Michael Browning: mérnök,

újító,

– vagy inkább feltaláló –

és lelkesítő apa.

Szenvedélye volt a repülés,
amint az leszűrhető

ebből az 1970-es évekbeli 
irodai kétes búcsúajándékból.

Úgy 40 évvel ennek keletkezését követően

páran összejöttünk,

s úgy döntöttünk,

hogy mi is megpróbálkozunk a repüléssel,
ami éveken át lelkesített másokat,

ám teljesen más módon.

E vállalkozás történetét
most megosztom önökkel.

Kiindulópontunkban
az emberi elme és test állt,

amely, miképp az a napokban
itt be is bizonyosodott,

elképesztő konstrukció.

Mi történne, ha ezt a csodálatos 
gépezetet kiegészítenénk

a megfelelő technológiával?

Ha valós irányból fogjuk föl a repülést,

az mégis hova vezethet?

Szóval az edzőtársam itt
Londonban, Denton,

sokkal jobb ezekben
a dolgokban, mint én.

Jé! Ez London.

Az elképzelés az volt,
hogy ezt egészítjük ki.

De miként álljunk neki?

Nos, vettünk egy ilyet.

Ez itt egy mikro-gázturbina.

Ez volt a kiindulópont.

Ez a kis szerkezet ígéretesnek bizonyult,

szóval kivittünk kettőt egy mezőre.

Amúgy az igazi hős a háttérben,

a konyhakertben dolgozó hölgy volt,

aki egy darabig remekül próbál
tudomást sem venni rólunk.

(Nevetés)

Nála jobban talán csak a fű
sínylett meg minket,

mert valószínűleg komoly károkat
okoztunk benne.

Itt nagyjából látni a tolóerőt,

mikor vízszintesen próbálom
tartani, és persze nem sikerül.

Ez úgy 50 kg-nyi tolóerő.

Lenyűgözött minket.

Azt gondoltuk, jó úton haladunk.

Innen egyetlen észszerű lépés volt előre:

venni négyet.

(Nevetés)

Bevallom, még mindig
szívesen nézem vissza ezeket.

Aztán megpróbáltuk eloszlatni
a lábra nehezedő terhelést.

A láb viseli a terhelést,

szóval, oszlassuk szét egy kicsit!

Ez egész jó volt.

A hám ugyan nem volt rossz ötlet,

de nem igazán vált be,

ahogy itt látszik is.

Az egész vállalkozás tulajdonképpen
a próbálgatásról szólt.

(Nevetés)

Nem, ez tényleg nem vált be, igaz?

Kipróbáltunk ezt-azt, és legtöbbször
persze csúfos kudarcot vallottunk.

Többek között nagyokat estünk.

Talán látni, hogy itt öt turbina van;

nem tántorított el minket a tény,
hogy egy épp szervizben volt.

Attól még próbálgattuk.

(Nevetés)

És aztán elcsíptem egy üzemanyagcsövet.

Mondom, tanulságos volt.
Megtanultuk, hogy ezt inkább ne.

Ez aztán kész zsákutca volt.

(Nevetés)

Itt három került egy-egy karra.

Kész röhej volt.

Ez 70 kiló karonként.

Szóval, ezt is kihúzhattuk a listáról.

(Nevetés)

De kezdtünk végre egész
meggyőzően fejlődni,

épp csak annyira, hogy elhiggyük:

talán, esetleg sikerülhet.

Láthatják, tessék... egészen ígéretes.

Egy-egy a lábakra
és kettő-kettő a karokra;

papíron elég tolóerő volt.

Aztán mutatom, mit csináltunk.

A mai napig jó ezt visszanézni.

Ez volt az első hat másodperces,
folyamatos repülésünk.

(Taps)

Ez volt a vállalkozásunk fordulópontja,

mikor a "Nem is tudom,
hogy összejöhet-e"-ből

"Te jó ég! Sikerült!" lett.

Innentől már csak finomítottunk rajta,

bár továbbra is estünk-keltünk.

A hasraesés mindenképp
a legjobb módja a tanulásnak.

Egy idő után már tényleg csak
finomhangoltuk a szerkezetet.

Látható, hogy stabil, és a szabályozás

mindenféle vezeték nélküli,

mert egyrészt a technológiát
finomhangoltuk,

beleértve az elektronikának a hátunkra
szerelt frissen tartó dobozt,

másrészt, hogy megtanultunk
egyensúlyozni és irányítani.

Hallásuk kímélésére
a következő rövid részben

leveszem a hangot.

Idővel a hajtómű zaja zavaró.

Ez pár hete történt.

Láthatják, hogy a stabilitás 
és az irányítás egész szépen megy,

és szeretném hinni, hogy ez némiképp
alátámasztja a kiinduló hipotézisünket,

miszerint az emberi elme és test,
ha megfelelően egészítjük ki,

akkor egészen elképesztő dolgokra képes.

Úgy értem,

ekkor már nem is gondolkodom azon,
hogy mozdítsam a karomat.

Csak a célt nézem,
hogy hova szeretnék eljutni,

mintha csak bicikliznék,

és a két karom teszi a dolgát.

Egészen különleges élmény.

S hogy mindez hova vezet?

Elmondom, miközben landolok.

Azt hiszem, itt sikerül landolnom.

Kétlem, hogy hamarosan bárki
ezzel ugrana le a boltba,

vagy ezzel vinné a gyereket suliba.

De a Gravity csapata valami
fantasztikus technológián dolgozik,

amihez képest ez itt csupán
gyerekjátéknak tűnik majd.

Azon dolgozunk,

hogy a repülés e szokatlan élményét

e bemutatókhoz képest nagyobb
közönséghez is eljuttassuk.

Sőt, már 2-3 pilótát keresünk!

Ha bárki jelentkezne...

Él a fejemben egy kép.

Talán vakmerőnek tűnhet, 
de azért mondjuk csak ki,

hogy egy nap tán majd
part fölé emelkedhetünk,

aminek mentén végigrepülhetünk,
s feljebb is szállhatunk

a biztonsági felszerelés segítségével,
amin most dolgozunk.

Feltűnik a horizonton egy hátul
nyitott rámpájú teherszállító repülő.

Ahogy elsuhan, gyorsítunk,

hátha utolérjük... hátulról,
még véletlenül sem elölről.

Az szarvashiba volna.

És megpróbálunk landolni a rámpán.

Mint mondtam, ez még egyelőre odébb van.

Ha egy picit visszagondolok,

akkor ez erősen személyhez
fűződő utazás nekem.

Visszatérve ahhoz a remek fényképhez

vagy rajzhoz.

Sajnos, apám 15 éves
koromban öngyilkos lett,

s így rengeteg álmát már
nem tudta megvalósítani.

Csodálatos feltaláló volt,

saját útját járó alkotó.

Szeretném hinni,
ha ez egyáltalán lehetséges,

hogy lenéz ránk,

akkor

mosolyt csalunk az arcára a dolgokkal,
amiket a fejünkbe veszünk.

Remélem.

Ezért ezt neki ajánlom.

Köszönöm szépen.

(Taps)

(Hangalámondás) Richard Browning:
Ezek után azt hiszem,

a bemutatótól jobban tartok.

Sok minden vár ma rám.

A legrosszabb, ami történhet,
hogy nem sikerül a felszállás.

Vagy valami meghibásodik,
miközben a levegőben vagyok.

Ezért maradunk alacsonyan.

A legrosszabb esetben hülyét csinálok
magamból és a hátsómra esek.

Jó szórakozást, ha tényleg bekövetkezik.

(Zene)

(Sugárhajtómű felpörög)

(Éljenzés)