Mennyit kell tudnunk valakiről,
hogy nyugodtan hitelezzünk neki?
Tegyük fel, hogy 1 000 dollárt hitelezne
a két sorral hátrább ülő személynek.
Mit kellene tudnia az illetőről,
hogy ezt nyugodtan megtehesse?
Édesanyám Indiából jött az USA-ba,
amikor 30-as éveinek végén járt.
Brooklynban orvos,
és a barátok, szomszédok felkereshetik
orvosi szolgáltatásokért,
függetlenül attól, hogy tudnak-e
azonnal fizetni.
Emlékszem, hogy többször összefutottunk
pácienseivel a boltban,
vagy az utcán,
és előfordult, hogy ott
a helyszínen fizettek
egy-egy korábbi kezelésért.
Meg szokta köszönni nekik,
és érdeklődik a családjuk
és hogylétük felől.
Hitelezett nekik, mert bízik bennük.
Legtöbben olyanok vagyunk, mint édesanyám.
Hiteleznénk valakinek, akit ismerünk,
vagy a környezetünkben él.
De nem adnánk kölcsönt egy idegennek,
ha semmit sem tudunk róla.
A bankok, hitelkártya-társaságok,
és más pénzügyi intézmények
személyesen nem ismernek bennünket,
mégis megbízhatnak bennünk
a hitelképességi minősítés alapján.
Ez a minősítés
a fogyasztói hitelnyilvántartási adataink
összesítése és elemzése alapján készül.
A minősítésnek köszönhetően,
könnyen hozzájuthatunk
árukhoz és szolgáltatásokhoz,
a villamos áramtól az otthonteremtésig,
vagy vállalkozhatunk s céget alapíthatunk.
De...
Két és fél milliárd embernek a világon
nincs hitelképességi minősítése.
Ez a világ népességének egyharmada.
Azért nincs minősítésük,
mert adataik nincsenek nyilvántartva,
nincs bankszámlájuk,
nincs hitelfelvételi múltjuk,
nincs társadalombiztosítási számuk.
És mivel nincs minősítésük,
nem juthatnak hitelhez
vagy egyéb pénzügyi termékhez,
ami javíthatna az életükön.
Nem bíznak meg bennük.
Ezért meg akartuk találni a módját,
hogy bizalmat építsünk,
és hitellehetőséget nyújtsunk
e két és fél milliárd embernek.
Kifejlesztettünk
egy okostelefon-alkalmazást,
amely hitelképességi minősítést ad
mobiltelefon-adatok alapján.
Jelenleg több, mint egymilliárd
okostelefon van a feltörekvő országokban.
Az ottaniak ugyanúgy
használják őket, mint mi.
Üzeneteket írnak barátjaiknak,
tájékozódnak,
böngésznek az interneten,
sőt pénzügyi tranzakciókat is végeznek.
Az idők során ezeket az adatokat
telefonjaink tárolják,
és tömérdek információt mutatnak
egy-egy személy életéről.
Ügyfeleink hozzáférést adtak adataikhoz,
amelyeket rögzítünk az alkalmazással.
Ezáltal felderíthetjük olyan emberek
hitelképességét,
mint Jenipher, aki egy kisvállalkozás
tulajdonosa Kenyában, Nairobiban.
Jenipher 65 éves, és évtizedek óta
vezet egy falatozót
a belváros üzleti negyedében.
Három fiát szakiskolába járatta,
és ő a helyi chama,
azaz a takarékszövetkezet vezetője.
Jenipher üzlete jól megy.
Van annyi napi bevétele,
hogy fedezze kiadásait.
De nincs pénztartaléka.
Egy váratlan helyzet
adósságba kényszerítené.
Nincs fölös jövedelme
családja életkörülményeinek javítására,
váratlan helyzetekre,
vagy a cég fejlesztésére.
Ha Jenipher hitelt szeretne,
korlátozottak a lehetőségei.
Kaphat mikrohitelt,
de ehhez létre kell hoznia
egy csoportot, amely kezeskedik érte.
A hitelösszeg még ez esetben is
túl alacsony lenne
az érdemi előbbre jutáshoz,
kb. 150 dollár átlagosan.
Aztán ott vannak még az uzsorások,
de a 300% feletti kamat miatt e megoldás
pénzügyileg kockázatos.
Mivel Jeniphernek nincs biztosítéka
vagy hitelfelvételi múltja,
nem kérhet bankhitelt.
De egy nap
Jeniphert a fia meggyőzte,
hogy töltse le az alkalmazásunkat,
és igényeljen hitelt.
Jenipher telefonon válaszolt
néhány kérdésünkre,
majd hozzáférhettünk
a készülékén lévő fontos adatokhoz.
A következőket láttuk.
Először a rossz hír:
Jeniphernek kevés volt a megtakarítása,
és korábban még nem vett fel hitelt.
Ezek az információk
egy hagyományos banknak intő jelek.
Voltak azonban más adatok,
amelyek a helyzetét jobban jellemezték.
Például,
láttuk, hogy rendszeresen hívta
a családját Ugandában.
Nos, az adatok szerint
4%-kal magasabb a visszafizetés aránya
azok körében, akik szoros
kapcsolatokat ápolnak.
Azt is megfigyelhettük,
hogy bár naponta sokat utazott,
ugyanazokat az utakat tette meg,
és vagy otthon vagy az üzletében
tartózkodott.
Az adatok szerint 6%-kal nagyobb
a visszafizetés aránya
azok körében, akik ugyanazokon a helyeken
töltik idejük nagy részét.
Azt is láthattuk, hogy sokat beszélt
különböző emberekkel a nap folyamán,
és hogy jelentős baráti köre van.
Adataink azt mutatják,
hogy azok, akik több mint 58
személlyel tartanak kapcsolatot,
nagyobb valószínűséggel lesznek jó adósok.
Jenipher esetében
89 különböző személlyel
folyt kapcsolattartás,
ami 9%-kal növelte az arányt
a visszafizetést illetően.
Ez csak néhány példa
a több ezer különböző adatból,
amelyek segítik jellemezni
egy személy hitelképességét.
A különböző adatok elemzése után
vállaltuk az első kockázatot,
és hitelt nyújtottunk Jeniphernek.
Az adatoknak nincsen írásos nyoma,
nem szerepelnek pénzügyi nyilvántartásban.
Mégis bizalomra adnak okot.
A jövedelmek mögé nézve megfigyelhetjük,
hogy a feltörekvő országokban
az első ránézésre kockázatosnak
és kiszámíthatatlannak tűnő emberek
valójában hajlandóak és képesek
hitelek visszafizetésére.
Minősítéseinknek köszönhetően
200 000 dollár értékű hitelt nyújtottunk
Kenyában, csak az elmúlt évben.
A visszafizetési arányunk 90% fölött van,
ami egyébként megegyezik
a bankok visszafizetési rátájával.
Egy ilyen egyszerű dologgal,
mint a hitelképességi minősítés
lehetőséget adunk az embereknek
jövőjük építéséhez.
Ügyfeleink a hiteleket családi kiadásokra,
váratlan helyzetekre, utazásokra,
cégük fejlesztésére használták fel.
Jobban működő gazdaságot
és közösséget építenek,
amelyekben több ember válhat sikeressé.
Az elmúlt két évben termékünk révén
Jenipher 60%-kal növelte megtakarításait.
Két új falatozót nyitott,
és saját éttermet tervez.
Ehhez kisvállalkozói hitelt igényel
egy kereskedelmi banktól,
mert van már hitelfelvevői múltja,
amivel bizonyítani tudja alkalmasságát.
Múlt héten találkoztam vele Nairobiban,
és mesélte, mennyire izgatott,
hogy új vállalkozásba kezd.
Azt mondta:
"Csak a fiam hitt abban, hogy sikerülhet,
én nem gondoltam volna."
Egész életében abban a hitben élt,
hogy a világ egy része zárva van előtte.
A mi feladatunk az, hogy kitárjuk
a világot Jenipher
és a hozzá hasonló több milliárd ember
előtt, akik megérdemlik a bizalmat.
Köszönöm.
(Taps)