Szeretnék bemutatni önöknek egy élőlényt: egy nyálkagombát, a Physarum polycephalumot. Ez egy identitászavaros gomba, ugyanis nem gomba -- jobb, ha ezt már most tisztázzuk. Egyike a 700 ismert nyálkagomba fajnak, az amőbákkal közös országból. Egysejtű élőlény, egyetlen sejt, ami több másikkal csatlakozva egyetlen, óriási szupersejtet alkot, az erőforrások hatékonyabb kihasználása végett. A nyálkagomba tehát több ezer, sőt, több millió sejtmagot is tartalmazhat egyazon sejtfalon belül, melyek egyetlen egységként működnek. Természetes élőhelyén, erdős területeken érdemes nyálkagomba után kutatni, ahol a rothadó növényzettel táplálkozik, de megtalálható kutató laboratóriumokban, osztálytermekben, sőt műtermekben is. Én öt évvel ezelőtt találkoztam először nyálkagombával. Egy mikrobiológus barátomtól kaptam egy Petri-csészét, amiben egy kis sárga paca volt. Azt mondta, menjek haza, és játsszak vele. Csak annyi információt kaptam, hogy a sötét, nedves helyeket kedveli, és kedvenc tápláléka a zabkása. Művész létemre sok évig dolgoztam biológiai, tudományos folyamatokkal, így az élő anyag nem szokatlan számomra. Dolgoztam már növényekkel, baktériumokkal, tintahallal, muslicákkal. Szóval izgatottan vittem haza új munkatársamat, hogy lássam, mit tud. Tehát hazavittem, és figyeltem. Változatos étrendet biztosítottam számára. Megfigyeltem, ahogy hálózatokat alakít ki. Táplálékforrások között hozott létre kapcsolatokat. Figyeltem, ahogy nyomot hagy maga után, jelezve azt a helyet, ahol már járt. Megfigyeltem, hogy ha elege lett egy Petri-csészéből, odébbállt, hogy jobb otthont találjon. Megfigyeléseim rögzítésére time-lapse felvételeket használtam. A nyálkagomba nagyjából egy centimétert nő óránként, tehát nem annyira ideális élőben nézni, esetleg csak a meditáció extrém formájaként, de a time-lapse módszer segítségével nagyon érdekes viselkedésformák figyelhetők meg. Például itt, egy szép kupacnyi zabot elfogyasztván, a nyálkagomba új területek felfedezésére indul egyszerre különböző irányokban. Mikor önmagával találkozik, tudja, hogy már ott van, felismeri, hogy ott van, és inkább visszahúzódik és más irányt választ a növekedéshez. Engem nagyon lenyűgözött ez a képesség, hogy ez a valami, ami lényegében csak egy marék sejtes nyálka, valahogy fel tudja térképezni a területét, tud magáról, és nyilvánvaló szándékkal mozog. Számtalan tudományos kutatást találtam, tudományos lapokban megjelent cikkeket, melyek elképesztő eredményeket közölnek róla. Megosztanék ezek közül néhányat önökkel. Például egy japán-magyar kutatócsapat nyálkagombát tett egy labirintusba. A nyálka egyetlen nagy sejtet alkotott. Két ponton táplálékot helyeztek el, természetesen zabot. A nyálka kapcsolatot hozott létre az élelemadagok közt. Az üres részekről és a zsákutcákból visszahúzódott. Négy lehetséges út volt a labirintusban, de mindig az lett a vége, hogy a nyálkagomba a legrövidebb és leghatékonyabb utat választotta. Igazán ügyes. A kísérletből arra következtettek, hogy a nyálkagomba az intelligencia egy primitív formájával rendelkezik. Mások szabályos időközönként hideg levegőt fújtak a nyálkára. Nem szerette. Nem az, aki hidegen szereti. Azt sem szerette, hogy száraz. Szabályos időközönként ismételték ezt, és a nyálkagomba minden alkalommal lelassult növekedéssel válaszolt. Olykor, az esedékes időpontban a kutatók kihagyták a hideg levegőt. De a nyálkagomba mégis lelassult, számítva a hidegre. Valahonnan tudta, hogy eljött az ideje a hideg levegőnek, amit nem kedvel. A kísérlet konklúziója az volt, hogy a nyálkagomba tanulásra képes. Egy harmadik vizsgálat: a nyálkagombát arra késztették, hogy felderítsen egy zabbal fedett területet. Faágakra emlékeztető minta szerint terjeszkedik. Eközben a megtalált táplálékkupacok közt hálózatot, kapcsolatot alakít ki, és folytatja a táplálékkeresést. 26 óra elteltével létrehozott egy elég stabil hálózatot az egyes zabkupacok között. Nos, nincs ebben semmi különös, ha nem tudjuk, hogy a középső, kiindulási zabkupac Tokió városát jelképezi, a körülötte lévő zabszemek pedig a környező vasútállomásokat. A nyálkagomba lemásolta Tokió közlekedési hálózatát, (Nevetés) egy olyan összetett rendszert, amit hosszú idő alatt a lakosság igényei szerint mérnökök és várostervezők fejlesztettek ki. Ami nekünk 100 évig tartott, azt a nyálkagomba egy nap alatt megvalósította. A kísérlet következtetése, hogy a nyálkagomba hatékony hálózatokat tud kialakítani, és megoldja az utazó ügynök problémáját. Íme, egy biológiai számítógép. Ennek megfelelően, matematikailag modellezték, algoritmikusan elemezték. Hanghullámokká alakították, lemásolták, szimulálták. Szerte a világban kutatócsoportok próbálják megfejteni, milyen biológiai elvek szerint működik, hogy megértsék számítási szabályait, a megszerzett tudást pedig elektronikai, programozási és robottechnikai területen hasznosítják. A kérdés tehát az, hogyan is működik ez a dolog. Nincs központi idegrendszere, nincs agya, mégis olyan viselkedésformákat mutat, melyeket agyfunkciókhoz kapcsolunk. Képes tanulni, emlékezni, problémákat megoldani, döntéseket hozni. De mi hordozza benne ezt az intelligenciát? Ez itt egy mikroszkópos videofelvétel, 100-szoros nagyítás, 20-szoros sebességre felgyorsítva mutatja, hogy a nyálkagomba belsejében van egy ütemesen pulzáló áramlás, egy vénaszerű szerkezet, ami sejtanyagot, tápanyagot és kémiai információt szállít a sejten keresztül, egyszer az egyik irányba, aztán a másikba. Nos, ez az állandó szinkron oszcilláció a sejten belül lehetővé teszi, hogy komplex képet alakítson ki a környezetéről, bármiféle összetett vezérlőközpont nélkül. Ebben rejlik hát az intelligenciája. Nos, nem csak az egyetemek tudós kutatóit érdekli ez az organizmus. Én pár évvel ezelőtt létrehoztam a SliMoCo-t, a Nyálkagomba Társaságot. Ez egy nyílt, demokratikus online hálózat, ahol nyálkagomba-kutatók és -rajongók megoszthatják tudásukat és tapasztalatukat mindenféle tudományterületi és akadémiai határoktól és korlátoktól függetlenül. A SliMoCo tagsága természetes módon szelektálódik. Az emberek úgy találnak rá a Társaságra, ahogy a nyálkagomba a zabszemekre. A tagok között vannak tudósok, számítástechnikusok és kutatók, de művészek is, akárcsak én, építészek, tervezők, írók, aktivisták, és még sorolhatnám. Ez egy rendkívül érdekes, eklektikus gyülekezet. Csak pár példa: egy művész, aki fluoreszkáló Physarummal fest; egy munkacsoport, amely biológiai és elektronikai dizájnokat egyesít 3D nyomtatási technológiákkal; egy másik művész, aki a nyálkagombával egyfajta közösségépítést végez a környék feltérképezése érdekében. Itt a nyálkagombát közvetlen módon biológiai eszközként használják, átvitt értelemben persze, a társadalmi összetartás, kommunikáció és kooperáció szimbólumaként. További közösségi tevékenységek: számtalan nyálkagomba-workshopot tartok, ami kreatív módja az organizmus megismerésének. Elhívjuk az embereket, hogy lássák, milyen lenyűgöző dolgokra képes a lény, és ők maguk tervezhetik meg Petri-csésze-kísérleteiket, a környezetet, melyben a nyálkagomba közlekedik, és így maguk próbálhatják ki a képességeit. Mindenki hazaviheti új kedvencét, eredményeit pedig megoszthatja a SliMoCo közösség tagjaival. A Társaság révén lehetőségem nyílt együttműködni egy csomó érdekes emberrel. Dolgoztam fimesekkel egy egész estés nyálkagomba- dokumentumfilmen, hangsúlyozom: egész estés! Már az utolsó simításokat végezzük rajta, és hamarosan láthatják a szomszéd moziban. (Nevetés) Arra is lehetőségem nyílt, hogy levezessem a világ első emberi nyálkagomba-kísérletét. Ez egy tavalyi rotterdami kiállítás része. Arra kértünk embereket, hogy legyenek nyálkagombák egy órára. Szóval összekapcsoltunk embereket, hogy együtt egy óriási sejtet alkossanak, és kértük, hogy kövessék a nyálkagomba szabályait. Kizárólag oszcillációval kommunikálhattak, beszéd nélkül. Egyetlen entitásként, egyetlen óriássejtként kellett működniük, nem pedig egyedenként. A mozgás, majd pedig a környezet felderítésének egyetlen motivációja az élelem keresése. És ezeknek a sárga kötéllel összekötött, "Nyálkagomba vagyok" feliratú pólót viselő idegeneknek a kaotikus csoportja végül szépen keresztülsétált a múzeum parkján. Amikor fának ütköztek, meg kellett változtatniuk a kapcsolataikat, újraformálva az óriássejtet, miközben egyetlen szót sem szólhattak. Ez egy mulatságos kísérlet, sok-sok szempontból. Nem egy hipotézisre épül. Semmi nem akar bizonyítani vagy bemutatni. Betekintést adott viszont egy csomó embernek az intelligencia és autonómia működésébe, miközben játékos keretet nyújtott a felmerült kérdések megvitatásához. A kísérlet kapcsán felmerült egyik legizgalmasabb dolog az utána következő beszélgetés volt. Szinte egy kis spontán szimpózium alakult ki a parkban. Az emberek a pszichológiáról beszélgettek. Arról, hogy milyen nehéz volt feladniuk saját személyiségüket, egójukat. Mások a baktériumok kommunikációjáról cseréltek véleményt. Mindenki előjött a saját, egyéni értelmezésével. A kísérlet alapján arra jutottunk, hogy a rotterdami emberek rendkívül együttműködők. Különösen, ha sört kapnak. Mi ugyanis nem csak zabot adtunk nekik, hanem sört is. De meg sem közelítik a nyálkagomba hatékonyságát. A nyálkagomba számomra lenyűgöző vizsgálati alany. Biológiai szempontból lenyűgöző. Számítástechnikai szempontból érdekes. De egyúttal szimbólum is, és egy módszer is a közösségi gondolkodás, közös viselkedés és kooperáció megismerésére. Munkáim többsége tudományos kutatásból merít, ez itt tisztelgés a labirintuskísérlet előtt, csak egy kicsit más módon. A nyálkagomba egyúttal a munkámhoz használt anyag is. Társalkotója a fotóknak, nyomatoknak, animációknak, eseményeknek. Bár a nyálkagomba nem választott engem munkatársának, ez mégis csak egyfajta együttműködés. Azáltal, hogy megértem, meg tudom jósolni bizonyos viselkedéseit, de befolyásolni nem vagyok képes. A kreatív folyamatban a nyálkagombáé az utolsó szó. Mindezen túl, van egy belső esztétikája. Ezek az ágas-bogas minták, amiket látunk, a természet számos területéről ismerősek, a folyódeltáktól a villámcsapásig, az ereinktől az ideghálózatokig. Láthatóan fontos szabályok érvényesülnek ebben az apró, mégis összetett organizmusban. És függetlenül a szakmai megközelítési módunktól, rengeteget tanulhatunk ennek a gyönyörű, agy nélküli pacának a megfigyeléséből és a vele való kapcsolatból. Ajánlom önöknek a Physarum polycephalumot. Köszönöm. (Taps)