Gyermekorvosként Sol volt
az egyik első betegem:
egy egy hónapos gyönyörű kislány,
aki súlyos légúti fertőzéssel került
osztályunkra.
Azelőtt soha nem tapasztaltam,
hogy valaki állapota olyan hamar romoljék.
Másnap már lélegeztetőgépre
kellett tennünk,
s harmadnapra meghalt.
Solnak szamárköhögése volt.
A kollégákkal megtárgyaltuk az esetet
és a gyötrő lelki válságból kivezető utat.
Emlékszem a főorvos szavaira:
"Végy mély lélegzetet, mosd meg az arcod,
mert a legnehezebbje még hátravan:
közölni kell a szülőkkel."
Ekkor ezernyi kérdés tolult föl bennem:
az egyszerűtől kezdve:
"Miért járt így ez az egy hónapos baba?"
egészen a "Tehettünk volna
még valamit?"-ig.
A védőoltások megjelenéséig
évente milliók haltak bele
fertőző betegségekbe.
Az 1918-as spanyolnátha néven ismert
influenza világjárványba
50 millióan haltak bele.
Ez több, mint most Argentína lélekszáma.
Az idősebbek talán emlékeznek
a járványos gyermekbénulásra,
amely 1956-ban érte el Argentínát.
Abban az időben nem volt ellene védőoltás.
Az emberek fejvesztve,
ide-oda kapkodtak.
Eyesek lemeszelték a fákat,
mások kámforos zacskókat helyeztek
a gyerekek fehérneműjébe,
mintha az segíthetne.
Több ezren haltak bele
a járványos gyermekbénulásba,
Több ezret ért idegrendszeri károsodás.
Könyvekből szereztem erről tudomást,
mert a védőoltásoknak hála
a nemzedékem szerencsés volt,
hogy hasonló járványokat
nem kellett átélnie.
A védőoltás a XX. századi közegészségügy
egyik legnagyobb vívmánya.
Az ivóvíz után a védőoltás föltalálása
a halandóság csökkentésében
még az antibiotikumnál is
nagyobb jelentőségű.
A védőoltások szabadították meg a világot
a borzalmas himlőtől,
és jelentősen csökkentették
más betegségek,
pl. a kanyaró, szamárköhögés,
gyermekbénulás
és mások miatti halandóságot.
Ezek a betegségek
védőoltással megelőzhetők.
Mit jelent ez?
Bár lényegében megelőzhetők,
de ehhez tenni kell valamit:
meg kellett kapni a védőoltást.
Feltételezem, hogy az itt ülők többségét,
de lehet, hogy mindnyájukat
életükben legalább egyszer már beoltották.
De nem vagyok benne biztos,
hogy sokan tudják-e, milyen védőoltásokat
vagy immunanyagokat kell kapnunk
serdülőkorunk után.
Elgondolkoztak-e már azon, kit védünk,
mikor oltást kapunk?
Miről van szó?
Van-e az oltásnak saját védelmünkön
túlmutató hatása?
Szeretnék valamit tisztázni.
Képzeljék el egy pillanatra,
hogy olyan városban vagyunk.
amelyet nem sújtott egy bizonyos betegség,
pl. a kanyaró.
Ez azt jelenti,
hogy a városban soha senki
nem betegedett meg kanyaróban,
azaz nincs természetes immunitása,
és nem volt ellene beoltva.
Egyszer csak a városba érkezik
egy kanyarós beteg.
Mivel a kór nem találkozik ellenállással,
emberről emberre terjedve
rövid idő alatt
megfertőzi a közösséget.
Hamarosan a lakosság zöme
megbetegszik.
Pont ez történt, mikor még
nem léteztek védőoltások.
Most pedig képzeljék el az ellenkezőjét.
Olyan városban vagyunk,
ahol a lakosságnak
több mint 90%-a védett.
Mert átestek a betegségen, s kialakult
a természetes immunitásuk ellene.
Túlélték,
vagy be voltak oltva ellene.
Egyszer csak
a városban feltűnik egy kanyarós beteg.
A betegség nagy ellenállással találkozik,
és nem alakul ki fertőzéslánc.
A betegség terjedése legalább is
korlátozott lesz,
és nem tör ki járvány.
Kérem, figyeljék meg,
hogy akik magukat beoltatták,
nemcsak magukat védik,
hanem azt is gátolják, hogy a kór
a környezetükre is átterjedjen.
Közvetetten védik azokat is,
akik nincsenek beoltva.
Védőpajzsot alkotnak,
mely meggátolja, hogy megbetegedjenek,
így óvják a többieket.
A be nem oltottak védelmét,
akik a beoltottak környezetében
élnek,
nyájimmunitásnak nevezzük.
A lakóhelyeken sokan kizárólag
a nyájimmunitástól remélhetik,
hogy védve lesznek a betegségektől.
Ezek nem plakátokon ábrázolt
képzeletbeli emberek,
hanem unokaöcséink, unokahúgaink
és a gyermekeink,
akik még tán túl fiatalok,
hogy megkapják az első védőoltásaikat.
Ezek a szüleink, testvéreink,
ismerőseink,
akiknek ellenálló képessége
esetleg meggyengült a gyógyszerek
vagy egy másik betegség miatt.
Van, aki allergiás
valamelyik oltásra.
Lehetnek
a beoltottak között olyanok,
akiknél az oltás nem váltotta ki
a remélt hatást,
mert nem minden oltás
100%-osan hatásos.
Az ő egészségük kizárólag
a nyájimmunitástól függ,
mert csak az védi őket a betegségektől.
A stabilitás kialakítása végett
az szükséges, hogy a népesség
jelentős hányada be legyen oltva.
A népesség átoltott része
az átoltottsági küszöb, melynek nagysága
sok mindentől függ:
a kórokozó tulajdonságaitól,
az oltóanyag keltette
immunreakciók jellemzőitől.
De e paraméterekben egy dolog közös:
ha a átoltottak aránya
egy közösségben kisebb
az átoltottsági küszöbnél,
a betegség gyorsabban terjed,
s a közösségben
járvány törhet ki.
Még a kiirtott betegségek is,
ismét föllobbanhatnak.
Ez nem csupán elmélet.
Volt már ilyen, és jelenleg is történik.
1998-ban egy brit kutató egy cikket közölt
az egyik ismert orvosi folyóiratban,
hogy a kanyaró, mumpsz
és rubeóla elleni
MMR-védőoltás
autizmust okoz.
A közlemény azonnali hatást váltott ki:
A felnőttek többé
nem oltatták magukat és gyermekeiket.
És mi lett az eredmény?
Az átoltottak száma
a világ több részén
a küszöbérték alá csökkent.
Az USA és Európa
több városában
kanyarójárvány tört ki.
Sokan betegedtek meg,
jó páran bele is haltak.
Mi történt?
A cikk nagy visszhangot keltett
az orvostársadalomban.
Tucatnyi kutató kezdte vizsgálni
a következtetések helyességét.
Nem igazolódott,
hogy társadalmi méretű
oksági összefüggés lenne
az MMR-oltás és az autizmus között.
Kiderült, hogy a cikk
valótlanságokat tartalmazott.
Sőt, egy részük
egyszerűen átejtés volt.
A lap 2010-ben
nyilvánosan visszavonta a cikket.
Az oltás elmulasztása ellen főleg
a mellékhatások veszélyét hozzák föl.
Csakúgy mint más készítményeknek
az oltásoknak is lehetnek mellékhatásaik.
Legtöbbjük enyhe és átmeneti.
De az oltások előnyei mindig nagyobbak,
mint a lehetséges szövődmények veszélyei.
Ha betegek vagyunk,
szeretnénk mielőbb felgyógyulni.
A jelenlévők közül sokan,
mikor megfertőződnek,
antibiotikumot szednek.
Vérnyomáscsökkentőket szedünk,
szívgyógyszereket szedünk.
Miért? Mert betegként
hamar fel akarunk gyógyulni.
Ebben senki nem kételkedik.
Hát akkor miért nem törődünk magunkkal,
a betegségek megelőzésével,
amíg még egészségesek vagyunk?
Akkor kezdünk törődni magunkkal,
miután megbetegszünk
vagy közvetlen életveszélyben vagyunk.
Emlékszünk az Argentínában
2009-ben kitört A-vírusos influenza
világjárványra?
Az első fertőzések
idején mi, argentinok, a télre készültünk.
Fogalmunk sem volt róla, mi megy végbe.
Kitört a káosz.
Az utcán maszkban közlekedtek,
fertőtlenítőért
rohantak a patikába.
Az emberek sorban álltak
a patikában oltóanyagért, bár nem tudták,
megvédheti-e őket az új vírus ellen.
Tanácstalanok voltunk.
Abban az időben
az Infant kutatói alapnál végzett
tudományos munkám mellett
egy cég
házi gyermekorvosaként is dolgoztam.
Emlékszem, hogy 8-kor kezdtem a műszakom,
és már 50 bejelentkezésem volt.
Zűrzavar volt; senki sem tudta,
mitévő legyen.
Emlékszem, felfigyeltem
a vizsgált betegek jellemzőire.
Idősebbek voltak,
mint a télen általában
megbetegedők,
Szóltam erről a tudományos vezetőmnek,
aki a kollégámtól
már értesült
a sok terhes nőről
és a fiatal felnőttekről,
akik súlyos állapotban kerültek be
az intenzív osztályra.
Akkor kezdtük csak
fölfogni az eseményeket.
Hétfő reggel kocsiba ültünk,
és elmentünk az új influenzavírusokkal
foglalkozó,
diagnosztikai központként működő
Buenos Aires-i kórházba,
A kórház dugig volt.
A személyzet NASA-szkafanderszerű
védőruhát viselt,
A mi zsebünkben csak maszkok voltak.
Hipochonder vagyok,
két óráig nem lélegeztem.
Tudatosult bennünk, mi történik.
Azonnal fölhívtuk a gyerekosztályt
6 fővárosi
és környékbeli kórházban.
Mielőbb ki kellett derítenünk,
hogyan hat az új vírus
a gyermekek szervezetére.
Embert próbáló munka volt.
Kevesebb mint 3 hónap alatt
tanulmányozhattuk
az ezekben a kórházakban fekvő
251 gyereken a H1N1 vírus hatását.
Rájöttünk, melyik gyerek viselte
a legnehezebben a kórt:
a 4 évesnél kisebbek,
különösen az 1 évesnél kisebbek,
a beteg idegrendszerűek
és a krónikus tüdőbetegségben szenvedők.
Nagyon fontos volt a veszélyeztetett
csoport meghatározása,
mert ez nélkülözhetetlen volt
az új oltóanyag kifejlesztéséhez
nemcsak Argentínában,
hanem a járvánnyal
még nem sújtott
országokban.
Egy év múlva, amikor már megvolt
a H1N1 vírus elleni oltóanyag,
szerettük volna látni munkánk eredményét.
Ahol a veszélyeztetett csoportok
körében kifejtett
erőteljes kampány hatására
e csoportok átoltottsága
meghaladta a 93%-ot,
az ottani kórházakba
egyetlen H1N1 vírussal fertőzött
újabb beteg sem került be.
(Taps)
2009-ben 251 beteg,
a 2010-es évben: nulla.
A beoltatás mindenki
személyes felelőssége,
ám óriási a következménye
a társadalomra nézve is.
Aki beoltatja magát, nemcsak magát védi,
hanem a többieket is.
Solnak szamárköhögése volt,
szegényke még túl kicsi volt,
s még nem lehetett ellene beoltani.
Még mindig motoszkál bennem a kérdés,
hogy alakultak volna
a dolgok, ha a környezete
be lett volna oltva?
(Taps)