Valójában, mióta eljöttem a Fehér Házból, a karrieremen gondolkodtam, erre a legjobb példám a The New Yorker egy korábbi számában megjelent karikatúra. A kiskölyök felnéz az apjára és azt mondja: "Apa, ha felnövök, volt elnök akarok lenni." (Nevetés) Nos, korábbi elnökként nagy áldásban volt részem, hiszen hozzáfértem ahhoz, ami csak nagyon keveseknek adatott meg valaha a Földön, hogy oly sok embert megismerhettem ebben a világban. Nem csak az Egyesült Államok 50 államát ismerem, de a világ több mint 145 országát látogattuk meg a feleségemmel és a Carter Központ teljes idős programjai a Föld 80 országában elérhetőek. Sokszor, amikor meglátogatunk egy országot, nemcsak az elnökkel vagy a királlyal találkozunk, de megismerjük azokat a falusiakat is, akik Afrika félreeső részein élnek. Így a mi általános elkötelezettségünk a Carter Központban az emberi jogok előmozdítása, és ahogy én ismerem a világot, mellébeszélés nélkül mondhatom, hogy az emberi jogok körében a Földön leggyakrabban elkövetett visszaélés, amivel, különös, de nem törődünk eleget, a nők és lányok bántalmazása. (Taps) Ennek jó pár oka van, amit kezdetnek szeretnék megemlíteni. Elsősorban a vallásos írások, szent írások félremagyarázása a Bibliában, az Ószövetségben, az Újszövetségben, a Koránban stb., s ezeket olyan férfiak értelmezik félre, akik most befolyásos pozícióban vannak a zsinagógákban, templomokban és mecsetekben. Úgy értelmezik ezeket a szabályokat, hogy biztos legyen, a nők eleve másodlagos helyre vannak rendeltetve Isten szemében a férfiakkal szemben. Ez egy nagyon komoly probléma, amivel általában nem foglalkoznak. Pár évvel ezelőtt, még 2000-ben baptista voltam, déli baptista 70 évig -- tudják, még mindig tanítok a vasárnapi iskolában; ezen a vasárnapon is fogok -- de a Déli Baptista Egyház 2000-ben úgy döntött, hogy a nőknek másodlagos szerep jár, egy, a férfiakhoz képest alárendelt pozíció. Ezért kiadtak egy rendeletet, ami még hatályban van, ami megtiltja a nőknek, hogy papok, lelkészek, diakónusok legyenek, vagy káplánok a katonaságban, és ha egy nő tart órát, egy Déli Baptista hitoktatáson, nem taníthat, ha egy fiú is jelen van a teremben, mert a Bibliában olyan versek is vannak, -- amúgy több, mint 30 000 vers van a Bibliában -- amelyek azt mondják, hogy egy nő nem taníthat férfit, stb. Valójában viszont ezeket az írásokat félreértelmezik azért, hogy a férfiakat befolyásos pozícióban tartsák. Ez egy mindent átható probléma, mert a férfiak gyakorolhatják a hatalmat, s ha egy bántalmazó férj vagy a munkáltató például, ki akarja játszani a nőket, azt mondhatják, hogy ha a nők nem egyenlők Isten szemében, miért kellene nekem egyenlőként kezelnem őket? Miért fizessek nekik egyenlő bért ugyanazért a munkáért? A másik nagyon komoly métely, ami okolható e problémáért, az a túlzott erőszakosság, ami rendkívül növekszik az egész világon. Például, az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalható hatalmas növekedés a szegényekkel -- különösen a feketékkel és a kisebbségekkel -- szembeni visszaélésben, a bebörtönzésükben. Amikor Georgia kormányzójaként hivatalban voltam, 1000 amerikaiból 1 ült börtönben. Napjainkban 1000 emberből 7,3 ember van börtönben. Ez hétszeres növekedés. Amióta elhagytam a Fehér Házat, 800 százalékkal nőtt azon fekete nők száma, akik börtönben ülnek. A Földön mi vagyunk az egyetlen fejlett ország, ahol még mindig van halálbüntetés. És azon országok közé vagyunk sorolva, amelyek a leginkább jogsértőek az emberi jogok valamennyi elemében, a halálbüntetés támogatásával. Most Kaliforniában vagyunk, és a minap megtudtam, hogy Kalifornia 4 milliárd dollárt költött 13 ember halálra ítélésére. Ha ezt összeszámoljuk, 307 millió dollárba kerül Kaliforniának, ha egy embert kivégzésre küld. Nebraskában a héten elfogadták a halálbüntetés eltörléséről szóló törvényt, mert túl sokba kerül. (Taps) Így az erőszakhoz folyamodás, a szegény és tehetetlen emberekkel szembeni visszaélés egy másik oka a nőkkel szembeni visszaélések növekedésének. Felsorolnék néhány nők elleni visszaélést, amelyek legjobban aggasztanak engem, és nagyon rövid leszek, mivel tudják, korlatozott időkerettel rendelkezem. Az egyik a nemi szerv megcsonkítása. A nemiszerv-csonkítás szörnyű és nem ismert az amerikai nők körében, de néhány országban, sok országban, ha egy gyermek lánynak születik, akkor már életének korai szakaszában a nemi szerveit teljesen eltávolítják, ezt egy úgynevezett vágó végzi akinél van egy borotvapenge, és sterilizálás nélkül, eltávolítja a női nemi szerv külső részeit. Néha, a legextrémebb, de nem legritkább esetben, a hüvelynyílást összevarrják, hogy a lány épp csak vizelni és menstruálni tudjon. Később pedig, amikor férjhez megy, ugyanaz a vágó bemegy és felvágja a nyílást, hogy a nő közösülni tudjon. Ez nem ritka dolog, habár a legtöbb országban törvénytelen. Egyiptomban, például, a ma Egyiptomban élő nők 91 százaléka esett át szexuális csonkításon ilyen módon. Néhány országban 98 százalék felett van azoknak a nőknek a száma, akiket még felnőtté válásuk előtt csonkítottak meg. Ez szörnyű csapás azon nők számára, akik azokban az országokban élnek. Egy másik nagyon súlyos dolog, a becsületgyilkosság, amikor egy család, szintén szent iratok félremagyarázása okán -- hiszen semmi nincs a Koránban, ami erre felhatalmazást ad -- kivégez egy nő családtagot, ha ő erőszak áldozata lett, vagy olyan férfihoz ment feleségül, akit az apja nem fogad el, sőt néha akkor is, ha nem megfelelő ruhát visel. És ezt a saját családjának tagjai teszik, így a család gyilkossá válik, amikor a lány úgyszólván szégyent hoz rájuk. Nemrég az ENSZ felmérést végzett Egyiptomban, és ez azt mutatta, hogy a lányok meggyilkolásának 75 százalékát az apák, nagybácsik vagy fiú testvérek követik el, míg 25 százalékban nők az elkövetők. Egy másik probléma a világban, ami kifejezetten érinti a nőket, a rabszolgaság, vagy, ahogy manapság nevezik, az embercsempészet. Afrikából 12,5 millió embert adtak el rabszolgának az Újvilágba a 19. és 18. században. Jelenleg 30 millió ember él rabszolgaságban. A Kongresszus megbízta az Egyesült Államok Külügyminisztériumát, hogy minden évben készítsen beszámolót, és a Külügyminisztérium jelentése szerint közel 800 000 embert adnak el a nemzetközi határokon keresztül, minden évben rabszolgának, és ezen emberek 80 százaléka nő, akit szexrabszolgának adnak el. Ebben a pillanatban az Egyesült Államokban 60 000 ember él elnyomásban vagy rabszolgasorban. A georgia-i Atlantában, ahol a Carter Center található és ahol az Emory Egyetemen én is tanítok, 200-300 nőt adtak el rabszolgának havonta. E miatt az országban, az élen vagyunk. Atlantában van a világ legforgalmasabb reptere, és sok utasuk jön a déli féltekéről. Ha egy bordély tulaj fekete vagy barna bőrű lányt akar venni, megteheti, akár 1000 dollárért. A fehér lány sokszor több pénzt hoz, és az átlag bordély tulaj Atlantában és az egész Egyesült Államokban rabszolgánként 35 000 dollárt is kereshet. A georgia-i Atlantában a szexkereskedelem meghaladja az atlantai drogkereskedelmet. Így ez egy másik nagyon komoly probléma, az alapvető probléma pedig a prostitúció, mert nincs olyan piros lámpás ház Amerikában, amit a hatóságok ne ismernének, a helyi rendőrök, a rendőrparancsnok vagy a polgármester és így tovább. És ez vezet a legrosszabb problémák egyikéhez, azaz, hogy egyre több nőt adnak el szexrabszolgának a világ összes országában. Svédország jól közelíti meg a problémát. 15-20 évvel ezelőtt, Svédországban megváltoztatták a törvényt, és a nőket nem állítják elő, ha szexrabszolgaként tartják őket, viszont a bordélyok tulajait, a striciket és a férfi ügyfeleket igen, és -- (Taps) -- a prostitúció lejjebb szorult. Az Egyesült Államokban mi ellenkezően állunk hozzá. Minden illegális szexkereskedelem miatt letartóztatott férfira 25 nő jut az Amerikai Egyesült Államokban. Kanada, Írország és, ahogy említettem, Svédország, Franciaország és más országok is mind az úgynevezett svéd modell felé húznak. És ez egy újabb dolog, amit megtehetünk. Két nagyszerű intézmény van ebben az országban, amire mi mind felnézünk: a hadseregünk és a nagyszerű egyetemi rendszerünk. A hadseregben már elemzik, hogy mennyi szexuális bántalmazás történik. A legutolsó jelentés szerint, amit kaptam, 26 000 szexuális bántalmazás történt a hadseregben -- 26 000. Csak 3 000 esetben, ami nem sokkal több mint 1%, emeltek vádat, és ennek az oka, hogy a parancsnoknak bármelyik szervezetnél -- egy hajón, mint az én tengeralattjáróm, vagy egy zászlóaljban a seregben, vagy épp a tengerészgyalogosoknál -- a parancsnok törvény adta joga eldönteni, hogy vádat emel-e, vagy sem egy erőszaktevő ellen, és persze a legutolsó dolog, amit szeretnének, hogy bárki is megtudja, hogy az ő parancsnokságuk alatt szexuális erőszak történt, így nem teszik. Ezt a törvényt meg kell változtatni. Négy lányból egy, aki amerikai egyetemre iratkozik szexuális zaklatás áldozatává válik mielőtt végez, és ez egyre nagyobb nyilvánosságot kap részben a könyvem, részben más dolgok miatt, és Amerika szerte 89 egyetemet marasztalt el az Oktatásügyi Minisztérium a IX. Cím alapján, mert a tisztségviselők az egyetemeken nem törődnek azzal, hogy a nőket megóvják a szexuális zaklatásoktól. Az Igazságügyi Minisztérium szerint a megerőszakolások több, mint fele az egyetemi kampuszokon, sorozat erőszakolókhoz köthető, hiszen az egyetem rendszerén kívül, ha megerőszakolnak valakit, azért bíróság elé állítják őket, de ha bekerülnek az egyetemi kampuszra büntetlenül erőszakolhatnak. Nem vonják őket felelősségre. Ezek a dolgok történnek a mi társadalmunkban. Egy másik nagyon fontos dolog a nőkkel és lányokkal szembeni visszaéléssel kapcsolatban az egyforma bérezés hiánya ugyanazon munkáért, amint tudják. (Taps) És ezt sokszor tévesen értelmezik, de ami a teljes idős munkavállalást illeti egy nő az Egyesült Államokban 23%-kal keres kevesebbet, mint egy férfi. Amikor elnök lettem, ez a különbség 39 százalék volt. Így valamelyest haladást értünk el, részben, mert én voltam az elnök, és így tovább -- (Taps) (Nevetés) --, de az elmúlt 15 évben, nem történ előrelépés, így 23-24 százalékos különbség jellemző az elmúlt 15 évre. Így mennek a dolgok mostanában. Ha megnézzük a Fortune 500-as cégek listáját, közülük 23-nak van női elnöke, 500-ból, és azok az elnökök, tán mondanom sem kell, átlagosan kevesebbet keresnek, mint a többi elnök. Hát, ez megy most a mi országunkban. Egy másik probléma az Egyesült Államokkal, hogy mi vagyunk a legharciasabb nemzet a földön. Már körülbelül 25 különböző országgal háborúztunk a második világháború óta. Néha a földön harcolnak a katonáink, máskor a levegőben szállva dobják az emberekre a bombákat. Máskor, persze, drónokkal támadtunk az emberekre, és így tovább. 25 vagy több országgal álltunk hadban a második világháború óta. Négy olyan év volt, nem mondom meg melyek, amikor nem -- (Taps) -- nem dobtunk le bombát, nem indítottunk el egy rakétát, és nem lőttünk ki egy golyót sem. De egyébként is, az olyan dolgok, mint az erőszakhoz folyamodás és a szent írások félreértelmezése az alapvető okai a nőkkel és lányokkal szembeni visszaélésnek. Van még egy alapvető ok is, amit nem is szükséges említenem, az, hogy általában a férfiakat ez nem is érdekli. (Taps) Ez igaz. Az átlagos férfi, aki azt mondja, én ellenzem a nők és lányok jogaival való visszaélést, csöndben elfogadja a kiváltságos helyzetünket, és ez nagyon hasonló ahhoz, amit gyermekként tapasztaltam, amikor a különböző, de egyenlő létezett. A faji megkülönböztetés - jogilag - 100 éven keresztül fenn állt, 1865-től, az államok közötti háború, a Polgárháború végétől fogva egészen az 1960-as évekig, amikor Lyndon Johnson elfogadta az egyenjogúsági törvényt. De ez idő alatt, sok olyan fehér ember volt, aki nem hitte, hogy a faji megkülönböztetés rendben van, de csöndben maradtak, mert élvezték, azokat a kiváltságokat, mint a jobb munkahely, az egyedülálló jog az esküdtséghez, jobb iskolák és minden más, s ez ugyanaz a dolog, ami ma is létezik, mert az átlag férfit tényleg nem érdekli. Habár azt mondják: "Én ellenzem a nők és lányok diszkriminációját", ők mégis élvezik a kiváltságos helyzetet. Nagyon nehéz azon férfiak többségét megszerezni, akik az egyetemi rendszert irányítják, azon férfiak többségét, akik a hadsereget irányítják, azon férfiak többségét, akik a világ kormányait irányítják, és azon férfiak többségét, akik a nagy vallásokat irányítják. Tehát mi az alapvető dolog, amit nekünk ma meg kell tennünk? Azt mondanám, hogy a legjobb dolog, amit ma tehetünk, hogy a nőkért a nagy hatalmú nemzetekben, mint ez, vagy ahonnan maguk is jöttek, Európa és a többi, akiknek van befolyásuk, s szabadon beszélhetnek és cselekedhetnek, magukra kell vállalják azt a felelősséget, hogy sokkal erőteljesebben követeljék a nőkkel és lányokkal szembeni faji diszkrimináció megszüntetését az egész világon. Egy átlagos asszonynak Egyiptomban nincs sok beleszólása a lányai nemi szervének megcsonkításába, és így tovább. Ezt nem is részletezném tovább. De remélem, hogy a konferencián kívül minden nő, aki itt van, ráébreszti a férjét a visszaélésekre az egyetemi kampuszokon, a hadseregben és így tovább, és a jövő munkaerőpiacán, hogy meg kell védeniük a lányaikat és unokáikat. Nekem 12 unokám, négy gyerekem és 10 dédunokám van, és gyakran gondolok rájuk, meg arra a helyzetre, amivel majd Amerikában kell szembenézniük, nem csak akkor ha Egyiptomban vagy egy idegen országban élnének, hogy egyenlő jogaik legyenek. És remélem, mindannyiuk csatlakozik hozzám abban, hogy a nők és lányok bajnoka legyen a világon, megvédve az ő emberi jogaikat. Nagyon köszönöm. (Taps)