Sokat gondolkodtam mostanában a világról, főleg arról, hogyan változott az elmúlt 20, 30, 40 évben. 20, 30 évvel ezelőtt, ha egy tyúk megfázott, tüsszentett, majd elpusztult valahol egy kis faluban Kelet-Ázsiában, bizonyára tragédiaként élte volna meg maga a tyúk, és közvetlen hozzátartozói, de nem hinném, hogy aggódnunk kellett volna egy világjárvány kitörésétől, és milliók halálától. 20 vagy 30 évvel ezelőtt, ha egy észak-amerikai bank túl sok kölcsönt adott volna ügyfeleknek, akik nem tudták volna azt törleszteni, a bank csődbe ment volna, ami rossz hír a banknak, rossz hír a hitelesnek, de nem képzeltük volna, hogy az ügylet térdre kényszerítené a világgazdaságot közel egy évtizedre. Ez a globalizáció. Ez az a csoda, ami lehetővé tette, hogy átrepítsük akár testünket vagy szellemünket, szavainkat, képeinket és ötleteinket, tanításainkat és leckéinket bárhova ezen a bolygón, olyan gyorsan és olcsón, mint előtte soha. Ez egy csomó rossz dolgot hozott, mint amiket az imént említettem, de nagyon sok jót is. Nem sokan ismerjük például a Milleniumi Fejlesztési Célok különleges sikereit, mely kitűzött céljai nagy részét jóval a határidő előtt elérte. Ez is bizonyítja, hogy az emberiség képes eddig elképzelhetetlen módon együtt dolgozni, ha valóban együttműködik, és mindent megtesz a sikerért. Ha össze kellene foglalnom, úgy érzem, hogy a globalizáció meglepetésként ért minket, és csak lassan reagálunk a változásokra. Ha a globalizáció árnyoldalát nézzük, az valóban megterhelőnek tűnik. Az igazi kihívásokkal szemben, mint a klímaváltozás és az emberi jogok csorbulása, a demográfia, a terrorizmus és a járványok, a drogkereskedelem és a rabszolgaság, a fajok kihalása és még folytathatnám, nem igazán tudunk felmutatni igazi eredményeket a szörnyen sok változás ellenében. Dióhéjban ezek tehát azok a kihívások, melyekkel szembesülünk a történelem ezen izgalmas szakaszában. Ezekkel kell elsőként foglalkoznunk. Közösen kellene cselekednünk, kifundálni, hogyan globalizálódjunk jobb megoldásokkal, hogy fajunk ne váljon a globalizáció problémáinak áldozatává. Miért vagyunk ilyen lassúak ebben? Mi ennek az oka? Természetesen nem egy okról beszélhetünk, de talán elsődleges ok, hogy ma is ugyanolyan a szervezettségünk, mint két-háromszáz évvel ezelőtt volt. Egyetlen szuperhatalom maradt a Földön – a bolygó hétmilliárd lakosa. Mi vagyunk az a hétmilliárd, aki a gondokat okozza, és ugyanez a hétmilliárd az, aki meg fogja oldani azokat. De hogy is szerveződik ennyi ember? Még így is kb. 200 nemzetállamra oszlunk, és a nemzeteknek van kormányuk, akik a szabályokat hozzák, és akik miatt úgy viselkedünk, ahogy. Ez egy meglehetősen hatásos rendszer, de a probléma azzal van, hogy amikor ezeket a törvényeket hozzák, és ahogy ezek a kormányok gondolkoznak, az teljesen rossz megközelítése a globális problémák megoldásának, mivel mind befelé néznek. A politikusoknak, akiket megválasztunk és azoknak is, akiket nem választunk, mikroszkópszerű elméjük van. Nem teleszkópszerű. Befele néznek. Úgy tesznek, úgy viselkednek, mintha azt hinnék, minden ország egy sziget, ami egészen boldogan létezik, minden mástól függetlenül a saját kis bolygóján a saját kis Naprendszerében. Ez itt a probléma: az országok versengenek egymással, az országok harcban állnak egymással. Ezen a héten, mint mindig, országról országra egymást megölni próbáló embereket láthatsz, ha pedig nem ez történik éppen, az országok akkor is versengenek egymással, el akarják távolítani ellenfeleiket. Ez nyilvánvalóan nem jó elrendezés. Egyértelmű, hogy változtatnunk kell ezen. Egyértelmű, hogy meg kell találnunk a módját, hogy rávegyük az országokat, hogy egy kicsit jobban dolgozzanak össze. És miért is ne tennék ezt meg? Miért van az, hogy a vezetőink még mindig inkább befelé néznek? Nos, az első és legszembetűnőbb ok, hogy mert erre kérjük őket. Ezt a feladatot adjuk nekik. Azzal, hogy megválasztunk egy kormányt, azzal, hogy toleráljuk a már meglevő kormányt, tulajdonképpen megmondjuk nekik, mit akarunk, mégpedig azt, hogy hozzánk, az országunkba bizonyos dolgokat hozzanak el. Azt akarjuk, hogy jólét, fejlődés, versenyképesség, áttekinthetőség, igazság, és ezekhez hasonló dolgok legyenek. Szóval hacsak nem kérjük a kormányunkat, hogy kifelé is gondolkodjanak kicsit, elmélkedjenek a globális bajokról, melyek mindannyiunkkal végeznek, ha nem kezdünk velük valamit, akkor aligha hibáztathatjuk őket amiért továbbra is befelé néznek, amiért továbbra is mikroszkópszerű a szemléletük a teleszkopikus helyett. Ez az elsődleges oka, hogy a helyzet miért nem akar változni. A második oka, hogy ezek a kormányok, akárcsak mi mindannyian, kulturális pszichopaták. Nem akarok goromba lenni, de tudják, ki a pszichopata. A pszichopata az a személy, aki – szerencsétlenségére – nem képes igazán együtt érezni más emberi lényekkel. Ha körbetekintenek, nem más embereket látnak, mély, gazdag, háromdimenziós személyes életeket, célokat és ambíciókat. Ők csak kartonpapír-figurákat látnak, és ez nagyon szomorú és magányos, és szerencsére nagyon ritka is. De nem úgy van az, hogy többségünk nem is igazán remekel, ha empátiáról van szó? Persze, nagyon együtt érzünk, ha olyanokról van szó, akik úgy néznek ki, mint mi, akik úgy járnak, beszélnek, esznek és imádkoznak, úgy öltöznek, mint mi, de ha azokról van szó, akik nem így tesznek, akik nem úgy öltöznek, mint mi, nem pont úgy imádkoznak, mint mi, nem pont úgy beszélnek, mint mi, akkor nem vagyunk hajlamosak mi is úgy nézni rájuk, mintha kartonpapír-figurák lennének? Ezt a kérdést kell önmagunknak feltenni. Szerintem folyamatosan figyelnünk kell erre. Mi és a politikusaink nem vagyunk bizonyos szempontból kulturális pszichopaták? A harmadik ok szinte említésre sem méltó, mert annyira butaság, de a kormányok közt létezik egy hiedelem, hogy a hazai tennivalók és a nemzetközi tennivalók összeegyeztethetetlenek, és mindig is azok lesznek. Ez egyszerűen nonszensz. Főállásban politikai tanácsadó vagyok. Az elmúlt 15 évet azzal töltöttem, hogy kormányoknak adtam világszerte tanácsokat, és ez idő alatt egyetlen egyszer sem láttam egyetlen hazai politikai ügyet sem, ami annyira kreatívan, hatékonyan és villámgyorsan lenne megoldva, mint ahogy az egy nemzetközi probléma esetén lenne, nemzetközi kontextusban megvizsgálva, összehasonlítva, hogy mely ország mit tett, másokat is bevonva, kifelé dolgozva, ahelyett, hogy befelé dolgoztak volna. Önök most azt mondhatnák, hogy oké, mindent összevetve, akkor miért nem működik? Miért nem tudjuk a politikusainkat megváltoztatni? Miért nem követelhetünk tőlük? Nos én, mint olyan sokan mások, rengeteget panaszkodtam arról, hogy milyen nehéz az embereket megváltoztatni, és nem hiszem, hogy fontoskodnunk kellene. Talán csak el kellene fogadnunk, hogy mi egy természeténél fogva konzervatív faj vagyunk. Nem szeretünk megváltozni. Ennek nagyon ésszerű evolúciós oka van. Valószínűleg nem lennénk ma itt, ha nem lennénk olyan ellenállóak a változással szemben. Ez igen egyszerű. Sok ezer évvel ezelőtt felfedeztük, hogy ha mindig ugyanúgy cselekszünk, akkor nem halunk meg, mert amiket korábban csináltunk, abba nyilván nem haltunk bele, és így amíg mindig ugyanúgy csináljuk, minden rendben lesz, és az az ésszerű, ha nem csinálunk semmi újat, mert attól esetleg meghalunk. De persze akadtak kivételek is. Különben nem jutottunk volna sehova. És az egyik ilyen érdekes kivétel az, amikor képes vagy megmutatni másoknak, hogy talán van bennük egy kis önzőség, amikor legyőzik kétségeiket és megváltoznak kicsit. Az utóbbi 10 vagy 15 évben sok időt töltöttem azzal, hogy rájöjjek, hogy mi lehet az az önérdek, ami arra ösztönzi nemcsak a politikusokat, de a cégeket, a lakosságot, mindannyiunkat, hogy elkezdjen egy kicsit kifelé is gondolkodni, hogy egy nagyobb összképben gondolkodjon, ne csak mindig befelé figyeljen, hanem néha kifelé is. És itt fedeztem fel valami nagyon fontosat. 2005-ben elindítottam egy kutatást, "Országimázs Index" (NBI) néven. Ez egy igen nagyméretű tanulmány, amely a világ lakosságának nagyon nagy számú mintáját kérdezi, egy minta, ami nagyjából a világ lakosságának 70%-át képviseli, és amiben arról kérdezem őket, hogy miként látnak más országokat. Ez az NBI kutatás az évek során egy nagyon nagy adatbázissá nőtt. Nagyjából 200 milliárd adat arról, hogy az átlagos emberek mit gondolnak más országokról és hogy miért. Miért csináltam ezt? Nos, mert a kormányok, akiknek segítek nagyon szeretnék tudni, hogy hogyan vélekednek róluk. Azt tudják – részben mert arra buzdítom őket, hogy tudatosítsák magukban – hogy minden ország nagyban függ a jó hírnevétől, annak érdekében, hogy túléljen és virágozzék a világban. Ha egy országról nagyon jó, pozitív kép alakul ki, mint pl. Németországról, Svédországról vagy Svájcról, akkor minden könnyű és olcsó. Több turista érkezik. Több befektetőt kap. Drágábban adhatja el a termékeit. Ám, ha egy országról kialakult kép gyenge vagy nagyon negatív, minden nehéz és minden drága. Szóval a kormányok kétségbeesetten ügyelnek az országukról kialakult képre, mert közvetlen hatással van arra, hogy mennyi pénzt tudnak keresni, és ez az, amit ők a lakosságuknak ígértek. Szóval néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem, rászánom az időt és belenézek a gigantikus adatbázisba, és kiderítem, hogy az emberek miért preferálnak egy országot egy másikkal szemben? És a válasz, amit az adatbázis adott, teljesen meghökkentett. Az érték 6,8 volt. Nincs időm részletesen elmagyarázni. Alapvetően arról szólt, hogy – – (Nevetés) (Éljenzés) – az általunk kedvelt országok jó országok. Elsősorban nem azért csodálunk egy országot, mert az gazdag, vagy mert hatalommal bír, vagy mert sikeres, mert modern, mert technikailag fejlett. Elsősorban azért csodáljuk, mert jó. Mit értünk "jó" alatt? Olyan országokat, akik hozzájárulnak valamivel a világunkhoz, akik ténylegesen biztonságosabbá teszik a világot, vagy jobbá, vagy gazdagabbá, vagy igazságosabbá. Ezeket az országokat szeretjük. Ez a felfedezés jelentős fontossággal bír, értik, mire akarok kilyukadni, mert ez végre kézzelfogható. Most már mondhatom, és gyakran mondom is bármelyik kormánynak, hogy ha jól akarják csinálni, jót kell tenni. Ha több terméket akarsz eladni, ha több befektetőt akarsz, ha versenyképesebb akarsz lenni, akkor kezdj el viselkedni, mert ezért fognak tisztelni az emberek, és ekkor fognak üzletelni veled, és így minél együttműködőbb vagy, annál versenyképesebb leszel. Ez egy meglehetősen fontos felfedezés, és amint rájöttem erre, éreztem, hogy kell egy másik mutató is. Esküszöm, ahogy öregszem, úgy egyszerűsödnek az ötleteim és lesznek gyerekesebbek. Ezt úgy hívom "Jó Ország Mutató", és pontosan ezt is jelenti. Azt méri, vagy legalábbis próbálja mérni, hogy az egyes országok mennyivel járulnak hozzá, nem a saját lakosságukhoz, hanem az emberiség többi részéhez. Még senkinek se jutott eszébe ezt mérni ezelőtt. Így a kollégám, Dr. Robert Govers és én az elmúlt két évet azzal töltöttük, sok nagyon komoly és okos ember segítségével, hogy bezsúfoltuk az összes megbízható adatot a világból amit csak találtunk arról, hogy az egyes országok mit nyújtanak a világnak. És önök most arra várnak, hogy elmondjam, melyik van legelöl. És el is fogom mondani, de először azt mondanám el, hogy egészen pontosan mit értek azalatt, ha azt mondom, jó ország. Nem erkölcsi jóságot. Amikor azt mondom, hogy X ország a Föld legjobb országa, akkor az a legjobb, nem a legkiválóbb. A legkiválóbb mást jelent. Ha jó országról beszélünk, lehetsz jó, jobb, legjobb. Nem ugyanaz, mint a kiváló, kiválóbb, legkiválóbb. Ez egy ország, ami egyszerűen többet ad az emberiségnek, mint az összes többi ország. Azt nem számítjuk, hogy otthon hogyan viselkednek, mert azt máshol mérik. És a győztes, Írország. (Taps) Az itt látható adatok szerint egy főre vetítve, a GDP egy dollárjára számítva egyik ország sem járul hozzá többel a világhoz, mint Írország. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha ma lefekszünk aludni, az elalvás előtti utolsó 15 másodpercben mindannyiunknak az lehet az utolsó gondolatunk, hogy a fenébe is, de örülök, hogy Írország létezik! (Nevetés) És ez... (Taps) egy nagyon komoly gazdasági recesszió mélyén szerintem van egy nagyon fontos tanulság, miszerint ha nem feledkezel meg a nemzetközi kötelezettségeidről, miközben próbálod újraépíteni a saját gazdaságodat, az már valami. Finnország nagyjából ezt teszi. Csak azért van Írország alatt, mert a legkevesebb pontja alacsonyabb, mint Írország legkevesebb pontja. A másik érdekes a TOP 10-ben, persze Új-Zéland kivételével, az az, hogy nyugat-európai nemzetek. Gazdagok is. Ez lehangolt engem, mert az egyik, amit nem akartam a mutatókban felfedezni, az az, hogy csak a gazdag országok hatásköre segíteni a szegény országokat. De ez nem erről szól. Ha megnézzük lentebb a listát, az a dia nincs nálam, de láthatják, hogy valami viszont örömre ad okot, mégpedig Kenya a TOP 30-ban, és ez egy nagyon, nagyon fontos dolgot mutat. Ez nem a pénzről szól. Ez a hozzáállásról szól. A kultúráról. Egy kormányról és az emberekről, akik törődnek a világ többi részével, és megvan az elképzelésük és a bátorságuk, hogy kifelé gondolkodjanak, ahelyett, hogy csak önzően gondolkodnának. Most átugrok néhány dián, hogy láthassanak néhány alul lévő országot. Németország a 13., USA 21., Mexikó 66., aztán itt vannak a nagy fejlődő országok, Oroszország 95., Kína 107. Az olyan országok, mint Kína, Oroszország és India, melyek ugyanúgy a táblázat alján szerepelnek, nos, bizonyos értelemben, nem meglepők. Az idejük nagy részét az utóbbi évtizedekben a saját gazdaságuk építésére, saját társadalmuk és közösségük építésére fordították, és csak remélhetjük, hogy a növekedésük második szakasza nyitottabb lesz kifelé, mint az első szakasz. Azután mindegyik országot elemezni lehet a megjelenő aktuális adatsorok alapján. Önök is megtehetik ezt. Ma éjféltől fent lesz a goodcountry.org honlapon, és ott megnézhetők az országok. Betekintést nyerhetnek a különböző mutatókba. Ez tehát a Jó Ország Mutató. Hogy mire való? Azért tettem fel, mert meg akarom próbálni bemutatni ezt a szót vagy újra bemutatni. Nem akarok többé versengő országokról hallani. Eleget hallottam már virágzó, tehetős, gyorsan növekvő országokról. A boldog országokról is sokat beszélnek, elegem van belőle, mert végülis ez ugyanúgy önzőséget jelent. Ez továbbra is rólunk szól, és ha továbbra is csak magunkra gondolunk, akkor nagyon nagy bajban leszünk. Szerintem mindannyian tudjuk, hogy miről akarunk hallani. Jó országokról akarunk hallani, ezért egy szívességet szeretnék kérni önöktől. Nem kérek sokat. Olyasvalamit, amit könnyűnek találnak majd, talán élvezetesnek és hasznosnak is, és ez az, hogy egyszerűen csak kezdjék a "jó" szót helyén kezelni. Amikor a saját országukra gondolnak, amikor mások országára gondolnak, ha cégekre gondolnak, ha a mai világról beszélnek, kezdjék el úgy használni ezt a szót, ahogyan erről ma este beszéltünk. Ne a rossz ellentéteként, mert az egy véget nem érő vitához vezet. Jó; az önző ellentéte, jó ország az, amelyik mindannyiunkra gondol. Ezt szeretném kérni önöktől, használják ezt pálcaként, amivel megverhetik a politikusaikat. Amikor megválasztják, újraválasztják őket, amikor rájuk szavaznak, amikor meghallgatják az ajánlatukat, használják a szót ,"jó", és kérdezzék meg önmaguktól, "Ezt tenné egy jó ország?" És ha a válasz nem, legyenek nagyon gyanakvóak. Kérdezzék meg önmaguktól, "ez a viselkedés jellemzi az országomat? Olyan országból akarok származni, ahol a kormány a nevemben ilyesmit tesz? Vagy épp ellenkezőleg, inkább úgy sétálnék a világban, hogy emelt fővel gondolhassam, "Igen, büszke vagyok, hogy egy jó országból jöttem"? És mindenki üdvözli majd. És mindenki az elalvás előtti utolsó 15 másodpercben azt mondja majd, "A mindenit, örülök, hogy annak az embernek az országa létezik." Szerintem a legvégén ez fogja megváltoztatni a világot. Ez a szó; "jó", és a 6,8-as szám, és a felfedezés mögötte változtatta meg az életemet. Szerintem az ön életét is megváltoztathatják, és használhatjuk majd arra, hogy megváltoztassuk a politikusaink és a cégeink viselkedését, és ezáltal megváltoztathatjuk a világot. Elkezdtem nagyon másként gondolni a saját országomra, amióta ezekről a dolgokról gondolkodom. Azt hittem, hogy gazdag országban akarok élni, aztán azt hittem, hogy egy boldog országban, de kezdtem rájönni, hogy ez nem elég. Nem akarok gazdag országban élni. Nem akarok egy gyorsan növekvő vagy versengő országban élni. Egy jó országban akarok élni, és nagyon, nagyon remélem, hogy önök is. Köszönöm. (Taps)