Könnyű, csillogó és vidám.

Ez a legismertebb korai 18. századi zene.

Számtalan filmben 
és tévéreklámban hallható.

De mi ez, és miért szól így?

Ez "A tavasz"-tétel kezdete
A négy évszakból;

szerzője az olasz Antonio Vivaldi.

"A négy évszak" részben 
fülbemászó dallama miatt híres.

De még figyelemreméltóbb,

hogy történetet mesél el.

A mű 1725-ös amszterdami kiadásában

a kottához versek is tartoztak,

amelyek pontosan leírták,

hogy Vivaldi milyen jelenséget
és tartalmat kívánt

a hangszeres zene eszközeivel ábrázolni.

Vivaldi nemzedékekkel megelőzte korát.

A verseket a zenehallgatással 
egyidejűleg olvasva

úgy találnánk, hogy a költői jelenetek

szépen egybeesnek a zenei képzelettel.

A versben a madarak boldogan
dalolva köszöntik a tavaszt,

és a zenében is pont ezt teszik.

De nemsokára kitör a vihar.

Nemcsak a zenében van 
mennydörgés és villámlás,

hanem a madarak is ázottak,

ijedtek és szomorúak.

"A nyár" tételben a vadgalamb dalolja
olasz nevét, a "tortorella"-t,

mielőtt a jeges zápor lesújt a mezőre.

"Az ősz" tétel meghozza a zsákmányuk
után iramodó mohó vadászokat.

"A tél" fogvacogtató hideggel kezdődik

mielőtt menedéket nem találunk
a pattogó tűz mellett.

Aztán ismét kinn vagyunk a viharban,

ahol a jégen csúszkálunk és bukdácsolunk.

Az első téli hetekben
az óév a végéhez tart,

csakúgy mint Vivaldi
évszakokat leíró zenéje.

A 19. század kezdetéig

ilyen kifejező hangszeres programzene

nem vált népszerűvé.

Akkoriban a nagyobb, változatosabb
együttesek voltak jellemzők,

fa- és rézfúvósokkal, ütőhangszerekkel
segítve a történet elbeszélését.

Vivaldi egy szál hegedűvel, vonósokkal
és csembalóval meg tudta ezt oldani.

Kortársától, Bachtól eltérően

Vivaldit nemigen érdekelték
a bonyolult fugák.

Hallgatóinak inkább szeretett
könnyen érthető szórakozást nyújtani

a darabban később is
fölbukkanó melódiákkal,

hogy emlékezetünkbe idézze, hol jártunk.

"A tavasz" első tétele
tavaszi témával kezdődik,

és azzal is végződik, 
mindig egy kissé variálva.

Ez ihletett módja volt 
a hallgatók elkápráztatásának,

és Vivaldi,

akit a 18. szd. elejének egyik
legvirtuózabb hegedűsének tartottak,

tudta, milyen fontos 
lenyűgöznie a közönséget.

E hangversenyeken vagy
sztárhegedűsként lépett fel,

vagy a Pietà, a velencei leányiskola
ifjú zenészeinek játékát mutatta be,

ahol zenemesterként működött.

A legtöbb diák árva volt.

Nemcsak a társasági életben hasznos zenei 
tudás elsajátítása volt a képzés célja,

hanem esetleges karrier azoknak,

akiknek nem lesz szerencséjük 
jól férjhez menni.

Vivaldi zenéje már a maga korában is

mindenki szórakoztatását szolgálta,

nemcsak a gazdag arisztokratákét.

Ez a mű még 300 év múltán is
közel tud férkőzni az emberekhez,

és Vivaldi zenéje még mindig úgy szól,
mintha paripák száguldoznának.