com/lessons/how-to-write-fiction-that-comes-alive-nalo-hopkinson

Az irodalom lényege, hogy elvarázsoljuk az olvasót, hogy azt az illúziót keltsük, hogy valóban a történet világába került. De mint írók, hogyan tudjuk beszippantani az olvasót a történetünkbe? Nalo Hopkinson megoszt velünk néhány tippet, hogy miként keltsük életre a prózánkat a nyelvezet segítségével.

Lecke: Nalo Hopkinson; animáció: Enjoyanimation.

Sok oka van, hogy irodalmat olvasunk.

Hogy szórakozzunk,

hogy megtudjuk, ki a tettes,

hogy új, idegen bolygókra utazzunk,

hogy féljünk,

nevessünk,

sírjunk,

gondolkodjunk,

érezzünk,

hogy annyira elmerüljünk benne, hogy
egy pillanatra elfelejtsük, hol vagyunk.

De mi van az irodalom írásával?

Hogy szippantsuk be
az olvasókat a történetünkbe?

Egy izgalmas cselekménnyel? Talán.

Lenyűgöző szereplőkkel? Valószínűleg.

Gyönyörű nyelvezettel? Lehetséges.

"Billie lába, mint a tészta.
A hajvégei mérgező tűk.

A nyelve, akár egy durva szivacs,
a szemei pedig savas táskák."

Ettől a leírástól önök is
úgy émelyegnek, mint Billie?

Felfogtuk, hogy Billie lába
valójában nem tészta.

De Billie úgy érzi, hogy olyan
puha és ernyedt, mint a főtt tészta.

Ez egy burkolt hasonlat, egy metafora.

De akkor miért nem írjuk egyszerűen így?

"Billie gyenge és hányingere van."

Nagy eséllyel a második leírás
nem volt olyan élénk, mint az első.

Az irodalom lényege,
hogy elvarázsoljuk az olvasót,

hogy azt az illúziót keltsük, hogy
az olvasó valóban a történetben van.

Az irodalom leköti az érzékeket,

színes de csalóka látszatot kelt

a szereplők élményeiről.

A színpad és a kivetítő közvetlenül
kötik le az érzékeink egy részét.

Látjuk és halljuk a szereplők
interakcióját és a díszleteket.

De a prózában

csak statikus szimbólumok vannak
egy ellentétes színű háttéren.

Ha valamit tárgyilagosan és
nem kézzelfoghatóan írunk le,

a történet varázsa gyenge lesz.

Az olvasónak nem lesz része semmiben,
a kacskaringók értelmezésén kívül.

Megérti, hogy mit érez Billie,

de nem fogja azt érezni, amit Billie.

Csak olvassa a történetet,
de nem merül el benne,

nem Billie-vel együtt fedezi fel
a lány életének részleteit.

Az irodalom játszik az érzékeinkkel:

ízleléssel,

szaglással,

tapintással,

hallással,

látással,

és a mozgással.

Valamint a képességünkkel,
hogy elvonatkoztassunk és társítsunk.

Figyeljük meg a következő mondatot:

"Síri csend volt,

a vitorlák csattogása és a hajóderékhoz
csapódó hullámok moraja hallatszott csak."

A "csend," "csattogás," és "moraj" szavak

lekötik a hallásunkat.

Észrevettük, hogy Buckell nem használja
az általános hang szót.

Mindegyik szó, amit használ, feleleveníti
a hang egy-egy bizonyos jellegét.

Azután, mint egy művész,
aki több réteg festékkel

ad textúrát a festménynek,

hozzáad a szöveghez még egy réteget,
a mozgást: "a vitorlák csattogása,"

és a tapintást: "a hajóderékhoz
csapódó hullámok moraja."

Végül pedig egy elvont
kapcsolattal szolgál,

amikor összeköti a csendet a sír szóval.

Nem "csendes, mint egy sír"

amely egy hasonlat,
és távolságot teremt

az olvasó és az élmény közt.

Ehelyett Buckell létrehozza
a "síri csend" metaforát

egy burkolt, nem pedig nyílt
összehasonlítás céljából.

Az íróknak mindig azt tanítják
hogy kerüljék a kliséket,

mert egy elkoptatott kép
nem köti le az olvasót,

például: "vörös, mint a rózsa."

Viszont:

"A szerelmük a tengerparton kezdődött.

Azon a napon, amikor Jacob meglátta
Anette-et pároltmeggy-színű ruhájában."

Az olvasók elméjét leköti
az érdekfeszítő feladat,

hogy kitalálják, milyen az a
pároltmeggy-színű ruha.

A tengerparton találják magukat,
amint épp beleszeretnek valakibe.

Megtapasztalják a történetet
mind zsigeri, mind fogalmi szinten,

ebben a fantáziadús játékban
félúton találkoznak az íróval,

amint felkavarja az érzékek viharát.

Amikor írunk, válogassuk meg a szavainkat,

hogy lekössük a hallást, látást, ízlelést,
tapintást, szaglást és a mozgás érzékét.

Majd alkossunk váratlan kapcsolatokat
a történet elemei közt,

és gerjesszük fel az olvasók
erdőtűzszerű képzelőerejét.