"Az országban mindenkinek kellene tanulnia
programozni, mert megtanít gondolkodni.
Tizenhárom voltam, amikor először
használtam számítógépet.
A szüleim vettek nekem egy Macintosh-t
1984-ben, amikor nyolc éves voltam.
Hatodikos voltam.
A főiskolán tanultam meg kódolni.
Első éven, a Bevezetés a
számítástechnikába első félévében.
Írtam egy programot, amivel
amőbázni lehet.
Eleinte szerény programokat írtam. Az első
programom olyanokat kérdezett, hogy
mi a kedvenc színed, hány éves vagy.
Először azt tanultam, hogy jelenítsek meg
egy zöld kört és egy piros négyzetet.
Amikor először megjelent a képernyőmön
a "Hello World",
és a számítógép azt csinálta,
amit én mondtam neki, döbbenetes volt.
Nem úgy kezdtem, hogy rögtön mindent
tudni akartam a számítástechnikáról, vagy
hogy az egész tudományágat magamévá
akartam tenni vagy ilyesmi.
Csak egy egyszerű dolgot akartam
megvalósítani.
Alkotni akartam valamit a magam és
a nővéreim szórakoztatására.
Írtam egy rövid programot, aztán mindig
hozzáadtam egy keveset. Aztán amikor
valamit meg kellett tanulnom, utánanéztem
könyvben vagy az interneten.
Kicsit hasonlít a zenélésre, vagy
a sportolásra.
Eleinte nagyon félelmetesnek tűnik,
de idővel belejössz.
A kódolást meg lehet tanulni, és tudom,
félelmetes lehet, de félelmetes
sok minden, és igazából mi nem az?
A legtöbb kód, amit írunk egyszerű. Sokkal
inkább a problémák lebontásáról szól, mint
bonyolult algoritmusok írásáról, ahogy azt
a legtöbb ember képzeli.
Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy
megtanulj kódolni, csak eltökéltnek.
Összeadás, kivonás. Ennyi.
Ismerni kell a szorzótáblát.
Nem kell zseninek lenni a kódoláshoz.
Az olvasáshoz zseninek kell lenni?
Mindegy, autóversenyző, baseball játékos
akarsz-e lenni, vagy házat építeni,
mindezt gyökeresen átalakította
a szoftverhasználat.
A lényeg az, hogy a számítógép mindenütt
ott van. Mezőgazdaságban akarsz dolgozni?
Vagy a szórakoztatóiparban? Esetleg
gyártásban? Mindegy, mindenütt ott vannak.
Itt vagyunk 2013-ban, minden a technológia
függvénye. Kommunikáció, bank, információ.
És egyikünk sem tud kódokat írni vagy
olvasni. Délutáni foglalkozásokra jártam
még a suliban, a "The Wiz Kids" nevű
csoportba. Amikor a többiek rájöttek,
kinevettek engem is, meg ezt az egész
dolgot. De úgy voltam vele, nem érdekel.
Szerintem menő, sokat tanulok belőle,
és több ismerősömnek már munkája is van.
Az irányelvünk annyi tehetséges mérnököt
foglalkoztatni, amennyit csak találunk.
Csak az szab határt a rendszerben, hogy
nincs elég képzett ember, akinek
meglennének hozzá a képességei. A lehető
legjobb hellyé próbáljuk tenni az irodát,
hogy így nyerjük meg a legkiválóbb
embereket.
Fantasztikus a főszakácsunk! Ingyen étel
Reggeli, ebéd, vacsora.
Ingyenes ruhatisztító,
Nassolni való
Lehet játszani, videojátékozni,
rollerezni.
Van itt mindenféle érdekes dolog, helyek,
ahol lehet játszani, pihenni, ahova
elvonulnhatsz gondolkodni, zenélni,
kreatívan tölteni az időt.
Akár sok pénzt akarsz vele keresni, akár
megváltoztatni a világot,
a számítógépes programozás hihetetlen
erőt adó képesség.
Azt hiszem, ha valaki elmondta volna, hogy
a szoftver valójában a humanitásról szól,
és hogy segítsünk a számítógépes
technikával, régen változik a véleményem.
Támad egy ötleted, látod a saját kezeid
közt, aztán megnyomsz egy gombot,
és milliók kezébe adod. A miénk az első
generáció, akinek ilyen élménye lehet.
Például gondold el, elkezdesz valamit
a koleszban, összegyűjtesz pár embert,
akik azelőtt sosem építettek fel
vállalatot, és most olyasmit alkotnak,
amit milliók használnak a mindennapjaik
során. Őrület, gondolj bele.
Lenyűgöző és csodálatos.
A holnap programozói a jövő mágusai.
Úgy tekintenek majd rájuk, mint akik
varázserővel rendelkeznek.
Fantasztikus, szerintem ez olyan mintha
szupererőnk lenne.
A jó programozó a modern idők rock
sztárja. Ennyi.
Amerikában akár egymillió kiváló
munkahely is betöltetlenül maradhat...
mert 4 iskolából csak 1-ben tanítanak
programozást.
Akár orvos, akár rocksztár akarsz lenni,
kérdezd meg az iskolában, van-e lehetőség
programozási órákra, vagy tanulj online
a code.org oldalon.
Oszd meg ezt a filmet és látogass el
a code.org oldalra