Képzeld el, hogy a szomszédságod,
vagy a városod lakosságának a fele,
vagy akár az egész országod
lakossága eltűnik.
Ez úgy hangzik, mint egy jelenet
egy apokaliptikus horrorfilmből,
de a 14. században
ez valóban megtörtént,
amikor kitört a "fekete halál"
néven ismert betegség.
Kínából kiindulva keresztül Ázsián,
a Közel-Keleten, Afrikán és Európán
a pusztító járvány a világ népességének
1/5-ét söpörte el,
Európa lakosságának 50%-át
mintegy 4 éven belül irtotta ki.
Az egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb
a fekete halállal kapcsolatban,
hogy a betegség maga
nem volt egy új jelenség,
de mégis évszázadokig volt
kihatással az emberiségre.
Az ebből az időből származó
csont- és fogminták DNS-vizsgálata,
akárcsak egy korábbi járványé, amely
Justiniánus-pestisként ismert i.sz.541-ben
azt mutatja, hogy mindkettőt
a Yersinia-pestis okozta,
ugyanaz a baktérium,
amely ma a bubópestist.
Ami azt jelenti, hogy ugyanaz a betegség,
amelyet ugyanaz a patogén okoz,
másként viselkedhet és terjedhet
a történelem folyamán.
Még az antibiotikumok kora előtt is,
a leghalálosabb kitörés a modern időkben,
a 20. század elején Indiában,
a lakosság nem több mint 3%-át ölte meg.
A pestis modern eseteinél is
úgy tűnik, elszigeteltek maradnak
vagy lassan terjednek,
mivel rágcsálókon élő bolhák terjesztik.
De a középkori fekete halál,
ami futótűzként terjedt,
nagy valószínűséggel közvetlenül
emberről emberre adódott át.
És mivel a Yersinia-pestis ősi és mai
baktériumtörzseinek összevetése
nem mutatott feltűnő
funkcionális genetikai eltéréseket,
a kulcs, hogy miért lehetett a korábbi
kitörés sokkal halálosabb,
valószínűleg nem a parazitában rejlik,
hanem a hordozó személyében.
Kb. 300 évig a középkor fénykorában
a melegebb éghajlat
és a mezőgazdasági fejlődés
robbanásszerű népességnövekedéshez
vezetett egész Európában.
De annyi új éhes szájjal
a meleg periódus vége
katasztrófához vezetett.
A magas születési szám
kevesebb terménnyel kombinálva
azt jelentette, hogy a föld nem tudta
tovább eltartani népességét,
ugyanakkor a nagyszámú munkaerő
a béreket alacsonyan tartotta.
Ennek eredményeképpen, a legtöbb
európai a 14. század elején
az életszínvonal biztos csökkenését
tapasztalta, jellemzően éhínséggel,
szegénységgel és rossz egészséggel,
fogékonnyá téve őket a fertőzésre.
És valóban, a fekete halál londoni
áldozatainak csontvázai
alultápláltság és előzetes betegségek
árulkodó nyomait mutatják.
A pusztítás, amit a fekete halál okozott,
két módon változtatta meg az emberiséget.
Társadalmi szinten,
a rohamos népességcsökkenés
fontos változásokhoz vezetett
Európa gazdasági életében.
Mivel több táplálék jutott,
valamint több föld és jobb fizetség
a túlélő gazdáknak és munkásoknak,
elkezdtek jobban étkezni és tovább élni,
amint azt a londoni temetők
vizsgálatai is mutatják.
A magasabb életszínvonal
társadalmi mobilitást is hozott,
meggyengítve a feudalizmust,
ami végül politikai reformokhoz vezetett.
De a pestisnek fontos
biológiai hatása is volt.
A legtörékenyebbek és legsérülékenyebbek
tömegeinek hirtelen elhalálozása
egy jelentősen eltérő
génkészletet hagyott maga után,
beleértve azon géneket is, amelyek
a túlélőket segíthették a betegség ellen.
És mivel az ilyen mutációk
gyakran immunitást adnak
számos patogénnel szemben, amelyek
a pestishez hasonlóan működnek,
a fekete halál genetikai
következményeinek feltárása
hatalmas előnyöket tartogat.
Ma, egy olyan méretű járvány,
mint a fekete halál,
az antibiotikumoknak köszönhetően
szinte ki van zárva.
De a bubópestis még mindig évente
néhány ezer embert megöl világszerte,
és a gyógyszer rezisztens törzsek
felbukkanása mostanában
a sötét korok visszatérésével fenyeget.
A fekete halál okainak és hatásainak
tanulmányozása fontos,
nem csak azért, hogy megértsük,
hogyan formálódott a világunk a múltban.
Ez segíthet megmenteni minket
egy hasonló rémálomtól a jövőben.