Egy helyi kórházban tombola sorsolást tartanak pénzgyűjtés céljából.
A részvétel egy személyre szóló költsége ebben a sorsolásban
a következőképpen írható fel:
5t+3 vagy úgy is, hogy ötször t meg három,
ahol t az egy személy által megvásárolt jegyek számát jelöli.
Oldjuk meg a műveletet úgy, hogy t legyen egyenlő eggyel, nyolccal és tízzel!
Vegyük akkor először azt a helyzetet, amikor a t egyenlő eggyel,
így a műveletünk ötször egy meg három lesz,
és azt tudjuk a műveleti sorrendből, hogy először a szorzást végezzük el
és csak ezután az összeadást. Így ez ötször egy, az öt, meg három lesz,
ami nyilvánvalóan annyi, mint nyolc.
Most akkor nézzük azt, amikor a t nyolccal egyenlő!
Ez a művelet így – ugyanazokat a színeket használom –
annyi lesz, mint ötször nyolc meg három.
És megint csak, ötször nyolc az negyven,
és még itt van a három,
ez tehát egyenlő 43-mal.
És van még egy utolsó eset is, ahol t egyenlő 10-zel. Ezt kékkel jelölöm.
Itt ötször tíz van. Öt t tehát ötször tíz lesz.
A t helyére egy tízest írunk. Ötször tíz meg három,
– ezt más árnyalatú zölddel írom – ötször tíz az ötven,
leírjuk a tízet és hozzáadunk hármat, ami egyenlő lesz 53-mal.
És kész is vagyunk!