♪ [zene] ♪ - [Tyler] A legutóbbi videóban láttuk, hogy az árdiszkrimináció jó a monopolistának. Növeli a nyereséget, de mi a helyzet a társadalom egészével, az árdiszkrimináció vajon növeli a társadalmi jólétet? Ez lesz a mai előadásunk témája. Ez bonyolult, de íme az ökölszabály: ha az árdiszkrimináció növeli a termelést, akkor valószínűleg jótékony, és növeli a társadalmi jólétet is. Ha viszont nem növeli a termelést, a társadalmi jólét valószínűleg csökken. Nézzünk egy intuitív példát arról, amikor az árdiszkrimináció növeli a jólétet. Gondoljon az előző példánkra a GSK gyógyszerészeti cégről, amelyik magas gyógyszerárat határozott meg Európában, és alacsonyabbat Afrikában. Tegyük fel, hogy a GSK-t arra kényszerítik, hogy egyetlen árat szabjon. Mit gondol, a megszabott ár az európai árhoz, a tablettánkénti $12,50-hez vagy az afrikai tablettánkénti 50 centhez lesz közelebb? Melyik a valószínűbb, hogy megtörténik, ha a GSK kénytelen egytlen árat megadni? Ha nem tudna árat diszkriminálni, a GSK valószínűleg egyszerűen elhagyná az afrikai piacot, ami egyébként sem hozott nagy nyereséget, és meghatározna egyetlen globális árat, elég közel az európai szinthez. Az emberek néha azt gondolják, hogy bárcsak mindenki importálhatna gyógyszereket az USA-ba Kanadából, Mexikóból vagy Afrikából, ahol olcsóbbak, és akkor mind élvezhetnénk az alacsonyabb árakat. Valószínűleg nem. Ha a gyógyszerek csempészete vagy legális újraimportálása jobban elterjedne, akkor a gyógyszergyártók felhagynának az árdiszkrimációval, és mindenkinek magasabb árakat szabnának. Kinek lenne jobb az így megvalósuló egyenár? Az európaiaknak nem, mert ők még mindig magas árat fizetnek az egyenár miatt, az afrikaiaknak viszont rosszabb lenne, mert számukra már nem lenne lehetséges olcsón hozzájutni fontos gyógyszerekhez. Ebben az esetben az árdiszkrimináció jótékony, mert növeli a termelést. Megadja néhány afrikainak a lehetőséget, hogy olcsón vásároljanak, míg erre esélyük sem lett volna árdiszkrimináció nélkül. A magas állandó kiadású iparágak számára az árdiszkriminációnak egy másik előnye is van: az árdiszkriminációval generált extra nyereség azt jelenti, hogy nyereségesebb a vállalatnak kutatásba és fejlesztésbe befektetnie, például új gyógyszerek gyártásába. Ha például az afrikai értékesítésből származó extra nyereség azt jelenti, hogy nyereségesebb a kutatás és fejlesztés, az az európaiaknak is előnyös. Amikor új gyógyszerekről beszélünk, mondhatja, hogy a szenvedés szereti a társaságot. Vagyis minél nagyobb egy lehetséges gyógyszer piaca, annál több kutatást és fejlesztést fognak rászánni. Hasonlóan az árdiszkrimináció azt is jelenti, hogy a légitársaságok több járatot tudnak kínálni több helyre és jobb időben, és ez az üzletembereket is segíti. Még ha magasabb árakat fizetnek is, nagyobb esélyük van odaérni időben és első osztályon. Amikor szoftverről beszélünk, a diákoknak szánt alacsony árak szintén támogatni fogják a szoftver K+F-t. Ha a diákok egyáltalán nem vásárolnák meg a szoftvert a magasabb áron, akkor az árdiszkrimináció egy nettó előnyt jelent nagyjából mindenkinek. Még általánosabban, az árdiszkrimináció segít abban, hogy a kutatás és fejlesztés fix költségeit egy nagyobb pouláció viselje, ami több innovációt jelent, ami tulajdonképpen mindenki hasznára van. Az árdiszkrimináció végső formája az, amikor minden személynek a saját fizetési hajlandóságához képest szabnak árat. A közgazdászok ezt "tökéletes árdiszkriminációnak" hívják. A tökéletes árdiszkrimináció esetén a fogyasztók fogyasztói többlete nulla. Minden kereskedelmi nyereség a monopolistához kerül, de a hatékony mennyiség kerül legyártásra. Nincs holtteher-veszteség. Vizsgáljuk meg ezt egy diagram segítségével. Gondoljunk a keresleti görbére úgy, mint ami a maximum fizetési hajlandóságot mutatja különböző egyéneknél, hogy egy egységnyi árut vásároljanak. Itt van például Alex fizetési hajlandósága. Itt van Tyler fizetési hajlandósága, Robiné, stb., egészen Brian fizetési hajlandóságáig az áruért. Ha a monopolista minden egyes fogyasztót a saját maximum fizetési hajlandóságának megfelelőe tudna terhelni, akkor a monopolista végigsétálna a keresleti görbén, minden egységnyi árut úgy gyártva le, hogy a fizetési hajlandóság éppen csak túlmenjen a határköltségen. Más szóval a monopolista minden egységnyi árut a hatékony termelési mennyiségig gyárt, ugyanabban a mennyiségben, amennyiben egy versengő iparág gyártaná. A különbség az, hogy a versengő iparban a haszon a fogyasztóké. A tökéletes árdiszkrimináció esetében minden haszon a monopolistáé. Ez a fajta árdiszkrimináció megkívánja, hogy a monopolista sok információval rendelkezzen minden fogyasztóról. Van erre példa a gyakorlatban? Valójában van néhány, és még nagyon ismerős is lehet az egyik. Az egyetemek mesés árdiszkriminátorok. Még a légitársaságoknál is jobbak, főleg, hogy csak kevés embernek tűnik fel, mi is folyik valójában. Az egyetemek sok diáknak anyagi segítséget nyújtanak, másképp mondva néhány diákjuknak többet kell fizetniük, mint a többieknek. Az anyagi segély egy módja annak, hogy jól teljesítsenek, és jót is tegyenek, mert ez egy formája az árdiszkriminációnak. Növeli az egyetemek nyereségét. Sőt, hogy megkapják a segélyt, a diákok és a szüleik kénytelenek megadni az egyetemnek hihetetlen mennyiségű pénzügyi információt, többek között az adópapírjaikat, az adóbevallásukat, információt bankszámlákról, a tulajdonukban lévő otthonról, stb. Mindez az információ azt jelenti, hogy az egyetemek sok-sok különböző árat tudnak megállapítani úgy, hogy az már megközelíti a tökéletes árdiszkriminációt. A Williams főiskolán például a diákok fele teljes árat fizet, ami kb. $32 000 évente. A másik fele valamilyen pénzügyi segélyt kap, de ennek a mértéke borzasztóan változó. Azoknak a diákoknak, akiknek a szülei kb. $91 000-t vagy többet keresnek évente, átlagosan $22 000 tandíjat fizetnek évente. Nagyon szegény családból származó diákok lehet, hogy csupán $1600-t fizetnek évente. Ez azt jelenti, hogy az egyik ár akár hússzorosa lehet a másiknak. Ez bizony jelentős árdiszkrimináció. Az árdiszkrimináció nagyon megéri az egyetemeknek, mert a határköltségük alacsony, míg a fix költségük elég magas. Ha egy professzor amúgy is közgazdaságtant tanít, akkor annak a határköltsége, hogy még egy diákot tegyünk az osztályterembe, szinte nulla. Még egy kisebb összegű tandíjat fizető diák is valószínűleg több nyereséget jelent, mint költséget. Ez segít az egyetemnek a fix kiadásaikat fedezni, mint például a fizetések és az épületek, amelyek az egyetem működéséhez szükségesek. Tehát még egyszer, az egyetem árdiszkriminációja növeli a nyereséget, de valószínűleg növeli a termelést is. Több diák jár így egyetemre, mint amennyi egyébként tenné. És még egyszer, az árdiszkrimáció segít a fix költségeket nagyobb számú fogyasztóra szétteríeni. Ezen okok miatt az egyetemek árdiszkriminációja valószínűleg növeli a társadalmi jólétet. Ennyit az árdiszkrimináció nyilvánvalóbb formáiról. A következő előadásban megnézünk néhány gyakori árképzési statégiáti, mint például az árukapcsolás és a csomagban történő értékesítés, amelyeket az árdiszkrimináció finomabb formáiként is felfoghatunk. - [Narrátor] Ha szeretné magát tesztelni, kattintson a kérdésekre. Ha pedig készen áll a folytatásra, kattintson a következő videóra. ♪ [zene] ♪