Az egész életemet

iskolaépületben vagy úton odafelé menet töltöttem,

vagy arról beszéltem mi történik az iskolaépületben.

Szüleim oktatók voltak,

anyai nagyszüleim oktatók voltak,

és az elmúlt 40 évben én is ezt csináltam.

És mondanom se kell, az évek alatt

lehetőségem volt az oktatási reformot

különböző nézőpontokból megfigyelni,

Néhány ezek közül a reformok közül jó volt.

Néhány nem volt olyan jó.

Tudjuk miért morzsolódnak le gyerekek.

Tudjuk miért nem tanulnak.

Vagy a szegénység az oka, a sok hiányzás,

negatív hatás a társaiktól. Tudjuk miért.

De az egyik dolog amiről soha nem beszélünk

vagy ritkán beszélünk róla,

az az emberi kapcsolat értéke

és fontossága.

James Comer azt mondja, hogy nem történhet jelentős tanulás

jelentős kapcsolat nélkül.

George Washington Carver azt állítja, hogy minden tanulás

a kapcsolatok megértéséről szól.

Mindenkire ebben a teremben hatással volt

egy tanár vagy egy felnőtt.

Éveken át figyeltem embereket ahogyan tanítanak.

Láttam a legjobbakat és néhányat a legrosszabbak közül.

Egy kollégám egyszer azt mondta nekem:

"Nem azért fizetnek, hogy szeressem a gyerekeket.

Azért fizetnek, hogy tanítsam őket.

A gyerekeknek tanulniuk kell.

Nekem tanítanom kell. Nekik meg tanulniuk kell. Ügy lezárva."

Nos, azt mondtam neki:

"Tudod, a gyerekek nem tanulnak azoktól akiket nem kedvelnek."

(Nevetés) (Taps)

Erre ő azt mondta: "Ez csak humbug."

És azt mondtam, "Nos a tanéved hosszú

és fáradtságos lesz kedvesem."

Nem is kell mondanom, az volt. Néhányan azt gondolják,

hogy vagy megvan benned az hogyan kell kapcsolatot kiépíteni,

vagy nem.

Azt hiszem Stephen Covey mondta jól.

Azt állította, hogy csak be kell dobnod néhány egyszerű dolgot,

először megérteni,

nem megértetni,

egyszerű dolgokat, mint a bocsánat kérés.

Gondoltatok már rá?

Mondjátok a gyerekeiteknek, hogy sajnáljátok és megdöbbenek.

Egyszer az arányokról tartottam órát.

Nem vagyok túl jó matekból de igyekeztem.

Aztán amikor visszaértem megnéztem a tanári változatot.

Az egész leckét rosszul tanítottam meg. (Nevetés)

Tehát másnap visszamentem az osztályba és azt mondtam:

"Nézzétek srácok, bocsánatot kell kérnem.

Az egész leckét rosszul adtam le. Nagyon sajnálom."

Azt mondták: "Semmi gond Ms. Pierson.

Annyira lelkes volt, hogy hagytuk hadd mondja."

(Nevetés) (Taps)

Voltak osztályaim amelyek annyira gyengék voltak,

annyira gyenge teljesítőképességűek, hogy sírtam.

Azon tűnődtem, hogyan fogom én ezt a csoportot

kilenc hónap alatt eljuttatni

onnan ahol vannak oda ahol lenniük kellene?

És nehéz volt. Szörnyen kemény volt.

Hogyan növelem az önbizalmát egy gyereknek

és ezzel együtt a tudását is?

Az egyik évben egy nagyszerű ötlet jutott eszembe.

Azt mondtam a tanítványaimnak,

"Titeket választottak, hogy az én osztályomba kerüljetek,

mert én vagyok a legjobb tanár

és ti vagytok a legjobb tanulók,

összeraktak minket

hogy megmutassuk mindenkinek, hogy is kell ezt csinálni."

És az egyik tanuló azt monda: "Tényleg?"

(Nevetés)

És azt mondtam: "Tényleg. Meg kell mutatnunk a többi osztálynak

hogyan kell csinálni, hogy amikor majd végigmegyünk az előtéren,

az emberek észrevesznek minket, tehát nem zajonghattok.

Csak parádéznotok kell."

Megtanítottam nekik egy mondást: "Vagyok valaki.

Voltam valaki amikor idejöttem.

Jobb valaki leszek amikor elmegyek.

Hatalmas vagyok és erős.

Megérdemlem az oktatást amit itt kapok.

Dolgom van, emberekre kell hatnom,

és helyekre elmennem."

És azt mondták: "Igen!"

Ha elég sokáig mondogatod,

elkezd részeddé válni.

Így aztán... (Taps)

adtam nekik egy 20 kérdéses tesztet.

Az egyik diák tizennyolcat elrontott.

"+2"-t írtam a papírjára és egy nagy mosolygós arcot.

Azt mondta: "Ms. Pierson, ez egy egyes?"

Azt mondtam: "Igen."

Azt mondta: "Akkor miért rajzolt rá egy mosolygós arcot?"

Azt mondtam: "Mert sínen vagy.

Kettőt eltaláltál. Nem rontottad el az összeset."

Azt mondtam: "És amikor majd átnézzük ezt,

jobban fog menni, igaz?"

Azt mondta: "Igen asszonyom, jobb lesz."

Látjátok: "-18" kiszív belőled minden életerőt.

"+2"-re mondhatjuk "Nem is rossz."

(Nevetés) (Taps)

Éveken át figyeltem édesanyámat

ahogyan szünetben átnézte a leckét,

délutánonként családlátogatásra ment,

fésűket és keféket és mogyoróvajat és kekszet vásárolt

hogy a fiókjába tegye és olyan gyerekeknek adja akik éhesek voltak,

és egy mosogatórongyot szappannal azoknak a gyerekeknek akiknek nem volt túl jó szaguk.

Tudjátok, nehéz olyan gyerekeket tanítani akik büdösek.

És a gyerekek gonoszak tudnak lenni.

Így hát a fiókjában tartotta ezeket a dolgokat,

és évekkel később, amikor nyugdíjba vonult,

figyeltem amint ezek közül a gyerekek közül néhányan átjöttek

és azt mondták neki: "Tudja Ms Walker,

megváltoztatta az életemet.

Ön tette jobbá.

Önnek köszönhetően valakinek éreztem magam,

miközben tudtam legbelül, nem voltam az.

És azt szeretném ha látná mivé váltam."

És amikor anyukám meghalt két évvel ezelőtt, 92 évesen,

olyan sok egykori diákja ment el a temetésére,

hogy könny szökött a szemembe. Nem azért mert meghalt,

hanem mert egy kapcsolati örökséget hagyott hátra,

ami soha nem tűnik el.

Kiállhatunk, hogy több kapcsolatunk legyen? Mindenképpen.

Szeretni fogjátok az összes gyereket? Persze, hogy nem.

És tudjátok, hogy a legnehezebb diákok sosem hiányoznak.

(Nevetés)

Soha. Nem fogjátok az összeset szeretni,

és a nehéz esetek okkal jelennek meg.

A kapcsolat a fontos. A kapcsolatteremtés.

És miközben nem szereted mindet,

ami fontos: soha de soha nem tudhatják meg.

Tehát a tanárok nagyszerű színészekké és színésznőkké válnak

és akkor is bejövünk dolgozni amikor nincs kedvünk,

és olyan irányelveket hallgatunk amelyeknek semmi értelmük,

és akkor is tanítunk.

Akkor is tanítunk, mert ez a dolgunk.

A tanításnak és tanulásnak örömnek kell lennie.

Milyen erős lenne a világunk,

ha a olyan gyerekeink lennének, akik nem félnének kockázatot vállalni,

akik nem félnének gondolkodni,

és akiknek lenne egy bajnokuk?

Minden gyerek megérdemel egy bajnokot,

egy felnőttet aki soha nem mond le róluk,

aki érti a kapcsolat erejét,

és kitart amellett, hogy a lehető legjobbak lesznek.

Kemény-e ez a munka? Arra mérget vehetsz. Ó Istenem, de még mennyire.

De nem lehetetlen.

Meg tudjuk csinálni. Oktatók vagyunk.

Arra születtünk, hogy változást hozzunk.

Nagyon köszönöm.

(Taps)