Szeretném, ha megnéznék ezt a ceruzát.

Ez egy tárgy. Tárgy jogi értelemben.

Ugyanúgy, mint a könyveink
vagy az autóink.

Ezek mind tárgyak.

A nagy emberszabású majmok, 
melyeket mögöttem láthatnak,

jogi értelemben szintén tárgyak.

Megtehetem ezt egy tárggyal.

Azt csinálhatok, amit akarok 
a könyvemmel vagy az autómmal.

Ezek hatalmas emberszabású majmok, 
ahogy láthatják.

A fotókat James Mollison készítette,

aki a "James és más emberszabású majmok" 
című könyvet írta.

Elmesélte a könyvében, 
hogy minden egyedül élő majom,

közülük szinte mindegyik, árva,

akik a saját szemükkel látták 
a mamájuk és a papájuk halálát.

Tárgyak, jogi értelemben.

Évszázadok óta van 
egy nagy jogszabályi fal,

amely elválasztja a tárgyakat 
a jogalanyoktól.

Egyrészt a tárgyak
láthatatlanok az ítélkezés számára.

Ők nem számítanak a jogban.

Nincsenek jogaik.

Nem jogképesek.

Ők rabszolgák.

A jogszabályi fal túloldalán 
a jogalanyok vannak.

A jogalanyok jól láthatóak 
az ítélkezésben.

Számítanak a törvénykezésben.

Sok joguk van.

Végtelen sok jogot gyakorolhatnak.

És ők a gazdák.

Jelenleg, minden nem emberi lény
tárgy, jogi értelemben.

Minden ember jogalany.

Azonban embernek lenni
és jogalanynak lenni

soha nem volt, és ma sem szinonimák.

Az ember és a jogalany 
kifejezések nem szinonimák.

Egyrészt

évszázadokon át sok ember

volt tárgy jogi értelemben.

A rabszolgák tárgyak voltak.

A nők, a gyerekek 
néha tárgyak voltak jogi értelemben.

Valóban, az utóbbi évszázadokban 
sok polgárjogi mozgalom törekedett arra,

hogy lyukat üssön ezen a falon 
és elkezdjék adagolni

ezeket az emberi jogokat a falon át, 
hogy ők jogalannyá váljanak.

De jaj, az a lyuk bezárult.

Másrészt vannak a jogalanyok,

de ez a fogalom sosem volt 
az emberi lényekre korlátozva.

Ott vannak, például, sok jogi személy van,
akik még csak nem is élnek.

Az Egyesült Államokban

tudjuk, hogy a társaságok jogalanyok.

A függetlenség előtti Indiában

egy bíróság megállapította, 
hogy egy hindu bálvány jogalany,

hogy egy mecset jogalany.

2000-ben, az Indiai Legfelsőbb Bíróság

megállapította, hogy a Sikh vallás 
szent könyvei jogalany,

és 2012-ben, csak nemrég,

volt egy megállapodás az új-zélandi 
bennszülöttek és a Korona között,

melyben megegyeztek, 
hogy egy folyó jogalany,

aki birtokolja a folyómedret.

Olvastam Peter Singer könyvét 1980-ban,

amikor dús, barna hajkoronám volt,

és teljesen felrázott.

Ügyvéddé váltam, mert 
szólni akartam a hangtalanok érdekében,

megvédeni a védteleneket,

és soha nem voltam tisztában azzal, 
milyen hangtalanok és védtelenek

a nem-emberi lények
milliárdjai, trilliárdjai.

Elkezdtem állatvédelemmel foglalkozó 
ügyvédként dolgozni.

És 1985-re rájöttem, hogy olyasmit 
próbáltam megvalósítani

ami a szó szoros értelmében lehetetlen.

Ennek az az oka, hogy minden ügyfelem,

minden állat, akinek 
az érdekeit próbáltam képviselni,

jogi értelemben tárgy; láthatatlan.

Ez nem fog működni, ezért úgy döntöttem,

hogy az egyetlen dolog ami működhet, 
hogy ők, legalább néhányan közülük,

átjutnak a lyukon, 
amit ismét kinyithatunk a falban,

és elkezdhetjük áttuszkolni a megfelelő
nem-emberi lényeket a lyukon keresztül

a másik oldalra, hogy jogalanyok legyenek.

Akkoriban nagyon 
keveset tudtunk és beszéltünk

az igazi állatjogokról,

a gondolatról, hogy jogképes személyek;
vagy nem-emberi lény törvényes jogairól,

és tudtam, hogy ez sokáig fog tartani.

És így 1985-ben, úgy gondoltam, 
hogy ez körülbelül 30 évig fog tartani

mire elkezdhetnénk egy próbapert,

hosszútávú kampány, 
hogy egy újabb lyukat üthessünk a falon.

Kiderült, hogy pesszimista voltam. 
Csak 28 évig tartott.

Hogy ez elkezdődjön, nemcsak cikkeket 
kellett írnunk törvények felülvizsgálatáról,

könyveket írni, 
és órákat tartani a témában,

hanem el kellett kezdenünk megismerni

az ilyen ügyekben való
pereskedés mikéntjét.

Így az első dolgunk az volt, hogy 
kidolgozzuk, mire alapozhatjuk

akciónkat, mi a jogcíme.

Az intézkedés jogcíme a 
jogászok egyik eszköze arra,

hogy bíróságra vigyék érveiket.

Kiderült, hogy van 
egy nagyon érdekes ügy,

amely közel 250 évvel ezelőtt történt 
Londonban, az ún. Somerset-Stewart ügy,

mely során egy fekete rabszolga 
a jogrendszert kihasználva

tárgyból jogalannyá vált.

Ez annyira érdekelt, hogy végül 
egy egész könyvet írtam róla.

James Somerset nyolcéves kisfiú volt még, 
amikor elrabolták Nyugat-Afrikából.

Miután túlélte a "Középső folyosón" 
való átkelést,

eladták egy Virginiában élő, 
skót üzletembernek, Charles Stewart-nak.

20 évvel később Stewart 
Londonba hozta James Somerset-et,

és ott, James eldöntötte, hogy megszökik.

Ezért az egyik első dolga az volt, 
hogy megkeresztelkedett,

mert keresztszülőket akart kapni,

mivel a 18.században 
egy rabszolga esetében

köztudottan a keresztapáknak 
az egyik legfőbb kötelessége volt

elősegíteni a menekülést.

Így 1771 őszén,

James Somersetnek vitája támadt
Charles Stewart-tal.

Nem tudjuk, hogy pontosan 
mi történt, de James eltűnt.

A felbőszült Charles Stewart ekkor 
rabszolgaüldözőket fogadott fel,

hogy alaposan átvizsgálják 
London városát,

megtalálják és visszahozzák őt, 
de nem Charles Stewarthoz,

hanem egy "Ann és Mary" nevű hajóra, 
amely a londoni kikötőben állt.

Jamest a hajófedélzethez kötötték.

A hajó úticélja Jamaica volt,

ahol James-re az várt, 
hogy eladják rabszolgának,

és élhet még olyan 3-5 évet, amennyit

egy cukorültetvényen dolgozó 
rabszolga kibír Jamaicában.

Ekkor James keresztszülei 
akcióba lendültek.

Szóltak a legtekintélyesebb bírónak,

Lord Mansfield-nek, 
aki a királyi ítélőszék főbírója volt,

és követelték, hogy a szokásjog alapján 
adjon ki

egy habeus corpus idézést
James Somerset személyére.

A szokásjog olyan törvény, amelyet 
az angolul beszélő bírók alkothattak,

mikor nem kötötte őket az alkotmány 
vagy törvény.

A habeus corpus idézést 
Nagy Idézésnek is nevezik,

nagy N-nel és I-vel.

Arra szolgál, hogy megvédje azokat, akiket
fizikailag korlátoznak szabadságukban.

Egy habeus corpus végzés született,
ami a fogvatartót

kötelezi arra, hogy a foglyot elővezesse,

és jogilag elegendő indokot szolgáltasson
szabadságától való megfosztására.

Lord Mansfieldnek egy gyors és merőben új
alapokon álló döntést kellett hoznia,

mert ha James Somerset
tárgy jogi értelemben,

akkor a habeus corpus végzés
nem alkalmazható rá,

csak ha jogalanynak tekinthető.

Lord Mansfield úgy döntött, 
hogy feltételezi ezt,

anélkül, hogy döntene róla, 
hogy James Somerset jogalany-e,

és kiadta a habeus corpus végzést, és 
James-t fizikai valójában,

tárgyként behozatta a hajó kapitányával.

Meghallgatások egész sorára került sor 
a következő több mint 6 hónapban.

1722. június 22-én, 
Lord Mansfield kimondta,

hogy a rabszolgaság annyira gyűlöletes, 
és a "gyűlöletes" szót használta,

amit a szokásjog nem támogat,
és utasított James kiszabadítására.

Ezáltal James Somerset 
jogi státusza megváltozott.

A szabad ember, aki 
kisétált a tárgyalóteremből,

pontosan úgy nézett ki, 
mint a rabszolga, aki besétált,

de jogi értelemben semmi közös
nem volt bennük.

A következő az volt, hogy létrehoztuk
a Nem-emberi Jogok Projektet,

ezt én alapítottam, és azon kezdtünk 
töprengeni, hogy milyen értékeket

és elveket akarunk a bírák elé tárni.

Olyan értékeket és elveket,
amelyeket az anyatejjel szívtak magukba,

amelyeket a jogi egyetemen tanultak
és nap mint nap használják,

és amit teljes szívvel vallanak. A 
szabadságot és egyenlőséget választottuk.

A szabadság olyan jog, 
amelynek részesei vagyunk,

mert aszerint, hogy hogyan értelmezzük,

az alapvető szabadságjog az
alapvető érdekeket védi.

A legfőbb érték az országos szokásjogban

az önrendelkezés joga és a
szabad akarat.

Ezek olyan erősek, hogy egy olyan
országban, ahol a szokásjog érvényesül,

ha a kórházban a beteg nem egyezik bele
az életmentő beavatkozásba,

a bíró nem kényszerítheti azt rá,

mert tiszteletben tartja a 
szabad akaratot és az önrendelkezést.

Az egyenlőségből adódó jogban 
azért részesülünk,

mert a megfelelő módon 
hasonlítunk valaki másra,

és ez a bökkenő, a megfelelő mód.

Ha olyanok vagyunk, mint mások, 
azért, mert nekik megvan a joguk,

mi is részesei vagyunk a jognak.

A bíróságok és a törvényhozó testületek 
egész idő alatt vonalakat húztak.

Egyeseket bevesznek, másokat kizárnak.

De kell lennie az 
abszolút minimum esetében

a határvonalnak valami jogilag 
elfogadható értelme.

Projektünk azt állítja, hogy nem szabad 
azért meghúzni vonalat,

hogy szabad akarattal és önrendelkezéssel 
bíró lények rabszolgává

minősíthetők legyenek,

mint ezek itt mögöttem.
Az az egyenlőség megsértése lenne.

Ezután 80 jogrendszert néztünk át,

ami 7 évig tartott, hogy megtaláljuk azt,

ahol be akarjuk nyújtani 
az első keresetünket.

New York államát választottuk.

Ezután eldöntöttük, 
hogy mely sértetteket fogjuk képviselni.

A csimpánzok mellett döntöttünk,

és nemcsak azért, mert Jane Goodall 
ott volt az igazgatótanácsunkban,

hanem azért is, mert ők,
Jane és a többiek,

évtizedek óta intenzíven tanulmányozták
a csimpánzokat.

Mint tudjuk, rendkívüli kognitív 
képességgel rendelkeznek,

olyannal, amely az emberekéhez hasonlít.

Tehát a csimpánzokat választottuk, 
és elkezdtük végigjárni a világot,

hogy találjunk a csimpánzok kognitív 
képességeivel foglalkozó szakembereket.

Japánban, Svédországban, Németországban, 
Skóciában, Angliában és az USA-ban

találtunk rájuk. Írtak egyebek mellett 100
oldalnyi nyilatkozatot, felállítva 40-nél

több módszert,

amelyek egyedileg vagy összességükben

a komplex kognitív képességekből

az autonómiára és az önrendelkezésre 
következtetnek.

Nos, ilyenek vannak köztük 
például, hogy tudatosak.

Ők is tudatában vannak, hogy azok.

Tudják, hogy értelmesek. 
Tudják, hogy a többiek is azok.

Tudják, hogy egyediek
és hogy képesek élni.

Értik, hogy tegnap éltek 
és holnap is élni fognak.

Képesek ugrándozni az időben.
Emlékeznek, hogy mi történt tegnap.

Van fogalmuk a holnapról.

Ezért olyan szörnyű bebörtönözni 
egy csimpánzt, különösen egyedül.

Ezt a legveszedelmesebb 
bűnözőinkkel tesszük,

és a csimpánzokkal, anélkül,
hogy utánagondolnánk, mit jelent ez.

Van bizonyos erkölcsi képességük is.

Amikor gazdasági játékokat 
játszanak az emberekkel,

tisztességes ajánlatokat tesznek, 
még akkor is, ha nem várják el tőlük.

Számolnak. Értik a számokat.

El tudnak végezni egyszerű számításokat.

Nyelvi csetepatékba bonyolódnak,
vagy távoltartják magukat ilyenektől.

Részt vesznek a tudatos kommunikációban,

figyelmet szentelnek 
azoknak a magatartására,

akikkel beszélgetnek.

Van kultúrájuk.

Tárgyi kultúrájuk, társas kultúrájuk.

Van szimbolikus kultúrájuk.

A tudósok a Taï Erdőkben, 
az Elefántcsontparton

olyan csimpánzokra találtak, 
akik ezeket a köveket használták

a mogyoró hihetetlenül 
kemény héjának feltörésére.

Hosszú időbe telik
megtanulni ennek a módját.

Feltárták a területet és azt találták,

hogy ez a tárgyi kultúra - 
hogy hogyan kell ezt csinálni

ezekkel a kövekkel - 
legalább 4300 év alatt

225 csimpánzgeneráción 
átívelve alakult ki.

Ezért kell rátalálnunk a csimpánzainkra.

A csimpánzainkra,

elsőként kettőre találtunk rá 
New York államban.

Mindketten meghaltak, még mielőtt 
benyújthattuk volna a keresetet.

Aztán rátaláltunk Tommy-ra.

Tommy csimpánz. Őt láthatják mögöttem.

Abban a ketrecben találtuk.

Egy ketrecekkel teli kis teremben
találtunk rá,

egy nagyobb raktárépületben, egy használt 
lakókocsiban, New York központjában.

Rátaláltunk Kiko-ra, aki nagyothalló.

Kiko egy cementüzlet kirakatának a 
hátuljában volt Nyugat-Massachusetts-ben.

Megtaláltuk Hercules-t és Leo-t.

Mindketten fiatal hím csimpánzok.

akiket a Stony Brook orvosbiológiai, 
anatómiai kutatásokra használt.

Megtaláltuk őket.

És így 2013. decemberének utolsó hetében

a Nem-emberi Jogok Projekt 3 keresetet 
nyújtott be New York államban,

azt a habeus corpus végzést alkalmazva 
a szokásjog alapján,

amelyet annak idején
James Somerset esetében használtak,

és követeltük, hogy a bírók adják ki a 
habeus corpus végzést csimánzainkra.

Ki akartuk hozni a csimpánzokat,

be akartuk juttatni őket a 
"Mentsük meg a csimpánzokat" programba,

egy hatalmas csimpánzmenedékhelyre 
Dél-Floridába,

amely magában foglal 
egy mesterséges tavat 12-13 szigettel --

ezek két-három hektárnyi területek, 
amelyek mindegyikén

két tucat csimpánz él.

És ezek a csimpánzok 
csimpánzként élhetnének,

a többiekkel egy olyan környezetben, mely
a lehető legközelebb áll az afrikaihoz.

Ezek az ügyek még folynak.

Még nem futottunk össze 
a mi Lord Mansfield-ünkkel.

De fogunk. Fogunk.

Ez egy hosszútávú kampány,
stratégiai céllal.

De hogy Winston Churchill
szavait használjam

saját ügyünkre: 
Ez nem a vég.

Nem is a vég kezdete.

De talán ez a kezdet vége.

Köszönöm.

(Taps)