A védőoltás mindig késik -- már ha létezik egyáltalán!

Úgy tűnik, mindig megvárjuk, míg kitör egy katasztrofális méreteket öltő járvány, mielőtt belevágnánk a védőoltás kifejlesztésébe. Seth Berkley feketén-fehéren vázolja a piaci valóságot és a aránytalan kockázatot a tény mögött, hogy miért is nem készítjük el a világ legnagyobb járványainak vakcináit.

A gyermek kezdeti tünetei

az enyhe láz, fejfájás és izomfájdalom,

melyeket hányás és hasmenés,

majd a száj- és orrüreg és az íny
vérzése követ.

A halál az alacsony vérnyomás hatására
leálló szervek miatt következik be.

Ismerősen hangzik?

Ha az ebolára gondolnak,

nos, kivételesen most tévednek.

Ez a dengue-láz egy szélsőséges formája.
Egy szúnyog terjesztette betegség,

melynek hasonlóan sem hatékony kezelése,
sem védőoltása nem létezik,

és évente 22 ezer ember haláláért felelős.

Ami azt illeti, ez a szám
az ebola áldozatainak

kétszerese

az azonosítása óta eltelt
közel négy évtized alatt.

A hírekben manapság oly gyakran szereplő
kanyaróhoz képest pedig

a halálesetek száma tízszer nagyobb.

Mégis, tavaly

az eboláról szóltak a címlapok hírei,
az ebolától rettegett mindenki.

Nyilvánvalóan van valami
mélyen gyökerező dolog,

ami jobban megrémít minket,
és kíváncsibbá is tesz,

mint más betegségek.

De pontosan mi is ez?

Nos, az ebolát ugyan nehéz elkapni,

de ha megtörtént, a szörnyű halál
valószínűsége igen magas.

Hogy miért?

Mert jelenleg nem áll rendelkezésünkre
sem hatékony kezelés sem védőoltás.

Ez tehát a kulcs.

Egy nap talán lesznek.

Így aztán jogosan félünk az ebolától,

még akkor is ha nem öl meg annyi embert,
mint más betegségek.

Valójában nehezebben terjed, mint az
influenza vagy a kanyaró.

Azért rettegünk az ebolától, mert
halálos, gyógyítani pedig nem tudjuk.

Az ebolának azt a bizonyos
elkerülhetetlen voltát féljük,

mely úgy tűnik, rácáfol
a modern orvostudományra.

Várjunk csak egy pillanatot! Miért is?

Az ebolát 1976 óta ismerjük.

Azóta tudjuk, mire is képes.

Bőven volt alkalmunk tanulmányozni

az azóta 24 alkalommal
kitört járványokban.

És igaz ami igaz, lehetséges védőoltások
immár több mint egy évtizede

rendelkezésünkre állnak.

Hogy miért csak most kerülnek ezek a
vakcinák klinikai kísérleti fázisba?

Az ok abban a problémában keresendő,
mellyel

a fertőző betegségek oltásai
kifejlesztése kapcsán találkozunk.

Valahogy így:

Azok, akikre ezen betegségek a legnagyobb
veszélyt jelentik,

egyúttal azok, akik a legkevésbé tudják
megfizetni a védőoltásokat.

Így elég kicsi a piaci ösztönzés

a gyártók számára
egy vakcina kifejlesztésére;

hacsak nincsen jelentős számú
ember veszélyben tehetős országokban.

Máskülönben üzleti szempontból rizikós.

Ami az ebolát illeti,
piaca egyáltalán nincsen,

így az egyetlen oka annak, hogy két
vakcinánk is a klinikai kísérleti fázis

kései szakaszában jár, az nem más, mint
egy némileg téves félelem.

Az eboláról tulajdonképpen egészen

szeptember 11-ig és az antrax-támadásokig
nem vettek tudomást,

mikor nagy hirtelen az emberek
másképp tekintettek rá:

terroristák lehetséges biofegyverévé vált.

Hogy miért nem készült már ekkorra el
az ebola elleni oltás?

Nos, részben azért, mert
igen nehézkes volt

- vagy legalábbis úgy hitték, hogy az -
a vírus fegyverként való felhasználása;

ám főleg azért, mert kifejlesztése
pénzügyi kockázattal járt.

És ez itt a lényeg.

A szomorú valóság az, hogy
az oltások kifejlesztéséről hozott döntés

nem azon alapszik, hogy a patogén mekkora
veszélyt jelent az emberekre,

hanem hogy gazdaságilag mennyire
kockázatos ezek kifejlesztése.

A vakcinafejlesztés költséges és
összetett folyamat.

A költség akkor is
sok százmillió dollárra rúghat,

ha egy jól ismert antigénből szeretnénk
működő védőoltást létrehozni.

Szerencsére az ebolához hasonló
betegségek esetén

el tudjuk hárítani egyik-másik akadályt.

Az első, hogy fel kell ismerni, mikor
a piac életképtelen.

Ebben az esetben, ha vakcinát szeretnénk,

ösztönzőket vagy valamiféle támogatást
kell biztosítanunk.

Arra is több odafigyelés szükséges, hogy
felismerjük,

melyek a leginkább fenyegető betegségek.

Ha képessé tesszük az országokat erre,
akkor arra is megtanítjuk őket,

hogy olyan járványtani és laborhálózatokat
építsenek ki,

melyek begyűjtik és
kategorizálják e patogéneket.

Az így kapott adatokkal aztán

érthetővé válik a földrajzi és
genetikai sokszínűség,

melynek segítségével megérthetjük,

milyen immunológiai változásokon
mennek keresztül

és milyen típusú reakciókat váltanak ki.

Ezek a dolgok tehát kivitelezhetők,

ám ehhez, ha valóban szembeszállunk
egy életképtelen piaccal,

változtatnunk kell azon, ahogy a fertőző
betegségeket tekintjük és megelőzzük.

Nem várhatjuk ki többé,
hogy bizonyítékunk legyen arra,

hogy egy betegség globális fenyegetéssé
válik, mielőtt annak tekintjük.

Tehát az ebola esetében

a fertőző betegségektől való paranoid
félelem,

melyet néhány, jómódú országba behurcolt
eset követett,

arra ösztönözte a világ polgárait,
hogy összefogjanak,

és így elhivatott vakcinagyártó
vállalatok munkája nyomán

immár a kezünkben tarthatjuk ezeket itt:

Két ebola oltást, melyek hatásosságát az
ebola sújtotta országokban épp vizsgálják.

(taps)

mögöttük pedig egy egész gyártósornyi
vakcina is felsorakozott.

Minden évben dollármilliárdokat költünk

atomtengeralattjárók flottájára, melyek
folyamatosan őrködnek az óceánok mélyén,

oly veszélyek ellen védve minket, melyek
szinte biztosan fel sem merülnek.

És mégis, gyakorlatilag nullával
egyenlő, amit arra költünk,

hogy oly kézzelfogható, evolúciós
szempontból bizonyosan bekövetkező

dolgokat előzzünk meg,
mint a járványok.

Félreértés ne essék -- nem az a kérdés,
bekövetkezik-e, hanem hogy mikor.

Ezek a kórokozók továbbfejlődnek

és a világot fogják veszélyeztetni.

Legjobb fegyverünk ellenük:
a védőoltások.

Tehát, ha szeretnénk megelőzni
az ebolához hasonló járványokat,

fel kell vállalnunk a kockázatot, és
be kell fektetnünk a vakcinakutatásba

és a készletek felhalmozásába.

Úgy kell eztán tekintenünk rá, mint
amit végső esetben használnánk:

gondoskodnunk kell arról,
hogy rendelkezésre álljon,

ugyanakkor imádkozzunk,
hogy sose legyen rá szükség!

Köszönöm.

(taps)