Milyen jogaik vannak az embereknek és azok honnan erednek? Ki hozhat döntéseket mások helyett és milyen jogon? Hogyan lehet berendezni úgy a társadalmat, hogy az emberek szükségleteit szolgálja? Ezek a kérdések egy egész nemzetnek jelentettek kihívást a francia forradalom kitörésekor. A 18. század végére, Európa egy alapos intellektuális és kulturális változáson ment keresztül, amit felvilágosodásként ismerünk. Filozófusok és művészek az értelmet és az emberi szabadságot támogatták a tradíció és a vallás helyett. Egy középosztály felemelkedése és a nyomtatott kiadványok elősegítették a politikai tudatosságot és az amerikai forradalom egy addigi angol gyarmatot szabad köztársasággá tett. Ennek ellenére Franciaország, Európa egyik legnagyobb és leggazdagabb országa, még mindig egy régi rendszer három merev társadalmi osztályának kezében volt, melyeket Rendeknek neveztek. Az uralkodó, XVI. Lajos hatalmát az Istentől kapott jogra alapozta, és külön kiváltságokban részesítette az Első és Második Rendet, a katolikus papságot és a nemeseket. A Harmadik Rendnek, középosztálybeli kereskedőknek és mesterembereknek, valamint több mint 20 millió parasztnak sokkal kevesebb joga volt, és kizárólag számukra volt kötelező az adófizetés, nem csak a király felé, hanem más Rendek felé is. Rossz termésű években a parasztok az adózás után szinte nincstelenek lettek, míg a király és a nemesek fényűző jólétben éltek a kicsikart vagyonból. De mivel Franciaország adósságba süllyedt az amerikai forradalom támogatása és az Angliával folytatott, hosszan tartó háborúja miatt, változásra volt szükség. Lajos király kijelölte Jacques Neckert pénzügyminiszternek, aki adóreformokat szorgalmazott, és megnyerte a nép támogatását, amikor közzétette az állam pénzügyeit. De a király tanácsadói erősen ellenezték ezeket a kezdeményezéseket. A megoldást kétségbeesetten kereső király összehívta a Rendi gyűlést, mely a három Rend képviselőiből állt, 175 év után először. Annak ellenére, hogy a harmadik Rend képviselte a francia nép 98 százalékát, szavazata a többi Rendhez viszonyítva egyenértékűnek számított. Nem meglepő, hogy mindkét felső Rend a kiváltságainak megtartására szavazott. Amikor rájöttek, hogy nem képviselhetik magukat igazságosan, a harmadik Rend kivált, és Nemzetgyűlésnek nyilvánították magukat, és fogadalmat tettek az új alkotmány összeállítására, akár a többi Rend nélkül. Lajos király megparancsolta az első és a második Rendnek, hogy találkozzanak a Nemzetgyűléssel, azonban Neckert, népszerű pénzügyminiszterét is elbocsájtotta. Válaszul több ezer párizsi lakos felháborodott, csatlakozott a szimpatizáló katonákhoz, és megrohamozták Bastille börtönét, ami a király hatalom jelképe volt és a fegyverek tárhelye. A forradalom elkezdődött. Ahogy terjedt a lázadás szerte az országban, eltörölték a feudális rendszert. A Gyűlésnek az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata abban az időben radikálisnak számító eszméket hirdetett ki - az ember egyéni jogai és szabadsága alapvetőek és a kormány azok megvédése érdekében működik. Kiváltságaik megszűnésével sok nemes szökött külföldre, uralkodóknak könyörögtek, foglalják el Franciaországot, állítsák vissza a rendet. Míg Lajos maradt az alkotmányos monarchia névleges vezetője, féltette a jövőjét. 1791-ben megpróbált elmenekülni az országból, de elfogták. A szökési próba porrá zúzta az emberek királyba vetett hitét. A királyi családot letartóztatták és hazaárulással vádolták a királyt. A tárgyalás után az egykor nagyra becsült királyt nyilvánosan lefejezték, s ez az ezeréves monarchia végét jelezte, és véglegesítette az első Francia Köztársaság szeptember 21-i kikiáltását, melyet a "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség" mottó vezetett. Kilenc hónappal később, Mária Antónia királynét, egy külföldit, akit már régóta "Madame Ráfizetés" gúnynévvel illettek közismert tékozlása miatt, szintén kivégeztek. De a forradalom nem ért volna itt véget. Egyes vezetők, akik nem elégedtek meg csak a kormány megváltoztatásával, a teljes francia társadalmat át akarták formálni - vallását, utcaneveit, még a naptárát is. Több párt alakult, a szélsőséges jakobinusok vezetője, Maximilien Robespierre, a Terror Uralmát vezette be, hogy a legkisebb lázadást is elnyomja, több mint 20 ezer embert végzett ki a jakobinusok bukása előtt. Eközben Franciaország több szomszédos uralkodóval került háborúba, melyek még az elterjedése előtt akarták elfojtani a forradalmat. Ebben a káoszban egy Napóleon Bonaparte nevű tábornok ragadta meg a hatalmat, és ő lett a császár, aki a forradalom demokratikus értékeinek megvédését ígérte. Összességében a forradalom három alkotmányt és öt kormányt látott tíz éven belül, amit a monarchia és lázadás váltakozásával fémjelzett évtizedek követtek, mielőtt létrejött a következő Köztársaság 1871-ben. Habár ünnepeljük a francia forradalom eszméit, még mindig sok olyan alapkérdéssel nem vagyunk tisztában, melyeket több mint két évszázada tettek fel.