Nagyon divatos és helyénvaló az ételről beszélni, minden formájáról, színéről, aromájáról és ízéről. De miután az étel keresztülmegy az emésztőrendszeren, amikor bélsárként kiválasztódik, többé nem divatos beszélni róla. Inkább visszataszító. Az én kutatásom tárgya a trágya. (Nevetés) A szervezetem, Gram Vikas, annyit jelent "falufejlesztési szervezet", a megújuló energia területén dolgozott. Nagyrészt biogázt állítottunk elő vidéki konyhák részére. A biogázt Indiában állati trágyából nyerjük, amit általában tehénlepénynek hívunk. Azonban a nemekre való tekintettel én inkább marhaszarnak hívnám. De később, ahogy rájöttünk, milyen fontos a higiénia és az ürülék megfelelő felszámolása, beléptünk a közegészségügy küzdőterébe. Indiában és a legtöbb fejlődő országban a betegségek 80 százalékát a rossz minőségű víz okozza. És mikor megnézzük, mitől rossz a víz minősége, azt találjuk, hogy ez az emberi végtermék nem megfelelő eltakarítása. Az emberi végtermék a legnyersebb formájában visszakerül az ivóvízbe, a fürdővízbe, mosóvízbe, öntöző- vagy bármilyen vízbe. És ez az oka a betegségek 80 százalékának a vidéki területeken. Indiában sajnos csak a nők hordják a vizet. Szóval a vízhordás feladata teljesen a nőkre hárul. Úgyhogy elég siralmas a helyzet. A szabadban ürítés mindent letarol. India hetven százaléka a szabadban végzi a dolgát. Kinn ülnek a szabadban, széllel vitorlázva, arcukat eltakarva, altájukat kirakva, ősi dicsőséggel trónolva – India hetven százaléka ezt teszi. És ha összességében nézzük a világot, a szabadba ürítések 60 százalékát az indiaiak végzik el. Hát ez aztán előkelő! Nem tudom, hogy nekünk, indiaiaknak büszkének kéne-e lennünk erre. (Nevetés) Szóval mi, sok faluval közösen, megbeszéltük, hogyan kéne kezelni ezt a közegészségügyi helyzetet. Összejöttünk és megalapítottuk a MANTRA nevű projektet. A MANTRA annyit jelent, mint Mozgalom a Vidéki Területek Átalakításáért. Átalakításról beszélünk, a vidéki területek átalakításáról. A falvak, amelyek részt vesznek a projekt megvalósításában, jogi társaságot szerveznek, ahol a közgyűlés olyan tagokból áll, akik megválasztják a programot végrehajtó férfiakat és nőket, akik később az üzemeltetésről és a karbantartásról is gondoskodnak. Eldöntötték, hogy vécét és zuhanyzót építenek. A víz egy védett vízforrásból kerül a tározóba, onnan elvezetik a háztartásokba, mégpedig három csapon keresztül: egy a vécébe, egy a zuhanyzóba, egy a konyhába, napi huszonnégy órában. Kár, hogy olyan városainkban, mint Újdelhi és Mumbai, nincs 24 órás vízellátás. De azt akarjuk, hogy ezekben a falvakban legyen. Határozott különbség van a minőségben. Nos, Indiában általánosan elterjedt nézet a közigazgatásban és a befolyásos emberek körében, hogy a szegény ember szegény megoldásokat érdemel, és a teljesen szegény ember szánalmas megoldásokat érdemel. A Nobel-díjra méltó elképzeléssel egyetemben, miszerint a legolcsóbb a leggazdaságosabb, ez az, aminek a szegények isszák meg a levét. Mi ez ellen harcolunk. Úgy érezzük, hogy a szegényeket évszázadok óta megalázzák. És a közegészségügy terén sem kéne megaláznunk őket. A higiénia inkább a méltóságról, mintsem a hulladékeltakarításról szól. Úgyhogy megépítjük ezeket a vécéket, és gyakran azt kell hallanunk tőlük, hogy ezek a vécék jobbak, mint a házaik. És láthatják, hogy elöl vannak az egymáshoz épített házak, mellettük pedig a vécék. A falu összes lakója kivétel nélkül úgy döntött, hogy vécét és zuhanyzót épít. Ezért hát összejönnek, összegyűjtik a helyi alapanyagokat, murvát, homokot és kötőanyagokat, általában állami támogatáshoz is juthatnak, ami a máshonnan beszerzett anyagköltségnek legalább egy részét megtéríti, például a cementet, acélt, vécétartályt. Majd vécét és mosdót építenek. Ezenfelül a segédmunkások, tehát a napszámosok, többnyire nincstelenek, lehetőséget kapnak, hogy kőműves és vízszerelő képzésben részesüljenek. Amíg őket betanítják, a többiek összegyűjtik az alapanyagokat. És ha mindketten készen állnak, építenek egy vécét, egy zuhanyzót, és természetesen egy víztornyot is, egy magas víztározót. Két emésztőgödörből álló rendszert használunk a hulladék tárolására. Az ürülék a vécéből az első gödörbe jut. Ha az megtelik, lezárják, és jöhet a következő. De rájöttünk, hogy ha banán- és papajafákat ültetünk az emésztőgödrök környékére, nagyon jól fejlődnek, mivel felszívják az összes tápanyagot, mi pedig nagyon finom banánt és papaját nyerünk. Ha bármelyikük eljönne hozzám, boldogan megkínálnám önöket ezekkel a gyümölcsökkel. Itt láthatják a kész vécéket és víztornyokat. Ez olyan faluban van, ahol a többség írástudatlan. Mindig 24 órás a vízellátás, mert a tárolás során a víz gyakran beszennyeződik – elég, ha egy gyerek belemártja a kezét, vagy valami beleesik. Szóval nem tároljuk a vizet. Mindig csapoljuk. Így építik a megemelt víztározót. És itt a kész épület. Mivel magasnak kell lennie, és van némi szabad hely, kettő vagy három szobát építenek a víztorony alá, ahol a falu különböző bizottsági üléseket tart. Nyilvánvaló bizonyítékaink vannak a program nagyszerű hatásaira. Mielőtt elkezdtük, az emberek több mint 80 százaléka szenvedett víz okozta betegségektől. Empirikus bizonyítékunk van rá, hogy ezután – abban az 1200 faluban, ahol végrehajtották a programot – az ilyen megbetegedések száma 82 százalékkal csökkent. (Taps) A nők általában, főként a nyári hónapokban, körülbelül 6-7 órát töltöttek el vízhordással. És amikor vízért mentek, mert ahogy az előzőekben is említettem, csak a nők hordanak vizet, gyakran a kislányokat is bevonták a munkába, vagy otthon hagyták őket, hogy a testvéreikre vigyázzanak. Így a lányok kevesebb mint kilenc százaléka járt iskolába, ha egyáltalán volt is iskola. És a fiúknak körülbelül 30 százaléka. De aztán a lányoknál 90, a fiúknál 100 százalékra nőtt ez az arány. (Taps) A falu legkiszolgáltatottabb csoportja a nincstelen munkások, akik napszámban dolgoznak. Mivel részt vettek ezen a képzésen, kőműves, vízszerelő és rúdhajlító munkás lett belőlük, a keresetük 300-400 százalékra nőtt. Itt tehát működik a demokrácia, mert van közgyűlés, irányító testület, bizottság. Az emberek kérdéseket vetnek fel, irányítják magukat, megtanulják, hogyan boldoguljanak, kézbe veszik a saját jövőjüket. És ez a demokrácia helyi közösségi szinten működik. Több mint 1200 faluban valósult meg idáig a program. Több mint 400 ezer ember javára vált, és még mindig folyamatban van. És remélem, hogy továbbra is folytatódik. Indiának és a hozzá hasonló fejlődő országoknak a hadseregek és fegyverek, szoftvercégek és űrhajók talán nem olyan fontosak, mint a csapok és vécék. Köszönöm. Köszönöm szépen. (Taps) Köszönöm.