2011. március 10-én
Cambridge-ben, az MIT Média Laborban volt
találkozóm a karral, diákokkal
és a munkatársaimmal
s azon tűnődtünk,
alkalmas leszek-e új igazgatónak vagy sem.
Akkor éjszaka, éjfélkor,
9-es fokozatú földrengés rázta meg
Japán csendes-óceáni partját.
Feleségem és családom Japánban volt,
és ahogy a hírek kezdtek befutni,
bepánikoltam.
Figyeltem a híreket,
s hallgattam a kormányzat
és a Tokiói Villamos Művek
hivatalos sajtóközleményeit.
Ott hallottam az atomerőműnél történt
robbanásokról
és a radioaktív csapadékfelhőről,
amely a helyszíntől
alig 200 km-re lévő házunk felé tartott.
De a tévében nem arról beszéltek,
amiről hallani szerettünk volna.
Engem a reaktor állapota érdekelt,
a radioaktivitás alakulása,
és hogy a családom veszélyben van-e.
Így azt tettem,
amit ösztönösen helyesnek ítéltem,
azaz beléptem az internetre,
és próbáltam kitalálni,
hogyan vehetném a kezembe az ügyet.
Arra jöttem rá, hogy sokan vagyunk,
akik próbáljuk megérteni a történteket.
Közösen, Safecast néven
csoportot alakítottunk, és elhatároztuk,
hogy megmérjük
a radioaktivitás szintjét,
s nyilvánosságra hozzuk az adatokat,
mivel nyilvánvaló volt,
hogy a kormányzat helyettünk
ezt nem fogja megtenni.
Három évvel később
16 millió adatunk volt,
magunk terveztünk Geiger-Müller-számlálót,
a terve letölthető,
csatlakozhatnak a hálózatra.
Egy alkalmazásunk mutatja Japán
és a világ más részeinek
sugárzási szintjét.
Vélhetően a miénk a világ
egyik legsikeresebb
amatőr tudományos projektje.
Létrehoztuk a sugárzási
adatokat tartalmazó
legnagyobb nyilvános adattárat.
Az itt az érdekes, hogy hogyan —
(Taps) — Köszönöm.
Hogyan sikerült néhány amatőrnek,
akik valójában nem is tudták,
mit csinálnak,
valahogy összefogni,
és megtenni, amire a civil szervezetek
és a kormányzat képtelen volt?
Állítom: ennek az internethez van köze.
Nem volt véletlen.
Nem a szerencse és nem miattunk történt,
hanem azért, mert egy esemény
összekovácsolt minket.
De új módon cselekedtünk,
ezt az internet
és sok minden tette lehetővé.
Szeretnék egy keveset szólni arról,
hogy pontosan mik ezek az új elvek.
Emlékeznek az internet előtti időkre?
(Nevetés)
Ezt IE-nek nevezem. Rendben?
Az IE idején az élet egyszerű volt.
Minden euklideszi, newtoni
és valahogy előrelátható volt.
Az emberek próbálták megjósolni a jövőt,
még a közgazdászok is.
És akkor megjelent az internet,
és a világ elképesztően bonyolulttá,
olcsóvá és gyorssá vált,
és azokról a newtoni törvényekről,
melyeket oly sokra tartottunk,
kiderült, hogy csak holmi helyi előírások.
Azt találtuk,
hogy e teljesen kiszámíthatatlan világban
a túlélő emberek többsége
már más elvek alapján cselekszik.
Erről szeretnék egy kicsit beszélni.
Az internet előtt,
amikor szolgáltatásokat hoztunk létre,
a hardver, a hálózati
és a szoftver részt kellett létrehozni.
Több millió dollárba került
bármi lényegit kidolgozni.
Így amikor több millió
dollárba kerül a fejlesztés,
a teendőnk egy MBA-s mukit szerezni,
aki elkészíti a terveket
és pénzt szerez
a kockázati tőkéstől és nagy cégektől,
s tervezőket, mérnököket veszünk fel
s ők létrehozzák a terméket.
De ez az Internet Előtti,
IE innovációs modell.
De az internet után
az innováció ára nagyot csökkent,
mivel az együttműködés, a terjesztés
és a kommunikáció költsége,
és Moore-törvény miatt
az újdonság kidolgozásának költsége
közel nulla lett.
Így jött a Google, Facebook, Yahoo,
az engedély nélküli diákok
— engedély nélküli innováció —
nem volt PowerPointjuk sem,
csak úgy megépítették az elképzelésüket,
s utána megszerezték hozzá a pénzt,
nagyjából összehozták az üzleti tervet,
és esetleg később
egy pár MBA-st is felvettek.
Az internet innovációval járt,
legalább a szoftver
és a szolgáltatás terén,
így az MBA-sok vezetette
innovációs modellről áttértek
a tervezőmérnök általi fejlesztésre,
ami az innováció határait
kijjebb tolta a kollégiumi szobákba,
a startupok világába,
el a nagy intézményektől,
a nehézkes régi intézményektől,
melyeknek pénzük,
hatalmuk, és befolyásuk volt.
Mindünknek ismerős,
hogy ez az internet miatt történt.
Mint kiderült, más téren is ez folyik.
Hadd említsek egy pár példát.
A Media Labban nemcsak
hardverrel foglalkozunk.
Mindenfélét csinálunk.
Biológiával is foglalkozunk,
és ahogy Nicholas Negroponte mondta:
"Demó vagy halál", szemben
a "Publikálj vagy pusztulj"-jal:
az a hagyományos akadémiai gondolkodásmód.
Sokszor elismételte, hogy a demónak
elég csak egyszer működnie,
mivel ez az elsődleges módja,
hogy hassunk a világra:
célja a nagy cégek elkápráztatása.
A hatására
olyan termékeket gyártanak
mint pl. a Kindle vagy a Lego Mindstorms.
De ma, mivel ilyen olcsón
valósíthatjuk meg elképzeléseinket,
megváltoztatom a mottót,
és ez legyen a hivatalos közlemény.
Mostantól a hivatalos mottó:
"Indítsd el vagy pusztulj".
Meg kell valósítanunk a terméket
ahhoz, hogy érjen valamit,
és néha lehetnek ezek nagy cégek is,
és Nicholas beszélhet
majd műholdakról.
(Taps) Köszönöm.
De ez a mi dolgunk,
és nem várhatjuk el a nagy szervezetektől.
Tavaly küldtünk néhány diákot Sencsenbe,
és ők az üzem padlóján ültek
a sencseni feltalálókkal,
és ez elképesztő volt.
Az történt, hogy volt ott
mindenféle gyártóeszköz,
s nem prototípust
vagy PowerPoint prezentációt készítettek.
A gyártóeszközökkel pepecseltek,
s újításaikat rajtuk, helyben találták ki.
Az üzem volt a tervező,
és a tervező, szó szerint,
az üzemben volt.
Ez esetben azt tehetnénk,
hogy lemegyünk a raktárba,
és ott látnánk ezeket a mobiltelefonokat.
Honlapok helyett a sencseniek
— nem mint a Palo Alto-iak —
új mobilokat készítenek.
Úgy készülnek ezek az új telefonok,
mint Palo Altóban a honlapok,
és így egy szerteágazó
innováció megy végbe.
Így ők elkészítik a mobilt,
lemennek a raktárba, eladnak párat,
megnézik a többiek cuccait, felmennek,
és még pár ezret gyártanak, majd vissza.
Nem úgy hangzik ez,
mint az agilis szoftverfejlesztés?
A/B tesztelés, iteráció?
Amiről azt hittük,
hogy csak szoftverrel megy,
a sencseniek hardverrel oldják meg.
Az új munkatársam, remélem,
egyike lesz ezen újítóknak.
Itt az innováció végletekig való
fölpörgetését láthatjuk.
3D-s nyomtatókról és hasonlókról van szó,
Ez mind menő. De ez itt Limor Fried.
Ő az egyik kedvenc végzősünk, aki éppen
egy Samsung Techwin Pick és Place Machine
berendezés előtt áll.
Ez a gép óránként 23 ezer alkatrészt
képes rászerelni
egy alaplapra.
Ez igazi üzem a dobozban.
Amihez korábban egy üzemnyi munkás
kézi munkája kellett,
azt Limor e kis New York-i dobozban
hatékonyan megoldja.
Nem kell Sencsenig elmennie
a gyártás kedvéért.
Megveheti ezt a dobozt, és gyárthat vele.
Így a gyártás,
az innováció, a prototípus,
a terjesztés, a gyártás
és a gép költsége
annyira csökken,
hogy az innováció
a végletekig kiterjeszthető.
Diákok és startuposok is
megépíthetik a cuccokat.
Ez egy új dolog, de tovább
fog fejlődni, változni fog,
ahogy a szoftverrel is történt..
A Sorona a DuPont egyik gyártási eljárása,
amely genetikailag módosított
mikrobákat alkalmaz
a kukoricacukor
poliészterré alakításához.
Ez a fosszilis üzemanyagra épülő
módszernél 30%-kal hatékonyabb,
és kevésbé káros a környezetre.
A gén- és biotechnológia
teljesen új és elképesztő
lehetőségeket tár föl
a vegyészet, a számítástechnika
és a memória számára.
Valószínűleg sok egészségügyi újítás lesz,
de talán hamarosan már székeket,
épületeket növesztünk.
A gond viszont az, hogy a Sorona
közel 400 millió dollárba került,
és hét évig épült.
A régi, nagyszámítógépes
időkre emlékeztet.
Az a helyzet, hogy az innováció költsége
a biotechnológiában is csökken.
Ez egy asztali génszekvenáló.
Valaha több millió dollárba került
egy gén szekvenciákra bontása.
Most már ilyen gépen elvégezhető,
a srácok a kollégiumban is elvégezhetik.
Ez a Gen9 génillesztő,
s ha megpróbálunk illeszteni egy gént,
egy üzemben kézzel,
pipettával szokták összeilleszteni.
a hibaarány 1:100-hoz bázispáronként.
ugyanakkor hosszú és költséges folyamat.
Ez az új eszköz
egy csipre illeszti a géneket,
és az 1:100-hoz génpárhiba helyett
1:10 000-hez a hibaarány.
E laborban egy éven belül el fogjuk érni
a világ teljes géntérképező kapacitását,
200 millió génpárt egy év alatt.
Ez kb. olyan, mint amikor kézi szerelésű
tranzisztoros rádióktól
eljutottunk a Pentiumig.
Ez lesz a biotechnológia Pentiuma,
a biotechnológia átkerül
a kollégiumi szobákba
és a startupok világába.
Ma ez játszódik le
a szoftver- és hardvergyártásban
s a biotechnikában,
és ez alapvetően újszerű
innovációs gondolkodásmód.
Alulról felfelé építkező, demokratikus,
kaotikus, nehezen kezelhető innováció.
Nem rossz, de nagyon más.
és szerintem a hagyományos szervezetre
vonatkozó szabályok már nem hatékonyak,
és legtöbbünk
más elvek alapján dolgozik.
Az egyik kedvenc elvem az igény elve,
ez az erőforrásoknak a rendszerből
igény szerinti kiragadásának elve,
mintsem az erőforrások felhalmozása
és mindennek az ellenőrzése.
Így a Safecast esetében
semmit sem tudtam,
amikor a földrengés bekövetkezett,
de sikerült megtalálnom Seant,
egy hackerközösség szervezőjét,
és Petert, az analóg hardver hackert
Geiger-Müller-számlálónk készítőjét,
Dant, aki a Three Mile Island
monitoring rendszerét készítette el
a reaktor leolvadását követően.
Nem lettem volna képes
korábban rájuk találni,
és talán jobb is,
hogy pont idejében találtam meg őket
a hálózaton keresztül.
Háromszor hagytam abba az egyetemet,
így a "tanulás az oktatás fölött" elv
nagyon közel áll a szívemhez,
de számomra az oktatás az,
amit mások tesznek velünk,
és a tanulás pedig az,
amit mi magunk teszünk.
(Taps)
Úgy érzem, ebben elfogult vagyok,
olyan, mintha próbálnák
bebifláztatni velünk
előbb a teljes lexikont,
és csak utána engednének ki játszani,
de nekem ott a Wikipédia a mobilomon.
Olyan, mintha azt feltételeznék,
hogy valami hegy tetején leszünk,
tök egyedül, kezünkben egy 2B-s ceruza,
agyalunk, mitévők legyünk,
holott folyamatosan kapcsolatban leszünk,
mindig lesznek barátaink,
és mindig elővehetjük a Wikipédiát.
Tehát csakis azt kell megtanulnunk,
hogy hogyan kell tanulnunk.
A Safecastot 3 éve
amatőrökként kezdtük,
de lefogadom, hogy csapatként
valószínűleg bármely szervezetnél
többet tudunk
az adatok gyűjtéséről és közzétételéről,
s arról, hogyan műveljük
a hétköznapi tudományt.
Térkép helyett iránytűt.
Az az elképzelés, hogy a tervkészítés
s a kivitelezés egyre drágább lesz,
hogy közben sem nem elég pontos,
sem nem elég hasznos.
Így a Safecastban tudtuk,
hogy adatokat kell gyűjtenünk,
tudtuk, hogy közzé is akarjuk őket tenni,
így egy pontos terv helyett
inkább Geiger-számlálókat akartunk venni.
Elfogytak?
Akkor készítsünk mi. Nincs elég érzékelő?
Jó, akkor legyen hordozható számláló,
és körbevihetjük.
Szerezhetünk önkénteseket.
Nincs elég tőkénk. Hol a Kickstarter?
Ezt nem tudtuk volna előre eltervezni,
de nagyon tudatos célunk volt,
végül elértük, amit akartunk,
Ez nagyon hasonlít
az agilis szoftverfejlesztéshez,
de az iránytűk gondolata nagyon fontos.
Tehát, az a jó hír,
hogy bár a világ rendkívül bonyolult,
a teendőnk egyszerű.
Ideje kivernünk a fejünkből,
hogy mindent előre kell tervezni,
és fölhalmozni,
Tettre készeknek kell lennünk,
figyelnünk kell, hogy kapcsolódjunk
valamihez,
folyamatosan tanuljunk,
teljes készenlétben
és teljesen a jelenben.
Nem szeretem a 'futurista' kifejezést.
Legyünk inkább "jelenisták",
mint amilyenek most vagyunk.
Köszönöm.
(Taps)