"Van, aki nagynak születik;

van, aki naggyá teszi magát;

és van, akinek tálcán kínálják
a nagyságot" – írta William Shakespeare.

De valóban ő írta?

Néhányan megkérdőjelezik, hogy Shakespeare
írta a műveket, melyek a nevét viselik,

sőt azt is, hogy létezett egyáltalán.

Elméletük szerint

a "Shakespeare" egy másik író, vagy
egy írói csoport által használt álnév.

A Shakespeare-jelöltek között

vannak híres írók, politikusok,
sőt a kor néhány kiváló hölgye is.

Lehetséges, hogy az angol nyelv
legnagyobb írója

épp annyira a képzelet műve,
mint a színdarabjai?

A legtöbb Shakespeare-kutató történelmi
és életrajzi bizonyítékok alapján

elveti ezt az elméletet.

De van más lehetőség is arra,
hogy bebizonyítsuk,

Shakespeare híres sorait
esetleg valaki más is írhatta.

A nyelvészet, az emberi nyelv tudománya
sokat elárulhat arról,

ahogy beszélünk, és ahogy írunk

mondattani, jelentéstani, nyelvi
elemzéssel és a szókészlet vizsgálatával.

Az 1800-as évek végén

Wincenty Lutosławski, lengyel filozófus
dolgozta ki azt a módszert,

amit ma stilometria néven ismerünk,

és melynek segítségével tisztázhatók
a szerzőséggel kapcsolatos kérdések.

Hogyan működik a stilometria?

Az elképzelés azon alapul, hogy minden
írónak megvan a maga egyéni stílusa,

melynek jegyei minden egyes
művében tetten érhetők.

Ilyen jellegzetesség lehet
a sorok átlagos hossza,

a szórend,

vagy akár egyes szavak
előfordulásának gyakorisága is.

Ábrázoljuk a "thee" (te) szó használatát
egy függvény tengelyén.

Shakespeare minden művét
ábrázolhatjuk ezen a tengelyen úgy,

hogy számszerűsítve jelöljük rajta
a szavak előfordulását.

A statisztikában ezen pontok sűrűsége
adja az ún. szórásnégyzetet,

melyből megtudhatjuk, hogy az adatok
milyen gyakorisággal fordulnak elő.

Ez természetesen csak egy jellemző
a számos lehetséges dimenzióból.

Egy csoportosítási eljárás,
a főkomponens-analízis segítségével,

kiválaszthatjuk a sokdimenziós vizsgálati
anyag néhány főbb jellemzőjét,

és ezek alapján elemezhetjük
Shakespeare műveit.

Ezután pedig megnézhetjük,
hogy jelöltjeink munkáiban

mennyire jelennek meg
ezek a főbb jellemzők.

Ha például

a Francis Bacon műveiből nyert adatok,
egybeesnek a shakepeare-i adatokkal,

ez elég erős bizonyíték lenne amellett,

hogy Francis Bacon és Shakespeare
tulajdonképpen ugyanaz a személy.

Mit mutattak hát ezek az elemzések?

Nos, azok, akik a stilometriát végezték,
arra a következtetésre jutottak,

hogy Shakespeare nem más,
mint Shakespeare:

a Dalnok maga a Dalnok.

A jelöltek művei egyszerűen
nem egyeznek az ő jellegzetes stílusával.

Elszánt statisztikusaink azonban
meggyőző bizonyítékot találtak arra,

hogy Shakespeare együttműködött
más szerzőkkel.

Egy friss tanulmány szerint például

Christopher Marlowe-val közösen írta

VI. Henrik c. drámájának
első és második részét.

Shakespeare kiléte csak egy probléma,
melyre a stilometria fényt deríthet.

Segíthet annak meghatározásban is,
hogy mikor íródott egy mű,

hogy eredeti-e egy régi irat
vagy hamisítvány,

hogy egy hallgató plagizált-e,

illetve, hogy az épp most érkezett e-mail
fontos-e vagy egyszerű levélszemét.

De leírhatják-e Shakespeare
költészetének időtlen sorait

számok és statisztikák?

Nem igazán.

A stilometria feltárhatja, mi teszi
Shakespeare műveit szerkezetileg egyedivé,

de nem tudja visszaadni a bennük ábrázolt
érzések és érzelmek szépségét,

ahogy azt sem, miért vannak
ezek a szövegek ilyen hatással ránk.

Legalábbis egyelőre nem.