♪ [zene] ♪
- [Alex] Előző videónkban kihangsúlyoztuk,
hogy az ár csak egy jel,
egy burkolt ösztönző tényező,
és hogy a szabadpiaci árak
úgy koordinálják
az egyének tevékenységeit
mintha az eredményt
egy jótékony láthatatlan kéz
hozta volna létre.
Megmutattuk, hogy az árszabályozás
hogy képes meggátolni ezt a folyamatot.
Most pedig azt szeretnénk megmutatni,
hogy az ár néha még
a szabadpiacon sincs rendben.
Különösen akkor nem,
ha fennállnak külső gazdasági hatások,
externális költség vagy haszon,
amiket hamarosan definiálni is fogunk.
Ebben a videóban szeretnénk megmutatni
az externális költségek és nyereségek
okait és következményeit.
Kezdjük is el!
Kezdjük a szuper-baktériumok
felbukkanásával.
Ezek azok a baktériumok, amik
ellenállóvá váltak az antibiotikumokra.
Az antibiotikumok kora előtt
egy egyszerű vágás vagy horzsolás is
halálos lehetett az elfertőződés miatt.
Akik, például csatában,
súlyosabban megsérültek,
többnyire mind meghaltak,
de nem a harci sérülések,
hanem az ezekből eredő fertőzések miatt.
A XX. században,
az antibiotikumok csodája által
sokkal kevesebb ember halt meg
ilyen fertőzések miatt.
De ez a csoda mostanra
a végéhez közeledik,
mivel az antibiotikumok
már nem annyira hatékonyak,
mint voltak egykor.
Miért történik ez?
Nos, részben azért,
mert az antibiotikumok
hatékonysága nem 100%-os.
És mert a baktériumok,
akárcsak az emberek, sokfélék.
Mások az erősségeik és
gyengeségeik.
Az a baktérium, melyet
nem pusztít el egy antibiotikum,
mivel olyan tulajdonságai vannak,
melyek ellenállóvá teszik
az adott antibiotikummal szemben,
szaporodni kezd,
egyre erősebbé és dominánsabbá válik.
Az evolúciós folyamat vezet
az ellenálló-képességhez.
De mi sem vagyunk teljesen
ártatlanok ebben a folyamatban.
Az ellenállás kialakulását a túlzott
antibiotikum-fogyasztás is segítette.
Miért használunk túl sok antibiotikumot?
Alapvetően azért,
mert a fogyasztók élvezik
az antibiotikum minden előnyét,
de nem viselik a használat
teljes költségét.
Minden egyes bekapott antibiotikummal
tovább növeljük a bacik
ellenálló-képességét,
legalábbis annak valószínűségét.
De a bacik nem maradnak egy helyben,
vagy egy testen belül.
Elterjednek a környezetben,
sőt, az egész világban.
Tehát a baktériumok rezisztenciájából
következő, növekvő költséget
nem csak az antibiotikum használója,
hanem mindenki viseli.
Tekinthetünk úgy is
az antibiotikum fogyasztásra,
mint egyfajta környezetszennyezésre,
mintha ellenállóbb
és erősebb baktériumokkal
szennyeznénk a környezetünket.
Ez igaz például, mikor vírus ellen
antibiotikumot használunk,
hiszen az antibiotikum nem segít
a vírusos megbetegedésen,
csak a baktériumokra van hatással.
Ez költséget jelent.
Költség, mivel az antibiotikum-használat
tovább növeli az ellenálló képességet,
és az ellenállás elterjed a világban.
Azok a farmerek, akik az állataik
gyorsabb növekedéséhez,
nem pedig a betegségek leküzdésére
használnak antibiotikumokat,
szintén ellenálló bacikat teremtenek.
De a rezisztencia növekedését
nem kalkulálják bele költségeikbe.
Nincsenek tekintettel
azokra a költségekre,
amiket így másoknak kell viselni.
Amikor az antibiotikum fogyasztók
ignorálják döntéseik
externális költségeit,
túlfogyasztás alakul ki.
Mivel a döntéshozók bizonyos költségeket
nem tartanak szem előtt
túlzott antibiotikum fogyasztókká válunk.
Ezután a bevezetés után
definiáljunk néhány fogalmat.
Egyéni költség:
a fogyasztó vagy a termelő
által fizetett költség.
Externális költség:
kívülállók által fizetett költség,
azon költségek, melyeket nem a fogyasztó
vagy a termelő fizet,
hanem mindenki más,
akik nem vásárolnak vagy eladnak
az adott piacon.
Társadalmi költség:
mindenkit terhelő költség,
ilyenkor figyelembe vesszük
a fogyasztókat, a termelőket
és a kívülállókat is.
Más szavakkal
ez az egyéni költség és
az externális költség összege.
Externáliák:
az externális költség vagy haszon
másik elnevezése.
A későbbiekben beszélünk majd
az externális haszonról.
Más szóval, az externália csupán
egy új megnevezése
a kívülállók által fizetett
költségeknek és hasznoknak.
Amikor jelentős externális
költség vagy haszon merül fel,
a piac nem tudja maximalizálni
a társadalmi felesleget.
Korábban láttuk,
hogy a piac képes maximalizálni
a termelői és fogyasztói
felesleg összegét.
Ez a szabadpiac esetében igaz.
De, ahogy most láttuk,
az externális költségek
a kívülállókra hárulnak,
nem a fogyasztóra és a termelőre.
Így végső soron a társadalmi többlet,
azaz a fogyasztók, termelők
és kívülállók többletének összessége az,
amivel foglalkoznunk kell.
Nem csak a fogyasztók és termelők
érdekelnek bennünket,
hanem mindenki, beleértve
a kívülállókat is.
Maximalizálni akarjuk
a társadalmi többletet.
Ugyanakkor,
ha jelentős
az externális költség vagy haszon
a piac nem képes maximalizálni
a társadalmi többletet.
A fogyasztó és a termelő
feleslegének összegét
fogja maximalizálni.
És ez még nem minden.
Ha a kívülállók költségeit és hasznát
nem számítjuk
akkor nem tudjuk maximalizálni
a társadalmi többletet.
Igazából pontosabban is fogalmazhatunk,
és meg is tesszük egy kereslet-kínálat
grafikon segítségével.
Íme, a szokásos alapgrafikonunk.
A vízszintes tengely
az antibiotikum mennyisége,
a függőleges az árak és a költségek.
Mint általában, az egyensúly
a kereslet és a kínálat metszéspontja,
vagyis ahol a keresett mennyiség
megegyezik az előállított mennyiséggel.
A lényeg az,
hogy a kínálati görbe
az egyéni költségen alapszik,
ami tulajdonképpen az antibiotikum
előállítási költsége.
De van itt más költség is.
Minden alkalommal, amikor antibiotikumot
állítunk elő és fogyasztunk,
fellép a baktériumok rezisztenciájából
származó költség is,
amit mindannyian,
mi kívülállók is viselünk.
Ez egy externális költség,
amivel a termelő nem számol.
Tehát ez az externális költség
nem jelenik meg az árban.
Ami ténylegesen érdekel minket,
az az antibiotikum használatának
társadalmi költsége,
nem csak az előállítási,
de a valódi használati költség is,
beleértve az externális költségeket.
Így a piaci egyensúly,
a piaci mennyiség ott található,
ahol a piaci keresleti
és kínálati görbe metszi egymást.
De az igazi hatékony egyensúly,
ahol mi szeretnénk, hogy legyen,
ott van, ahol a kereslet metszi
a társadalmi költség görbét.
Tehát, a hatékony mennyiség
kevesebb a piaci mennyiségnél,
ami túlhasználatot jelent.
A piac nem veszi számításba
az antibiotikum használatából eredő
összes költséget,
ezért a hatékony egyensúlyhoz képest
túlfogyasztás alakul ki.
Mindezt másképp is megmutathatjuk.
Nézzük meg a határegység értékét,
a piaci egység értékét,
amit a piac utoljára termelt.
Mi az egyéni érték,
mi ennek az egységnek az értéke?
Ezt a keresleti görbe magassága adja meg.
Mi a költsége ennek a határegységnek,
ami a legkésőbb lett felhasználva?
Az egyéni költséget
az egyéni keresleti görbe adja meg,
de a társadalmi költséget
a sokkal magasabb
társadalmi költség-görbe adja.
Vegyük észre,
hogy az utolsó egység költsége
sokkal nagyobb, mint az értéke.
Ebben az értelemben
túlfogyasztás alakult ki.
Igazából nem akartuk előállítani
ezt az utolsó egységet,
mert a költsége nagyobb az értékénél.
Valóban, ha nem akarjuk
létrehozni ezt az egységet,
akkor nem állítunk elő olyan egységet,
ahol a társadalmi költség nagyobb,
mint az érték.
Más szavakkal
ez a terület itt a holtteher-veszteség.
Ezen egységek esetében
a társadalmi költség magasabb,
mint az egyéni érték.
Ezért ezek azok az egységek,
amiket nem akarunk előállítani,
ez a holtteher-veszteség,
ilyen a túlzott antibiotikum-fpgyasztás.
Milyen következtetéseket vonhatunk le?
Ha externális költségek merülnek fel,
akkor a termelést csökkenteni kell
a társadalmi többlet
maximalizálása érdekében.
Másként megközelítve,
a kimenet hatékony szintjének
meghatározását tekintve irreleváns,
hogy ki viseli a költségeket.
Hogy ezeket a költségeket
kívülállók viselik,
irreleváns.
Az összes költséget
figyelembe akarjuk venni,
nem csak a termelőét.
A gond az, hogy mikor mások viselik
az előállítás költségeinek egy részét,
az ár túl alacsony lesz.
Így az árban nem jelenik meg
az összes költség.
Így aztán az ár rossz jelet közvetít.
Ez is a túlzott termelésre
ösztönöz minket.
Ha az ár túl alacsony,
az antibiotikum-felhasználó
túl sokat vásárol,
és túlzott fogyasztás alakul ki.
Az egyik megoldás
a Pigou-féle adó,
az externális költségekkel
járó termékek adója.
Nézzük meg, hogyan működik.
A Pigou-féle adó Arthour Pigou
közgazdászról kapta a nevét,
aki elsőként beszélt erről.
Egyszerű az ötlet.
A piaci egyensúly itt van lent.
A hatékony egyensúly pedig itt van.
A gond az, hogy a termelők
nem veszik figyelembe
a termék teljes előállítási költségét,
azaz nem veszik figyelembe
az externális költségeket.
Hogyan vehetnénk rá a termelőt,
hogy a termék összes költségét
figyelembe vegyék?
Egyik módja a megadóztatásuk.
Az externális költségekkel
egyenlő mértékű Pigou-féle adó miatt
az egyéni költség és az adó összege,
azaz a teljes egyéni költség
egyenlő lesz a társadalmi költséggel.
Emlékezzünk vissza,
hogyan elemezhetjük az adót.
Az egyik módja az,
hogy az adó összegének értékével
eltoljuk a kínálati görbét.
Ezért ha az externális
költségekkel megegyező
mértékű adót vetünk ki a termelőre,
a kínálati görbe addig tolódik,
amíg az egyéni költség és az adó összege
egyenlő nem lesz a társadalmi költséggel.
Ebben az esetben
a hatékony és a piaci egyensúly
egyenlő lesz.
A piac internalizálja
az externáliákat.
Minden költség,
egyéni költség + adó = externális költség,
tükröződni fog a termék árában.
És mivel minden költség tükröződik
a termék árában,
a vásárlók a ténylegesen
szükséges mennyiséget
fogják csak megvásárolni.
Ez tehát az externális költség
kezelésének egyik módja.
A következő néhány leckében
az externális haszonról lesz szó,
és bemutatjuk az externáliák
kezelésének további módjait.
[Narrátor] Ha szeretné magát tesztelni,
kattintson a kérdésekre.
Ha pedig készen áll a folytatásra,
kattintson a következő videóra.
♪ [zene] ♪