Földünk sokszínű, virágzó ökoszisztémái állandónak tűnhetnek, ám igazából könnyen romba dőlhetnek. A dzsungelek sivatagokká, a zátonyok pedig kihalt sziklákká válhatnak, még katasztrófák, mint vulkánkitörések vagy aszteroidák nélkül is. Mi tesz egy ökoszisztémát a változással szemben erőssé vagy gyengévé? A válasz főként: a biodiverzitás. A biodiverzitást három összefüggő jellemző határozza meg: az ökoszisztéma sokfélesége, fajok sokfélesége, és a genetikai sokféleség. Minél sűrűbb a kapcsolat ezek között a jellemzők között, annál sűrűbb és ellenállóbb ez a szövedék. Nézzük az Amazonas-esőerdőt, ami a Föld egyik legnagyobb biodiverzitású régiója, mivel komplex az ökoszisztémája, nagy a fajok változatossága, és a fajokon belüli genetikai diverzitás. Itt vannak az összefonódó lián indák, amelyek a talajszinttől a lombkoronáig kúsznak fel, összekötik a fák csúcsait, és vastag fás szárrá nőve megtámasztják ezeket a hatalmas fákat. Az indák által megtámasztva, a fák magokkal, gyümölcsökkel és levelekkel látják el a növényevőket, mint a tapírt és az agutit. Ezek pedig szétszórják a magokat az egész erdőben, így azok növekedni tudnak. A maradékot rovarok milliói fogyasztják el, lebontással visszajuttatva a tápanyagokat a talajba. Az esőerdő óriási rendszer, amelynek sok ilyen apró rendszer a része. Mindegyik tele összeköttetésben álló fajokkal. Minden egyes elem támaszul szolgál a következőnek, erősítve a biodiverzitás szövedékét. A szövetet további erősíti az egyes fajokon belüli genetikai diverzitás, amely segíti a változásokkal szembeni ellenállóságot. A fajok, amelyeknél kicsi a genetikai diverzitás - izoláció, vagy kis populációméret miatt- sokkal érzékenyebbek azokkal a változásokkal szemben, amelyet az éghajlatváltozás, betegség vagy élőhely-feldarabolódás okoz. Amikor egy faj eltűnik a gyenge genetikai állománya miatt, egy csomó kioldódik, és a háló egy része szétbomlik. Tehát mi lenne, ha egy fajt eltávolítanánk az esőerdőből? Szétesne a rendszer? Valószínűleg nem. A fajok nagy száma, genetikai változatosságuk és az ökoszisztéma összetettsége miatt, olyan nagy a biodiverzitás ebben az erdőben, hogy egy faj hiánya nem okozná a szövet szétbomlását. Az erdő ellenálló maradhat, és helyrehozhatja a változást. Ám ez nem igaz minden esetben. Néhány esetben már egyetlen, fontosabb részlet eltávolítása is a teljes rendszert veszélyeztetheti. Például a korallzátonyok esetében. A zátonyon sok élőlény a koralltól függ. Mikroélőhelyként, védelemként és szaporodóhelyként szolgál halfajok ezreinek, rákféléknek és puhatestűeknek. A korallok szintén kölcsönös kapcsolatban állnak gombákkal és baktériumokkal. A korall maga egy szövőszék, ahol a biodiverzitás bonyolult hálója szövődhet. Így a korall egy alappillér amelytől több másik túlélése függ. Mi történik tehát, amikor a káros halászati módszerek, a szennyezés és az óceánok savasodása meggyengíti, vagy akár meg is öli a korallt? Pontosan amire gondolunk. A kulcsfontosságú élőlény eltűnése a tőle függők vesztét is okozza, az egész zátony közösségét veszélyezteti. Az ökoszisztéma-, faji és genetikai diverzitás együtt olyan komplex, összefüggő biodiverzitás szövedéket alkot, amely nélkülözhetetlen az élőlények életben maradásához. Mi, emberek is bele vagyunk szőve ebbe a biodiverzitásba. Ha csak néhány szál tűnik el, jólétünket veszélyezteti. Túl sok szálat elvágva pedig, az egész szétbomlását kockáztatjuk. Megjósolhatatlan, mit hoz a jövő, de a biodiverzitás a mi biztosításunk. A Föld saját biztonsági rendszere, túlélésünk biztosítéka.