Egy lányról szeretnék mesélni,

akinek azonban nem árulhatom el a nevét.

Nevezzük csak Hadizának.

Hadiza 20 éves,

félénk,

de gyönyörű mosolya ragyogja be az arcát.

Azonban állandó fájdalmai vannak.

Valószínűleg már egész életében 
kénytelen lesz gyógyszereket szedni.

Érdekli önöket, hogy miért?

Hadiza Chibok városából való,

2014. április 14-én elrabolták

a Boko Haram terroristái.

Neki azonban sikerült elmenekülnie:

leugrott a lányokat szállító teherautóról.

Amikor földet ért, eltörte mindkét lábát.

Hason csúszva jutott el a bozótig, 
hogy elrejtőzzön.

Elmondta, hogy rettegett attól, 
hogy a terroristák visszajönnek érte.

Neki, és még másik 56 lánynak sikerült 
leugornia a teherautóról, és elmenekülnie.

Ez a történet nagy hullámokat vert

világszerte.

Olyanok, mint Michelle Obama, 
Malala és mások

beszálltak a tiltakozásba.

Akkortájt Londonban éltem -

Londonból Abujába küldtek,
hogy a Világgazdasági Fórumról tudósítsak,

aminek először adott otthont Nigéria.

Amikor megérkeztünk, egyértelmű, 
hogy erről beszélt mindenki a városban.

A kormányt nyomás alá vettük.

Kemény kérdéseket tettünk fel, 
hogy mit tesznek azért,

hogy kiszabadítsák a lányokat.

Érthető módon

nem örültek a kérdések sorozatának,

és megkaptuk a magunk részét abból, amit 
finoman "alternatív tények"-nek neveznék.

(Nevetés)

Befolyásos nigériaik azt mondták ekkor,

hogy naivak vagyunk,

nem értjük Nigéria politikai helyzetét.

De azt is mondták,

hogy a chiboki lányok története

csupán kacsa.

Sajnálatos módon ez a kacsa-verzió 
még mindig tartja magát,

és még mindig vannak Nigériában,

akik azt gondolják, 
hogy nem történt emberrablás.

Pedig találkoztam olyanokkal -

a történtek által sokkolt szülőkkel -,

akik elmondták, hogy aznap, amikor Boko 
Haram terroristái elrabolták a lányukat,

elrohantak a Sambisa erdőbe 
a lányokat szállító járművek után.

Fel voltak fegyverkezve bozótvágó
késekkel, de vissza kellett fordulniuk,

mert Boko Haramnak puskái voltak.

Két év alatt a hírek középpontjába 
óhatatlanul más került,

és két év múlva

már nem sokat hallottunk
a chiboki lányokról.

Mindenki azt feltételezte, hogy meghaltak.

De tavaly áprilisban

meg tudtam szerezni ezt a videót.

Ez egy kimerevített kép abból a videóból,

amit a Boko Haram vett fel bizonyítékul,
hogy a lányok élnek.

Valakin keresztül
megszereztem ezt a videót.

Mielőtt közzétehettem volna,

el kellett utaznom Nigéria 
északkeleti részére,

hogy a szülők hitelesítsék.

Nem kellett sokáig várnom a megerősítésre.

Az egyik anya, amikor meglátta,
azt mondta,

hogy úgy leszedné a gyerekét

a laptopról,

ha megtehetné.

Akik önök közül maguk is szülők, 
ahogyan én is az vagyok,

önök tudják csak átélni azt a fájdalmat,

amit ez az anya érzett.

Ez a videó indította el az egyeztető 
tárgyalásokat a Boko Harammal.

Nigéria egyik szenátora mondta, 
hogy e videó miatt

szálltak be a megbeszélésekbe,

mert egyébként már hosszú ideje
azt gondolták, hogy a lányok meghaltak.

Huszonegy lányt kiszabadítottak
tavaly októberben.

Sajnos kétszázan még mindig hiányoznak.

Be kell valljam, nem voltam 
elfogulatlan megfigyelő

a történet feldolgozásakor.

Most is mérges vagyok, 
ha a lányok kiszabadításának

elszalasztott lehetőségeire gondolok.

Mérges vagyok, ha arra gondolok, 
amit a szülők mondtak,

hogy ha a lányok szülei gazdagok
és befolyásosak lennének,

már rég megtalálták volna őket.

Mérges vagyok,

mert az eset kacsaként történt tálalása

okozta a késedelmet -

erről határozottan meg vagyok győződve.

Részben emiatt késlekedett a hazatérésük.

Ez érzékelteti számomra, mennyire 
halálosan veszélyesek a hamis hírek.

Mit tehetünk ezzel kapcsolatban?

Vannak nagyon okos emberek,

okos mérnökök a Google-nál 
és a Facebooknál,

akik olyan technikával próbálkoznak, amely
megakadályozza a hamis hírek terjedését.

De ezen túl mindannyiunknak megvan
a szerepe ezzel kapcsolatban -

engem is beleértve.

Mi osztjuk meg a tartalmakat.

Mi továbbítjuk a történeteket online.

Manapság mindannyian kiadók,
terjesztők vagyunk,

felelősségünk van.

Újságíróként

ellenőrzök, hitelesítek.

Súgnak az ösztöneim, de azért kérdezek.

Miért mondja el nekem
ez a valaki ezt a történetet?

Mit nyer vele, ha megosztja
ezt az információt?

Van valami rejtett szándéka?

Hiszem, hogy el kell kezdenünk 
kemény kérdéseket feltenni

az interneten szerzett 
információkkal kapcsolatban.

A kutatások azt mutatják, hogy sokan 
közülünk csak a főcímet olvassák el,

és már továbbítják is a történetet.

Csináltak már ilyet?

Azt tudom, hogy én már igen.

De mi lenne,

ha nem adnánk tovább mostantól olyan 
információt, aminek az értéke kétséges?

És mi van, ha nem gondolunk 
a következményekre,

ha a továbbadott információ

szíthatja az erőszakot és a gyűlöletet?

Mi van, ha nem gondolunk arra, hogy mi
lehet a következménye a valós életben

az általunk megosztott információnak?

Köszönöm, hogy meghallgattak.

(Taps)