A filozófus Platón egyszer azt mondta:

"A zene lelket kölcsönöz a mindenségnek,

szárnyat az elmének,

szállni tanítja a képzeletet,

és életet ad mindennek."

A zene nagy részét képezi az életemnek.

Zeneszerzés és zenélés során
időn és koron átívelve

emberi kapcsolatok jönnek létre.

Összeköt azokkal,

akikkel együtt játszol,

a közönséggel és saját magaddal.

Derűsen, szomorúan,

ha unatkozom, ha feszült vagyok,

zenét hallgatok és zenét írok.

Fiatalabb koromban zongoráztam.

Később megtanultam gitározni.

Aztán elkezdtem a középsulit,

és a zene az identitásom része lett.

Minden együttesben játszottam,

zenés rendezvényekre jártam.

Körülvett a zene.

Azzá tett, aki vagyok,

így találtam meg a helyem.

Nos, mindig volt egy szokásom.

Emlékszem, hogy az iskolafolyosón sétálok

és az ujjaimmal

ritmust pergetek a lábamon,

vagy a fogaimat ütögetem.

Egy ideges szokás volt,

mivel mindig ideges voltam.

A ritmus ismétlődése tetszett

és megnyugtatott.

A középsuliban

zeneelméletet tanultam,

az volt a legjobb tantárgy.

A zene addig ismeretlen
aspektusairól tanultunk,

mint az elmélet és a történelem.

Az órán meghallgattunk egy dalt,

és megbeszéltük,
kire milyen hatással volt,

és kielemeztük, majd elemeztük,

mitől volt fülbemászó.

Minden szerdán ritmusdiktálás-óránk volt,

elég jól ment.

Bizonyos mértékek szerint

megvolt az ütemmutató,

amire adtak egy ritmust.

Így írtunk kottát a megfelelő
szünetekkel és hangjegyekkel.

Így hangzott:

tá tá taka taka tá,

tá taka taka taka taka.

És imádtam.

A ritmus egyszerűsége,

mint egy kétnegyedes alapütem,

mégis mindnek megvolt a saját története.

Annyi lehetőség létezik,

csak dallamot kell hozzá kitalálni.

(Gitárpengetés)

A dallamnak és a harmóniának
a ritmus az alapja.

Ez adja a zene szerkezetét
és stabilitását.

Nos, a zene különböző részekre oszlik,

mint a ritmus, a dallam és a harmónia –

ahogy az életünk is.

Amit a zenében ritmusnak hívunk,

azt az életünkben rutinnak
és szokásnak nevezzük,

ezek emlékeztetőül sínen
és lendületben tartanak.

Lehet, hogy észre sem vesszük,

de állandóan ott vannak.

(Gitárpengetés)

Talán egyszerűen hangzik,

talán unalmasnak tűnik,

de a tempó és a lüktetés napjaink része.

Az élet többi része

olyan rétegek összetétele –

mint barátaink és szeretteink,

ezek visznek bele olyan összhangot,

úgy, ahogy a saját dalodban

a harmóniák,

az ütemek és bármi,

ami több szólamot képez.

Csodás motívumok
és akkordok jönnek létre így.

(Gitárpengetés)

Aztán itt vagyunk mi.

Miénk a főszólam,

a ritmuson és a lüktetésen túl,

mivel mi vagyunk a dallam.

Annak ellenére,

hogy a dolgok folyamatosan változhatnak,

ugyanazok maradunk.

Egy dalban váltakoznak a dallamok,

de attól az ugyanaz a dal marad.

Bármit is teszünk,

megmarad a ritmus:

a tempó és a lüktetés ...

addig, amíg

el nem kezdtem az egyetemet,

és eltűnt minden.

Az első nap az egyetemen

nem találtam a helyem.

Ne értsetek félre –
néha imádtam és frankó volt,

de volt, hogy azt éreztem,

magamra hagytak,

hogy saját lábamra álljak.

Természetes környezetemet elhagyva

egy új világot fedeztem fel,

ahol a ritmusok, a harmóniák

és a struktúrák elvesztek,

és csak én voltam egyedül –

(Gitárpengetés)

a csönd és a saját dallamom.

Még így is bizonytalan voltam,

mert nem tudtam, mihez kezdjek.

Hangzatok nélkül nem volt rendszer.

És ritmus vagy lüktetés nélkül

nem tudtam felvenni a tempót.

(Gitárpengetés)

Aztán észrevettem más hangokat is.

(Gitárpengetés)

Rosszul voltak időzítve,

és hamisak is voltak.

Minél több ilyet hallottam,

annál inkább igazodott
az én dallamom ezekhez.

És lassan elvesztem bennük,

mintha elnyelt volna a tenger.

Aztán egyszer csak –

(Gitárpengetés)

meghallottam.

Éreztem.

Én voltam az.

Ott voltam.

Más voltam,

de nem voltam rosszabb.

Csak kicsit megváltoztam.

A zene segít a változásban.

A zene elég jól összefügg az élettel.

Egyszerre köt össze a valósággal

és menekít meg tőle.

A zene bennünk lakozik.

Létrehozzuk és általa jövünk létre.

Az életünket a zene nemcsak irányítja,

hanem abból áll.

Lehet, hogy messze áll a valóságtól,

de hallgassatok végig:

a zene alapvető része annak, amik vagyunk,

és mindannak, ami körülvesz.

A zene a szenvedélyem,

de régen a fizika is érdekelt.

Minél többet tanultam róla,

annál több összefüggést láttam közöttük –

főleg a húrelmélet miatt.

Tudom, ez csupán egyike a sok elméletnek,

de ez vésődött be.

A húrelmélet egyik
egyszerű szemléltetése szerint:

az anyagot atomok alkotják,

amelyeket protonok,
neutronok és elektronok,

és ezeket kvarkok képezik.

Az elmélet itt érvényesül.

A kvark apró,
összetekeredett húrokból áll,

és ezek rezgése hoz létre mindent.

Michio Kaku egyszer

"A mindenség dióhéjban" című előadásán

elmagyarázta,

hogy a húrelmélet szerint

az univerzum négy kölcsönhatása –
a tömegvonzás, az elektromágneses erő

és még két erőteljes kölcsönhatás –

zeneként is felfogható.

Icipici korongegyüttesek zenélnek.

Az előadásban elmagyarázza,

hogy a fizika a húrok közötti
harmónia törvényeit írja le;

a kémia a dallam, amely ezen pendül;

azt állítja, hogy az univerzum
a húrok szimfóniája.

Ezek határozzák meg azt;

ezek alkotnak mindent,
amit látunk és hallunk.

Mint a hangjegyek,

ezek az alkotóelemek,
amelyek összetartanak.

Tehát

mindent zene alkot.

(Gitárpengetés)

A világban mindenben

a zenét látom körülöttünk.

Saját magamban,

ott látom a zenét.

Az életemet meghatározza a zene.

A zenén keresztül leltem önmagamra.

Mindenhol ott van,

és a mindenség része.

Változik, növekszik a hangereje,

majd elcsendesül.

De mindig jelen van,

támogat minket,

összeköt bennünket,

megmutatja a mindenség szépségét.

Ezért, ha nem találod a helyed,

várj, és figyelj a saját dalodra.

Köszönöm.

(Taps)