Hogyan élik meg az állatok a fájdalmat? - Robyn J. Crook

A teljes lecke megtekinthető itt: http://ed.ted.com/lessons/how-do-animals-experience-pain-robyn-j-crook

Az emberek tudják, milyen a tűszúrás, a bevert lábujj égető fájdalma, és a lüktető fogfájás érzése. Sokféle fájdalmat ismerünk és számos módon kezeljük azokat. De mi a helyzet más fajokkal? Az állatok körülöttünk hogyan élik meg a fájdalmat? Robyn J. Crook vizsgálja a gerincesek és gerinctelenek fájdalmát egyaránt.

A leckét Robyn J. Crook, az animációt pedig Anton Bogaty készítette.

Az emberek tudják, milyen a tűszúrás,

a bevert lábujj égető fájdalma,

és a lüktető fogfájás érzése.

Sokféle fájdalmat ismerünk,
és számos módon kezeljük őket.

De mi a helyzet más fajokkal?

Az állatok hogyan élik meg a fájdalmat?

Fontos, hogy tudjunk róla.

Háziállatként tartjuk őket,

gazdagítják a környezetünket,

sok fajt tenyésztünk táplálkozási célokra,

és kísérleteket hajtunk végre rajtuk
a tudomány és az egészségünk érdekében.

Az állatok egyértelműen
fontosak számunkra,

és ugyanilyen fontos, hogy ne okozzunk
nekik felesleges fájdalmat.

A hozzánk hasonló állatoknál,
mint az emlősök,

gyakran nyilvánvaló, hogy megsérültek.

Sok minden viszont nem nyilvánvaló,

például, hogy a fájdalomcsillapítóink
nekik is segítenek-e.

Minél kevésbé hasonlít ránk egy állat,

annál nehezebb megérteni, mit érez.

Honnan tudod,
hogy a garnélaráknak fáj valamije?

Egy kígyónak?

Egy csigának?

A gerinceseknél,
az embereket is beleértve,

a fájdalom két különálló folyamatból áll.

Az elsőben az idegek és a bőr
veszélyt éreznek,

és ezt az információt
eljuttatják a gerincvelőbe.

Ott a motoros idegek aktiválják a mozgást,

mely segít nekünk gyorsan
eltávolodni a veszélytől.

Ez a fájdalom fizikai felismerése,
amit fájdalomérzékelésnek nevezünk,

és szinte minden állat,

még a nagyon egyszerű
idegrendszerrel rendelkezők is

megtapasztalják.

E képesség nélkül az állatok
nem tudnák elkerülni a veszélyt,

és veszélybe kerülne a túlélésük.

A második rész a veszély
tudatos felismerése.

Az embereknél akkor történik meg,
amikor az érzőneuronok a bőrünkben

újabb kapcsolatokat hoznak létre
a gerincvelőn át az aggyal.

Ott, több területen neuronok milliói
hozzák létre a fájdalomérzetet.

Nekünk ez igen összetett, melyhez
olyan érzések párosulnak, mint a félelem,

pánik,

és stressz,

melyeket meg tudunk osztani másokkal.

Nehezebb kitalálni, hogy az állatok
mit élnek át pontosan

ebben a folyamatban,

mert a többségük nem
tudja kimutatni, mit érez.

Habár láthatunk rá jeleket,
ha figyeljük az állatok viselkedését.

A vad és sebesült állatok
gyakran ápolják a sebeiket,

hangokat adnak ki,
melyekkel fájdalmukra utalnak,

és elvonulnak.

A laboratóriumokban a tudósok rájöttek,
hogy az állatok, mint a csibék és egerek,

maguk adagolják a fájdalomcsillapítót,
ha megsérülnek.

Az állatok szintén kerülik az olyan
helyzeteket, melyeknél már megsérültek,

ami azt sugallja, hogy tudatában
vannak a veszélynek.

Ott tartunk, hogy a kutatások miatt
annyira bizonyosak vagyunk,

hogy a gerincesek felismerik a fájdalmat,

hogy sok országban illegális
szükségtelenül ártani az állatoknak.

De mi van a más fajta állatokkal,
mint a gerinctelenek?

Őket nem védi törvény,

részben azért, mert nehezebb
megérteni a viselkedésüket.

Néhányukról valószínűsíteni tudjuk,

pl. az osztrigákról,

kukacokról,

és a medúzákról.

Ezek olyan állatok,
melyeknek vagy nincs agyuk,

vagy nagyon egyszerűek.

Pl. egy osztriga lehet, hogy elhúzódik,
ha citromlevet spriccelünk rá,

a fájdalomérzet miatt.

De ilyen egyszerű idegrendszerrel

nem valószínű, hogy tudatosan
érzékelik a fájdalmat.

Azonban más gerinctelen
állatok összetettebbek,

mint a polip,

aminek kifinomult agya van,

és az egyik legintelligensebb
gerinctelen állatnak tartják.

Ennek ellenére sok országban
továbbra is élve fogyasztják.

A homárt, garnélarákot és a rákokat
szintén élve főzzük meg

annak ellenére, hogy nem igazán
tudjuk, mit éreznek.

Ez egy etikai probléma,

mert lehet, hogy felesleges
szenvedést okozunk nekik.

A tudományos kísérletek, habár vitatottak,
támpontokat adnak ehhez.

A remeterákokon végzett tesztek szerint
elhagynak egy nemkívánatos kagylót,

ha megrázzák árammal,

de maradnak, ha a kagyló megfelelő.

A polipok, amik feltekerhetik
a sérült karjukat, hogy megvédjék,

mégis használni fogják vadászatra.

Eszerint értékalapú döntéseket
hoznak érzéki benyomások alapján

ahelyett, hogy csak ösztönösen
reagálnának a veszélyre.

A rákokról pedig tudjuk, hogy többször
megvakarják testükön azt a részt,

ahol elektromos ütés érte őket.

Még a tengeri csigák is meghátrálnak,

amikor tudják, hogy mindjárt
ártalmas inger éri őket.

Ez az jelenti, hogy valamennyire
emlékeznek a fizikai érzetekre.

Még mindig sokat kell tanulnunk
az állatok fájdalmáról.

Ahogy egyre többet tudunk a világról,

talán egy nap képesek leszünk arra,
hogy ne okozzunk feleslegesen fájdalmat.