2012-ben, amikor a Jara mecset minaretjét festettem dél-tunéziai szülővárosomban Gabés-ban, nem gondoltam volna, hogy egy graffiti ekkora figyelmet irányíthat egy városra. Eleinte mindössze egy falat kerestem szülővárosomban, és történetesen a minaretet épp '94-ben építették. 18 éven át maradt az az 57 méter magas betonfal szürkén. Amikor először találkoztam az imámmal és felvázoltam neki a tervemet csupán annyit mondott: "Hála Istennek, hogy végre itt vagy!" és elmesélte, hogy évekig várta, hogy valaki végre kezdjen vele valamit. Ráadásul az imám nem kért tőlem előre semmit -- sem vázlatot sem az írást. Minden munkámban üzenetet hagyok kalligrafitis stílusban, mely a kalligráfia és a graffiti ötvözete. Idézeteket vagy költészetet használok. A minaretnél úgy véltem, hogy a legtalálóbb üzenet egy mecset falára egy Korán-idézet lehet. Így erre esett a választásom: "Ó ti emberek! Férfiból és nőből teremtettünk benneteket. Népekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy megismerjétek egymást!" Ez egy egyetemes felhívás volt a békére, toleranciára és elfogadásra, épp arról az oldalról, melyről a média nem fest mindig pozitív képet. Elámultam a helyiek reakcióján, és hogy mekkora büszkeséggel töltötte el őket a minaretet övező felhajtás a nemzetközi sajtóban, szerte a világon. Az imámnak több volt ez puszta festménynél; ő a dolgok mélyére tekintett. Reménye szerint a minaret a város nevezetességévé válhat és Tunézia ezen elfeledett vidékére vonzza majd az embereket. Az üzenet egyetemessége, Tunézia akkori politikai kontextusa és maga a tény, hogy graffitin jelenítem meg a Korán szavait nem voltak elhanyagolhatók. Újraegyesítette a közösséget. Nem teszek mást, mint közelebb hozok embereket, a jövő generációit az arab kalligráfián keresztül. Az üzenetek írása jelenti művészetem lényegét. Vicces azonban, hogy még az arabul beszélőknek is koncentrálniuk kell az írásom megfejtéséhez. Nem kell érteni az üzenetet ahhoz, hogy átérezzék a művemet. Az arab szöveg először az ember lelkét érinti meg, csak utána a szemét. Olyan szépség rejlik benne, amit nem szükséges lefordítani. Az arab szövegek bárkihez szólhatnak; önhöz, önhöz, önhöz... bárkihez. így mikor megfejti a jelentését, a sajátjának érzi. Mindig olyan üzeneteket írok, melyek kapcsolódnak a festmény helyszínéhez. Ám az írásoknak egyetemes üzenetet is hordozniuk kell, hogy a világon bárki a magáénak érezhesse őket. Párizsban születtem és nőttem fel. 18 évesen kezdtem arabul írni és olvasni tanulni. Ma már kizárólag arabul festek üzeneteket. Részben a reakciók miatt ilyen fontos ez nekem, melyeket a munkáim világszerte kiváltanak. Rio de Janeiróban lefordítottam ezt a portugál verset Gabriela Tôrres Barbosától, aki ezzel tisztelgett a nyomornegyed szegény lakói előtt, én pedig ráfestettem egy háztetőre. A helyi közösség kíváncsian figyelte a munkámat, ám mihelyt elmondtam, mit is jelent az írásom, köszönetet mondtak, mert immár magukénak érezték a művem. Fokvárosban, Dél-Afrikában a helyi filippínó közösség felajánlotta nekem a nyomornegyed egyetlen betonfalát. Egy iskola oldala volt, amelyre egy Nelson Mandela-idézetet írtam, "[idézet arab nyelven]," vagyis "Minden lehetetlennek tűnik, míg meg nem valósítják." Majd megkérdezte tőlem egy fickó, hogy miért nem angolul írom. Mire azt feleltem, hogy a felvetését akkor érezném jogosnak, ha azt kérdezné, miért nem zulu nyelven írtam. Volt egyszer egy rendezvény Párizsban, ahol valaki felajánlotta festésre a falát. Mikor meglátta, hogy arab nyelven írok, teljesen begurult - őrjöngött - és lefestette a falat. Dühös voltam és csalódott. Ám egy héttel később a rendezvény szervezője visszahívott és felajánlott egy falat a férfi házával szemben. Szóval ez a fickó -- (nevetés) kénytelen volt nap mint nap azt nézni. Eleinte azt akartam írni: "[arab nyelven]," ami annyit tesz "nesze neked", de -- (nevetés) úgy döntöttem, okosabb leszek, így azt írtam "[arab nyelven]," vagyis "Tárd ki a szíved!" Rendkívül büszke vagyok a kultúrámra, és a művészetemen keresztül szeretnék a nagykövete lenni. Remélem, hogy legyőzhetem a a jól ismert sztereotípiákat az arab írás szépségével! Már nem írom oda a falra az üzenet fordítását. Nem akarom, hogy a kalligráfia költőiségét bármi is megzavarja, hiszen e művészetet a jelentés ismerete nélkül is lehet csodálni; miként más országok zenéjét is élvezzük. Egyesek ezt elutasításnak vagy egy zárt ajtónak veszik, ami engem illet, részemről ez egy meghívás az én nyelvem világába az én kultúrámba és művészetembe. Köszönöm. (taps)