Képzeljék, hogy
bevásárlóközpontban vannak,

élelmiszert vásárolnak,

és választhatnak

a műanyag és papír zacskó között.

Melyiket választják, ha jót akarnak tenni

a környezetnek?

A legtöbben a papírt választják.

Oké, gondolkozzunk miért.

Először is barna.

Ezért biztos jó a környezetnek.

Lebomlik, újrahasználható,

néha újrafeldolgozható.

Tehát mikor a műanyag zacskóra néznek,

valami ilyesmire gondolnak.

Amiről tudjuk, hogy valóban szörnyű,

és hogy el kellene kerülnünk minden áron

ezeket a környezeti károkat.

Ám az emberek gyakran
nem gondolnak ilyesmire,

ami a másik oldala a dolognak.

Amikor anyagokat állítunk elő,

a természetből kell kivonni őket,

és egy csomó környezeti hatásra
van szükségünk.

Látják, mi történik, amikor

összetett döntéseket kell hoznunk.

Mi emberek, szeretjük
az igazán egyszerű megoldásokat,

így gyakran egyszerű megoldásokat
keresünk.

Én pedig dizájnnal foglalkozom.

Tanácsot adok tervezőknek
és fejlesztőknek

a fenntarthatósággal kapcsolatban.

Mindenki állandóan azt mondja nekem:

"Ó Leyla, én csak az öko-anyagokat akarom."

Amire én: "Nos, ez elég összetett kérdés."

Majd négy órát kell beszélgetnünk arról,

hogy pontosan mit is jelent az öko-anyag.

Egyrészről ugyanis minden

a természetből jön,

és az alapanyag használata,

határozza meg annak környezeti hatását.

Így hát egyfajta

ösztönös keretrendszerre
kell támaszkodnunk,

amikor döntéseket hozunk.

Ezt az ösztönös keretrendszert én

környezetvédelmi folklórunknak
szeretem nevezni.

Ez vagy az az apró hang a fejedben,

vagy az érzés a bensődben,

amikor jól cselekedtél.

Például ha a papírzacskót választod,

vagy egy üzemanyag-takarékos
autót veszel.

A környezetvédelmi folklór
nagyon fontos dolog,

mert próbálunk jól cselekedni.

De honnan tudjuk, hogy tényleg

csökkentjük a nettó környezeti hatásokat,

amit egyéni, szakmai

és társadalmi tetteink okoznak

a természeti környezetnek?

Tehát a környezeti folklór

úgy tűnik a tapasztalatainkon

és másoktól hallott dolgokon alapul.

Nem pedig bármilyen
tudományos keretrendszeren.

És ez nagyon nehéz, mivel

hihetetlenül komplex rendszerekben élünk.

Humán rendszereink vannak arra,

hogyan kommunikáljunk és kapcsoljuk össze

és birtokoljuk az egész 
kiépített társadalmunkat.

Ipari rendszereink vannak, 
ami alapvetően az egész gazdaság,

És mindezeknek

a legnagyobb rendszerben kell működniük.

És szerintem ez a legfontosabb,

az ökoszisztéma.

És látják, a döntések,

amiket egyénként hozunk,

illetve a döntések,

melyeket minden egyes munkánkban hozunk,

- mindegy, hol helyezkedünk el 
a ranglétrán -

az összes rendszerre hatással vannak.

A helyzet, hogy ha a fenntarthatóságot
tartjuk szem előtt

meg kell találnunk a módját annak,

hogy ezeket a komplex rendszereket
összekapcsoljuk,

és jobb döntéseket hozzunk,

melyek nettó környezeti hasznot
eredményeznek.

Meg kell tanulnunk,

hogyan tegyünk többet kevesebbel.

A népesség növekszik

és mindenki szereti a mobiltelefonját,

különösen ebben a környezetben itt.

Így innovatív módszereket kell találnunk,
hogy megoldjunk néhány keletkező problémát.

És itt jön be a folyamat, amit úgy hívunk,
életciklus-szemlélet.

Tehát alapvetően minden, ami elkészül

életciklus-stádiumok
sorozatán megy keresztül.

Egy tudományos eljárás,

az életciklus-felmérés segítségével,

amit itt Amerikában
életciklus-analízisnek hívnak,

tisztább képet kapunk arról,

hogy minden, amit teszünk 
e rendszerek technológiai részében

hogyan befolyásolja
a természeti környezetet.

Tehát visszamegyünk egészen

a nyersanyag kinyeréséig.

Megfigyeljük a gyártást,

a csomagolást, a szállítmányozást,

a használatot és az életút végét.

Minden egyes stádiumban

a dolgok, amiket teszünk

kölcsönhatásban vannak
a természeti környezettel.

Így meg tudjuk figyelni,
hogy ez a kölcsönhatás

valójában mit eredményez azokban
a rendszerekben és szolgáltatásokban,

amelyek a földi életet lehetővé teszik.

Azáltal, hogy ezt tesszük,

néhány igazán fantasztikus dologra
jöttünk rá.

Lelepleztünk egy csomó mítoszt.

Kezdetnek tehát, itt egy
sokat használt kifejezés.

Gyakran használják a marketingben,

és sokat használjuk, 
azt hiszem beszélgetéseinkben is,

amikor a fenntarthatóságról beszélünk.

Ez a kifejezés a "biológiailag lebomló".

Nos, a "biológiailag lebomló",
egy anyagtulajdonság,

nem a környezeti haszon kifejezője.

Engedjék, hogy elmagyarázzam.

Ha valami természetes anyag,

ami cellulózrostokból áll,

például egy kenyérdarab,
bármilyen ételmaradék,

vagy akár egy darab papír,

ha valami természetes anyag

a természetben köt ki,
akkor az normálisan lebomlik.

A benne lévő kis szerves molekulák,

amiket növekedése során felvett,

természetes módon, szén-dioxidként
visszakerülnek a légkörbe.

De ez csak a tiszta helyzet.

A legtöbb természetes anyag

valójában nem a természetben végzi.

A legtöbb dolog - a szemét,
amit termelünk - lerakóban köt ki.

A lerakó egy más környezet.

A lerakóban, ugyanazok
a szerves molekulák

máshogy bomlanak le,

mivel a lerakó anaerob.

Nincs benne oxigén.
Szorosan tömörített és forró.

Ugyanazok a molekulák metánná alakulnak,

és a metán üvegházhatása 25-szöröse

a szén-dioxidénak.

Így minden rossz, kidobott
salátánk és termékünk,

amelyek biológiailag lebomlóak,

ha lerakóban végzik,

akkor hozzájárulnak
az éghajlatváltozáshoz.

Látják vannak berendezések,

melyek össze tudják gyűjteni
ezt a metánt,

és energiát állítanak elő,

csökkentve a fosszilis energiahordozók 
iránti igényt,

ezzel azonban okosan kell bánnunk.

Meg kell határoznunk, 
hogyan tudjuk befolyásolni

ezeket a már folyamatban lévő dolgokat,

és olyan rendszereket,
szolgáltatásokat tervezni,

amelyek enyhítik ezeket a problémákat.

Mivel manapság, az emberek
megfordulnak és ezt mondják:

"Tiltsuk be a műanyag szatyrokat.
Papírt az embereknek,

mert az jobb a környezetnek."

Ám ha a szemetesbe dobják,

és a helyi lerakóba kerül,

ami hagyományos típusú,

a hatás kétszeresen is negatív.

Terméktervező a szakmám.

De társadalomtudományt is tanultam.

Így teljesen lenyűgöznek

a fogyasztói javak, és az ahogy ezek,

amikre már kicsit immunisak is vagyunk,

betöltik életünket,

és hatással vannak a környezetre.

Ezek tárgyak olyanok,
mint a sorozatos bűnelkövetők.

Biztos vagyok benne, hogy a teremben

mindenkinek van hűtője.

Manapság Amerikának
lenyűgöző az a képessége,

hogy folyamatosan
növeszti a hűtőit.

A legutóbbi pár évben

átlagosan 28 litert nőtt

egy normál méretű hűtőszekrény.

A probléma pedig, hogy 
most már olyan nagyok,

hogy könnyebb több ételt vásárolni,

amit aztán nem tudunk
megenni vagy megtalálni.

Úgy értem, vannak dolgok
a hűtőm hátuljában,

amik már évek óta ott vannak, így van?

Tehát végül még
több ételt pazarolunk el.

És ahogy éppen magyaráztam,
az élelmiszerhulladék probléma.

Valójában, itt az USA-ban,
az otthonra megvásárolt ételek

40%-a hulladék lesz.

A világban megtermelt élelmiszer
fele hulladék lesz.

Ez áll az ENSZ legutóbbi statisztikáiban.
Majdnem fele az élelmiszernek.

Ez őrület! Ez 1,3 milliárd tonna
élelmiszer évente.

Szerintem ez részben a hűtők hibája,

-- főként a nyugati országokban --

amik mindezt könnyebbé teszik.

Úgy értem sok komplex rendszer
működik itt.

Nem akarom ennyire leegyszerűsíteni.

De a hűtő egy fontos okozója ennek,

és egy tulajdonsága,

a frissentartó rekesz.

Van frissentartó rekeszük?

A fiók, amibe beteszik a salátákat?

A saláták gyakran vizenyősek lesznek

a frissentartó rekeszben, ugye?

Igen? Vizenyős saláták?

Az Egyesült Királyságban
ez akkora probléma,

hogy néhány éve
kormányzati jelentésben

a vizenyős salátát nevezték meg,

mint a második legjelentősebb
élelmiszerhulladék.

Vizenyős-saláta Jelentésnek nevezték.

Oké? Tehát ez egy probléma, emberek.

Ezek a szegény kis saláták
a szemétbe kerülnek

balra, jobbra és középre.

Mivel ezt a rekeszt nem arra tervezték,

hogy valóban frissen tartson dolgokat!

Oké. Zárt közegre van szükség.

Szinte légmentes környezetre
van szükség,

hogy megakadályozzuk
a természetes lebomlást.

De a frissentartó rekesz csak egy rekesz,

ami kicsit jobban zár!

Mindegy, én teljesen
a megszállottja vagyok.

Soha ne hívjanak meg, 
mert azonnal átnézem a hűtőjüket

ilyen dolgok után kutatva.

Ám valójában ez egy nagy probléma.

Ugyanis, mikor elveszítünk valamit, 
mint a salátát, a rendszerből,

nem csak azzal a hatással kell számolnunk,
amit az életciklusnál elmondtam.

Ugyanis ezt a salátát
meg is kellett termelni.

A saláta életciklus-hatása
végtelenül nagy.

Fákat kellett kivágnunk a területen.

Szükségünk volt magok vetésére, 
foszforra,

műtrágyára, tápanyagokra,
vízre és napfényre.

Ezek a salátába beépült ráfordítások

mind elvesztek a rendszerből.

Ezáltal sokkal nagyobb
a környezeti hatás,

mint az energiaveszteség a hűtőből.

Ezért az ilyen dolgokat
sokkal jobban kell tervezni,

ha komoly környezeti problémákat
akarunk megoldani.

Kezdhetnénk a rekesszel
és a mérettel.

Figyeljenek, akik itt
hűtőtervezéssel foglalkoznak,

mert ez nagyszerű lenne.

A probléma az, képzeljük el,

hogy mi lenne, ha újragondolnánk
a termékek tervezését.

Úgy nézek most a hűtőre,
mint a modernség egy jelére.

Ám igazából az 1950-es évek óta

nem változtattunk igazából a dizájnjukon.

Egy kicsit csak, de lényegében
még mindig nagy dobozok.

Hideg dobozok, amikben
tároljuk a cuccainkat.

Képzeljék el, ha igazából elkezdnénk

felismerni ezeket a problémákat.

Majd ennek segítségével innovatív 
és elegáns dizájn-megoldásokat találnánk

ezeknek a problémáknak a megoldására.

Ez egy dizájnvezérelt változás.

A dizájn határozza meg az irányt,
melynek segítségével

a rendszer sokkal fenntarthatóbb lehet.

A 40%-nyi élelmiszerhulladék
fontos probléma.

Képzeljék el, ha olyan hűtőket
terveznénk, ami ezt megfelezné.

Egy másik termék, ami lenyűgöz,

az elektromos teáskanna,

aminél rájöttem...

Ebben az országban nincs is
igazából elektromos teáskanna, ugye?

Ám az Egyesült Királyságban
ez egy igazán fontos termék.

Ott a háztartások 97%-nak

van elektromos teáskannája.

Tehát nagyon népszerűek.

Ha dolgoznom kellene
egy dizájn cégnek,

vagy egy dizájnernek, 
aki ilyet tervez,

és nagyon öko szeretne lenni,

akkor általában két dolgot
kérdezne tőlem.

Azt kédezné: "Leyla, hogyan tegyem
műszakilag hatékonnyá?"

Mivel az energia nyilvánvalóan
probléma ezzel a termékkel.

Vagy: "Hogyan készíthetem
környezetbarát anyagokból?

Hogyan állíthatom elő az anyagokat

környezetbarát módon a gyártás során?"

Feltennék ezeket a kérdéseket?

Logikusnak tűnnek, nem? De.

Hát én azt mondanám: "Rosszul
ismered fel a problémákat."

Mert a probléma a használattal van.

Azzal, hogy az emberek,
hogyan használják ezt a terméket.

A britek 65% elismeri,

hogy túltölti a kannáját,

mikor csak egy csésze teára van szüksége.

Ennek a felesleges vízmennyiségnek 
a felforralásához

energiára van szükség.

Kiszámolták, hogy egy napi,

az elektromos teáskannák által
felhasznált extra energia elegendő,

Anglia összes utcai lámpájának

egy éjszakán keresztüli működtetéséhez.

Ez a probléma.

Ez, amit termék-felhasználó
hibának nevezek.

Ezeknél az apróságoknál azonban
termék-rendszer hiba van.

Annyira hétköznapiak, észre sem
veszik, hogy ott vannak.

Ám itt ez a fickó, ő, igen.
Simonnak hívják.

Simon az országos elektromos műveknek
dolgozik az Egyesült Királyságban.

Nagyon fontos feladata,

hogy figyelje a rendszerbe
bejövő áram mennyiségét,

hogy biztosítsa minden otthon számára

az elegendő elektromos áramot.

Nézi a TV-t is.

Ennek oka, hogy van
egy különleges jelenség,

ami az Egyesült Királyságban

a nagyon népszerű TV műsorok után történik.

Abban a percben, hogy
a reklámszünet elkezdődik,

ennek az embernek gyorsan

atomenergiát kell
vásárolnia Franciaországból.

Mivel mindenki bekapcsolja a kannáját,

ugyanabban a pillanatban.

[Nevetés]

1,5 millió kanna komoly problémát jelent.

Képzeljék el, hogy ha kannákat terveznének,

és megtalálnák e rendszerhibák
megoldásának módját.

Mivel ez nagyon nagy teher

a rendszer számára.

Csak mert nem gondoltak arra,
mekkora problémát okoz,

amikor ez a termék a valóságban működik.

Megnéztem egy csomó
forgalomban lévő teáskannát,

és megtaláltam a
minimális feltöltés jelét.

Az apró információ, ami jelzi,

mennyi vizet kell a kannába tölteni

2 és 5 és fél csésze közötti
vízmennyiséget jelzett.

egy csésze tea elkészítéséhez.

Ez a kanna itt egy példa, melynek esetében

két víztartályunk van.

Az egyik a forraló kamra,
a másik a víztartály.

A felhasználónak csak meg kell
nyomnia a gombot,

hogy felforralja a vizet.

Ez azt jelenti, hogy mivel lusták vagyunk,

csak annyit töltünk bele,
amennyire szükségünk van.

Ezeket hívom én
viselkedés-módosító termékeknek:

termékek, rendszerek vagy szolgáltatások,

amelyek segítenek megoldani
ezeket az előtérbe kerülő problémákat.

Akkor most egy technológiai téma.

Nyilvánvaló, ezek
a dolgok elég népszerűek.

Ám ha a jelenlegi mennyiségben tervezzük,

vásároljuk, használjuk és dobjuk ki

ezeket a termékeket

az csillagászati mennyiség.

Jelenleg 7 milliárd ember él a Földön.

Tavalyi évben 6 milliárd

mobiltelefon-előfizetés létezett.

Minden évben 1,5 milliárd mobiltelefon

készül a gyártósorokon.

Néhány cég pedig magasabb
termelési mennyiséget jelent,

mint a születések száma.

152 millió telefont dobtak ki
az USA-ban az elmúlt évben.

Csak 11%-át hasznosították újra.

Ausztráliából származom,
aminek 22 milliós a népessége

- ne nevessenek -

és a jelentések szerint

22 millió telefon található
a lakosság fiókjaiban.

Muszáj megoldásokat találnunk
a körülvevő problémákra.

Mivel ezek a dolgok annyira összetettek.

Annyi mindent rejtenek magukban.

Arany! Tudták, hogy manapság olcsóbb

1 tonna régi mobilból
kinyerni az aranyat,

mint egy tonna aranyércből?

Sok, nagyon összetett és
értékes anyag van beépítve

ezekbe a termékekbe.

Megoldást kell találni,
hogy elősegítsük a szétszerelést

különben ez történik.

Ez egy közösség Ghánában.

Az ENSZ jelentései szerint

akár 50 millió tonna e-hulladékot,

vagyis elektronikus szemetet
szállítanak el.

Így nyerik ki az aranyat

és egyéb értékes anyagokat.

Elégetik az elektronikus szemetet

nyílt terepen.

Ezek közösségek, és ez
a világ minden táján történik.

És mivel nem látjuk
az eredményét a döntéseknek,

amit mint tervezők,

üzletemberek, fogyasztók hozunk,

történnek meg ezek az externáliák.

És ezek emberi életek.

Tehát okosabb, rendszer-alapú,
innovatív megoldásokat kell találnunk

ezekre a problémákra,

ha elkezdünk fenntartható módon
élni ebben a világban.

Gondoljanak arra, mikor vették 
a telefonjukat,

az újat, hogy lecseréljék a régit...

Mellesleg, 15-18 hónap
átlagos gyakorisággal

cserélik az emberek a telefonjaikat.

Így, ha tartjuk ezt a szédítő tempójú
mobiltelefon-cserét,

meg kell vizsgálnunk,

hogyan tudjuk bezárni
a hurkot a rendszeren.

Az emberek, akik gyártják őket,

biztosan van is most
néhány ilyen a teremben,

megvizsgálhatnák, hogyan
csinálhatnának zárt rendszereket,

vagy termék-rendszer szolgáltatásokat.

Azonosítani kell tehát a piaci igényeket,

és hogy ezek a piaci igények
nem fognak eltűnni.

Tehát olyan terméket kell tervezni,
ami megoldja a problémát.

Szétszerelhető és pehelykönnyű.

Hallottunk már néhány ilyen stratégiáról,

amelyeket a Tesla Motors
autóknál alkalmaznak.

Ezek a megközelítések nem bonyolultak.

De csak a rendszer megértésével,

és a megvalósítható, piac által vezérelt,
alternatív fogyasztói igények

megtalálásával

tudjuk elkezdeni
radikálisan befolyásolni

a fenntarthatósági kérdést.

Sajnos tény az,

hogy a fogyasztás a legnagyobb probléma.

Ám a tervezés az egyik legjobb megoldás.

Ezek a termékek ott vannak mindenhol.

Azáltal, hogy találunk
alternatív megoldásokat,

elkezdhetjük az innovációt,

úgy értem, valóban elkezdhetjük.

Biztos vagyok benne, hogy itt
mindenki nagyon innovatív.

Ám abból a szempontból,
ha úgy tekintünk a fenntarthatóságra,

mint egy paraméterre, egy feltételre

a rendszeralapú megoldások felé,

mivel, ahogy ezekkel
az egyszerű termékekkel most bemutattam

mind okozói ezeknek a fő problémáknak.

Tehát teljes folyamatában kell nézni

a dolgokat, amiket csinálunk.

Ha csak a papír és a műanyag van,

nyilvánvaló, hogy az
újrahasználható sokkal jobb,

és így a papír a rosszabb.

A papír azért is rosszabb,
mert 4-szer, 10-szer nehezebb,

mint a műanyag.

Ha életciklusuk szempontjából
hasonlítunk össze

egy kiló műanyagot egy kiló papírral,

a papír sokkal jobb.

Ám, ha a funkcionalitását
nézzük e kettőnek,

akkor nem egy kilónyi anyagban
szállítjuk haza az élelmiszert.

Nagyon kis mennyiségű műanyag kell hozzá

és sokkal több papír.

Ugyanis a funkcionalitás
határozza meg a környezeti hatást.

Korábban mondtam, a tervezők mindig
öko-anyagokat kérnek tőlem.

Én azt mondom, csak néhány anyagot
kell teljesen kerülni.

A többinél minden a használattól függ.

Végeredményben minden
amit tervezünk, gyártunk

és vásárolunk, a funkcióért történik.

Akarunk valamit, ezért megvásároljuk.

A dolgokat részeikre szedve,

és okos, elegáns, kifinomult
megoldásokat szolgáltatva,

-- amelyek figyelembe veszik
a teljes rendszert

és a teljes életciklusát mindennek,

a nyersanyag kinyerésétől,
az életciklus végéig --

elkezdhetünk igazán
innovatív megoldásokat találni.

Gyorsan elmondok még valamit befejezésül,

amit egy vezető tervező mondott nekem,
akivel együtt dolgoztam.

Kérdeztem: "Miért nem csinálod 
fenntarthatóan?

Tudom, hogy képes vagy rá."

Azt mondta: "Most készítettem elő 
egy fenntarthatósági projektet egy ügyfélnek,

aki felém fordult és azt mondta:

Tudom, hogy kevesebbe fog kerülni.

Tudom, hogy keresettebb lesz,

de mi nem vagyunk úttörők,
mert az úttörőknek nyilak vannak a hátában."

Szerintem itt egy teremnyi úttörő van,
és remélem,

még több van a világban, mert ezeket

a problémákat meg kell oldanunk.

Köszönöm.

(Taps)