Képzeld el, hogy a szomszédságod, vagy a városod lakosságának a fele, vagy akár az egész országod lakossága eltűnik. Ez úgy hangzik, mint egy jelenet egy apokaliptikus horrorfilmből, de a 14. században ez valóban megtörtént, amikor kitört a "fekete halál" néven ismert betegség. Kínából kiindulva keresztül Ázsián, a Közel-Keleten, Afrikán és Európán a pusztító járvány a világ népességének 1/5-ét söpörte el, Európa lakosságának 50%-át mintegy 4 éven belül irtotta ki. Az egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb a fekete halállal kapcsolatban, hogy a betegség maga nem volt egy új jelenség, de mégis évszázadokig volt kihatással az emberiségre. Az ebből az időből származó csont- és fogminták DNS-vizsgálata, akárcsak egy korábbi járványé, amely Justiniánus-pestisként ismert i.sz.541-ben azt mutatja, hogy mindkettőt a Yersinia-pestis okozta, ugyanaz a baktérium, amely ma a bubópestist. Ami azt jelenti, hogy ugyanaz a betegség, amelyet ugyanaz a patogén okoz, másként viselkedhet és terjedhet a történelem folyamán. Még az antibiotikumok kora előtt is, a leghalálosabb kitörés a modern időkben, a 20. század elején Indiában, a lakosság nem több mint 3%-át ölte meg. A pestis modern eseteinél is úgy tűnik, elszigeteltek maradnak vagy lassan terjednek, mivel rágcsálókon élő bolhák terjesztik. De a középkori fekete halál, ami futótűzként terjedt, nagy valószínűséggel közvetlenül emberről emberre adódott át. És mivel a Yersinia-pestis ősi és mai baktériumtörzseinek összevetése nem mutatott feltűnő funkcionális genetikai eltéréseket, a kulcs, hogy miért lehetett a korábbi kitörés sokkal halálosabb, valószínűleg nem a parazitában rejlik, hanem a hordozó személyében. Kb. 300 évig a középkor fénykorában a melegebb éghajlat és a mezőgazdasági fejlődés robbanásszerű népességnövekedéshez vezetett egész Európában. De annyi új éhes szájjal a meleg periódus vége katasztrófához vezetett. A magas születési szám kevesebb terménnyel kombinálva azt jelentette, hogy a föld nem tudta tovább eltartani népességét, ugyanakkor a nagyszámú munkaerő a béreket alacsonyan tartotta. Ennek eredményeképpen, a legtöbb európai a 14. század elején az életszínvonal biztos csökkenését tapasztalta, jellemzően éhínséggel, szegénységgel és rossz egészséggel, fogékonnyá téve őket a fertőzésre. És valóban, a fekete halál londoni áldozatainak csontvázai alultápláltság és előzetes betegségek árulkodó nyomait mutatják. A pusztítás, amit a fekete halál okozott, két módon változtatta meg az emberiséget. Társadalmi szinten, a rohamos népességcsökkenés fontos változásokhoz vezetett Európa gazdasági életében. Mivel több táplálék jutott, valamint több föld és jobb fizetség a túlélő gazdáknak és munkásoknak, elkezdtek jobban étkezni és tovább élni, amint azt a londoni temetők vizsgálatai is mutatják. A magasabb életszínvonal társadalmi mobilitást is hozott, meggyengítve a feudalizmust, ami végül politikai reformokhoz vezetett. De a pestisnek fontos biológiai hatása is volt. A legtörékenyebbek és legsérülékenyebbek tömegeinek hirtelen elhalálozása egy jelentősen eltérő génkészletet hagyott maga után, beleértve azon géneket is, amelyek a túlélőket segíthették a betegség ellen. És mivel az ilyen mutációk gyakran immunitást adnak számos patogénnel szemben, amelyek a pestishez hasonlóan működnek, a fekete halál genetikai következményeinek feltárása hatalmas előnyöket tartogat. Ma, egy olyan méretű járvány, mint a fekete halál, az antibiotikumoknak köszönhetően szinte ki van zárva. De a bubópestis még mindig évente néhány ezer embert megöl világszerte, és a gyógyszer rezisztens törzsek felbukkanása mostanában a sötét korok visszatérésével fenyeget. A fekete halál okainak és hatásainak tanulmányozása fontos, nem csak azért, hogy megértsük, hogyan formálódott a világunk a múltban. Ez segíthet megmenteni minket egy hasonló rémálomtól a jövőben.