Témám a siker, ezért néha motivációs előadónak hívnak. Szeretném rögtön tisztázni, hogy nem vagyok motivációs előadó. Nem voltam hozzá elég magas. (Nevetés) És nem is tudok motiválni senkit. Azok, akiknek dolgozom, egyenesen demotivációs előadónak hívnak. (Nevetés) A célom, hogy olyan előadó legyek, aki információt ad. Így hát nekivágtam, és találtam is néhány információt a sikerről. Azért vagyok ma itt, hogy ezeket megosszam önökkel. Történetem tíz évvel ezelőtt, egy repülőgépen kezdődött. Épp úton voltam egy kaliforniai TED-konferenciára. Egy tinilány ült mellettem. Szegény családban nőtt fel, de el akart valamit elérni az életben. A laptopomon pötyögtem, ő pedig folyamatosan kérdezgetett, majd váratlanul így szólt: "Ön sikeres?" "Nem, nem vagyok sikeres" – feleltem. Terry Fox, na, ő nagy hős a szememben, ő igazán sikeres. Rákos volt, elveszítette az egyik lábát, aztán lefutott több ezer kilométert, és ezzel dollármilliókat gyűjtött a rákkutatás támogatására. Vagy itt van Bill Gates – neki van saját gépe, és nem ül mellé mindenféle kölyök, hogy kérdésekkel zaklassa. (Nevetés) Aztán végül meséltem neki néhány dologról, amit addig csináltam. Kedvenc témám a kommunikáció, sok marketinges díjat nyertem. Imádok futni, és még ma is szoktam díjakat nyerni – vén trotty kategóriában. (Nevetés) Leggyorsabban két óra 43 perc alatt futottam le a maratont, ezt a 26 mérföldet vagy 42 kilométert. 50 maratonfutáson vettem részt hét kontinensen. Itt épp Peruban az Inka ösvényen futunk a Macchu Picchuhoz a feleségemmel. Ahhoz, hogy meglegyen a hét kontinens, az Antarktiszon is le kellett futnunk a maratont. Viszont mikor odaértünk, egyáltalán nem ez a szépség és béke fogadott, hanem ez. A hullámok olyan magasra csaptak, hogy nem tudtunk partra szállni, ezért továbbhajóztunk még 300 km-t, ahol nyugodtabb volt a tenger, és a maratont, mind a 26 mérföldet, a hajón futottuk le. Ez összesen 422 kör volt a kis hajó fedélzetén. A feleségemmel a világ hét legmagasabb hegycsúcsa közül is megmásztunk kettőt: két kontinens legmagasabb hegyeit. Megmásztuk az Aconcaguát, az amerikai kontinens legmagasabb csúcsát és a Kilimandzsárót, Afrika legmagasabb pontját. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hegyi betegséget kaptam, és végighánytam a Kilimandzsáróra vezető utat. A feleségem nem nagyon foglalkozott velem. Lehagyott, és tett egy kört a hegytetőn, míg én próbáltam valahogy felkecmeregni. Ennek ellenére még mindig együtt vagyunk – több mint 35 éve. (Taps) Én erre azt mondanám, hogy ez a mai világban sikernek számít. Így azt mondtam ennek a leánykának: "Végül is megéltem már néhány sikert." Erre ezt mondta: "Értem. Maga milliomos?" (Nevetés) Hát, erre nem tudtam, mit mondjak. Gyerekkoromban úgy tanultam, illetlenség pénzről beszélni. De végül úgy döntöttem, jobb, ha őszinte leszek, szóval azt mondtam: "Igen, milliomos vagyok. Nem tudom, hogy történt. Sosem hajtottam a pénzt, és nem is tartom túl fontosnak." Mire ő: "Maga lehet, hogy nem, de én igen. Nem akarok egész életemben szegény maradni. Vinni akarom valamire, de biztos nem fog összejönni." Megkérdeztem, miért gondolja így. Erre így válaszolt: "Tudja, az a helyzet, hogy nem vagyok valami okos. Nincsenek jó jegyeim a suliban." "Hát aztán! – mondtam erre – Én sem vagyok okos, alig tudtam elvégezni a gimit, egyáltalán nem voltam jó semmiben. Sosem voltam népszerű, senki nem gondolta volna, hogy sikeres leszek. Rám csak úgy gondoltak, hogy "ő az, akinek jó eséllyel nem sikerül semmi". De végül egész jól elboldogultam. Ha nekem sikerült, neked is sikerülhet." És akkor jött a legütősebb kérdés: "De mi az, amitől sikeres lesz az ember?" Erre csak annyit tudtam mondani, hogy: "Fú! Bocs. Fogalmam sincs. Valahogy összejött, de nem tudom, hogy csináltam." Aztán leszálltam a gépről, elmentem a TED-konferenciára, és ott álltam egy teremben, ami tele volt rendkívül sikeres emberekkel különböző szakterületekről: üzleti élet, tudomány, művészetek, egészségügy, mérnöki tudományok, környezetvédelem – és akkor ugrott be az ötlet: Miért ne kérdezném meg őket arról, hogyan lettek sikeresek? Így megtudhatnám, mi segíthet sikerhez másokat. Izgatottan álltam ki ezek elé a nagyszerű emberek elé, hogy beszéljek velük, aztán elbizonytalanodtam. Ugyan miért is állnának velem szóba? Nem vagyok híres újságíró, sőt mit több, újságíró sem vagyok. Majdnem le is fújtam az egész tervet, mielőtt belevágtam volna, mikor egyszer csak Ben Cohen jött velem szembe – a Ben és Jerry fagylaltgyártó-vállalat híres társalapítója. És akkor azt gondoltam: Most vagy soha! Legyűrtem magamban a kétkedést, elé léptem, és azt mondtam: "Ben, ezen a témán dolgozom. Még azt sem tudom pontosan, mit kérdezzek, de beszélnél nekem arról, hogyan lettél sikeres? Azt felelte: "Persze, gyere! Igyunk meg egy kávét!" És míg megittuk a kávét, és ettünk egy fagyit, Ben elmondta az egészet. Ez tíz évvel ezelőtt történt. A mai napig 500 sikeres emberrel készítettem interjút, és több ezer sikertörténetet gyűjtöttem csokorba. Azt akartam megtudni, hogy a különböző területeken mik a siker közös jellemzői. Mindenféle szakterület képviselőivel beszélgettem – A-tól Z-ig. Itt csak az A betűs foglalkozásokat látják. Legtöbb esetben egy területről többeket is megkérdeztem: beszéltem hat sikeres könyvelővel, öt vállalati könyvvizsgálóval, öt olyan űrhajóssal, akik már jártak az űrben, négy színésszel, akik elnyerték a legjobb főszereplőnek járó Oscart, beszéltem a világ három legjobb asztrofizikusával, a világ hat legjobb építészével, és igen, még négy Nobel-díjassal is. Tudom, hogy ez angolul már nem A betűs, de azért elég menő. (Nevetés) Tiszta szívből szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a nagyszerű embereknek, akikkel az évek során beszélgethettem. Ez valójában az ő történetük. Én csak a hírvivő vagyok. A legnagyobb munka az interjúk elkészítése volt, és az, hogy ezeket mind szóról szóra, sorról sorra végigelemezzem, és meghatározzam azokat a kategóriákat, amelyek alanyaimat sikeressé tették. És aztán egyszer csak elkezd kirajzolódni, hogy legtöbbjük sikerében mi a közös. Összességében több millió szót vizsgáltam meg és rendeztem csoportokba. El tudják képzelni, mekkora munka ez? Ezt csináltam éjjel nappal: elemeztem és csoportosítottam. És azt kell mondjam, ha az a kölyök a gépről még egyszer a szemem elé kerül –, (Nevetés) nagyon meg fogom ezt neki köszönni. Soha azelőtt nem éreztem magam ilyen jól, és nem találkoztam ennyi érdekes emberrel. És ma már a kérdésére is tudok válaszolni. Megtaláltam, mi az a nyolc fő tulajdonság, ami a sikeres emberekre jellemző, az a nyolc, amitől sikeresek lettek: Szeresd, amit csinálsz, és dolgozz rajta szorgalmasan. Egy dologra koncentrálj, ne sok mindenre egyszerre. Haladj előre, és gyártsd a jó ötleteket. Folyamatosan fejleszd önmagad, és fejlődj a szakterületeden. Adj az embereknek valami értékeset, mert a siker nem annyi, hogy én, én, én! És végül: Ne add fel! Senki nem lesz sikeres egyik napról a másikra. Hogy miért pont ezeket választottam? Mert mikor mindent összesítettem, ami az interjúkban elhangzott, a legtöbben ezt a nyolc dolgot említették, ezek fontosabbak voltak, mint a többi. Ez a nyolc dolog a siker lényege, ez az alap. A többi tudást, amire az adott szakterületen szükségünk van, erre építjük. A technikai tudást, az elemzőkészséget, a kreativitást, hogy megtanuljunk bánni az emberekkel és még sok egyéb dolgot szakterületünktől függően. Nem számít, miben utazunk, ez a nyolc tulajdonság a siker kulcsa. (Taps)