A valóság önmagának és önmagától létezik,

volt egy mozgalom, úgy hívták
“Öncélú Művészet”.

[Az öncélú művészet]

valamikor a XIX. században.

Ahogy említettük,
a “Dorian Gray arcképe” bevezetésében,

Oscar Wilde sok mindent megállapít a művészetről,

majd ezzel a sorral összegzi őket:
“Minden művészet igen haszontalan.”

Természetesen, néhányan szó szerint vették,
és azt gondolták,

hogy azt mondja, értéktelen.

De nem így értette.

Amikor azt mondta “igen haszontalan”,

furfangosan azt mondta:
“Önmagának és önmagától létezik.”

Ha a létezésének célja van,
akkor az valami kevesebb, mint a művészet,

és ez az, ami miatt Guru Mahārāja Hegelt idézi:

“Ha a valóság valami másnak a céljáért van,

akkor ez nem önmagának és önmagától való.”

Szóval ha visszatérünk a kinyilatkoztatás ezen értelmezéséhez, az isteni kifejezéséhez,

Kṛṣṇához :
“Nimitta-mātraṁ bhava savyasāchin” (Bg: 11.33);

“Arjuna, eszköz lehetsz az isteni akaratom kifejezéséhez.”

Így lehetsz Arjuna Kurukṣetra csatamezején,

vagy művész a vászon előtt,
vagy hívő, aki leckét tart.

A törekvő szolga felajánlja magát,

mint eszköz az isteni akarat számára.