Földünk sokszínű, virágzó ökoszisztémái
állandónak tűnhetnek,
ám igazából könnyen romba dőlhetnek.
A dzsungelek sivatagokká,
a zátonyok pedig
kihalt sziklákká válhatnak,
még katasztrófák, mint vulkánkitörések
vagy aszteroidák nélkül is.
Mi tesz egy ökoszisztémát a változással
szemben erőssé vagy gyengévé?
A válasz főként: a biodiverzitás.
A biodiverzitást három összefüggő
jellemző határozza meg:
az ökoszisztéma sokfélesége,
fajok sokfélesége,
és a genetikai sokféleség.
Minél sűrűbb a kapcsolat ezek között
a jellemzők között,
annál sűrűbb és ellenállóbb ez a szövedék.
Nézzük az Amazonas-esőerdőt,
ami a Föld
egyik legnagyobb biodiverzitású
régiója,
mivel komplex az ökoszisztémája,
nagy a fajok változatossága,
és a fajokon belüli genetikai diverzitás.
Itt vannak az összefonódó lián indák,
amelyek a talajszinttől
a lombkoronáig kúsznak fel,
összekötik a fák csúcsait,
és vastag fás szárrá nőve megtámasztják
ezeket a hatalmas fákat.
Az indák által megtámasztva,
a fák magokkal, gyümölcsökkel
és levelekkel látják el a növényevőket,
mint a tapírt és az agutit.
Ezek pedig szétszórják a magokat az
egész erdőben, így azok növekedni tudnak.
A maradékot rovarok milliói
fogyasztják el,
lebontással visszajuttatva
a tápanyagokat a talajba.
Az esőerdő óriási rendszer,
amelynek sok ilyen apró rendszer a része.
Mindegyik tele összeköttetésben
álló fajokkal.
Minden egyes elem támaszul szolgál
a következőnek,
erősítve a biodiverzitás szövedékét.
A szövetet további erősíti
az egyes fajokon belüli
genetikai diverzitás,
amely segíti a változásokkal
szembeni ellenállóságot.
A fajok, amelyeknél
kicsi a genetikai diverzitás
- izoláció, vagy kis populációméret miatt-
sokkal érzékenyebbek azokkal
a változásokkal szemben,
amelyet az éghajlatváltozás, betegség
vagy élőhely-feldarabolódás okoz.
Amikor egy faj eltűnik a
gyenge genetikai állománya miatt,
egy csomó kioldódik,
és a háló egy része szétbomlik.
Tehát mi lenne, ha egy fajt
eltávolítanánk az esőerdőből?
Szétesne a rendszer?
Valószínűleg nem.
A fajok nagy száma,
genetikai változatosságuk
és az ökoszisztéma összetettsége miatt,
olyan nagy a biodiverzitás
ebben az erdőben,
hogy egy faj hiánya nem okozná
a szövet szétbomlását.
Az erdő ellenálló maradhat,
és helyrehozhatja a változást.
Ám ez nem igaz minden esetben.
Néhány esetben már egyetlen,
fontosabb részlet eltávolítása is
a teljes rendszert veszélyeztetheti.
Például a korallzátonyok esetében.
A zátonyon sok élőlény a koralltól függ.
Mikroélőhelyként, védelemként
és szaporodóhelyként szolgál
halfajok ezreinek, rákféléknek
és puhatestűeknek.
A korallok szintén kölcsönös kapcsolatban
állnak gombákkal és baktériumokkal.
A korall maga egy szövőszék,
ahol a biodiverzitás
bonyolult hálója szövődhet.
Így a korall egy alappillér
amelytől több másik túlélése függ.
Mi történik tehát,
amikor a káros halászati módszerek,
a szennyezés és az óceánok
savasodása meggyengíti,
vagy akár meg is öli a korallt?
Pontosan amire gondolunk.
A kulcsfontosságú élőlény eltűnése
a tőle függők vesztét is okozza,
az egész zátony közösségét veszélyezteti.
Az ökoszisztéma-, faji
és genetikai diverzitás együtt
olyan komplex, összefüggő
biodiverzitás szövedéket alkot,
amely nélkülözhetetlen
az élőlények életben maradásához.
Mi, emberek is bele vagyunk
szőve ebbe a biodiverzitásba.
Ha csak néhány szál tűnik el,
jólétünket veszélyezteti.
Túl sok szálat elvágva pedig,
az egész szétbomlását kockáztatjuk.
Megjósolhatatlan, mit hoz a jövő,
de a biodiverzitás a mi biztosításunk.
A Föld saját biztonsági rendszere,
túlélésünk biztosítéka.