Valójában,
mióta eljöttem a Fehér Házból,
a karrieremen gondolkodtam,
erre a legjobb példám a The New Yorker
egy korábbi számában megjelent karikatúra.
A kiskölyök felnéz az apjára
és azt mondja: "Apa, ha felnövök,
volt elnök akarok lenni."
(Nevetés)
Nos, korábbi elnökként
nagy áldásban volt részem,
hiszen hozzáfértem ahhoz,
ami csak nagyon keveseknek
adatott meg valaha a Földön,
hogy oly sok embert megismerhettem
ebben a világban.
Nem csak az Egyesült Államok
50 államát ismerem,
de a világ több mint 145 országát
látogattuk meg a feleségemmel
és a Carter Központ teljes idős programjai
a Föld 80 országában elérhetőek.
Sokszor, amikor meglátogatunk
egy országot,
nemcsak az elnökkel
vagy a királlyal találkozunk,
de megismerjük azokat a falusiakat is,
akik Afrika félreeső részein élnek.
Így a mi általános elkötelezettségünk
a Carter Központban
az emberi jogok előmozdítása,
és ahogy én ismerem a világot,
mellébeszélés nélkül mondhatom,
hogy az emberi jogok körében a Földön
leggyakrabban elkövetett visszaélés,
amivel, különös, de nem törődünk eleget,
a nők és lányok bántalmazása.
(Taps)
Ennek jó pár oka van, amit
kezdetnek szeretnék megemlíteni.
Elsősorban a vallásos írások, szent írások
félremagyarázása
a Bibliában, az Ószövetségben,
az Újszövetségben, a Koránban stb.,
s ezeket olyan férfiak értelmezik félre,
akik most befolyásos pozícióban vannak
a zsinagógákban, templomokban
és mecsetekben.
Úgy értelmezik ezeket a szabályokat,
hogy biztos legyen,
a nők eleve másodlagos
helyre vannak rendeltetve
Isten szemében a férfiakkal szemben.
Ez egy nagyon komoly probléma,
amivel általában nem foglalkoznak.
Pár évvel ezelőtt, még 2000-ben
baptista voltam,
déli baptista 70 évig --
tudják, még mindig tanítok
a vasárnapi iskolában;
ezen a vasárnapon is fogok --
de a Déli Baptista Egyház
2000-ben úgy döntött,
hogy a nőknek másodlagos szerep jár,
egy, a férfiakhoz képest
alárendelt pozíció.
Ezért kiadtak egy rendeletet,
ami még hatályban van,
ami megtiltja a nőknek, hogy papok,
lelkészek, diakónusok legyenek,
vagy káplánok a katonaságban,
és ha egy nő tart órát,
egy Déli Baptista hitoktatáson,
nem taníthat, ha egy fiú is
jelen van a teremben,
mert a Bibliában
olyan versek is vannak,
-- amúgy több, mint 30 000 vers
van a Bibliában --
amelyek azt mondják, hogy egy nő
nem taníthat férfit, stb.
Valójában viszont ezeket az írásokat
félreértelmezik azért,
hogy a férfiakat befolyásos
pozícióban tartsák.
Ez egy mindent átható probléma,
mert a férfiak gyakorolhatják a hatalmat,
s ha egy bántalmazó férj vagy a munkáltató
például, ki akarja játszani a nőket,
azt mondhatják, hogy ha a nők
nem egyenlők Isten szemében,
miért kellene nekem egyenlőként
kezelnem őket?
Miért fizessek nekik egyenlő bért
ugyanazért a munkáért?
A másik nagyon komoly métely,
ami okolható e problémáért,
az a túlzott erőszakosság,
ami rendkívül növekszik
az egész világon.
Például, az Amerikai Egyesült
Államokban tapasztalható
hatalmas növekedés a szegényekkel
-- különösen a feketékkel
és a kisebbségekkel -- szembeni
visszaélésben, a bebörtönzésükben.
Amikor Georgia kormányzójaként
hivatalban voltam,
1000 amerikaiból 1 ült börtönben.
Napjainkban 1000 emberből
7,3 ember van börtönben.
Ez hétszeres növekedés.
Amióta elhagytam a Fehér Házat,
800 százalékkal nőtt azon
fekete nők száma,
akik börtönben ülnek.
A Földön mi vagyunk az egyetlen
fejlett ország, ahol még mindig
van halálbüntetés.
És azon országok közé vagyunk
sorolva, amelyek a leginkább jogsértőek
az emberi jogok valamennyi elemében,
a halálbüntetés támogatásával.
Most Kaliforniában vagyunk,
és a minap megtudtam,
hogy Kalifornia 4 milliárd dollárt költött
13 ember halálra ítélésére.
Ha ezt összeszámoljuk, 307 millió
dollárba kerül Kaliforniának,
ha egy embert kivégzésre küld.
Nebraskában a héten elfogadták a
halálbüntetés eltörléséről szóló törvényt,
mert túl sokba kerül. (Taps)
Így az erőszakhoz folyamodás, a szegény és
tehetetlen emberekkel szembeni visszaélés
egy másik oka a nőkkel szembeni
visszaélések növekedésének.
Felsorolnék néhány nők elleni visszaélést,
amelyek legjobban aggasztanak engem,
és nagyon rövid leszek, mivel tudják,
korlatozott időkerettel rendelkezem.
Az egyik a nemi szerv megcsonkítása.
A nemiszerv-csonkítás szörnyű és
nem ismert az amerikai nők körében,
de néhány országban, sok országban,
ha egy gyermek lánynak születik,
akkor már életének korai szakaszában
a nemi szerveit teljesen eltávolítják,
ezt egy úgynevezett vágó végzi
akinél van egy borotvapenge,
és sterilizálás nélkül,
eltávolítja a női nemi szerv
külső részeit.
Néha, a legextrémebb,
de nem legritkább esetben,
a hüvelynyílást összevarrják, hogy a lány
épp csak vizelni és menstruálni tudjon.
Később pedig, amikor férjhez megy,
ugyanaz a vágó bemegy
és felvágja a nyílást, hogy a nő
közösülni tudjon.
Ez nem ritka dolog, habár
a legtöbb országban törvénytelen.
Egyiptomban, például,
a ma Egyiptomban élő nők
91 százaléka
esett át szexuális csonkításon
ilyen módon.
Néhány országban
98 százalék felett van
azoknak a nőknek a száma, akiket még
felnőtté válásuk előtt csonkítottak meg.
Ez szörnyű csapás azon nők számára,
akik azokban az országokban élnek.
Egy másik nagyon súlyos dolog,
a becsületgyilkosság,
amikor egy család, szintén szent iratok
félremagyarázása okán --
hiszen semmi nincs a Koránban,
ami erre felhatalmazást ad
-- kivégez egy nő családtagot,
ha ő erőszak áldozata lett,
vagy olyan férfihoz ment feleségül,
akit az apja nem fogad el,
sőt néha akkor is,
ha nem megfelelő ruhát visel.
És ezt a saját családjának
tagjai teszik,
így a család gyilkossá válik,
amikor a lány úgyszólván
szégyent hoz rájuk.
Nemrég az ENSZ felmérést
végzett Egyiptomban,
és ez azt mutatta, hogy a lányok
meggyilkolásának 75 százalékát
az apák, nagybácsik
vagy fiú testvérek követik el,
míg 25 százalékban nők az elkövetők.
Egy másik probléma a világban,
ami kifejezetten érinti a nőket,
a rabszolgaság,
vagy, ahogy manapság nevezik,
az embercsempészet.
Afrikából 12,5 millió embert
adtak el rabszolgának
az Újvilágba a 19. és 18.
században.
Jelenleg 30 millió ember
él rabszolgaságban.
A Kongresszus megbízta az
Egyesült Államok Külügyminisztériumát,
hogy minden évben készítsen beszámolót,
és a Külügyminisztérium jelentése szerint
közel 800 000 embert adnak el
a nemzetközi határokon keresztül,
minden évben rabszolgának,
és ezen emberek 80 százaléka nő,
akit szexrabszolgának adnak el.
Ebben a pillanatban
az Egyesült Államokban
60 000 ember él elnyomásban
vagy rabszolgasorban.
A georgia-i Atlantában,
ahol a Carter Center található
és ahol az Emory Egyetemen
én is tanítok,
200-300 nőt adtak el
rabszolgának havonta.
E miatt az országban,
az élen vagyunk.
Atlantában van a világ
legforgalmasabb reptere,
és sok utasuk jön a déli féltekéről.
Ha egy bordély tulaj
fekete vagy barna bőrű
lányt akar venni,
megteheti, akár 1000 dollárért.
A fehér lány sokszor
több pénzt hoz,
és az átlag bordély tulaj Atlantában
és az egész Egyesült Államokban
rabszolgánként 35 000 dollárt
is kereshet.
A georgia-i Atlantában a szexkereskedelem
meghaladja az atlantai drogkereskedelmet.
Így ez egy másik nagyon komoly probléma,
az alapvető probléma pedig a prostitúció,
mert nincs olyan piros lámpás
ház Amerikában,
amit a hatóságok ne ismernének,
a helyi rendőrök, a rendőrparancsnok
vagy a polgármester és így tovább.
És ez vezet a legrosszabb
problémák egyikéhez,
azaz, hogy egyre több nőt
adnak el szexrabszolgának
a világ összes országában.
Svédország jól közelíti meg a problémát.
15-20 évvel ezelőtt, Svédországban
megváltoztatták a törvényt,
és a nőket nem állítják elő,
ha szexrabszolgaként tartják őket,
viszont a bordélyok tulajait, a striciket
és a férfi ügyfeleket igen,
és -- (Taps) --
a prostitúció lejjebb szorult.
Az Egyesült Államokban mi
ellenkezően állunk hozzá.
Minden illegális szexkereskedelem
miatt letartóztatott férfira
25 nő jut az Amerikai Egyesült Államokban.
Kanada, Írország és, ahogy említettem,
Svédország,
Franciaország és más országok is mind
az úgynevezett svéd modell felé húznak.
És ez egy újabb dolog, amit megtehetünk.
Két nagyszerű intézmény van ebben
az országban, amire mi mind felnézünk:
a hadseregünk és a nagyszerű
egyetemi rendszerünk.
A hadseregben már elemzik, hogy mennyi
szexuális bántalmazás történik.
A legutolsó jelentés szerint, amit kaptam,
26 000 szexuális bántalmazás
történt a hadseregben --
26 000.
Csak 3 000 esetben, ami nem sokkal több
mint 1%, emeltek vádat,
és ennek az oka, hogy a parancsnoknak
bármelyik szervezetnél --
egy hajón, mint az én tengeralattjáróm,
vagy egy zászlóaljban a seregben,
vagy épp a tengerészgyalogosoknál --
a parancsnok törvény adta
joga eldönteni,
hogy vádat emel-e, vagy sem
egy erőszaktevő ellen,
és persze a legutolsó dolog, amit
szeretnének, hogy bárki is megtudja,
hogy az ő parancsnokságuk alatt
szexuális erőszak történt,
így nem teszik.
Ezt a törvényt meg kell változtatni.
Négy lányból egy,
aki amerikai egyetemre iratkozik
szexuális zaklatás áldozatává válik
mielőtt végez,
és ez egyre nagyobb nyilvánosságot kap
részben a könyvem,
részben más dolgok miatt,
és Amerika szerte 89 egyetemet
marasztalt el
az Oktatásügyi Minisztérium
a IX. Cím alapján,
mert a tisztségviselők az egyetemeken
nem törődnek azzal, hogy a nőket
megóvják a szexuális zaklatásoktól.
Az Igazságügyi Minisztérium szerint
a megerőszakolások több, mint fele
az egyetemi kampuszokon,
sorozat erőszakolókhoz köthető,
hiszen az egyetem rendszerén kívül,
ha megerőszakolnak valakit,
azért bíróság elé állítják őket,
de ha bekerülnek az egyetemi kampuszra
büntetlenül erőszakolhatnak.
Nem vonják őket felelősségre.
Ezek a dolgok történnek
a mi társadalmunkban.
Egy másik nagyon fontos dolog
a nőkkel és lányokkal szembeni
visszaéléssel kapcsolatban az egyforma
bérezés hiánya ugyanazon munkáért,
amint tudják. (Taps)
És ezt sokszor tévesen értelmezik,
de ami a teljes idős munkavállalást illeti
egy nő az Egyesült Államokban 23%-kal
keres kevesebbet, mint egy férfi.
Amikor elnök lettem,
ez a különbség 39 százalék volt.
Így valamelyest haladást értünk el,
részben, mert én voltam az elnök,
és így tovább -- (Taps) (Nevetés) --,
de az elmúlt 15 évben,
nem történ előrelépés,
így 23-24 százalékos
különbség jellemző
az elmúlt 15 évre.
Így mennek a dolgok mostanában.
Ha megnézzük a Fortune 500-as
cégek listáját,
közülük 23-nak van női elnöke,
500-ból,
és azok az elnökök,
tán mondanom sem kell,
átlagosan kevesebbet keresnek,
mint a többi elnök.
Hát, ez megy most a mi országunkban.
Egy másik probléma az Egyesült Államokkal,
hogy mi vagyunk a legharciasabb
nemzet a földön.
Már körülbelül 25 különböző országgal
háborúztunk
a második világháború óta.
Néha a földön harcolnak
a katonáink,
máskor a levegőben szállva
dobják az emberekre a bombákat.
Máskor, persze, drónokkal
támadtunk az emberekre, és így tovább.
25 vagy több országgal álltunk hadban
a második világháború óta.
Négy olyan év volt,
nem mondom meg melyek,
amikor nem --
(Taps) -- nem dobtunk le bombát,
nem indítottunk el egy rakétát,
és nem lőttünk ki egy golyót sem.
De egyébként is, az olyan dolgok,
mint az erőszakhoz folyamodás
és a szent írások félreértelmezése
az alapvető okai a nőkkel és
lányokkal szembeni visszaélésnek.
Van még egy alapvető ok is,
amit nem is szükséges említenem,
az, hogy általában
a férfiakat ez nem is érdekli.
(Taps)
Ez igaz.
Az átlagos férfi, aki azt mondja, én
ellenzem a nők és lányok jogaival való
visszaélést, csöndben elfogadja
a kiváltságos helyzetünket,
és ez nagyon hasonló ahhoz,
amit gyermekként tapasztaltam,
amikor a különböző, de egyenlő
létezett.
A faji megkülönböztetés - jogilag -
100 éven keresztül fenn állt,
1865-től, az államok közötti háború,
a Polgárháború végétől fogva
egészen az 1960-as évekig,
amikor Lyndon Johnson elfogadta
az egyenjogúsági törvényt.
De ez idő alatt, sok olyan
fehér ember volt,
aki nem hitte, hogy a faji
megkülönböztetés rendben van,
de csöndben maradtak,
mert élvezték, azokat a kiváltságokat,
mint a jobb munkahely,
az egyedülálló jog az esküdtséghez,
jobb iskolák és minden más,
s ez ugyanaz a dolog,
ami ma is létezik,
mert az átlag férfit
tényleg nem érdekli.
Habár azt mondják: "Én ellenzem
a nők és lányok diszkriminációját",
ők mégis élvezik a
kiváltságos helyzetet.
Nagyon nehéz azon férfiak
többségét megszerezni,
akik az egyetemi rendszert irányítják,
azon férfiak többségét, akik
a hadsereget irányítják,
azon férfiak többségét, akik
a világ kormányait irányítják,
és azon férfiak többségét, akik
a nagy vallásokat irányítják.
Tehát mi az alapvető dolog,
amit nekünk ma meg kell tennünk?
Azt mondanám, hogy a legjobb dolog,
amit ma tehetünk,
hogy a nőkért a nagy hatalmú nemzetekben,
mint ez, vagy ahonnan maguk is jöttek,
Európa és a többi, akiknek van befolyásuk,
s szabadon beszélhetnek és cselekedhetnek,
magukra kell vállalják azt
a felelősséget,
hogy sokkal erőteljesebben követeljék
a nőkkel és lányokkal szembeni
faji diszkrimináció megszüntetését
az egész világon.
Egy átlagos asszonynak Egyiptomban
nincs sok beleszólása a lányai
nemi szervének megcsonkításába,
és így tovább.
Ezt nem is részletezném tovább.
De remélem, hogy a konferencián kívül
minden nő, aki itt van,
ráébreszti a férjét
a visszaélésekre az egyetemi kampuszokon,
a hadseregben és így tovább,
és a jövő munkaerőpiacán,
hogy meg kell védeniük a lányaikat
és unokáikat.
Nekem 12 unokám, négy gyerekem
és 10 dédunokám van,
és gyakran gondolok rájuk,
meg arra a helyzetre, amivel majd
Amerikában kell szembenézniük,
nem csak akkor ha Egyiptomban
vagy egy idegen országban élnének,
hogy egyenlő jogaik legyenek.
És remélem, mindannyiuk
csatlakozik hozzám abban,
hogy a nők és lányok bajnoka
legyen a világon,
megvédve az ő emberi jogaikat.
Nagyon köszönöm.
(Taps)