Velük kezdődött ez a történet:
a két gyermekem.
Az oaklandi erdőben túráztunk,
amikor a lányom meglátott egy
műanyag macskaalom-tálcát egy patakban.
Rám nézett csodálkozva:
"Apa!
Ez mit keres itt?"
Ahogy ezt kimondta,
felderengett előttem a nyári tábor.
A látogatási nap reggelén,
mielőtt az izgatott szülők
betódultak volna a kapun,
a táborvezető így szólt:
"Gyerünk! Mindenki szedjen fel
öt darab szemetet!"
Ha van pár száz gyerek,
és mindenki felvesz öt darab szemetet,
máris sokkal tisztább lesz a tábor.
Úgyhogy arra gondoltam,
miért ne alkalmazhatnánk ezt a fajta
közösségi takarítást az egész bolygóra.
Így született meg a Litterati.
Célunk, hogy szemétmentes
környezetet teremtsünk.
Hadd idézzem fel a kezdeteket:
Készítettem egy fotót
egy cigarettacsikkről az Instagramon.
Aztán egy másik fotót...
meg még egy egyet...
és még egyet.
Két dolgot vettem észre.
Egy: a szemét művészet
és megfigyelés tárgya lett;
kettő:
pár nap elteltével
50 kép volt a telefonomon,
ennyi szemetet szedtem fel,
és azon vettem észre magam,
hogy összegyűjtöm,
mivel járulok hozzá
a bolygó jobbá tételéhez.
Tehát 50 aprósággal kevesebb,
ami szemet szúr,
vagy belebotlunk,
vagy amit egy madár megehet.
Elkezdtem mesélni erről másoknak,
akik elkezdtek csatlakozni.
Egyik nap
ez a kép jött Kínából.
Akkor megértettem,
a Litterati nemcsak jó képekből áll,
hanem olyan közösséggé váltunk,
amely adatokat gyűjt.
Minden kép egy történet.
Elmondja, hogy ki mit szedett össze,
a geotag a helyszínről,
az időbélyeg az időpontról tájékoztat.
Készítettem egy saját Google-térképet,
és elkezdtem bejelölni azokat a pontokat,
ahol szemetet szedtünk fel.
Eközben a közösség egyre nagyobb lett,
az adatok pedig gyarapodtak.
A két gyerekem is ezzel a mottóval
megy iskolába.
Szemét:
háttérbe szorul a mindennapjainkban,
de mi lenne, ha előtérbe kerülne?
Mi lenne, ha pontosan tudnánk,
hogy mi van az utcákon,
a járdákon,
az iskolaudvarokon.
Mi lenne, ha az adatok segítségével
tudnánk változást elérni?
Hadd mutassam meg.
Először nézzük a városokat.
A San Franciscó-i vezetés tudni akarta,
a szemét hány százaléka cigarettacsikk.
Miért?
Hogy adót vessenek ki rá.
Néhány embert az utcára vezényeltek,
akik tollal és jegyzetfüzettel a kezükben
gyűjtötték az információkat.
Az eredmény: 20%-os adó bevezetése
a cigarettaértékesítésre.
A nagy dohánygyárak
pert indítottak,
mondván, hogy tollal és jegyzetfüzettel
nem lehet
pontos és megbízható
információt gyűjteni.
A városvezetés felhívott,
hogy a mi technológiánk tud-e segíteni.
Nem igazán tudták,
hogy a mi technológiánk
az én Instagram-fiókom volt.
(Nevetés)
De azt mondtam: "Igen."
(Nevetés)
"És meg tudjuk mondani, hogy a cigaretta
Parliament vagy Pall Mall.
Plusz, minden kép geotaggel
és időbélyegzővel van ellátva,
így bizonyítékul szolgálnak."
Négy nap és 5000 cigarettacsikk után
adataink a bíróságon nemcsak megvédték,
hanem megduplázták az adót,
és évente négymillió dolláros
bevételt termelnek,
amiből a város megtisztíthatja magát.
A folyamat során két dolgot tanultam meg.
Egy: az Instagram nem a megfelelő eszköz,
(Nevetés)
ezért kifejlesztettünk egy alkalmazást.
Kettő: ha belegondolunk,
a világ minden városának
eltérő a szemétkibocsátása,
és ez a kibocsátás egyaránt jelenti
a probléma forrását
és a megoldás útját.
Ha bevételi forrást lehet teremteni
a cigarettacsikkek százalékának
ismeretével,
mi a helyzet a kávés csészék
üdítős dobozok,
műanyag palackok esetében?
Ha lehet mérni San Francisco
szemétkibocsátását, mi a helyzet
Oakland vagy Amsterdam esetében,
vagy az otthonunkhoz sokkal
közelebb eső helyen?
És a márkák?
Hogyan hangolhatják össze
környezeti és gazdasági érdekeiket
az adatok segítségével?
Van Oakland belvárosában
egy lepusztult háztömb.
A Litterati közössége összefogott
és 1500 darab szemetet szedett fel.
Megtudtuk,
hogy a szemét nagy része
egy jól ismert taco márkától származik.
Ezen belül is a szemét nagy részét
a csípős szósz tasakjai tették ki,
amelyeket nagyrészt fel sem bontottak.
A probléma és a megoldás kulcsa
talán az, hogy a cég
csak kérésre ad csípős szószt,
vagy adagolókat helyez ki,
vagy jobb minőségű csomagolást vezet be.
Hogyan alakítja át a környezeti veszélyt
a gazdasági fejlődés motorjává,
és hogyan lesz példakép egy cég?
Ha tényleg változtatni akarunk,
a legjobb, ha a gyerekeinkkel kezdjük.
Ötödik osztályos gyerekek egy csoportja
1247 darab szemetet szedett fel
csak az iskolájuk udvarán.
Mint megtudták, a leggyakoribb szemét
a műanyag szívószál tasakja volt
a saját büféjükből.
A gyerekek odamentek az igazgatóhoz
és megkérdezték:
"Miért veszünk mi szívószálat?"
Többé nem vettek.
Megtanulták, hogy egyenként is
lehet változtatni,
de együtt hatást gyakoroltak
a környezetükre.
Nem számít, hogy valaki diák vagy tudós,
hogy Honoluluban vagy Hanoiban él,
ez a közösség mindenki számára nyitott.
Két gyermekünkkel az észak-kaliforniai
erdőben történtek miatt jött létre,
ma pedig az egész világot átszövi.
És tudják, hogyan jutunk el céljainkhoz?
Apránként.
Köszönöm.
(Taps)