Velük kezdődött ez a történet:

a két gyermekem.

Az oaklandi erdőben túráztunk,

amikor a lányom meglátott egy 
műanyag macskaalom-tálcát egy patakban.

Rám nézett csodálkozva:

"Apa!

Ez mit keres itt?"

Ahogy ezt kimondta, 
felderengett előttem a nyári tábor.

A látogatási nap reggelén,

mielőtt az izgatott szülők
betódultak volna a kapun,

a táborvezető így szólt:

"Gyerünk! Mindenki szedjen fel
öt darab szemetet!"

Ha van pár száz gyerek, 
és mindenki felvesz öt darab szemetet,

máris sokkal tisztább lesz a tábor.

Úgyhogy arra gondoltam,

miért ne alkalmazhatnánk ezt a fajta 
közösségi takarítást az egész bolygóra.

Így született meg a Litterati.

Célunk, hogy szemétmentes
környezetet teremtsünk.

Hadd idézzem fel a kezdeteket:

Készítettem egy fotót 
egy cigarettacsikkről az Instagramon.

Aztán egy másik fotót...

meg még egy egyet...

és még egyet.

Két dolgot vettem észre.

Egy: a szemét művészet 
és megfigyelés tárgya lett;

kettő:

pár nap elteltével 
50 kép volt a telefonomon,

ennyi szemetet szedtem fel,

és azon vettem észre magam, 
hogy összegyűjtöm,

mivel járulok hozzá 
a bolygó jobbá tételéhez.

Tehát 50 aprósággal kevesebb,
ami szemet szúr,

vagy belebotlunk,

vagy amit egy madár megehet.

Elkezdtem mesélni erről másoknak,

akik elkezdtek csatlakozni.

Egyik nap

ez a kép jött Kínából.

Akkor megértettem,

a Litterati nemcsak jó képekből áll,

hanem olyan közösséggé váltunk,
amely adatokat gyűjt.

Minden kép egy történet.

Elmondja, hogy ki mit szedett össze,

a geotag a helyszínről,

az időbélyeg az időpontról tájékoztat.

Készítettem egy saját Google-térképet,

és elkezdtem bejelölni azokat a pontokat,
ahol szemetet szedtünk fel.

Eközben a közösség egyre nagyobb lett,

az adatok pedig gyarapodtak.

A két gyerekem is ezzel a mottóval 
megy iskolába.

Szemét:

háttérbe szorul a mindennapjainkban,

de mi lenne, ha előtérbe kerülne?

Mi lenne, ha pontosan tudnánk,
hogy mi van az utcákon,

a járdákon,

az iskolaudvarokon.

Mi lenne, ha az adatok segítségével
tudnánk változást elérni?

Hadd mutassam meg.

Először nézzük a városokat.

A San Franciscó-i vezetés tudni akarta, 
a szemét hány százaléka cigarettacsikk.

Miért?

Hogy adót vessenek ki rá.

Néhány embert az utcára vezényeltek,

akik tollal és jegyzetfüzettel a kezükben

gyűjtötték az információkat.

Az eredmény: 20%-os adó bevezetése 
a cigarettaértékesítésre.

A nagy dohánygyárak

pert indítottak,

mondván, hogy tollal és jegyzetfüzettel
nem lehet

pontos és megbízható
információt gyűjteni.

A városvezetés felhívott,
hogy a mi technológiánk tud-e segíteni.

Nem igazán tudták,

hogy a mi technológiánk 
az én Instagram-fiókom volt.

(Nevetés)

De azt mondtam: "Igen."

(Nevetés)

"És meg tudjuk mondani, hogy a cigaretta 
Parliament vagy Pall Mall.

Plusz, minden kép geotaggel
és időbélyegzővel van ellátva,

így bizonyítékul szolgálnak."

Négy nap és 5000 cigarettacsikk után

adataink a bíróságon nemcsak megvédték,
hanem megduplázták az adót,

és évente négymillió dolláros
bevételt termelnek,

amiből a város megtisztíthatja magát.

A folyamat során két dolgot tanultam meg.

Egy: az Instagram nem a megfelelő eszköz,

(Nevetés)

ezért kifejlesztettünk egy alkalmazást.

Kettő: ha belegondolunk,

a világ minden városának 
eltérő a szemétkibocsátása,

és ez a kibocsátás egyaránt jelenti
a probléma forrását

és a megoldás útját.

Ha bevételi forrást lehet teremteni

a cigarettacsikkek százalékának
ismeretével,

mi a helyzet a kávés csészék

üdítős dobozok,

műanyag palackok esetében?

Ha lehet mérni San Francisco 
szemétkibocsátását, mi a helyzet

Oakland vagy Amsterdam esetében,

vagy az otthonunkhoz sokkal
közelebb eső helyen?

És a márkák?

Hogyan hangolhatják össze

környezeti és gazdasági érdekeiket
az adatok segítségével?

Van Oakland belvárosában
egy lepusztult háztömb.

A Litterati közössége összefogott 
és 1500 darab szemetet szedett fel.

Megtudtuk,

hogy a szemét nagy része 
egy jól ismert taco márkától származik.

Ezen belül is a szemét nagy részét 
a csípős szósz tasakjai tették ki,

amelyeket nagyrészt fel sem bontottak.

A probléma és a megoldás kulcsa

talán az, hogy a cég 
csak kérésre ad csípős szószt,

vagy adagolókat helyez ki,

vagy jobb minőségű csomagolást vezet be.

Hogyan alakítja át a környezeti veszélyt

a gazdasági fejlődés motorjává,

és hogyan lesz példakép egy cég?

Ha tényleg változtatni akarunk,

a legjobb, ha a gyerekeinkkel kezdjük.

Ötödik osztályos gyerekek egy csoportja
1247 darab szemetet szedett fel

csak az iskolájuk udvarán.

Mint megtudták, a leggyakoribb szemét

a műanyag szívószál tasakja volt 
a saját büféjükből.

A gyerekek odamentek az igazgatóhoz
és megkérdezték:

"Miért veszünk mi szívószálat?"

Többé nem vettek.

Megtanulták, hogy egyenként is 
lehet változtatni,

de együtt hatást gyakoroltak 
a környezetükre.

Nem számít, hogy valaki diák vagy tudós,

hogy Honoluluban vagy Hanoiban él,

ez a közösség mindenki számára nyitott.

Két gyermekünkkel az észak-kaliforniai 
erdőben történtek miatt jött létre,

ma pedig az egész világot átszövi.

És tudják, hogyan jutunk el céljainkhoz?

Apránként.

Köszönöm.

(Taps)