Mivel magyarázható az emberiség kiemelkedése?

Hetvenezer évvel ezelőtt az ember ősei jelentéktelen állatok voltak, s az összes többi állathoz hasonlóan csak saját dolgukkal törődtek Afrika egy távoli sarkában. Ma már keveseknek lenne ellenvetése, ha kijelentenénk: az emberek irányítják a Föld nevű bolygót. Minden kontinensen elterjedtek, s cselekedeteik meghatározzák a többi állat sorsát, s talán a bolygóét is. Hogyan jutottunk el idáig? Yuval Noah Harari történész meglepő indoklással szolgál az emberiség felemelkedéséről.

70 000 éve őseink
jelentéktelen állatok voltak.

Fontos észben tartani,
hogy az ősemberek

mellékes lények voltak.

Környezetre gyakorolt hatásuk
alig volt nagyobb, mint pl. a medúzáké,

a szentjánosbogaraké vagy a harkályoké.

Ma már azonban a bolygó urai vagyunk.

Felmerül tehát a kérdés:

hogyan juthattunk el idáig?

Hogyan váltunk jelentéktelen
emberszabású majmokból,

akik Afrika egy távoli részén
a maguk bajával törődtek,

a Föld nevű bolygó uraivá?

A különbséget magunk és
más állatfajok közt általában

az egyén szintjén keressük.

Elhitetjük magunkkal – én legalábbis –,

hogy személyemben van valami különleges,

legyen az a testem
vagy az agyam, de tuti,

hogy felsőbbrendű vagyok a kutyánál,
a sertésnél vagy a csimpánznál.

Az igazság azonban ez: az egyén szintjén

zavarba ejtően hasonlítok egy csimpánzra.

S ha engem meg egy csimpánzt
kitennének egy lakatlan szigetre,

s meg kellene küzdenünk a túlélésért,
hogy lássuk, kinek nagyobb rá az esélye,

bizony én a csimpánzra fogadnék,
nem magamra.

Nem azért, mert személy szerint
bennem akad valami hiba.

Ha bárkit önök közül összezárnának

egy csimpánzzal valami szigetre,

a csimpánz mindig megnyerné a játszmát.

Az emberek s más állatok
közti igazi különbség

nem az egyéni szinten,

hanem a közösségin található.

Az ember azért vonhatta a bolygót
irányítása alá,

mert egyedül ő képes rugalmasan,
nagy közösségben együttműködni.

Persze, vannak más állatok is –

pl. az államalkotó rovarok, a méhek,
a hangyák –,

akik ugyan össze tudnak fogni csoportosan,
de hiányzik belőlük a rugalmasság.

Együttműködési formáik nagyon merevek.

Pl. egy méhkas alapjában véve
csak egy módon működőképes.

Ha megjelenik egy új lehetőség,
vagy akár egy új veszély,

a méhtársadalom nem tud
máról holnapra másképp összefogni.

Nem tudják pl. kivégezni a királynőt,

s ehelyett méhköztársaságot alapítani,

vagy a munkásméhek kommunista
diktatúráját életre hívni.

Más állatok, mint pl. a társuló emlősök:

a farkasok, elefántok,
delfinek és csimpánzok

sokkalta rugalmasabb együttműködésre
képesek.

De ez csak gyéren fordul elő,

mert a csimpánzok közti együttműködés

a csoport tagjai közti meghitt
kapcsolaton alapszik.

Én is csimpánz vagyok, s te is:

és én szeretnék veled együttműködni.

De ehhez személyesen kell,
hogy ismerjelek.

Miféle csimpánz vagy te?

Rendes?

Vagy esetleg gonosz?

Megbízhatom benned?

Ha nem ismerlek, hogyan is
foghatnánk össze?

Az egyetlen állat, mely mindkét képességet
együttesen alkalmazza,

tehát képes rugalmasan
és nagy számban is együttműködni,

az ember: a Homo sapiens.

Egy az egy ellen, vagy akár 10 a 10 ellen,

a csimpánzok nyerhetnek ellenünk.

De ha ezer ember mérkőzik
ezer csimpánzzal,

az emberek fognak diadalmaskodni.

Azért, mert ezer csimpánz egyáltalán
nem tud egymással együttműködni.

S ha megpróbálnának 100 000 csimpánzt

az Oxford utcába
vagy a Wembley stadionba bezsúfolni,

vagy a Tienanmen térre, a Vatikánba,

teljes káosz lenne a vége.

Képzeljék el a Wembley stadiont
100 000 csimpánzzal!

Kész őrület!

Ezzel szemben emberek tízezrei
gyülekeznek ott,

s az eredmény általában nem káosz,

hanem rendkívül kifinomult és hatékony
együttműködési hálózatok.

Az emberiség minden nagy eredménye
a történelem során

– legyenek ezek a piramisok,
vagy akár a Holdra szállás –,

sosem egyéni képességre alapozódott,

hanem arra, hogy az emberek képesek
nagy számban rugalmasan együttműködni.

Pl. ez az előadás is, melyet most tartok:

egy 3-400 fős közönség előtt állok itt,

s önök számomra többnyire vadidegenek.

S azokat az embereket sem ismerem,
akik megszervezték

és megtartják ezt a rendezvényt.

Nem ismerem sem a repülő pilótáját,
sem a személyzetét,

akik Londonba repítettek engem tegnap.

Nem ismerem a feltalálókat és a gyártókat,

akiknek a mikrofont és a kamerákat
köszönhetjük, melyek az előadást rögzítik.

Nem ismerem a temérdek könyv
és cikk szerzőjét sem,

amiket felkészülésem során elolvastam.

S azokat sem ismerem,

akik ezt az előadást interneten nézik,

Buenos Airesben vagy akár New Delhiben.

S mégis, bár nem ismerjük egymást,

együttműködünk, hogy létrehozzuk
ezt a globális ötletbörzét.

Ilyesfélére a csimpánzok nem képesek.

Kommunikálni persze tudnak,

de egy csimpánz sosem utazik
egy távoli csimpánzcsapathoz,

hogy előadást tartson nekik
a banánról vagy az elefántokról,

vagy az őket érdeklő más témáról.

Az együttműködés gyümölcsei
korántsem mindig édesek.

A történelem során az ember által
elkövetett rémtettek alapja is

– bizony, sok iszonyatos dolog
van a rovásunkon –

mind-mind a kiterjedt együttműködésünk.

Pl. a börtön is együttműködési rendszer.

A vágóhidak is.

Sőt, a koncentrációs táborok is.

A csimpánzoknál nem találunk sem
vágóhidat, sem börtönt, sem haláltábort.

Tegyük fel, hogy sikerült meggyőznöm
önöket arról, hogy igen,

azért miénk a világuralom, mert képesek
vagyunk rugalmasan, sokan együttműködni.

Rögtön felmerül a következő kérdés

a kíváncsi hallgató fejében:

Pontosan hogyan csináljuk?

Miért egyedül mi vagyunk képesek
az összes állat közül így összefogni?

A válasz: a képzelőerőnk miatt.

Rugalmasan együttműködünk
számtalan idegennel,

mert a bolygónk állatfajai közül egyedül

mi tudunk fiktív történeteket
kitalálni és elhinni.

Amíg mindegyikünk hisz ugyanabban
a történetben,

addig mindenki ugyanazokat
a szabályokat tartja meg,

ugyanazokat a normákat, értékeket
tiszteli.

Más állatfajok kommunikációs rendszerei

csupán a valóság leírására szolgálnak.

Egy csimpánz felkiálthat: "Odanézz!
Egy oroszlán! Futás innen!"

Vagy, "Odanézz! Ott egy banánfa!
Menjünk banánt enni!"

Az ember ezzel ellentétben nyelvét
nemcsak a világ leírására használja,

hanem más, fiktív világok
megalkotására is.

Egy ember mondhatja azt: "Odanézz!
A felhők fölött egy isten lakozik!

S ha nem teljesíted a parancsaim,

halálod után Isten megbüntet,
és a pokolra küld."

S ha önök mindannyian elhiszik
a kitalált történetemet,

akkor mind ugyanazokat a törvényeket,
normákat és értékeket tisztelik,

és együttműködhetnek.

Erre csak az ember képes.

Egy csimpánzt sosem lehetne rávenni,
hogy adjon egy banánt,

ha megígérjük neki: "Miután meghalsz,
a csimpánzmennyországba kerülsz..."

(Nevetés)

".. és sok-sok banánt kapsz majd
a jótetteidért.

Ide azzal a banánnal!"

Nincs csimpánz,
aki bedőlne ennek a maszlagnak.

Ezt csak az ember hiszi el,

és ezért uraljuk mi a világot,

míg a csimpánzokat állatkertekbe
és kutatólaborokba zárjuk.

Nos, tegyük fel, már elhiszik: igen,

a vallás területén együttműködésünk
azonos történetek elhitetésén alapul.

Embermilliók dolgoznak egy katedrális
vagy egy mecset megépítésén,

harcolnak keresztes hadjáratban vagy
dzsihádban, mert mind bevették a mesét

Istenről, a mennyországról
és a pokolról.

De szeretném hangsúlyozni,
hogy ugyanez a folyamat az alapja

a tömeges emberi együttműködés
bármely formájának,

tehát nemcsak a vallásban.

Vegyük pl. a törvényeket.

A világ legtöbb jogrendszere ma
az emberi jogokban való hiten alapszik.

De mik az emberi jogok?

Az emberi jogok, pont mint Isten meg
a mennyek, egy sztori, amit kitaláltunk.

Nincs objektív valóságuk.

Nem a homo sapiens biológiai tartozékai.

Vegyünk csak egy embert, vágjuk fel,
nézzük meg a belsejét.

Szívet, vesét, neuronokat,
hormonokat, DNS-t találunk benne,

de egy fia jogot sem.

Jogokat csak azokban
a történetekben találhatunk,

amelyeket az elmúlt évszázadok során
találtunk ki és terjesztettünk el.

Az lehet, hogy ezek derűs
s igen remek történetek,

de ettől ugyanúgy kitalációk.
A mi kitalációink.

Ugyanez vonatkozik a politikára is.

A modern politika legfontosabb
tényezői az államok és nemzetek.

De mik azok az államok és nemzetek?

Nincs objektív valóságuk, annyi szent.

Egy hegy az objektív valóság része.

Látjuk, megérinthetjük,
érezhetjük a szagát.

Egy nemzet vagy egy állam,

mint pl. Izrael, Irán, Francia-
vagy Németország,

mind-mind történetek csupán.

Aztán beleszerettünk.

Ugyanez vonatkozik a gazdaságra is.

A világgazdaság mai legfontosabb szereplői

a cégek és a vállalatok.

Talán önök közt is sokan
dolgoznak vállalatnál,

pl. a Google-nál, a Toyotánál
vagy a McDonaldsnál.

De mi a csuda egy vállalat?

Az ügyvédek csak "jogi fikcióként"
emlegetik őket.

Hatalmas varázslók ötlik ki
és gondozzák őket,

akiket más néven csak
ügyvédekként emlegetünk.

(Nevetés)

És mit csinálnak a vállalatok
nap mint nap?

Leginkább pénzkereséssel foglalkoznak.

De mi is a pénz?

A pénz nem az objektív valóság része;
nincsen objektív értéke.

Vegyék ezt a zöld papírdarabot,
a dollárbankót.

Nézzék csak meg: semmi értéke nincsen.

Nem lehet megenni vagy meginni.

Viselni sem lenne könnyű.

Aztán jött a történetgyártás
néhány mestere,

a hatalmas bankárok,

a pénzügyminiszterek,

a miniszterelnökök –,

és mind ugyanazt
a meggyőző sztorit szajkózzák:

"Látja ezt a zöld papírdarabot?

Nos, ez tulajdonképpen 10 banánt ér."

És ha elhiszik, – és maguk elhitték,

mindannyian elhittük –,

akkor tényleg így van.

Megfoghatom ezt az értéktelen papírfecnit,

elmehetek vele a boltba,

odaadom egy vadidegennek,
akivel sosem találkoztam még,

és mindezért igazi banánt kapok,
amit megehetek.

Ez egy fantasztikus dolog.

Egy csimpánz sosem tudná ezt megcsinálni.

A csimpánzok seftelnek, persze:

"Jó, adj egy kókuszdiót, és
kapsz tőlem egy banánt."

Előfordul az ilyen.

De ha egy értéktelen papírfecnit adsz,

és ezért tőlem banánt vársz?

Ezt neked!

Minek nézel te engem, embernek?

(Nevetés)

A pénz valójában a legsikeresebb történet

amelyet az emberek valaha is
kitaláltak és bemeséltek,

mert ez az egyetlen történet, amelyben
kivétel nélkül mindannyian hiszünk.

Nem mindenki hisz Istenben.

Nem mindenki hisz az emberi jogokban.

Nem mindenki híve a nacionalizmusnak.

De mindenki hisz a pénzben
meg a dollárbankóban.

Vegyük akár Osama Bin Ladent.

Gyűlölte az amerikai politikát,
az amerikai vallást,

az amerikai kultúrát,

de az amerikai pénz ellen
semmi kifogása nem volt.

Sőt, mondhatni kedvelte.

(Nevetés)

Befejezésképpen:

Mi, emberek azért uraljuk a világot,
mert kettős valóságban élünk.

Minden más állatfaj
az objektív valóságban él.

A valóságuk objektív entitásokból áll,

folyókból, fákból, oroszlánokból
és elefántokból.

Mi emberek, mi szintén az
objektív valóság lakói vagyunk.

A mi világunkban is vannak folyók,
fák, oroszlánok és elefántok.

De a századok során

az objektív valóságon kívül

megalkottuk a fiktív valóság
egy második rétegét,

a fiktív entitásokból álló valóságot,

mint pl. a nemzetek, istenek,
a pénz és a vállalatok.

És az a fantasztikus, hogy ahogy
a történelem haladt előre,

ez a fiktív valóság egyre
hatékonyabbá vált.

Ma a leghatalmasabb entitások a Földön

fiktív entitások.

Ma a folyók, fák, oroszlánok
és elefántok túlélése

a fiktív entitások döntéseitől
és vágyaitól függnek,

mint pl. az Egyesült Államok,
a Google, a Világbank –;

ezek az entitások csak
a képzeletünkben léteznek.

Köszönöm.

(Taps)

Bruno Giussani: Yuval, megjelent
egy új könyved.

A Sapiens után írtál még egyet,

héberül már megjelent,
de még nem fordították...

YNH: Már fordítom.

BG: A könyvben, ha jól értem,

az érvelésed szerint a ma tapasztalt
fantasztikus áttörések nemcsak,

hogy jobbá teszik az életünket,

hanem – itt már a könyvedből idézek –

"... új osztályokat és osztályharcokat
hoznak létre, akár az ipari forradalom."

Kifejtenéd bővebben?

YNH: Igen. Az ipari forradalom során

új társadalmi osztály, a városi
proletariátus keletkezett.

Az elmúlt 200 évben a politikai és
társadalmi történelem nagy része

erről az osztályról szólt, valamint
az új gondokról és lehetőségekről.

Ma egy új, óriási társadalmi osztály
keletkezik: a haszontalan embereké.

(Nevetés)

Ahogy a számítógépek egyre több
területen válnak egyre jobbá,

felmerült a lehetőség, hogy a számító-
gépek nálunk jobb teljesítményre

lesznek képesek, és az emberek
egyszerűen feleslegessé válnak.

S ekkor a legnagyobb politikai
és gazdasági kérdés

a 21. században ez lesz:

"Mire használhatjuk az embereket?"

vagy legalábbis az: "Mire kell nekünk
ennyire sok ember?"

BG: Na és megválaszolod
a könyvben a kérdést?

YNH: Nos, jelenleg a legjobb ötletünk az,
hogy valahogy boldoggá tesszük őket,

kábítószerrel, számítógépes játékokkal...

(Nevetés)

de ez a jövő nem tűnik rózsásnak.

BG: Tehát az az alapgondolatod
a könyvben, meg most is,

hogy az egyre több bizonyíték
ellenére, mely szerint

jelentős gazdasági egyenlőtlenség
van,

még csak a folyamat elején tartunk?

YNH: Kérem, ez nem jóslat.

Mindössze a lehetőségek mérlegelése.

Egy lehetőség: egy hatalmas, új osztály
jön létre, a haszontalan embereké.

Egy másik lehetőség
az emberiség szétszakadása

különböző biológiai kasztokra,

ahol a gazdagok szinte istenekké válnak,

a szegényeket pedig
a haszontalanságig lealacsonyítják.

BG: Úgy érzem, egy-két év múlva ismét
előadsz nekünk.

Köszönjük, Yuval, hogy ideutaztál.

YNH: Én is köszönöm!

(Taps)