Mint Hollandia legfőbb katonai
parancsnoka,
egységekkel világszerte,
nagy megtiszteltetés számomra,
hogy ma itt lehetek.
Amikor körülnézek,
a TEDxAmsterdam helyszínén,
nagyon különleges közönséget látok.
Önök az oka,
amiért igent mondtam
ennek a meghívásnak.
Amikor körülnézek,
olyan embereket látok,
akik közre akarnak működni,
olyan embereket,
akik egy jobb világot akarnak,
azzal, hogy újító tudományos munkát folytatnak,
azzal, hogy lenyűgöző művészeti alkotásokat hoznak létre,
hogy kritikákat írnak
vagy ösztönző hatású könyveket,
azzal, hogy fenntartható vállalkozásokat indítanak.
Önök mind megválasztották
a saját eszközeiket azért hogy
beteljesítsék a küldetést:
egy jobb világ teremtését.
Van, aki a mikroszkópot választotta
eszközéül.
Mások a táncot vagy a festészetet,
vagy a zenét, amit az imént hallottuk.
Néhányan tollat ragadtak.
Mások a pénzzel dolgoznak.
Hölgyeim és uraim,
én egy másik utat járok be.
Köszönöm.
Hölgyeim és uraim -
(Nevetés)
(Taps)
Ugyanazok a céljaink.
Ugyanazok a céljaim, azokkal az előadókkal,
akiket korábban hallottunk.
Én nem a tollat,
az ecsetet vagy
a fényképezőgépet választottam.
Én ezt az eszközt választottam.
Én a lőfegyvert választottam.
Önöknek, és már hallották,
ilyen közel lenni egy puskához
talán kellemetlen érzés.
Sőt félelmetes.
Egy igazi lőfegyver
karnyújtásnyira.
Álljunk meg egy pillanatra
és érezzük ezt a kellemetlenséget.
Akár még hallhatják is.
Örüljünk annak,
hogy talán a legtöbbjük
soha nem volt még ilyen közel egy fegyverhez.
Ez azt jelenti,
hogy Hollandia békés ország.
Hollandia nem áll háborúban.
Azt jelenti: nincs szükség katonákra, hogy
őrizzék utcáinkat.
A fegyverek nem képezik életünk részét.
Sok országban
ez máshogy néz ki.
Sok országban
az embereknek fegyverekkel kell szembenézniük.
Elnyomásban élnek.
Hadúrak,
terroristák,
bűnözők
félemlítik meg őket.
A fegyverek rengeteg kárt tehetnek.
Sok nyomornak
az okozói.
Akkor hát miért állok itt önök előtt
ezzel a fegyverrel?
Miért választottam
a fegyvert eszközömnek?
Ma elmondom Önöknek.
Ma el fogom mondani Önöknek,
hogy miért a fegyvert választottam,
hogy jobbá tegyem a világot.
És azt is el akarom mondani,
hogyan segíthet ez a fegyver.
Történetem Nijmegen
városában kezdődik,
Hollandia keleti részén,
itt születtem.
Apám
egy szorgos pék volt,
amint azonban végzett a pékségben,
gyakran mesélt nekem és a fivéremnek.
És legtöbbször
ezt a történetet mesélte, amit most én is megosztok önökkel.
Azt a történetet, ami akkor esett meg,
amikor besorozták
a holland hadseregbe
a második világháború kezdetekor.
A nácik betörtek Hollandiába.
Bősz terveik nyilvánvalóak voltak.
Az elnyomás eszközével
akartak uralkodni.
A diplomácia nem tudta megállítani a németeket.
Csak a nyers erő maradt.
Ez volt az utolsó esélyünk.
Apám is
vállalta.
Parasztgyerekként tudta,
hogyan kell vadászni,
apám kitűnően lőtt.
Amikor célzott,
sosem tévesztett.
A holland történelemnek ebben a döntő pillanatában
apámat a Nijmegen közeli
Waal folyó partjára
vezényelték.
Tisztán rálátott a német katonákra,
akik egy szabad országot jöttek elfoglalni,
a hazáját,
hazánkat.
Lőtt. Semmi sem történt.
Megint lőtt.
Egy német katona sem zuhant földre.
Az apámnak
egy régi puskát adtak,
ami még a folyó másik partját sem
tudta elérni.
Hitler csapatai bevonultak
és apám semmit sem tudott tenni ellene.
Egészen halála napjáig
nyomasztotta, hogy elvétette azokat a lövéseket.
Tehetett volna valamit.
De régi fegyverrel
még a sereg legjobb lövésze
sem tudta volna eltalálni a célpontot.
Megőriztem ezt a történetet.
A középiskolában
magával ragadtak
a szövetséges katonák történetei,
akiik otthonuk védelmét elhagyva
és életüket veszélyeztetve
jöttek felszabadítani egy országot és egy népet,
melyet nem is ismertek.
Felszabadították a szülővárosomat.
Ekkor döntöttem el,
hogy a fegyvert választom,
tiszteletből és hálából, azok iránt
a férfiak és nők iránt,
akik felszabadítottak minket
abban a meggyőződésben,
hogy néha csak a fegyver
állhat
jó és rossz közé.
És ezért
választottam a fegyvert,
nem azért, hogy lőjek,
hogy öljek,
hogy pusztítsak,
hanem, hogy megakadályozzam a gonosztevőket,
hogy védjem a gyengéket,
hogy védjem a demokratikus értékeket,
hogy kiálljak azért a szabadságunkért,
hogy ma itt beszélhessünk
Amszterdamban,
hogy hogyan tudjuk jobb hellyé tenni a világot.
Hölgyeim és uraim,
nem azért állok ma itt,
hogy a fegyverek dicsőségéről beszéljek.
Nem szeretem a fegyvereket.
És ha már lőttek Önökre,
akkor az jobban megvilágítja,
hogy a fegyver nem valami mácsó dolog,
amivel lehetne hencegni.
Azért állok ma itt,
hogy beszéljek a fegyverről,
mint a béke és stabilitás eszközéről.
A fegyver talán a béke és stabilitás
egyik legfontosabb eszköze
amivel rendelkezünk ebben a világban.
Nos, ez talán ellentmondónak tűnhet Önöknek.
Ezt azonban nem csak hogy a saját szememmel láttam
libanoni,
szarajevói küldetéseim során
mint Hollandia vezérkari főnöke,
hanem ezt a hideg statisztika
is alátámasztja.
Az erőszak jelentősen visszaesett
az elmúlt 500 év során.
A hírekben naponta látott
képek dacára,
a fejlett országok közti háborúk
már nem a mindennapok részei többé.
Az európai gyilkosságok mértéke
harmincadjára esett vissza
a középkor óta.
A polgárháború és az elnyomás megjelenése
visszaesett a hidegháború vége óta.
A statisztikák szerint
egy meglehetősen
békés korban élünk.
Miért?
Miért csökkent az erőszak?
Megváltozott az emberi elme?
Nos, ma reggel az emberi elméről beszélgettünk.
Egyszerűen elvesztettük volna állatias ösztöneinket
a bosszúra,
az erőszakos szokásokra,
a haragra?
Vagy van itt valami más is?
Legújabb könyvében
Steven Pinker, a Harvard professzora,
és előtte sok más gondolkodó,
úgy véli, hogy a kevésbé erőszakos társadalmak mögött
meghúzódó egyik hajtóerő
az az alkotmányos jogállam elterjedése
és a nagy mértékű bevezetése
az államhatalom monopóliumának
az erőszak törvényesített használatára --
egy demokratikusan választott kormány által törvényesítve,
az ellenőrzések és egyensúlyok rendszerével,
és a független jogi rendszerrel.
Más szóval, az állami monopólium
az erőszak használatára,
de csak a megszabott korlátok között.
Ez az állami monopólium az erőszak felett,
mindenekelőtt a bizalmat
szolgálja.
Nem ösztönzi
a fegyverkezési versenyt
az egyébként ellenséges csoportok között
társadalmainkban.
Másodsorban, az erőszakból származó előnyöket
felülírják a kilátásba helyezett büntetések
és ez még inkább helyre billenti az egyensúlyt.
Az erőszaktól való tartózkodás
jóval kifizetődőbb lesz,
mint háborút indítani.
Az erőszakmentesség úgy lép működésbe,
mint egy lendkerék.
Tovább növeli a békét.
Ahol nincs konfliktus,
ott virágzik a kereskedelem.
A kereskedelem egy másik jelentős ösztönzés
az erőszakkal szemben.
A kereskedelem kölcsönös függőséget
és kölcsönös nyereséget jelent a résztvevő feleknek.
És ahol mindenki nyer,
mindkét fél többet vesztene,
mint nyerne,
ha háborút indítanának.
A háború már nem
a legjobb választás,
és ezért szorult vissza az erőszak.
Ez, hölgyeim és uraim,
az észérv a fegyveres erők
létezése mögött.
A fegyveres erőkön keresztül
érvényesül az állam erőszakmonopóliuma.
Ezt törvényes keretek között tesszük,
csak azt követően, hogy demokráciánk
erre megkért.
Ez a törvényes,
korlátozott fegyverhasználat az,
ami nagyban hozzájárult
a háború, konfliktusok és erőszak
statisztikák javulásához
világszerte.
A békefenntartó missziókban való részvétel
az ami sok polgárháború
megoldásához vezetett.
A katonáim a béke eszközeként
használják a fegyvert.
És pont ezért annyira veszélyesek
a bukott államok.
Ezeknek az államoknak
nincs törvényesített, demokratikusan ellenőrzött hadereje.
Nem ismerik a fegyvert, mint a
béke és a stabilitás eszköze.
Ezért tudnak lehúzni
egy egész régiót
zűrzavarba és konfliktusba.
Ezért annyira fontos, hogy a külföldi misszióink
terjesszék
az alkotmányos állam
koncepcióját.
Ezért próbálunk
jogrendet kialakítani
Afganisztánban.
Ezért képzünk rendőröket,
bírákat,
ügyészeket világszerte.
És ezért van az, hogy --
és Hollandiában ebben nagyon egyediek vagyunk,
ezért mondja a holland alkotmány,
hogy a fegyveres erők
egyik legfontosabb feladata
az, hogy fenntartsa és hirdesse
a törvény nemzetközi erejét.
Hölgyeim és uraim,
erre a fegyverre tekintve
az emberi elme
sötét oldalával találjuk magunkat szemben.
Minden nap bízom benne,
hogy a politikusok, diplomaták,
a fejlődésért dolgozók
képesek békévé változtatni
a konfliktust,
és reménnyé a
fenyegetést.
És remélem, hogy egy napon
fel lehet oszlatni a hadseregeket
és az emberek rájönnek,
hogyan lehet együtt élni erőszak és elnyomás nélkül.
De addig a napig
meg kell találnunk az arany középutat
az eszmények és az emberi gyarlóság
között.
Addig a napig
kiállok apámért,
aki egy régi fegyverrel próbált
a nácikra lőni.
Kiállok azokért a férfiakért és nőkért,
akik felkészültek, hogy kockáztassák az életüket
egy mindannyiunk számára békésebb világért.
Kiállok ezért a katonáért,
aki részleges halláskárosodást szenvedett
és végleges sérülések érték a lábát,
melyet egy rakéta talált el
egy afganisztáni misszió folyamán.
Hölgyeim és uraim,
amíg az a nap el nem jön,
amikor letehetjük a fegyvert,
remélem, abban mind egyetértünk,
hogy a béke és stabilitás
nem jön ingyen.
Sok munkát vesz igénybe,
gyakran a színfalak mögött.
Jó felszerelés kell
és jól kiképzett, elszánt katonák.
Remélem, hogy támogatni fogják
fegyveres erőink erőfeszítéseit,
hogy olyan katonákat képezzünk,
mint ez a fiatal kapitány,
és jó fegyverrel lássuk el,
az apámnak adott rossz fegyver helyett.
Remélem, támogatni fogják katonáinkat,
amikor bevetésen vannak,
amikor hazajönnek
és amikor sérültek
és ápolásunkra szorulnak.
Életüket teszik kockára,
értünk, önökért,
és mi nem hagyhatjuk cserben őket.
Remélem, tisztelni fogják a katonáimat,
ezt a katonát itt a fegyverrel.
Azért, mert ő egy jobb világot szeretne.
Azért, mert tevékenyen hozzájárul
egy jobb világ eléréséhez,
csakúgy, mint önök itt ma.
Nagyon szépen köszönöm.
(Taps)