Különleges helyzetben vagyok. Saját mikrofonom van. Nagyon örülök, hogy itt lehetek ma önökkel. Park City-ből szívélyes üdvözlet hoztam. Közeledik a Sundance Fesztiválunk. Visszamegyek majd Park Citybe, hogy a rádióban beszéljek azokról a menő emberekről, akikkel beszéltem a rendezőkről és producerekről. Az egy nagyon szórakoztató hely. Az én szerepem ott, hogy eljuttassam ezt a tartalmat mindenkihez, a csodálatos új jelenség közvetítésével, amelyet közösségi médiának nevezünk. Mondok egy igazán klassz statisztikát, mégpedig, hogy az amerikaiak 80%-a használ valamilyen közösségi hálót, és a leggyakrabban használt honlap egész Amerikában a Facebook. Mivel a közösségi médiában és a hírközlésben mozgok, és szenvedélyem a görög-római kultúra, úgy döntöttem, hogy ötvözöm a kettőt. Létrehoztam ezt a szép kis honlapot, a ClassicCulture.org-ot. A ClassicCulture.org-on a legjobb gondolatokat mutatom be. A legszebb műalkotásokat és elképesztő történeteket, amelyeknek mi mind részesei vagyunk, ez a mi örökségünk, a mi kultúránk: a görög kultúra, a rómaiak. Tehát van ez a honlap, és a közösségi médiával összekapcsoltam a kettőt, és most telefonon minden elérhető, ez nagyon fontos számomra. Gutenberg az 1400-as években megcsinálta a könyvnyomtatást. A nyomtatás által megszerezhetünk minden információt és átadhatjuk egymásnak. Ez a közösségi média egy régi formája. Ma a Facebook, azt mondanám, a legfontosabb találmány a Németországban feltalált könyvnyomtatás óta. Ez lehetővé teszi, hogy egy kattintással továbbadjuk az információt a világ bármely részére. Park Cityben a közösségi médiával vehetjük az információt, az interjúkat, amelyeket készítettünk, és elküldhetjük azokba az országokba, ahonnan jöttek az emberek, Németországba, Észak-Európába. Azonnal, abban a pillanatban küldhetjük bárhová. Úgyhogy most bemutatok néhány klassz dolgot, ami a ClassicCulture Facebook-oldalán van. Julius Caesar ezt mondta: "Az emberek általában többet aggódnak a láthatatlan, mint a látható dolgok miatt." Aztán egy másik igazán klassz idézet. Gyakran vésték fel görög és római sírkövekre. Így szól: "Nem voltam. Lettem. Nem vagyok. Nem bánom." Így tehát a telefon segítségével hozzáférhetünk a legjobb gondolatokhoz. Nem felelnek meg pontosan a manapság jellemző gondolatoknak, éppen ezért szeretnénk használni őket. Ezért szeretnénk beemelni őket az életünkbe, mivel egy olyan teljesen eltérő szemléletet adnak, amely segíthet értékelni, hogy mit csinálunk ma, és miért. Ez az egyik kedvencem Platóntól: "Ha az ember ismerni szeretné az államok és a társadalmak eredetét, az idő szemszögéből kell szemlélnie azokat. Városok ezrei keletkeztek és tűntek el, újra és újra, az idő végtelenségében." Ebből a kulturális kiindulópontból láthatták az egyiptomiakat és a rómaiakat, ezeket a rendkívüli, sokszínű kultúrákat, és ott voltak mindezek kellős közepében. Megfigyeltek mindent. A görög civilizáció az, amely egész társadalmunk megalapozója: demokrácia, etika, filozófia, matematika. Kérem tegye fel a kezét, aki tanult latint általános vagy középiskolában! Oké, három ember. Ki tanult latinul az egyetemen? Oké, egy ember. Szóval, bármi legyen is az oka, társadalmunk és civilizációnk alapelvei eltűntek. Többé már nem elérhetőek. Egyetemi könyvtárak leghátsó polcain vannak, senki sem nyúl és senki sem fér hozzájuk. Élt ez a görög, Thészeusz, aki Athént alapította. Megjárta a krétai labirintust. Megtalálta az utat, és megtalálta a Minotauruszt. Legyilkolta a Minotauruszt. És az útján vissza az Akropoliszba kijelentette: "Aphrodite Pandemos", ami annyit tesz: "szépséget az embereknek". Ez az én küldetésem és az elképzelésem, amelyet elhoztam ma önöknek. Köszönöm!