Ki ne hallott volna a dinókról, melyek egykor ellepték a Földgolyót! Hosszú idő elteltével végül kihaltak, de később is minden kontinensen éltek nagytestű állatok. Ezek összességét megafaunának nevezzük. Észak- és Dél-Amerikában óriáslajhárok, akkorák, mint egy elefánt, karmaikkal fákat döntöttek ki. Kardfogú tigrisek, medve-méretűek, vadásztak csapatokban, de ez mind semmi a rövidfejű medvéhez képest, ami négy méter magas volt, ha a hátsó lábaira emelkedett, és valószínűleg elkergette az előbbi tigriseket a zsákmánya közeléből. Éltek valaha akkora tatuk, mint egy kisebb autó, két és fél méteres hódok, sőt volt olyan madár is aminek szárnyfesztávolsága 8 méter volt. Szinte minden helyen kihalt ez a megafauna, és ennek gyakran az ember volt az oka. Van még pár maradék faj Afrikában és Ázsiában. Más helyeken még láthatók e nagyvadak nyomai. Szinte minden fa képes arra, hogy újra kihajtson, ha eltört a törzse, a fák túlélik, ha lehántják a a kérgüket, ha felhasítják, megtekerik vagy letapossák őket - részben azért, mert túl kellett élniük az elefántok támadásait. A villásszarvú antilop azért fut olyan gyorsan, hogy el tudjon menekülni a gepárd elől. Azok az állatok, amelyek ma élnek egy árnyék-ökoszisztéma részei. Olyan fajokhoz igazodtak, melyek mára kihaltak. Ma a tudomány már képes feltámasztani ezeket a kihalt fajokat a fellelt genetikai anyagból. Kezdődött már olyan kutatás, amivel fagyott maradványokból próbáltak gyapjas mamutot klónozni. De ha ez nem is lehetséges. mi magunk megpróbálhatjuk helyreállítani a Föld egyik-másik eltűnt ökoszisztémáját. Hogyan? Az elhagyott tanyák segítségével. Ahogy globalizálódik a világ élelmiszerpiaca, a terméketlen földek elvesztik a versenyképességüket. A kopár területeken élő gazdálkodók lemaradnak azoktól, akiknek jobb földjeik vannak. Így sok helyen visszaszorult a mezőgazdaság, és a fák elkezdték visszafoglalni a tanyákat. Egy becslés szerint az USA-ban az olyan földek kétharmada, ami eredetileg erdős terület volt, de a gazdálkodók kiirtották az erdőt, most újra fákkal telnek meg. Más számítások szerint 2030-ra egész Lengyelországnyi méretűre nő Európában azoknak a területeknek a mérete, ahol felhagynak a gazdálkodással. Tehát ha a visszanyert DNS nem is segít életre kelteni az óriáslajhárt vagy az óriástatut, legalább elérhetjük, hogy a medve, a farkas vagy a puma, a hiúz, a jávorszarvas és a bölény újra a régi élőhelyén élhessen. Közülük néhányan át tudják alakítani a környezetüket, ami más fajoknak lehetőséget teremt arra, hogy otthon érezhessék magukat. Mikor a Yellowstone Nemzeti parkba visszatelepítették a farkasokat 1995-ben, rövid időn belül minden megváltozott. Ahol visszaszorították a túlnépesedett szarvascsordákat, a növényvilág újjáéledt. Hat év elegendő volt ahhoz, hogy a fák magassága ötszörösére nőjön. És ahogy visszatértek az erdők, madárdallal telt meg a táj. A fák odavonzották a hódokat, amik elterjedtek a folyókban, a hódgátak vidráknak, pockoknak, kacsáknak, békáknak és halaknak nyújtottak élőhelyet. A farkasok meggyérítették a prérifarkasokat, így a nyulak és az egerek elszaporodhattak, ezzel a héjáknak, menyéteknek, rókáknak és borzoknak is jutott táplálék. A farkasok maradékán, a hátrahagyott dögökön sasok és hollók lakomáztak, akárcsak a medvék, akik emellett az újranőtt bozótosban bogyókat is szedtek. A bölények száma is megemelkedett, mert az újratelepülő erdők élőhelyet nyújtottak nekik. A farkasok szinte mindent megváltoztattak. Egy példát láthattunk ezzel a trófikus kaszkád jelenségre: a tápláléklánc tetején egy változás történik, és a következményei végiggörögnek egészen az aljáig, minden szinten változást idézve elő. Az elmúlt fél század talán legizgalmasabb felfedezése a biológiában a trófikus kaszkád jelensége, ami mindenütt megfigyelhető. Ez azt jelenti, hogy ha egy élőhelyről eltűnik egy vagy két nagytestű állatfaj, az élőhely alapvetően másként fog kinézni, mint ha ezek a fajok megmaradtak volna. Új mozgalmak jelentek meg világszerte, melyek azt sürgetik. hogy visszavadítással, ahogy mondják, segítsünk helyreállítani a természetet. Ez azt jelenti, hozzuk helyre a természetkárosítás egy részét, telepítsük be az elveszett fajok egy részét, és hagyjuk őket élni békében. Lehetetlen egy ökoszisztémát egy az egyben létrehozni: egy esőerdőt, egy mocsarat vagy egy korallzátonyt. A visszavadítás olyan fajok visszatelepítését jelenti, amelyek dinamikus folyamatokat működtetnek, és hagyni a természetet, hogy csak legyen. Fontos azonban megérteni, hogy a visszavadítás nem azt jelenti, hogy az embereknek el kell hagyniuk a területet. De az ott lakóknak támogatniuk kell ezt a változást, méghozzá lelkesen. Csak képzeld el, ahogy a tengerparton állsz és látod az ámbrásceteket, amint kergetik a heringeket ez ugyanis gyakori látvány volt egészen a 18. századig. Ha sikerülne olyan védett tengerszakaszokat létrehozni, ahol beszüntetik a halászatot, újra láthatnánk őket. Képzelj el egy olyan helyet Európában, mint a Serengeti park. amiben minden eddig élt őshonos állat megtalálható: vízilovak, orrszarvúk. hiénák és oroszlánok. És amit ez a visszavadítási folyamat az eltűnt állat- és növényfajok mellett betelepít, az a ritka faj, amit reménynek hívnak. Ez elárulja azt a titkot, hogy az ökológiai változás nem feltétlenül mindig ugyanabba az irányba halad. A csöndes tavaszt követheti nyüzsgő nyár.