Mióta az eszemet tudom,
a háború része volt az életemnek.
Afganisztánban születtem,
csak fél évvel a szovjet invázió után,
és bár túl fiatal voltam
a történtek megértéséhez,
mélységesen átéreztem környezetem
szenvedését és félelmét.
E korai élményeim formálták háborúról
és konfliktusokról alkotott nézeteimet.
Megtanultam, hogy amikor az emberek
alapvető ügyei forognak kockán,
legtöbbjüknek
a feladás nem jöhet szóba.
Az ilyen konfliktusok esetén,
amikor az emberek alapvető jogai sérülnek,
amikor hazájukat elfoglalják,
amikor elnyomják és megalázzák őket,
az ellenálláshoz és visszavágáshoz
erős eszközre van szükségük.
Ez azt jelenti, hogy nem számít,
mennyire romboló és szörnyű az erőszak,
ha az emberek kizárólagos
lehetőségként tekintenek rá,
alkalmazni fogják.
Legtöbbünk nem nézi jó szemmel
a világban dúló erőszakot.
De attól nem ér véget a háború,
ha azt mondjuk az embereknek:
az erőszak erkölcsileg rossz.
Helyette olyan eszközt kell ajánlanunk,
amely legalább olyan erős
és hatékony, mint az erőszak.
Az én munkám ez.
Az eltelt 13 évben világszerte
arra tanítom az embereket
nagyon bonyolult helyzetekben,
hogy konfliktusok kezelésekor
miként éljenek szelíd eszközökkel.
Legtöbbjüknek Gandhi és Martin Luther King
jut eszébe erről a cselekvésfajtáról.
De évezredek óta alkalmazunk
szelíd módszereket.
Hiszen a legtöbb jogunkat,
amellyel országunkban ma élhetünk
nőként,
kisebbségként,
munkásként,
más nemi irányultságúként,
vagy környezetével törődő
állampolgárként,
nem ajándékba kaptuk.
Azok szerezték meg,
akik küzdöttek érte,
akik áldozatot hoztak érte.
De mert nem tanultuk meg a történelemből,
a szelídség
technikáját sokan félreértik.
Nemrég találkoztam
egy pár etiópiai aktivistával,
akik olyat mondtak nekem,
amit gyakorta hallok.
Kipróbálták a szelíd
módszert – mondták,
de nem működött.
Évekkel azelőtt tüntettek.
A hatalom mindenkit letartóztatott,
és ezzel vége is volt mindennek.
A gondolat, hogy a szelíd
küzdelem egyenlő az utcai tüntetéssel,
valódi probléma.
Mert bár a tüntetés kiváló módja
a változások iránti óhaj kimutatásának,
önmagában nem eredményez változást,
legalábbis alapvető változást nem.
(Nevetés)
Az erős ellenfelek nem szándékoznak
megadni a népnek, amit akar,
csak azért, mert szépen kéri,
de még akkor sem, ha nem olyan szépen.
(Nevetés)
A szelíd küzdelem nem
fizikailag semmisíti meg az ellenséget,
hanem azáltal, hogy felismeri
a fennmaradásához
szükséges intézményeket,
majd megfosztja azok támogatásától.
A szelíd aktivisták
semlegesíthetik a hadsereget,
dezertálásra biztatva a katonákat.
Sztrájkokkal és bojkottokkal
szétzülleszthetik a gazdaságot.
Alternatív média segítségével
hitelteleníthetik a kormánypropagandát.
Számos módszer van,
amelyet erre használhatunk.
Munkatársam és tanítóm, Gene Sharp,
198 szelíd ellenállási
módszert írt össze.
A tüntetés csak egy a sok közül.
Fölhozok egy korábbi példát.
Néhány hónappal ezelőttig
Guatemalát még korrupt
volt katonatisztek vezették,
akik az alvilághoz kapcsolódtak.
Az emberek általában tudtak erről,
de többségük erőtlennek érezte magát,
hogy tegyen is ellene,
mígnem 12 egyszerű ember
fölhívást tett közzé
a Facebookon a barátainak,
hogy jöjjenek össze a főtéren,
s hozzanak egy táblát e felirattal:
"Le a YA-val!"
mondjanak le.
Meglepetésükre
30 ezren jelentek meg.
Hónapokig maradtak ott,
a tüntetések pedig országossá váltak.
Egyszer a szervezők
több száz tojást hordtak különböző
kormányzati épületekhez
ezzel a szöveggel:
"Ha nincs elég tökötök
[eredetileg: tojásotok]
a korrupt jelöltek megállításához,
használjátok a miénket."
(Nevetés)
(Taps)
Molina elnök fogadkozott,
hogy soha nem mond le.
Az aktivisták rájöttek,
hogy nem tüntethetnek állandóan,
csak fölszólítva az elnököt a lemondásra.
Az kell, hogy ne maradjon más lehetősége.
Általános sztrájkot szerveztek,
amelyben az egész ország
megtagadta a munkát.
Egyedül Guatemalavárosban
több mint 400 cég és iskola tartott zárva.
A farmerek
az egész országban
eltorlaszolták a főutakat.
Öt napon belül
az elnök
több tucat kormánytisztviselővel együtt
lemondott.
(Taps)
Mindig nagyon föllelkesít
a szelíd megoldásokat
alkalmazók ötletessége és bátorsága,
bárhol legyenek is a világon.
Például
nemrég néhány ugandai aktivista
egy ketrecre való sertést
engedett az utcára.
Láthatják, a rendőrök fejvesztve
keresik, mitévők legyenek velük.
(Nevetés)
A sertések a kormánypárt
színére voltak mázolva.
Az egyik még kalapot is viselt;
a nép ráismert a kalapra.
(Nevetés)
Az aktivisták a világon egyre
jobb jelszavakat gondolnak ki,
de ezek az elszigetelt
akciók keveset érnek,
ha nem illeszkednek
egy nagyobb stratégiába.
Egy tábornok nem vezeti csapatait csatába,
hacsak nincs győzelmi terve.
De a legtöbb szelíd
mozgalom mégis így működik.
A szelíd küzdelem
pont olyan bonyolult,
mint a katonai hadviselés,
ha nem bonyolultabb.
Résztvevőinek jól képzetteknek kell
lenniük, s céljukat tisztán kell látniuk.
Vezetőiknek stratégiára van szükségük
céljaik eléréséhez.
A hadviselési technikák fejlesztésre
az évezredek során
hatalmas erőforrásokat fordítottak,
és a legjobb koponyák foglalkoztak
működésük megértésével
és fejlesztésével.
Eközben a szelíd küzdelmet
alig vizsgálták módszeresen,
bár ma már egyre gyakrabban.
Csak pár tucatnyian oktatják a világon.
Ez veszélyes, mert tudjuk,
hogy régi konfliktuskezelési módszereink
nem alkalmasak az új viszonyok között.
Az USA kormánya nemrég elismerte,
hogy patthelyzetbe került
az ISIS elleni háborúban.
De a legtöbben nem tudják,
hogy az emberek szelíd
eszközökkel szálltak szembe az ISIS-szel.
Amikor az ISIS 2014-ben
elfoglalta Moszult, közölte,
hogy új iskolai tantervet vezet be,
amely szélsőséges ideológiájukon alapul.
De az első tanítási napon
egyetlen gyerek sem ment iskolába.
A szülők nem engedték őket iskolába.
Megmondták az újságíróknak,
hogy inkább otthon oktatják gyerekeiket,
semhogy agymosást kapjanak.
Ez csak egy példa az ellenszegülésre,
és ez csak egy város.
Mi lenne, ha összehangolnák
tucatnyi más város ISIS elleni
szelíd ellenállásával?
Mi lenne, ha a szülői bojkott
egy szélesebb stratégia része lenne,
amely megfosztaná az ISIS-t
a működéséhez szükséges forrásoktól:
az élelmiszergyártáshoz szükséges
szakképzett munkaerőtől,
az olajkitermeléshez és -finomításhoz
nélkülözhetetlen mérnököktől,
a média-infrastruktúrától
és távközlési hálózatoktól,
a közlekedési rendszerektől
és az ISIS támaszát adó helyi cégektől?
Talán nehéz elképzelni,
hogy az ISIS szelíd
akciókkal legyőzhető.
De ideje megkérdőjelezni
a konfliktusról alkotott nézeteinket,
és a lehetőségeket
a vele való szembeszállásra.
Íme egy elterjesztésre érdemes gondolat:
vizsgáljuk meg a korábbi
sikeres szelíd akciókat,
és nézzük meg, hogyan
tehetjük hatékonyabbá őket,
hasonlóan más rendszerekhez
és technológiákhoz,
melyeket folyton csiszolunk, hogy jobban
megfeleljenek az emberi igényeknek.
Lehet, hogy tudnánk annyit
javítani az szelíd módszereken,
hogy gyakrabban használhatnánk
őket a fizikai hadviselés helyett.
Így végül az erőszak,
mint a hadviselés formája
mellőzhetővé válna,
akár az íj és a nyíl,
mert hatékonyabb fegyverek váltanák föl.
Találékonysággal a szelíd
küzdelmet hatásosabbá tehetjük
a hadviselés legújabb technikáinál.
Az emberiség legnagyobb reménysége
nem az erőszak elutasítása,
hanem idejétmúlttá tétele.
Köszönöm.
(Taps)