Próbáltál már valaha elképzelni
egy tökéletes világot?
Amiben nincs háború,
szegénység vagy bűnözés?
Ha igen, nem vagy egyedül.
Platón egy felvilágosult államot
képzelt el filozófus királyokkal,
számos vallás ígér
boldogságot a túlvilágon,
és a történelem során
különböző csoportok próbálkoztak
a földi paradicsom létrehozásával.
Thomas Moore 1516-os könyve,
az Utópia adott nevet ennek a fogalomnak,
görögül "sehol sem" a jelentése.
Habár a név lehetetlenséget sugallt,
a modern tudomány és politikai fejlődés
remény adott ezen álmok valóra váltására.
De helyette ezek időről-időre
inkább rémálmokká váltak,
melyek háborúról, éhínségről
és elnyomásról szóltak.
Amint művészek kezdték megkérdőjelezni
az utópisztikus gondolkodást,
megszületett a disztópia műfaja,
a "nem jó hely".
Az egyik legrégebbi disztópikus alkotás
Jonathan Swift Gulliver utazásai műve.
Utazásai során Gulliver
kitalált társadalmakra lel,
melyek közül néhány lenyűgözőnek tűnik
elsőre, de idővel kiderülnek súlyos hibái.
Lapután, a repülő szigeten,
tudósok és társadalmi tervezők haszontalan
és tékozló terveket hajszolnak,
miközben elhanyagolják az emberek
tényleges szükségleteit.
És a Houyhnhnm, akik tökéletesen
logikus harmóniában élnek,
nem tűrik el a valódi
emberek hiányosságait.
Ezzel a regénnyel Swift
megteremtette a disztópia vázlatát,
elképzelve egy világot, ahol a kortárs
társadalomban bizonyos irányzatokkal
túlzásba esnek,
ezzel felfedve a háttérben
húzódó hibáikat.
A következő néhány század
bőségesen szolgáltat anyagot.
Az ipari technológia, mely a munkásosztály
felszabadítását ígérte,
helyette szegénynegyedekbe
és gyárakba börtönözte be őket,
míg az iparmágnások a királyoknál
is gazdagabbá váltak.
Az 1800-as évek végén sokan féltek attól,
hogy ezek a körülmények hova vezethetnek.
H. G. Wells Az időgépben azt képzelte el,
hogy a felső- és a munkásosztály
különböző fajokká alakulnak,
míg Jack London A vaspatában
egy zsarnoki oligarchiát mutat be,
mely az elszegényült
tömeg felett uralkodik.
Az új század izgalmasabb
és félelmetesebb változásokat hozott.
Az orvostudomány fejlődése a biológiai
határok túllépését teszi lehetővé,
míg a média biztosította
az azonnali kommunikációt
a vezetők és az emberek között.
Aldous Huxley Szép új világában
a lakosokat genetikailag megtervezik
és utasítják bizonyos
társadalmi szerepek teljesítésére.
Míg a propaganda és a gyógyszerek
a társadalmat boldoggá teszik,
világos, hogy bizonyos létfontosságú
emberi alkotóelem elveszett.
De a legismertebb disztópiák
egyáltalán nem elképzeltek voltak.
Míg Európa semmilyen korábbihoz
nem hasonlítható ipari háborúval küzdött,
addig új politikai mozgalmak
jutottak hatalomra.
Egyesek minden társadalmi
megkülönböztetés eltörlését ígérték,
mások pedig az emberek egyesítését
akarták egy mitikus örökség körül.
Az eredmények valódi disztópiák voltak,
ahol az Állam figyelő szeménél
zajlott az élet,
és a halál könyörtelen hatékonysággal
ért el minden kívülállót.
Sok kortárs író nem csak
megfigyelte a borzalmat
hanem át is élte azt.
Jevgenyij Zamjatyin szovjet író "Mi" című
regényében egy olyan jövőt írt le,
ahol a szabad akarat
és az egyéniség eltűntek.
A könyvet betiltották a Szovjetunióban,
írókat ihletett meg, mint George Orwellt,
aki az élvonalban harcolt a fasizmus
és a kommunizmus ellen egyaránt.
Míg az "Állatfarm" című regénye egyenesen
kifigurázta a Szovjetunió rendszerét,
a klasszikus "1984" egy átfogóbb kritika
a totalitarizmus, média és a nyelv ellen.
Az USA-ban Sinclair Lewis
"Ez nálunk lehetetlen" műve
azt képzelte el, milyen könnyen
adott utat a demokrácia a fasizmusnak.
A második világháború utáni évtizedekben
az írók azon tűnődtek,
hogy az új technológiák,
mint az atomenergia, a mesterséges
intelligencia és az űrutazás
mit jelentenek az emberiség
jövőjét tekintve.
A ragyogó haladást bemutató
népszerű víziókkal ellentétben
a disztópikus sci-fi kiterjedt a filmekre,
képregényekre és játékokra.
Robotok fordultak készítőik ellen,
míg a TV képernyők a halálos
tömegszórakoztatást sugározták.
Munkások űrkolóniákban gürcölnek
a kimerített erőforrású Föld
és a túlnépesedett, bűnözéssel
sújtott városok felett.
De a politika sose maradt távol.
"Dr. Strangelove", "Őrzők" a nukleáris
háború valós veszélyeit vizsgálták,
míg a "V mint vérbosszú"
és "A szolgálólány meséje"
arra figyelmeztetett, milyen könnyen
eltűnhetnek a jogaink egy krízis idején.
A mai disztópikus műfaj továbbra
is tükrözi a modern aggodalmakat
az egyenlőtlenségről,
klímaváltozásról
a kormány erejéről
és a globális járványokról.
De minek bajlódni
ezzel a pesszimizmussal?
Mert a disztópiák valójában
elrettentő mesék,
nem bizonyos konkrét kormányról
vagy technológiáról,
hanem magáról az ötletről, hogy az
emberiség egy ideális formába önthető.
Gondolj vissza a tökéletes világra,
amit elképzeltél.
Azt is elképzelted, mibe kerülne,
hogy megvalósítsd?
Hogyan vennéd rá az embereket
az együttműködésre?
És hogyan biztosítanád,
hogy tartós legyen?
Most vess rá még egy pillantást.
Még mindig tökéletesnek tűnik az a világ?