Próbáltál már valaha elképzelni egy tökéletes világot? Amiben nincs háború, szegénység vagy bűnözés? Ha igen, nem vagy egyedül. Platón egy felvilágosult államot képzelt el filozófus királyokkal, számos vallás ígér boldogságot a túlvilágon, és a történelem során különböző csoportok próbálkoztak a földi paradicsom létrehozásával. Thomas Moore 1516-os könyve, az Utópia adott nevet ennek a fogalomnak, görögül "sehol sem" a jelentése. Habár a név lehetetlenséget sugallt, a modern tudomány és politikai fejlődés remény adott ezen álmok valóra váltására. De helyette ezek időről-időre inkább rémálmokká váltak, melyek háborúról, éhínségről és elnyomásról szóltak. Amint művészek kezdték megkérdőjelezni az utópisztikus gondolkodást, megszületett a disztópia műfaja, a "nem jó hely". Az egyik legrégebbi disztópikus alkotás Jonathan Swift Gulliver utazásai műve. Utazásai során Gulliver kitalált társadalmakra lel, melyek közül néhány lenyűgözőnek tűnik elsőre, de idővel kiderülnek súlyos hibái. Lapután, a repülő szigeten, tudósok és társadalmi tervezők haszontalan és tékozló terveket hajszolnak, miközben elhanyagolják az emberek tényleges szükségleteit. És a Houyhnhnm, akik tökéletesen logikus harmóniában élnek, nem tűrik el a valódi emberek hiányosságait. Ezzel a regénnyel Swift megteremtette a disztópia vázlatát, elképzelve egy világot, ahol a kortárs társadalomban bizonyos irányzatokkal túlzásba esnek, ezzel felfedve a háttérben húzódó hibáikat. A következő néhány század bőségesen szolgáltat anyagot. Az ipari technológia, mely a munkásosztály felszabadítását ígérte, helyette szegénynegyedekbe és gyárakba börtönözte be őket, míg az iparmágnások a királyoknál is gazdagabbá váltak. Az 1800-as évek végén sokan féltek attól, hogy ezek a körülmények hova vezethetnek. H. G. Wells Az időgépben azt képzelte el, hogy a felső- és a munkásosztály különböző fajokká alakulnak, míg Jack London A vaspatában egy zsarnoki oligarchiát mutat be, mely az elszegényült tömeg felett uralkodik. Az új század izgalmasabb és félelmetesebb változásokat hozott. Az orvostudomány fejlődése a biológiai határok túllépését teszi lehetővé, míg a média biztosította az azonnali kommunikációt a vezetők és az emberek között. Aldous Huxley Szép új világában a lakosokat genetikailag megtervezik és utasítják bizonyos társadalmi szerepek teljesítésére. Míg a propaganda és a gyógyszerek a társadalmat boldoggá teszik, világos, hogy bizonyos létfontosságú emberi alkotóelem elveszett. De a legismertebb disztópiák egyáltalán nem elképzeltek voltak. Míg Európa semmilyen korábbihoz nem hasonlítható ipari háborúval küzdött, addig új politikai mozgalmak jutottak hatalomra. Egyesek minden társadalmi megkülönböztetés eltörlését ígérték, mások pedig az emberek egyesítését akarták egy mitikus örökség körül. Az eredmények valódi disztópiák voltak, ahol az Állam figyelő szeménél zajlott az élet, és a halál könyörtelen hatékonysággal ért el minden kívülállót. Sok kortárs író nem csak megfigyelte a borzalmat hanem át is élte azt. Jevgenyij Zamjatyin szovjet író "Mi" című regényében egy olyan jövőt írt le, ahol a szabad akarat és az egyéniség eltűntek. A könyvet betiltották a Szovjetunióban, írókat ihletett meg, mint George Orwellt, aki az élvonalban harcolt a fasizmus és a kommunizmus ellen egyaránt. Míg az "Állatfarm" című regénye egyenesen kifigurázta a Szovjetunió rendszerét, a klasszikus "1984" egy átfogóbb kritika a totalitarizmus, média és a nyelv ellen. Az USA-ban Sinclair Lewis "Ez nálunk lehetetlen" műve azt képzelte el, milyen könnyen adott utat a demokrácia a fasizmusnak. A második világháború utáni évtizedekben az írók azon tűnődtek, hogy az új technológiák, mint az atomenergia, a mesterséges intelligencia és az űrutazás mit jelentenek az emberiség jövőjét tekintve. A ragyogó haladást bemutató népszerű víziókkal ellentétben a disztópikus sci-fi kiterjedt a filmekre, képregényekre és játékokra. Robotok fordultak készítőik ellen, míg a TV képernyők a halálos tömegszórakoztatást sugározták. Munkások űrkolóniákban gürcölnek a kimerített erőforrású Föld és a túlnépesedett, bűnözéssel sújtott városok felett. De a politika sose maradt távol. "Dr. Strangelove", "Őrzők" a nukleáris háború valós veszélyeit vizsgálták, míg a "V mint vérbosszú" és "A szolgálólány meséje" arra figyelmeztetett, milyen könnyen eltűnhetnek a jogaink egy krízis idején. A mai disztópikus műfaj továbbra is tükrözi a modern aggodalmakat az egyenlőtlenségről, klímaváltozásról a kormány erejéről és a globális járványokról. De minek bajlódni ezzel a pesszimizmussal? Mert a disztópiák valójában elrettentő mesék, nem bizonyos konkrét kormányról vagy technológiáról, hanem magáról az ötletről, hogy az emberiség egy ideális formába önthető. Gondolj vissza a tökéletes világra, amit elképzeltél. Azt is elképzelted, mibe kerülne, hogy megvalósítsd? Hogyan vennéd rá az embereket az együttműködésre? És hogyan biztosítanád, hogy tartós legyen? Most vess rá még egy pillantást. Még mindig tökéletesnek tűnik az a világ?