Az ichthiológia
a halakkal foglalkozó tudomány.
Egy nagy, unalmas szónak tűnik,
de valójában izgalmas ám,
mert az angol "ichthyology"
az egyetlen olyan "ology",
amelyben ott a "YOLO".
(Nevetés)
A közönségben lévő vagány srácok
biztosan tudják, a YOLO azt jelenti,
"Csak Egyszer Élünk,"
és mivel csak egyszer élünk,
én azzal foglalkozom, amiről
mindig is álmodtam:
meglelni a világ rejtett csodáit
és új fajokat felfedezni.
És én pont ezt csinálhatom.
Az elmúlt években inkább barlangokra
fókuszáltam új fajok felfedezése kapcsán.
És kiderült, hogy rengeteg
barlangi halfajta létezik.
Csak tudni kell, merre keressük őket,
és nem árt, ha karcsúak vagyunk.
(Nevetés)
Biológiai és földtani szempontból
a barlangi halaktól sokat tanulhatok.
Megtudhatom, hogyan változott
és mozgott a körülöttük lévő földtömeg,
azzal, hogy az apró
mélyedésekben ragadtak,
és a látás evolúciójáról is sokat
megtudhatok, mivel vakok.
A halaknak is van szemük,
ami alapvetően olyan, mint a miénk.
A gerinceseknek mind van szeme,
és valahányszor alkalmazkodnak
ehhez a sötét, hideg
barlangi környezethez,
sok-sok generáció elteltével
elvesztik szemüket és látásukat,
és egy olyan szem nélküli
barlangi hallá változnak, mint ez itt.
Minden egyes barlangi halfajta
eltérő módon fejlődött,
és mind egyedi földtani és biológiai
történetet hordoz,
de pont emiatt válik izgalmassá
egy új faj felfedezése.
Szóval ez itt egy új faj, amit
Dél-Indianában fedeztünk fel.
A hal neve Amblyopsis hoosieri,
avagy a Hoosier barlangi hal.
(Nevetés)
Legközelebbi rokonai
kentuckyi barlangi halak,
a Mamut barlangrendszerben.
Fejlődésüket az Ohio folyó
választotta ketté,
pár millió évvel ezelőtt.
Abban az időben jelentek meg
ezek az apró eltérések
a genetikai szerkezetben,
ami a vaksághoz vezetett.
Van az úgynevezett rodopszin gén,
ami nélkülözhetetlen a látáshoz.
Mi rendelkezünk vele,
ahogy ezek a fajok is,
egy kivételével, amely elvesztette
génje ezen képességét,
míg a többinél megmaradt.
Szóval ez a csodás természeti jelenség
feltárja számunkra
a látószervünk génjeit
és a látás működésének alapjait.
A barlangi halak génjei
ősi földtani jelenségekről
is sokat elárulnak,
mint például az itt látható faj.
Ezt az új halfajt
Madagaszkáron találtuk,
és a Typhleotris mararybe
nevet adtuk neki,
ami malagaszi nyelven annyit jelent:
"nagy betegség",
mivel a halfaj begyűjtésekor
jól lebetegedtünk.
Ha hiszitek, ha nem,
csupa halott tetemekkel teli
víznyelőkben úszkálni
a denevérszaros barlangokban
nem biztos, hogy az életem
legokosabb döntése,
de hát YOLO.
(Nevetés)
Annak ellenére, hogy majdnem
megölt minket, imádom ezt a halfajt,
mivel ennek a madagaszkári fajnak
az egyik legközelebbi rokona
6000 kilométerre található,
ők az ausztráliai barlangi halak.
Na már most kizárt, hogy egy 7,5 centis
édesvízi barlangi hal
átússza az Indiai-óceánt,
így amikor összehasonlítottuk
a két faj DNS-ét,
rájöttünk, hogy több, mint
100 millió éve kettéváltak,
vagyis körülbelül akkor,
amikor a déli kontinens még egyben volt.
Ez a halfaj tehát sehova nem vándorolt.
Csupán a kontinensek mozogtak.
A DNS-ük által pontos méréseket
és modelleket készítettünk,
amivel meghatároztuk
az ősi geológiai események
pontos idejét és dátumát.
Ez a halfaj a legújabb felfedezés,
egyelőre a nevét sem árulhatom el,
csak annyit mondhatok, hogy
Mexikóban őshonos,
és valószínűleg már kihalt.
Azért halt ki, mert a barlangrendszert,
amelyből származott,
megsemmisítették,
amikor a közelében megépült egy gát.
Sajnos a barlangi halak
víz alatti élőhelye
a mi ivóvizünk fő forrása is egyben.
Ennek a fajnak a legközelebbi rokonát
még nem sikerült feltérképeznünk.
Valószínűsíthető,
hogy nem Mexikóban kell keresnünk,
talán valahol Kubában,
Floridában vagy Indiában.
Akármerre is legyen,
biztosan sok új információval szolgál majd
a Karib-szigetek földtanáról,
és segíti a vakság egyes típusainak
biológiai szempontból való elemzését.
Remélem, a kihalása előtt sikerül
felfedeznünk ezt a fajt.
Az egyetlen életemet
azzal fogom tölteni,
hogy ichthiológusként
felderítsem és megmentsem
ezeket az apró, védtelen,
barlangi vakhalakat,
melyek magukban hordozzák
bolygónk geológiáját
és a látás biológiáját.
Köszönöm.
(Taps)